3-4 havonta egyszeri találkozás...külföldi munka miatt. (beszélgetős fórum)
Nekem a környezetemben van 1 anyuka akinek 2éves a kisfia és párja hajón dolgozik,ami azt jelenti,hogy 2havonta jön haza 2hétre..szerintem ez borzasztó..én nem szültem volna ebbe a kapcsolatba gyereket de ők már tervezik a másodikat..szóval én nem birnám DE a te helyzeted más,mert 2év múlva megváltozik csak addig kell kibirni..ha szereted őt és jól megvagytok túl fogja élni a kapcsolatotok..van már webkamera..látni látjátok egymást..szóval légy erős és nem lesz gond..utána jobban megbecsülitek egymást
Köszi lányok, aranyosak vagytok! :)
Igen, vannak olyan emberek, akik nem tudnak egyedül lenni.
:-) Ezt jól volt olvasni!
Gratulálok! Valószínűleg benneteket az isten is egymásnak teremtett. Van ilyen. De hidd el az ilyen rövid ismeretség 80%-a nem így végződött volna. Én ebben is hiszek, de mint írtad nagyon nehéz volt kibírni.
Értem, most olvastam, hogy operaénekes. Én feladtam a munkámat azért, hogy kijöhessek vele, de mint már írtam nem bántam meg. Úgy tényleg nem lehet vele lenni, hogy ő is állandóan megy és nincs egy stabil helye. És ha te szeretsz egyedül lenni, lehet, hogy még ez is jó a házasságotokban.
Én eleve utálok egyedül lenni, imádom a férjem és esténként alig várom, hogy hazajöjjön. Nem beszélve a gyermekünkről, akiről el sem tudom képzelni, hogy az apja nélkül éljen.
Mi tavaly júniusban jöttünk össze a párommal, akkor nem tudtam hogy pályázott ösztöndíjat (és megkapta) egy évre Skóciába... aztán mikor kész tények elé állított hogy vállalom-e a távolságot és hogy hónapokig nem látom, belementem, mivel már voltak érzelmek és nem akartam elveszíteni... egy hét múlva jön haza végleg, 2x volt itthon, karácsonykor és húsvét előtt. Amikor itthon volt 1-másfél hetet tudtunk együtt tölteni mert a családjánál volt. Én azért nem tudtam kimenni vele, mert most diplomázom, egyetem mellett több helyen is dolgozom hogy fenntartsam magam. egyszer tudtam hozzá kimenni, egy hétre, de az is nagyon sokba került diákpénztárcához (a szüleim nem igazán tudnak segíteni). Abban teljesen igazad van, hogy arrafelé (Anglia-Skócia) minden csaj bármire kapható, ennek hangot is adnak, kb 2 naponta 3-4 csaj kínálkozott fel a páromnak, de ő hűséges maradt és minden ilyen "incidenst" elmondott és megbeszéltük. Nekünk még az is nehezítette hogy mikor kiment, 2,5 hónapja voltunk együtt, nem is nagyon ismertük egymást. De kibírtuk. Én rosszabbul viseltem mint ő, tiszta depresszió lettem és 6 kilót híztam közben, semmire nem tudtam koncentrálni normálisan, minden este sírva aludtam el és úgy is keltem. Mégegyszer nem vállalnám a távkapcsolatot az biztos, de az is biztos, hogy megerősített mindkettőnket abban, hogy milyen jó lesz együtt lenni. Az is igaz hogy nagyon sokat vitázunk mikor kinn van, amikor meg együtt vagyunk, nincsen semmi baj, (testileg-)lelkileg nagyon fárasztó külön lenni. De már visszaszámlálás van, végre jön haza! Még mindig nem hiszem el hogy végigcsináltuk... és jó hogy létezik internet, skype, webkamera, és mi még klasszikusan leveleztünk is postán, verseket költöttünk egymásnak, rejtvényeket, stb, így volt mit várni mindig, apró meglepetések, origami stb... tiszta romantika :)
Nem adott helyen,. ez igaz, de a hivatás gyakorlása nem helyhez kötött. Én nem adnám fel a hivatásomat semmi pénzért, azért a hivatásom és nem a munkám s így az is a személyiségem része. Vele sem adatnám föl az ő hivatását soha, mert aki a hivatását adja fel, az a személyisége egy szerves részét adja föl, s azt nem szabad.
Alapvetően arról beszélek, hogy sok esetben nem megoldható a vele menés, még egy egyszerű kamionsofőrnél sem. Számtalan utazós munkakör van, akkor mit tehetnek a feleségek?
Ja és én nem ülök a férjem nyakán. Nekem is megvan a magam kis élete. De ha arról van szó, hogy vele legyek igenis feladnám a hivatásomat, amit meg is tettem. Egy percig sem bántam meg. Az ember nem csak egy adott helyen tudja megtalálni a számítását.
Valószínűleg igazad van. Nem a te házasságodról beszélek.
De az én véleményem az, hogy nem azért mentem hozzá a páromhoz, hogy külön éljek tőle. Milyen élet az, ha a házaspár mindkét tagja Európa másik részén lakik. Én nem biztos, hogy bevállalnám. És most nem arról van szó, hogy állandóan egymás nyakán kell lenni, mert az nálunk sincs úgy, hiszen az én férjem is sokat utazik.
Úgy látom, jól megvagytok...Gratulálok és még sokáig így legyen :)
Nem titok, már leírtam, operaénekes.
Való igaz viszont, hogy habitus kell ahhoz, hogy valaki ezeket a gyakori távolléteket jól tűrje. Én mindig szerettem egyedül is lenni, a munkám is sok időmet elveszi, félős sem vagyok, szóval, nálunk működik. Pedig halmozottan hátrányos e tekintetben az helyzetem, hiszen nálunk ugyebár egy-két csillogó tekintetű kóristalány is akad mindig, aki próbálkozik.
De értem, hogy van, aki ezt nehezen tolerálja.
Ám egy igai szerelmet ez nem törhet össze.
Hát igen, van előnyös oldala is :)
És mit csinál, ha nem titok?
:-) Nem olyan rossz igazából. Ráadásul engem mindenért kárpótol, amikor egy próbafolyamat végén odarepülök és látom színpadon például. Hihetetlen mobilitást fejleszt ki az emberben, gondolj bele: sikerül csoportosítanod a munkád, ez este derül ki, gyorsan váltasz egy jegyet másnap hajnalra és már repülsz is :-)
Szerintem inkább kalandos, mint rossz :-)
Csak és kizárólag a világjárásra gondoltam :)...magánélteileg sz@r...
Azért az nem lehet rossz meló :)
Nem nem, én úgy ismertem meg, hogy ez volt a hivatása, ergo folyton utazott :-)
Én nem állnék a párom útjába, menjen külföldre, én tanulnék itthon...persze nem lennék boldog ettől, de mindenki járja a saját útját, senkit nem lehet ekkora "lemondásra" kényszeríteni...sem a tanulás terén, sem a külfölddel kapcsolatban...kapcsolatunk próbájának tekinteném...ha kibírja, szuper, építheted erre a jövődet...ha nem bírja ki, akkor pedig még időben kiderült...
Nektek már van közös múltatok, tizenév, ami már önmagában is összetartó erő sztem...
És tudod, ha valaki tud "olyan elkeseredett" lenni, hogy "akármi megtörténhet", hát, azt eleve megette a fene :-)))
Ráadásul, ha valakinek saját hivatása van, az nem fogja azért feladni, hogy a férje nyakán üljön, miközben nem dolgozik, mert az embernek a saját munkája is fontos.
Ezzel a röpke kis megállapításoddal többek között az én tizenéves házasságomat is ledegradáltad valamivé, ami nem párkapcsolat.
Az élet olyan, hogy nem lehet mindig egymás nyakán lenni, mert a másiknak olyan a hivatása, hogy elszólítja időtől-időre. Ha ez egy kapcsolat minőségét megrengeti, akkor ahhoz a kapcsolathoz eleve nem érdemes ragaszkodni.
Egy magas minőségű kapcsolatot nem a folyamatos együttlét tart össze.
Az lehet, csak elfelejted azt az apróságot, hogy ott teljesen egyedül az ember egy idő után elkeseredett és olyankor bármi megtörténhet. Nekem ez a véleményem. Egy kapcsolat két év után ilyen távolsággal szerintem már nem lesz soha a régi. Két külön élet, megszokott dolgok. Tulajdonképpen mindkét fél részéről két külön élet kezdődik, amiben a másik nincs benne. Ezt én már nem nevezném párkapcsolatnak.
Én teljesen igazat adok Kriszti1979-nek. Semmi, de semmi nem ér annyit, hogy külön legyek a páromtól. Az én férjem két éve kapott külföldön munkát, egy percig nem volt kérdés, hogy vele jövünk (én és akkor másfél éves gyermekünk).
Ha gondolod kipróbálhatjátok, és ha nagyon nem megy legfeljebb utánamész.
Majd szépen kiismered a fapados járatokat és akkor repülsz, amikor olcsó. Én is ezt csinálom évek óta :-)
Még valami, most olvasom, hogy nem tudsz dönteni. De itt nem neked kell dönteni, hanem neki és neked támogatnod a döntésében. Ha jónak látja kipróbálni magát, ha kihívás, előrelépés stb, akkor nem szólhatsz bele.
Ha az eszemre hallgatok, akkor igen, sima ügy és ha vége lenne a 2 évnek, lenne mibõl elinduljunk, nagyon büszke lennék rá. Csak a szívem kell majd kibírja, hogy egyedül kelek és fekszek, nehéz lesz megszokni.
Am. írtad, hogy nem olyan drága az út, ez is nyugtatott kicsit, mert eddig azt hittem, hogy nagyon sokba kerül hazautazni-meg vissza- és nem éri meg.
További ajánlott fórumok: