Várni a halált! Tehetetlenül... (beszélgetős fórum)
És te milyen jogon vennéd el a reményt attól, aki szeretne még élni???
Nekem 2008-ban még 50% esélyt sem adott az onkológus, olyan mértékű áttétem volt, az újabb műtétet a sebész már nem is vállalta. 1,5 éve nem műthető áttéttel élek teljes orvosi ellátás nélkül és lám itt vagyok. Még ellátom magam, nem kell komolyabb segítség és ez azoknak a semmiknek köszönhető, amiket te kapásból elutasítasz.
Kedvesem, én nem az vagyok, aki tanácsot, mert okos nem lehet az ember, de erősnek és együttérzőnek kell lenned. Gondolom az utóbbiban nincs hiány, az erőt meg meg kell szerezni.
Amin Te most keresztülmégy, abban fiatalon édesanyámmal nekem is volt részem. Tudom mi az, hogy erősnek mutatkozni, ugyanakkor rettegni, mikor a kilincsre teszed a kezed.
Én a másik oldal vagyok, az aki szintén azon az ösvényen jár, ahonnan nincs visszatérés. Nem tudom mikor kezdődik számomra a leépülés, de elmondhatom, hogy nem félek a haláltól. Azért mert volt, aki megtanított rá, hogy az nem egy félelmetes dolog.
Ő nem az édesanyám volt, csak egy idegen néni, akit utolsó éveiben pátyolgattam és soha nem tudta elfogadni, hogy vallásos ember létemre irtózom a haláltól, a halott embertől.
Szó szerint megvárt, hogy beérjek hozzá és ott a karjaimban halt meg.
Így utólag úgy gondolom, hogy ez így volt rendelve,megtanultam, hogy nem félelmetes dolog. Ö volt az, aki felkészített engem a halálra. Azóta teljesen másképp látom az élet lezárását, nem félek a haláltól. Attól az úttól igen, amíg odáig eljutok, mert ez az, ami nem mindegy, hogy kell a betegnek végigcsinálni. A szenvedéstől kell megkímélni, amennyire lehet, ebben lehetsz a segítségére.
Hospice lehetőség talán van a lakóhelyeteken, az lenne az igazi emberhez méltó megoldás. Az elfekvő semmi esetre sem, az borzasztó a betegnek is meg a hozzátartozónak is. Én meditációs kazettákkal, MP-as anyaggal tudok Neked segíteni, de nem tudom hogy édesanyád hogy viszonyul az ilyen dolgokhoz. Nekem nagyon-nagyon sokat segítettek, megnyugvást hoztak. Mióta írom ezt a hsz-t, biztos kaptál már másoktól is támogatást,
én is segítek, amiben tudok,azon kívül is, hogy veled érzek. Szeretettel ölellek!!
Sajnos én is átéltem már hasonlót, bár az én apukám kórházban volt. Minden nap remegve mentem a hozzá, féltem hogy már csak az üres ágyat találom. Egyszer így is lett, mert felkerült az intezívre, kikészültem. Az utolsó napokban már májkómában volt. Ott votunk vele mindvégig.
Mindezt otthon, egyedül...... sajnálom, légy Vele! Sok erőt, kitartást kívánok.
Értem:( Az is szörnyű lehetett.
Anyukámnak ott is volt áttét,és az összes csontjában.
Részvétem...és mindenkinek, aki elvesztett valakit!
Mi a bátyámat néztük végig, csak 44 volt:((
Igaz, nem tüdő, hanem agyszemétség.
Szia! Nekem apósom halt meg két éve, ugyanígy rákban. Őt is hazaküldték a kórházból, amikor úgy látták már nincs semmi remény. Hozzá kijött egy nővér minden nap, ő adta be a morfin injekciót. Anyósom ápolta egyedül végig, pedig pelenkázni kellett meg etetni, meg forgatni az ágyban. Anyósomnak is nehéz volt, de azt mondta, hogy örül annak, hogy legalább eltudtak búcsúzni egymástól és sokat beszélgettek. Anyósom testvére két hónappal korábban halt meg, ugyancsak rákban (tüdőrák) őt viszont végig bent tartották a kórházban (Szegeden), ott is halt meg.
Kitartást és sok-sok erőt kívánok neked!
Kedves Hugi:)
Nekem mindkét szülőm tüdőráktól kapott áttétekben halt meg. Anyukám 6 éve iszonyú fájdalmak közepette,szerencsére kapott egy izotópos injekciót halála előtt 25 nappal. Ettől elmúlt minden fájdalma,de nem tudott már lábra állni. Lebénult. Kórházban ,pelenkában feküdt. Édesapám Júlisban halt meg. 20 nap alatt. Tüdőrák okozta májáttétben. Az utolsó egy órában iszonyú fájdalmai voltak addig semmi. A kezeim közt halt meg szinte. Végig vele voltunk a kórházban. Mi az hogy nem veszi be a korház? Igen is vetesd be. Mi is kiakadtunk,hogy mi az hogy nem veszi be. Mert állítólag jobb ha otthon hal meg. De az utolsó órában mi igenis hívtuk a mentőt. Nem tetszett de elvitték. És vele mentünk. Én nem akartam hogy az öt kisunokája végig nézi ahgyan a PApa meghal. És átérzem a rettegést. Én voltam vele az egy hétben amit otthon töltött. De állandó stresszben éltem. Hogy észre veszem e ha fullad. Meg ilyesmi. Én nagyon sok erőt ,és kitartást kívánok neked ehez az időszakhoz. És ha van lehetőség igenis vitesd el otthonról,hogy a gyerekeid ne lássák a haldoklását:(Nagyon gonosznak tűnhet ez a megoldá. Én is először vádoltam magam,hogy ellököm magamtól. De mostmár tudom jól csináltam,és megóvtam a gyerekeimet egy traumától.
Mélyen átérzem min mész keresztül.Az én nagyim is haldoklik.Szeretnék csendben mellette ülni a kezét fogni de itt a 2 éves csemetém így csak ki be járkálok szólongatom megsimogatom és szaladok át a másik szobába Vivihez.Félek mi lesz ha meghal.Délután jön haza a nagy fiam is.Ő12 éves.
Nagyim 88 éves.Várta a halált,megváltás lesz neki.
Azon drukkolok hogy hazaérjen a szomszédasszony és átmenjenek a gyerekek.
Nem jó kórházban meghalni.Én se szeretnék.Mamának is megígértem hogy itthon tartom.De nagyon nehéz már a család miatt is.
Hugi sok erőt! JÓ ISTEN LEGYEN VELETEK.
Az én anyukám egy hét kórház után halt meg. Odabent. Minden nap folyamatosan romlott az állapota, minden nap bementem, félve, hogy mi lesz.
Pénteki nap úgy láttam tisztább a tudata (mert neki ezzel is baj volt), de aznap este azt mondták 1% az esély. Másnap (a névnapján) még gyorsan be akartam hozzá menni, de már nem volt kihez. Reggel elment. Még csak 3 hónapja, még mindig nagyon élénken él bennem a látvány, az érzés, a kórház szaga. :'(
Átérzem mit érzel. Szörnyű érzés minden nap azt látni, hogy szenved, és várni vajon mikor jönnek el érte. :'(
Kitartás!!
Volt ismerősöm, akiről az orvosok lemondtak (tüdőrákja volt) és a biolaboros kezeléssel helyrejött. Most én is járok oda, más problémával.
Elég jó cucc.
De inkább az a kérdés, édesanyád mennyire adta fel a harcot. Ha ő még szeretne élni, akkor érdemes lehet próbálkozni.
Ez annyira durva.... :-((((
Öcsémmel szenvedünk most így, tök sok rossz előjel van komoly bajra, és az orvos nem küldi sehova, mert nem látja indokoltnak....
Jó, annyiban igaza van, hogy a jelenlegi tünetek ezer másra is utalhatnak, mint amire sajnos megvan a hajlama és amire gyanakszunk, de mire jönnek az egyértelmű tünetek, addigra a legjobb esélyű gyógyítós időszakot bukjuk el...
Szia!
Igen, ez a legrosszabb... A félelem, hogy mikor történik meg, aminek történnie kell.
A kórházzal nekünk is hasonlóan rossz tapasztalatunk volt, visszaeső rákost márnem kezelik úgy.... Pedig szerintem lett volna esélye a Páromnak, nagyon akart élni, kibírt volna még egy kemót, akármit.... Miután láttuk, hogy a kórházban le se sz*rják, hazahoztuk mi is. Az utolsó napokban én vele voltam, de én is rettegtem, ha csak WC-re mentem ki, mire jövök vissza, féltem még elaludni is, mire ébredek... Miután megtörtént, az azt követő éjszakán, két takaró alatt, melegítőben reszketve fázva fekdtem az amúgy 40 fokos panelben, és arra gondoltam, túl vagyunk a legrosszabbon, ő már nem szenved, nekem meg már nem kell félnem, most már jobb lesz...
Persze nem lett, de ez már más tészta, felnőttként az ember a párja nélkül árva, nem a szülei nélkül, bármennyire is szereti őket és bármenniyre is mindent megtenne értük is.
Csak azt tudom, mondani, amit a többiek: könnyítsd meg amenyire tudod az utolsó napjait, így jobb beki és, és később jobb lesz neked is (vagy kevésbé rossz) úgy visszagobdolni, hogy mindent megtettél, amit lehetett.
Ha az a gond, hogy gyenge ls sovány, és szeretné megélni a márciust, vannak tápfolyadékok, amik könnyen emészthetőek, és minden tápanyagot tartalmaznak, ilyet lehet adni neki, illetve ezek egy része intravénásan is adható, igaz, az csak kórházi körülmények között, ahova ugye nem vezsik be. Persze kérdés, ő mennyire szenved, szeretne-e minél tovább élni így.
Sajnálom.
Anyukád hogy éli meg ezeket a napokat? Mit tud a betegségéről? Szoktál vele beszélni erről?
Nem dolgozom október óta őt ápolom,ápolási sgélyt kapok emiatt nagyon kevés ,de legalább nincs egyedül.A házi orvosunk nagyon rendes és segítőkész
ha ő nincs akkor még most sem tudnánk mi a baj.10 hónapon keresztül könyörögtem az orvosoknak,onkológusnak ,hogy valami baj van mert nem múlik a köhögése.Semmi csak ilyen gyógyszer,olyan pipa.és tessék mire észbekaptam már késő.Pedig a vastagbélráknak ez a folytatása.Én tudtam hiszen olvastam a neten.De én csak egy hozzátartozó vagyok nem orvos,úgy hogy volt hogy már be sem engedtek vele a vizsgálatra mert nem vagyok a gyámja.