Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Túlzott szexuális étvágy fórum

Túlzott szexuális étvágy (beszélgetős fórum)


1 2 3 4 5
68. f1427bf217 (válaszként erre: 67. - Júliusi)
2016. okt. 6. 10:42

azt úgy írják HŐR.

:-)


én is valahogy úgy. akiket utánunk soroztak, márcsakk egy évig voltak. velük szereltünk le egyszerre.


őrkatona voltam én is, kiemelt helyen. az egyik csoportfőnökség laktanyáját őriztük. őrnagy volt a legkisebb rendfokozatú közöttük. ebben a laktanyában volt a kémelhárítás központja.


abban az időben volt a dél-szláv konfliktus. több magyar határőr szolgálatot teljesítő húszéves srácot nem láttak többé viszont otthon.


provokatőrök akkor is létezvén sokszor átlőttek mesterlövészek a határ innenső felére.


csak az akkori sajtó eltitkolta a nyilvánosság előtt. épp úgy, mint ma is másítják meg, v titkolnak el híreket.

67. júliusi (válaszként erre: 62. - Magdalénia)
2016. okt. 6. 10:14
Az én férjem is másfél évig volt katona,87-88 ban szerelt le, azt hiszem HÖR volt.
2016. okt. 5. 21:45

méltóság (esti mese)


sokan azt gondolják, h a méltóság, az a nagyság és a nyugalom pátosza. mondjuk, mint egy legelésző elefánt nyugvó ereje. a fecske hol van hozzá képest? bolha.

hát a fecske én vagyok.

nem kell utánozzon egyetlen elefánt sem a levegőben. kezdésnek, csak repüljön a villanydrótra.

lám, a méltóságnak, léteznek korlátai? nehézkes, és tanácstalan?

mi egyáltalán a méltóság?

szerintem a korlátokkal való gyönyörű együttélés.

melyben a korlátok megszűnnek, mint falak. inkább, olyan lengő deszkájú fakerítésre hasonlítanak, hol szabad az átjárás..

határainkat jelzik, de nem visszatartanak. nem bezárnak. épp ellenkezőleg. azt a mezsgyét jelölik, melyen túl kezdődik, a szellem szabadsága. és mikor a szellem találkozik e szabadsággal.. ott születik, na mi?


a méltóság.


itt a vége. szállj el véle, Kicsibodzavirág.

(a.k.)

65. 4705d7a6b8 (válaszként erre: 63. - B598e4912b)
2016. okt. 4. 20:35
mindegy. felejtsük el
64. Magdalénia (válaszként erre: 63. - B598e4912b)
2016. okt. 4. 14:17

Az átlag sosem egy pontos meghatározás, és ha azt mondjuk pl., hogy egy átlagos asszonynak gyereke van, akkor több és nagyobb a valószínűsége, mint ha azt mondanánk, hogy egy átlagos asszonynak nincs gyereke.


Már kevésbé használnám azt a kifejezést, hogy egy átlagos nő szoknyában jár, mert a tapasztalatom ennek ellent mond.

Az átlag valahogy mindig előbújik az emberből, mert a saját ismereteiből számol. :)

63. b598e4912b (válaszként erre: 60. - 4705d7a6b8)
2016. okt. 4. 06:21

Az a fogalom baromság, hogy átlag nő!

Rád egyetlen mukkot sem mondtam, sem jelzőt, sem semmi mást! 2 szót ragadtam ki az egész hozzászólásból, ami bántotta a szemem és a lelkem.

62. Magdalénia (válaszként erre: 58. - Kristo_f)
2016. okt. 3. 22:41
27 hónap csak a határőröknél volt. Egyébként 24 hónap. Rosszul tudom?
61. f1427bf217 (válaszként erre: 60. - 4705d7a6b8)
2016. okt. 3. 20:51

nem téged méltatott a "baromsággal" hanem a közhelyet: átlagos nő - illette vele. (vagy mi volt már..!) :-)

miért rántod magadra a "konyhaszekrényt" te meg? mondta valaki, h azt tedd?

és akkor meg panaszkodsz, h rosszul esik!

nekem is rosszul esne. :-(

de helyetted elmagyaraztam neki, h nézőpontok sokasága a világ. mert neki van egy par mozaikja, meg neked is, csak találgathatjatok, h mit ábrazolhatott a kép. olyasmin vitazni, hogy ki mit sejt valamiről, asszem a gyerekek dolga.


a tutit úgyis én mondom meg! :-))

60. 4705d7a6b8 (válaszként erre: 50. - B598e4912b)
2016. okt. 3. 18:38
ez a "barom" kicsit rosszul esett de mindegy, főleg hogy eddig kedveltem a bejegyzéseidet.
59. f1427bf217 (válaszként erre: 58. - Kristo_f)
2016. okt. 3. 15:59

én csak másfél évet voltam katona.

ami a bróm sztorit illeti, attól függetlenül amit meséltél emlékeidről, máskor, máshol, lehetett máshogyan.

mindenesetre, történeted is csak azt erősíti, h a bróm téma, nem újkeletű.

tehát létező megoldás volt valamikor. én ennél, az elején sem állítottam sem többet, sem kevesebbet.

van néhány igen kedves ismerősöm, akik Horthy katonái voltak...


szerinted melyik miniszterünk lenne képes lovashadteste élén kivont karddal az ellenségnek rontani..?


(szurokból vannak a mai férfiak. ha elveszed a mobiljukat, sírvafakadnak, mert nem tudnak felmenni a face-re.)



ez csak mellékvagány volt..


további szép napot.

58. kristo_f (válaszként erre: 57. - F1427bf217)
2016. okt. 3. 14:32

amikor működött. jóval idősebb katonaviseltektől hallottam."


Én elég vén katonaviselt vagyok,ne kérdezd mikor szolgáltam, de akkor még 27 hónap volt :)

Felmerült ugyan a kérdés és két válasz volt rá az eü-i tiszttöl

Áll-e a farkuk éjjelente vagy kimenőkor?

Ha bróm, akkor só nélkül kellene főzni. Sótlan-e az étel amit kapnak?


A többivel egyetértek, csak úgy jött le a korábbi kommented, mintha minden férfi és nő egyforma potenciával rendelkezne és nem valahol a génekben lenne kódolva.

Bizonyára rosszul értelmeztem

57. f1427bf217 (válaszként erre: 56. - Kristo_f)
2016. okt. 3. 14:23

a "brómizálásnak" ezer éve. sztem amikor én katona voltam, azért riogattak vele, mert a teával akartak spórolni. de volt idő, amikor működött. jóval idősebb katonaviseltektől hallottam.


én is szoktam fáradt lenni.. stb. nem azt mondom, h mindennap menetrendszerint történik. de egy este három egymásután, simán összeszalad. de olyan is van h csak hétvégén a tizenkettő.


harminc éves párkapcsolatban éltem, pont harminc évig. :-)

volt, h fél évig egy se, volt heti egy, sok minden volt. a kettő egymásután olyan ritkán fordult elő, mint zsiráf a szaunában.


más ingerek értek.


nem én változtam meg. nem kapuzárasi pánikomban ugrok neki mindennek, amin luk van. egy gyönyörű szerelmes nő hozza ki belőlem azt, ami mindig is bennem volt, csak én sem tudtam vele mit kezdeni.

és most, h gyakorlattá vált léte, felszabadult vagyok. no para, no pánik. és jöhet az oroszlán is.


egy lapos életet váltott fel, egy színesebb, ajándékokkal teli..

én ugyanaz vagyok.


és ez van fordítva is, aki nem jó gazdája párja "páratlan kincseinek", az maga is meddővé válik. ez, ahogy mondod, hozott "anyag" kérdése.


és nem rúdtáncos a Kedvesem, se nem visszavonult pornósztár. egyszerűen csak szemeimnek, és a lelkemnek, mindene szép.

56. kristo_f (válaszként erre: 40. - F1427bf217)
2016. okt. 3. 13:12

Sok igazság van a kommentjeidben és szépen is írod le két azonos "kapacitású" ember szeretkezését

Egy a baj, hogy magadbol indulsz ki


Ha egy férfinek heti ,havi X az ingerenciája, max néha-néha lehet feljebb turbózni, de nem lesz tartós

Ez született dolog, mint annyi más az ember életében

Esetleg potencianövelővel lehetne korrigálni


Ez a kapcsolat nem régi, mégis nehéz váltani, mert ettöl még szeretheti a társát, tehát ne egyböl az legyen hogy rugd ki

Igaz, jobb most váltani,mint később és naponta azon agyalni hogy jól esne egy "betevő falat"

Az is igaz, hogy ezért "leszedálni" egy nőt, marhaság


Az hogy ki mennyit, milyen nehezet dolgozik, keveset befolyásol. Napi 10 óra húzós fizikai munka után , egy zuhany és magam sem gondoltam volna, hogy... :)

Ugyanakkor más laza nap után sem volt kedvem a szexhez, függetlenül hogy nem kevés nap maradt ki

No jó,ezek rég voltak :)


A brómot hagyjuk, marhaság. Egyfelöl veszélyes méreg, másfelöl bromidok formájában alkalmazzák adott esetben, de semmi esetre sem az emlitett helyeken

Ha voltál katona és nem működött a szerszám, annak nem a bromid volt az oka

55. Magdalénia (válaszként erre: 53. - B598e4912b)
2016. okt. 3. 12:11
Most nézem, nem is vettél részt a beszélgetésben. Így meg sem ismerhettük a Te okos, vagy "baromságos" véleményedet. ;)
54. Magdalénia (válaszként erre: 53. - B598e4912b)
2016. okt. 3. 12:08

A beszélgetési stílusról írtam pár szót, de ha falra hányt borsó, akkor minek magyarázzam.


Az ilyesmit nem lehet a modival korrigálni, csak saját magunk tudjuk. :)

53. b598e4912b (válaszként erre: 52. - Magdalénia)
2016. okt. 3. 11:33

nem dinoszauruszt minősítettem, hanem a kijelentést! Ha nem megy az értő olvasás, ne engem büntess, mert én igazán nem tehetek róla ;)


lehet menni modihoz és jelenteni :D

52. Magdalénia (válaszként erre: 50. - B598e4912b)
2016. okt. 3. 11:30

Dinoszaurusz elmondta a saját tapasztalatán alapuló véleményét. Az lehet téves, túlzó, szubjektív stb.


Így nem kommunikálunk, még akkor sem, ha azt írsz, amit akarsz, mert akkor csak azzal tudsz beszélgetni, akivel ezen a hangon megértitek egymást. Arra meg vannak a klubok.

2016. okt. 3. 11:06

ha létezik átlagos babszem, átlagos nő is létezik. átlagos pasi is, nemde?

jellemzőjük, h mind "azt" akarja.


amin felháborodsz, ami miatt mindenki pótolhatatlan a maga nemében, az a pasikra is igaz.


tehát az, h vmi átlagos-e v sem, az nézőpont kérdése. és adott nézőpont szerint, bármi lehet átlagos.


sztem, ez felesleges kör annak, aki tudja mit beszél. és annak is, aki azt érteni megpróbálja.


az átlagos nők, minden bizbaszon felütköznek, mert csak azt hiszik el, amit látnak. meglátásaikat pedig foggal körömmel védik.

igencsúnyán.

50. b598e4912b (válaszként erre: 39. - 4705d7a6b8)
2016. okt. 3. 09:34
nem létezik ÁTLAG NŐ! ez egy baromság!!!
2016. okt. 3. 07:53

szerintem az ingergazdagsága dönti el adott dolognak, h vágysz vele élni, v sem. aki nőből a béna pasik kiölték a szexualítást azok a nők nem is csoda, h tartózkodnak tőle, sőt, néznek sokszor megvetően arra, kit szemmel láthatóan éltet a dolog. de mondok mást. az anya szerepe ilyen téren a legszámottevőbb. ha arra tanítja lányát, h a szex olyan dolog, ami csak a férfinak jó, neked csak ki kell birnod azt az öt percet, akkor a csaj biztos, h egy nulla lesz az ágyban, és ennek hozadéka, h az élet más területein is beszürkül nőiségében. humorát, jó kedvét, élnivágyását, nem táplálják a flörtök. az utca, a pék, a postás, a zöldséges, a pincér, a portás, a londiner, az autószerelő, kisugárzásából megmondja, h egy "fap'csával" van dolga. bocsánat a kifejezésért. egy női portálon, talán nem lenne szabad ilyen kifejezéseket használnia egy "arrogáns fax pasinak", de így akkor kvittek vagyunk, ha a netán valaki korábbi jelzőmet magára vette.

a szexuálisan egészséges életre nevelés, nem különbözik semmilyen más egészséges életre neveléstől. a gyerek kezét úgy kel fogni mindig, h merjen kérdezni. válaszunkban pedig meg kell hagyni a gyerek számára az élet izgalmát, h megmaradjon lelkes felfedezőnek. így tapasztalja meg szexuális élményeit, és anya, lánya, mint csajok egymásközt, akár oda-vissza beszéljék meg tapasztalataikat. a témában való nyitott és őszinte kommunikáció éppúgy a szexual kultura része, mint pl, megtanulni, hogyan finom a férfinak amikor a nő a kezét használja, v hogyan épül fel a nő orgazmusa? mennyire fontosak számára az előzmények, a felvezetés, mint egyszerű beszélgetés, melyen keresztül a nő biztonságérzetet nyer, és viszi magával a pasi máris, ahova akarja.. mert jó játszótárs, aki nyilvánvalóan attól jó, h természetéből fakadóan, mesterkéltség nélkül, őszinte alapanyagokból varázsol az élményekkel.


szal ez egy ilyen játék.

gyönyörű és lélegzetelállító. kulturájáról nem sokat tud az, aki korlátok közt éli..


a szex, birodalom. nem az asztalon heverő színes turisztikai prospektus. belélegezni bármit tájaiból csak akkor vagy képes, ha benne és ott jársz.

48. Magdalénia (válaszként erre: 47. - 4705d7a6b8)
2016. okt. 2. 19:22

Így van ez. :)

Sőt még az internet is befolyásolja. :D

47. 4705d7a6b8 (válaszként erre: 46. - Magdalénia)
2016. okt. 2. 19:10
igen ebben igazad van, mindenkinél más a mennyiségi igény, van akinél ha pozitív élmény akkor is bőven elég sokkal sokkal kevesebb is mert teljesen más a hobbija érdeklődési köre van, én pld. Zumbát vagy a futást vagy a latin táncokat sokkal jobban kedvelem illetve na ezek jöhetnek heti 3-4-szer is a jelen téma tárgyából meg kéthetente egy is bőven elég még ha az kifogástalan minőségű is. tényleg tévedtem hogy azt hittem ez egy fajta betegség ha valaki sokszor szereti, de ahogy itt látom a fórumot rájöttem hogy nem, csak van aki sokszor kedveli, van aki ritkán. minden nő más és más, mindenkinek más az érdeklődési köre
46. Magdalénia (válaszként erre: 39. - 4705d7a6b8)
2016. okt. 2. 14:25

Különböző életkorokban is változik a nemi vágy és a szex minősége is kiválthatja. Nem mellékes, hogy milyen a szexuális kultúránk.


Akik ideális élményt szereztek, azoknak erősebb a vágy, míg a kellemetlen élményen átesetteket akár a frigiditás is veszélyeztetheti.


Néha egészen fiatalon, - amíg tapasztalatunk sincs - azt gondoljuk, hogy úristen, ha férjhez megyek, akkor minden nap kell? Asszonyi korban pedig megkérdezzük a párunkat, mi történt tegnap, hogy olyan fáradt voltál?


Egy a lényeg. A kereslet egyezzen meg a kínálattal.

Szerintem a szexuális vágy annál betegség, akinek szenvedést okoz és nem örömöt.

45. Magdalénia (válaszként erre: 44. - Magdalénia)
2016. okt. 2. 13:59
jav: sem jó = semmi jó
44. Magdalénia (válaszként erre: 43. - 4705d7a6b8)
2016. okt. 2. 13:56

Mosolyt csaltál az arcomra.

Ha Te táncolni akarsz, míg a férjed szexelni, abból sem jó nem származik.

Attól még tisztelhetitek egymást, de előbb utóbb egyikőtöknek lesz táncpartnere, a másiknak pedig szexpartnere.


Egy párkapcsolat legelemibb alapja közé tartozik a szexuális összhang. Ha ez nincs, akkor gubanc lesz. :)

43. 4705d7a6b8 (válaszként erre: 42. - F1427bf217)
2016. okt. 2. 13:34
igen, minden nőnek mások az igényei. mi például táncolni imádunk és én még pluszban Zumbázni van aki pedig a szexet szereti. nem vagyunk egyformák. ettől még tisztelem azt is, akik mást szeretnek mint mi illetve én
42. f1427bf217 (válaszként erre: 41. - 4705d7a6b8)
2016. okt. 1. 08:39

nem őt bántod. magadat.

egy ingerszegény környezetben, a heti egy, v havi kettő, szép teljesítmény. de nem minden párkapcsolat működik úgy, h na üssük el egy kis meztelenkedéssel a vasárnap délutánt.

ha a páromra ránézek, arcának ívei, szeme mélységes színei, a haja ahogy épp hordja, a hangja az illata, ahogy gesztikulál -gyönyörködtet. mint a vasúti kocsik a mozdonyhoz csatolva együtt járnak, köztük nem egy, kettő, de simán harom orgazmus is ott bújik, mert minden porcikám beleszületni vágyik az ő gyönyörűségébe. leírhatatlan egyéniség. pedig "átlagos" gondolkodású, de óriási empatiája révén, az az átlagos, hihetetlenül kifinomult megközelítéseket nyílik magából. mindegy mi a téma, mindent a saját gyermekének tekint.

csodálatos nő.

soha egyetlen egyszer nem kérette magát, hanem oly szelíden adta, ahogy egy anya öleli át a gyermekét. folyton rám bízva magát, vágyva, h röptessem, h röptetni tudjon. nincsenek frusztrált pillanataink. meghagy férfinak és meghagyom nőnek. minden gyönyörűen működik ezáltal. szal sztem a heti tíz, a normális.

akinek kevesebb jut, bizonyára több kompromisszummal kell együtt éljen. nyilvánvaló azt hívjuk kompromisszumnak amit annak élünk, és ez ebben a megközelítésben mindenkinek teret ad az elgondolkodásra.

az életünket berendezhetjük kincses drágakövekkel is, meg kohósalakkal is. bocsánatot kérek. senkit sem méltatni akarok. mindenki a saját értékrendje szerint látja meg, gyűjti és fogadja be az élet ajándékait.

vannak párok, kik társas magányban élnek, és vannak akik varázslatos társaságában a másiknak.

sztem libidó és libidó közt, ez inger szegénység, v gazdagság jelenti a különbséget.


pártfogoltunk és kedvese ingerenciáiban látom a probléma gyökerét. azok jócskán eltérnek egymastól. jelen állapotukban nem illenek össze. kérdés, h ki tud elmozdulni a másik felé?

és a leányzó ebben tanácstalan. a maga ingerei majd megfojtják, a pasija meg nem tud mit kezdeni a szabad levegővel.

41. 4705d7a6b8 (válaszként erre: 40. - F1427bf217)
2016. okt. 1. 07:49
jó én nem megbántani akartam csak az "átlag" igényt írtam le amit egy átlag nő általában igényelni szokott és ezt a kolléganőimtől, barátnőimtől stb hallottam és 20-49 ig azért gondolhatod, hogy elég sok csajjal dumcsiztunk a témáról hogy leszűrjem ez az általános persze lehet hogy nektek van igazatok nem megbántani akartam hangsúlyozom, csak segíteni akartam bocsi. de ki is szálltam a témából.
40. f1427bf217 (válaszként erre: 39. - 4705d7a6b8)
2016. szept. 30. 22:33

a napi egyet, hívjuk inkább heti hétnek.

sztem az nem sok annak, aki szereti csinálni, mert élvezi, és mert vágyik rá. nekem a heti tíz nem sok és nem kevés.

van, h elég, van, h nem.

azért mert neked elég egyik orrlukadon venni a levegőt, szedjen ő is gyógyszert, h neki is egy orrluka legyen? gondolod az majd megoldja a légszomját? a megoldás nem az, h akkor fogjuk be mind a két orrlukát!

elmondom neked, kedves 49 éves dinoszaurusz, h a nemi aktus gyakoriságának igénye, az vérmérséklet és szenvedély függvénye. aki pörgős, tartalmas életet él, annak szex terén is kidomborodnak igényei.

a levont konzekvenciákért ne rám neheztelj..!


katonáéknál és a börtönökben a brómot használják a férfiak hasonló problémáira, de ott átmenetileg kell a tüneteket kezelni.


de szegény lány szedjen élete végéig valami szemetet, tegye tönkre az ereit, a máját, veséjét, mert az ÁTLAGOSNÁL többször kívánja?


én több nőt ismerek férfi létemre, aki naponta négyszer-ötször segít magán, mert többet ér egy orgazmus, mint egy xanax.

sztem nő létedre neked haloványak az infóid a nőkről. megoldásod pedig romboló. nem beteg a csajszi. vannak nők, akiknek rohamszerűen van folyamatos megállás nélküli orgazmusuk. azt valóban kezelni kell. de ezt a lányt csak meg kellene csinálni picit gyakrabban. amihez a pasijának nincsen ingerenciája (elég).

39. 4705d7a6b8 (válaszként erre: 1. - Jolanda30)
2016. szept. 30. 20:28
szerintem (és isten ments nem akarlak megbántani) de ha magamból és a barátnőimből, kolléganőimből indulok ki akkor a napi egyszer az rengeteg, még 20 éves korában sem igényel ennyit egy átlagnő ezt a barátnői pletyikből stb. tudom leszűrni többek között. viszont volt egy ismerősünk hasonló igényekkel végül elment orvoshoz és kiderült, hogy ez egy fajta betegség amit kezelni kell és kapott rá gyógyszert. szerintem mondd el a nőgyógyászodnak biztos ogy ő is azt fogja mondani neked, hogy ez betegség és beszéld meg vele, hogy tudnád kezeltetni. én már 49 vagyok de még életemben csak 2 ilyen esetről hallottam pedig rengeteg a nőismerősöm. drukkolok neked, hogy gyógyulj meg
1 2 3 4 5

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook