Tűrni születtünk? (beszélgetős fórum)

Gratulálok a cikkedhez!

Eszembe is jutott róla egy barátnőm, aki 34 éves és hasonló cipőben jár. Még mindig bízik abban, hogy a választott férfival lehet közös élete. Hetente összevesznek, évek óta kínlódnak. Szerelemnek nyoma sincs. Házasság még szóba se került, gyerek sem lesz. És a barátnőm még mindig bízik...

Legszivesebben becsengetnék Hozzá és elmondanám, hogy meneküljön, hisz sose lesz így boldog. De van hozzá jogom, hogy elmondjan Neki, amit rajta kívül mindenki lát???

Senki nem született "tűrni"

Ez pusztán egy rossz viselkedés, amit felvesznek egyesek.

Kommunikálni kell és érvényesíteni a saját érdekeidet.

Indokok, amit csak bebeszélünk magunknak:

Gyerekek,

Anyagi biztonság ( csak több a két kereset mint az egy )

De ezek nem igazak.

A gyereknek nem jó azt látni, amikor az egyik fél szenved. Még akkor is érzik, ha nincs vita veszekedés. Pedig az is van.

Sajnos én is benne vagyok. Döntöttem már főleg a gyerekek végett. Ne ezt lássák példának ami köztünk folyik. Ez legyen az ellenpélda.

Szőbeli erőszak, lelki terror. sokszor rosszabb mint a testi. Ezt kivülről nem látják annyian. Aki meg látja, az nem tud mit tenni.

Veled együtt örülök, de tényleg :) JÓ ilyenről hallani, hisz ma ritka az ilyen kapcsolat, válások sokaságáról viszont annál többet.

És valóban én a végletekről írtam azt, hogy nincs értelme, én magam is azt gondolom, hogy kell tűrni valameddig, és tenni kell egy kapcsolatért, de nem minden áron. Az a gond szerintem, hogy sokan nem tudják,hogy mi az a határ...

Én azt szoktam mondani, ha a 17évnyi házasságomról kérdeznek, hogy én már sokadik házasságomat élem ugyanazzal a férfival!:DDD

Mi nagyon-nagyon szeretjük egymást, a miénk egy igazi, fiatalon kötött, szerelmi házasság. De amikor összeházasodtunk, akkor még sok mindent nem tudtunk egymásról, amik aztán az együttélés évei alatt szépen felszínre jöttek. És ugye azt mondanom sem kell, hogy nem mindegyik volt édenkerti élmény. Sokat tűrtünk egymástól mindketten, és voltak pillanatok, amikor megfordult a fejünkben, hogy: "Kell ez nekem???!!". De azután mindig és minden körülmények között kitartottunk egymás mellett hűségesen. Ennek eredményeképpen a kapcsolatunk egyre mélyebb és harmónikusabb lett az évek során. Soha, senki ember fia nem fog tudni hozzám olyan közel kerülni, mint a férjem, és ehhez kellettek a viták, veszekedések, kiborulások, tűrések is! Soha nem lesz az életben olyan igaz barátom, mint a férjem, de ennek a kőkemény árát mi készek voltunk kifizetni, amikor minden viharral szemben is együtt maradtunk.

Még ma is ugyanannyira szeretjük egymást, mint amikor összeházasodtunk, csak a kapcsolatunk már nem terhes azokkal a naiv illúziókkal, amiket mára felváltott egy érett és mély szerelem. Ha a viták hevében, vagy a problémáktól sújtva elváltunk volna, most gyűlölnénk a másikat, és lelkileg megnyomorított, becsapott emberként keresnénk egymást egy idegenben férfiban/nőben! Ezért én azt gondolom, hogy néha fontos és jó dolog tűrni, mert hosszútávon sosem tudhatja az ember, hogy megéri-e!

Persze a miénk nem egy durva, erőszakos, hűtlen és aljas kapcsolat, ami mellett nyilván hülyeség kitartani. Gondolom te is inkább ilyesmire gondoltál az írásodban..:))

Minden szavaddal csakis egyet tudok érteni.

Amiket felsoroltál valószínűleg még ki lehet egészíteni, de a lényeges dolgokat leírtad.

Teljesen egyetértek veled:

"De bizony a boldogságnak ára van, ami nem más, minthogy tenni kell érte. Nem fog csak úgy megtalálni, ha te nem engeded be!

Nyitott szívvel kell várni rá, mert mindenkinek megvan az esélye a boldogságra. Ha igazán vágysz rá, meg is találod! De nem szabad hagyni, hogy a régi szép emlékek, a ragaszkodás, vagy a félelem miatt, saját magad tedd tönkre, mert ennél minden ember többet ér!"

Hogy mi az oka a félelemen és a ragaszkodáson kívül?Szerintem önértékelési problémák,határozatlanság,valaki szeret szenvedni,kapcsolatfüggőség,a szüleivel való kapcsolata nem volt egészséges így nem "tudja" hogy működik egy egészséges kapcsolat.Mindenesetre ha valaki nem lép ki egy ilyen kapcsolatból senki nem segíthet rajta Sajnos

,csak saját maga.

Szerintem is mindeki a amga sorsának a kovács, sajnos én is végigéltem gyerekkoromban a veszekedést, és hogy "miattunk(gyerekek miatt) nem vállnak el".

Most én is egyik rosszabb párkapcsolatot zavarom a másik után...biztos hogy hatással volt rám az a környezet.

Próbálkozom hátha valamikor majd nekem is összejön.

Attól lett kölcsönös megbecsülés, tisztelet, megértés, hogy nem nyilvánítasz véleményt, kibújsz a konfliktusokból, és ráhagysz mindent??????????????????? ... óó ...

(Vagy valamit rosszul értelmeztem ... )

Lehet félreérthetően fogalmaztam, de akkor most itt leírom,hogy egyetértek azzal, hogy amíg van rá lehetőség helyre kell hozni a dolgokat. De amikor oda fajulnak a dolgok,hogy csak veszekedik az ember a másikkal, csak bántják egymást, és a boldogság szikrái sem láthatóak, akkor miért tűr sok ember?

Itt nem egy összezörrenésre gondolok, hanem arra amikor az ember saját magát teszi tönkre, hagyja hogy megalázzák, mert ő még valahol remél.

A nézeteltéréseket meglehet beszélni, de ha csak az egyik fél, már nincs benne a kapcsolatba úgy igazán nagyon elfajulhatnak a dolgok. A cikk lényegében erről az állapotról szól, nem a kis vitákról amik minden kapcsolatban ott vannak.

Nézd, az enyém is olyan VOLT. Szó sem volt kölcsönös megbecsülésről, tiszteletről, gyengédségről, miután megromlott. DE! Ha azt akkor tudom, amit most, nem kellett volna még egy évet sem külön töltenünk.

Akkor csak ültem és sajnáltam magam, vagy a lelkem is kitettem, amire csak egy szájelhúzás volt a válasz. Vagy végső soron veszekedtem, ami semmivel sem jobb. Ma már semmi ilyet nem csinálok, csak tartom magam a véleményemhez, csendesen, de határozottan. Még ha ő veszekedne is, én ebben nem vagyok partner. Példa: tegnap este is piszkálta valami a csőrét, megemelte a hangját 2 mondat erejéig. Egyszerűen lepergett rólam. Se vissza nem vágtam, se meg nem sértődtem. Csak annyit mondtam, nincs neked igazad, megpusziltam és fejemre húztam a takarót. és ki kapott ma reggel az ágyba reggelit? Hát nem Ő! :D

Fontos kérdést boncolgatsz. Súlyos kérdést, amire rendkívül sokrétű a helyes válasz. Sok példán keresztül, ennél is több oldalról megviszgálva mindegyiket, nyerhetünk (talán) megfelelő választ, de megnyugtató választ mégsem.

Én 33 év távlatában gondolkodom, hogy miért... és nagyon szeretnék rájönni, pedig már sok mindent sikerült tisztáznom. Aztán meg minél több kérdésre megvan a válasz, azok annál több további kérdést generálnak. Tán nincs is igazi válasz a "tőkérdésre"?... és tán ezért tapogatódzik olyan sok ember?... és nem csak a nők.