1 éve halt meg a barátnőm, nem bírom feldolgozni... Csak 2 évet tölthettünk együtt :'( (beszélgetős fórum)
a srás jó!jót tesz!
tudom,h nehéz a szülid előtt,de nekik is nehéz,ha azt látják,h eszed magad.Ha sírnál anyukád vállán,talán jót tenne neked is,és ő is megpróbálna segíteni.nem kell magad tartanod,szerintem,hiszen biztosan támogatnak és megértenek.
megértem,h nem akarod elkeseríteni őket,de nem szabad magadba fojtanod!azt nem!A könnyeknek tisztító erejük ven-állítólag
Igen, az egyik fényképe a polcomon van. Szoktam Hozzá beszélni. A suliban ismerkedtünk meg, évfolyamtársak voltunk. Nagyon kedves, vidám lány volt, aki nagyon szeretett másokon segíteni! Nagyon szép is volt:) Imádta az állatokat, volt egy Labradorunk (vagyis még megvan, de már csak én vagyok a gazdája...)
Nagyon szorítok neked, hogy tovább tudj lépni, soha de soha nem fogd őt elfeljteni, a szívedben örökké tovább él, adj hálát az Istennek, hogy együtt tölthettél vele két gyönyörű évet, és megajándékozott a szerelmével. Igazságtalan az élet, de hiszek benne, hogy jobb helyre került, és valahonnan figyelemmel kíséri a te és a szerettei útját is, ő sem akarná, hogy ilyen szomorúság töltse el a mindennapjaid, ő érte kell összeszedned magad, és élned tovább az életed!
azzal a lánnyal tartod még a kapcsolatot akinek tetszel és szerette volna, hogy több legyen köztetek? ha igen és megértette a gondodat, akkor lehet, hogy azt is megértené, ha megkérnéd, hogy kísérjen ki egyszer a temetőbe. bemutathatnád Szabinának!csináltam ilyet és nem nézett hülyének az akkor párom, segített ez is
Rettentő megrázó a történeted.
Én azt mondom,beszélj,beszélj és beszélj róla, semmiképp ne tartsd magadban. Nagyon lassan, de el fog múlni ez az éles fájdalom...tompulni fog és szép lassan (anélkül hogy őt elfelejtenéd), megtalálod az új életedet...
Ő is mosolyog és tudja, hogy erős vagy és tovább lépsz.
Tudom attól félsz, hogy elfelejted és megcsalod azzal, ha valakit találsz magadnak, én is így voltam ezzel...de ő csak jót akarna neked, nem szeretné ha szomorú lennél, a szépre emlékezz.
Igen... az évforduló... Január 31.-én történt, úgyhogy lassan itt van. Igazából a Karácsony is nagyon betett, mert a szeretet ünnepe, ráadásul eddig Vele töltöttem. Szent este tartottam magam, próbáltam mosolyogni, de nagyon nehéz volt! Amikor a család többi tagja aludni ment, én is bementem a szobámba és akkor feltört belőlem a zokogás... A hugom bejött, mert valamit kérdezni akart és akkor látta, hogy kiborultam. Nem kérdezett semmit, csak átölelt, de csak olaj volt a tűzre, mert attól mégjobban rákezdtem. Mikor kicsit lenyugodtam, beszélgettünk és akkor mondta, hogy valamit csinálni kell, mert tönkre fogok menni.
Én csak azért kértem bocsánatot, hogy megint elgyengültem... Mosolyogtam is persze.
miket csináltatok együtt? mi volt a kedvenc időtöltése? hogy hívjk a kutyust és mennyi idős, kitől kaptátok?
Igen, az nagyon változó, hogy kinek, mennyi időre van szüksége! Szerencsére megértenek a barátaim, szeretteim és ha kérem, hogy hagyjanak magamra, megteszik és mondják, hogy ha bármire szükségem van, csak szóljak! Nagyon hálás vagyok Nekik!!!
Nagyon kedves, vidám lány volt! Nagyon szeretett segíteni másokon és ha tudott, segített is! Imádta az állatokat, van egy Labradorunk (vagyis már én gondoskodom róla), amit még közösen kaptunk... Nagyon szeretett, mindig a kedvemben járt (természetesen ez kölcsönös volt!:)) Az iskolában ismerkedtünk meg, évfolyamtársak voltunk. Sajnos csak 2 év adatott meg együtt, de ennek is nagyon örülök, mert csodálatos volt!
szoktad nézegetni a fényképét? hogyan ismerkedtetek meg? mesélj róla, hogy milyen volt?
Én is azért írok most ide, hogy itt is kibeszéljem magamból és érzem, hogy jól is esik! Igen, még velem is van, hogy kattog az agyam, csorognak a könnyeim, de én is hagyom, mert legalább ezzel is enyhül valamennyit a fájdalom. Én tudom, hogy magától semmi nem oldódik meg, mindenhez akarat kell és én kitartó is vagyok egyébként, csak most visszaestem... Na, de újra erőt fogok venni magamon, mert erőt KELL venni magamon!
Nekem olyankor rosszabb..., de mégis úgy érzem, hogy ki kell mennem Hozzá időnként.
Én is úgy voltam, mint anyukád. Persze, először elbújtam a világ elől, gyászoltam, de aztán azt mondtam, hogy nem lehet mindig feküdni az ágyban, nem enni, sírni, stb., le kell foglalni magam. Ment is egy ideig, csak visszaestem. Örülök, hogy viszonylag jól van anyukád és annak is, hogy Te is megtaláltad a módját, hogy hogyan könnyítsd meg magadnak a helyzetet.
Időnként igénylem, hogy beszélgessünk a barátokkal, családdal, de azért még van, hogy egyedül szeretnék lenni. Őszinte részvétem a nővéred miatt! Persze, ezt le is írtam, hogy meghallgatnak, ha kell, százszor is:) Neked is köszönöm szépen!
Igen, szerencsére vannak, amik elfoglalnak (tanulás, úszás, stb.) ezáltal könnyebb, hacsak egy kis időre is. Egyébként voltam én már jobban is egy kicsivel, csak most visszaestem... Köszönöm!
Én a szüleihez próbálom magam mérni, hiszen ha akkor Ők NEM adták fel, nem mentek utána, akkor nekem sem szabad feladni! Támogatjuk egymást a szüleivel. Igen, egyébként tényleg erős vagyok, sokmindenen átmentem már, valahogy ezen is túl fogok tudni jutni, csak idő kell. Köszönön szépen Neked is a bíztató szavakat!
ez természetes, hogy az évfordulón visszaesik az ember, sajnos, még 10 év múlva is ez van sajnos
Köszönöm szépen Neked is a részvétnyilvánítást! Igen, már rájöttem (ill. tudtam én eddig is), hogy nem lehet mit csinálni, ha egyszer bekövetkezik a halál! Azt is tudom, hogy a sírás nem segít, de időnként annyira rámtör a fájdalom, hogy nem bírom visszafogni... Jajj, az borzalmas lehet, amikor valaki a szüleit veszíti el!:( Sajnálom! Alapvetően erős vagyok, sokmindent kibírtam már, így ezt is ki fogom, csak most visszaestem sajnos. Köszönöm szépen!
ne kérj bocsánatot ezért Tőle! csak mesélj neki, néha sírj, mosolyogj hidd el könnyebb lesz! sokáig ültem a temetőben és szép lassan éreztem, hogy enyhül a fájdalom
Én is pont ugyanezt csináltam... csak igyekeztem rövidre fogni a sírást, még mondtam is Neki, hogy ne haragudjon érte.
Persze, a barátok, család, közel is vannak, igénylem is, hogy beszélgessünk. Igen, a másik nehéz része a dolgoknak az, hogy idővel engednem kell, hogy valaki közel kerüljön a szívemhez. Volt egy lány, nem olyan régen, aki szerette volna, ha egy pár lehetnénk, de ő nem tudta, hogy meghalt a barátnőm és mondtam neki, hogy sajnálom, de nem állok készen. Sajnálta, de megértette.
Tudod nem lehet megmondani kinek mennyi idő kell.
Ha neked arra van szükséged magad lehess, tedd azt!
HA társaság kell, hát legyél barátokkal!
Azt hiszem ebben az élethelyzetben lehetsz kicsit önző, most az a fontos a te lelked rendben legyen...
Nincs is lehetőségem és nem is engednének, mert félnek, hogy butaságot csinálok... (pedig eszemben sincs, hiszen nem lehetnék olyan önző a szeretteimmel!) és egyébként is: az élet megy tovább, az már más kérdés, hogy most nagyon-nagyon nehéz, de nem szabad feladni!
Neked is köszönöm szépen!
Őszinte leszek: én sem sajnálom! Neki kellett volna gondolkodni, mielőtt részegen beül a volán mögé! Köszönöm szépen Neked is a részvétnyilvánítást és a jókívánságot! Biztosan visszatalálok önmagamhoz és a boldogsághoz vezető útra, csak idő kell.
Nekem ez is elég és nagyon jólesik!!!
Nagyon aranyos vagy, de félreértetted, amit írtam:) Valóban ketten haltak meg, de az egyik az ittas sofőr volt, a másik a barátnőm... Azért köszönöm!
További ajánlott fórumok: