Tudnál ölni? (beszélgetős fórum)

"Ha egy nő mosolyog, a méreg már a levesben van."

[link]

Szerencsére nálunk (az országban), nem dobálják, mint a cukrot a lőfegyvereket. És e téren jó az ellenőrzés, mert ha van valakinek a házban találomra kimennek, és megnézik. Tárolószekrény, megfelelően zárt, stb. Én ezt pontosan tudom.

A bűncselekményekben használtak nem is azok általában.

De (tudomásom szerint) csak az utolsó Ptk.-ban módosítottak, hogy a papírvágóolló kontra puszta kéz lehessen egyenlő. Előtte puszta kéz a kéz ellen volt a fair, és a törvénykezés nem szólt arról sem, hogy mondjuk 50 kiló izom többleten van az ellenfélnek. Ha valaki már próbált +10-20 kilóval ellenállni, akkor ezt nem is írta volna le. Hiába jogi egyenlőség, a férfi izom meg több erőkifejtésre képes (biológiai tény).

Eeegen, közelharcban már nem számít sok minden. Csak utána sok hónapig, évikig tartó procedúra, amikor ítélnek, és sittre mehetsz vagy felfüggesztettet kapcsa azért, mert megvédted magad.

A csúzlikra visszamenőleg meg annyit, hogy sokkal több van közkézen, mint gondolnád. Csak nálunk még nem olyan menő lövöldözni.

Simán. A férget el kell taposni.

De azt hiszem hatásosabb lenne a kínzás valamely formája.

Körlevelet nem lehet küldeni:

Van bennem valami nehéz. Nem kell félteni. Nekem is csak egy nap ez, mint Nektek. Nagy levegő, 3, 2,1 aztán szmájli :)

Örülök, hogy ezt mondod, és így maradjon.

Egy papírvágó kést sem egyszerű uralni, főleg ha már öblögetsz a véredben és sz agyrázkódástól meg kettősen látsz...

És aztán?

Az élet szar, de felállunk, ha pofán ver.

Köszi. Helyre rakom.

Igen, ez mindig ott van. Az a csíra, amit belénk tettek inkább a neveléssel, mint genetikailag.

F2F csak rettenetesen feldúltam tudnék vkit. Mert a szenvedést nem bírom nézni. Ezért megmérgezném nőiesen. :P

Ha Smirnoff írta volna ki a kérdést, azon nem akadok fent.

Láttam az első reakciódat, és mivel olvasok a hoxán, azt gondoltam, teljesen természetes reakció a részedről.

"Fiatal vagyok, és megölnék pár embert"

És aztán?... Velük együtt magadat is "megölnéd"

Tiszta szívből kívánom, hogy jöjjön rendbe az életed!

Okos felvetés!

Nem dédelget ilyesmit az ember a saját érdekében.

És csúnya vagy sem, a törvény tart vissza, mint sok embert sok mindentől. Én is halott lennék már valószínűleg, de pár nap agyrázkódás, begyógyult seb, egy kis heg, és nem látszó fogpótlással itt vagyok a tömegben.

Valaki 6 évvel megúsz egy gyilkosságot. Ilyet tudva megbánom, hogy valakit nem öltem meg.

Ajtóból vissza: "miből volt a pörkölt? A feleségem úgyis új hentest keres."

:D

És a magyar jog nem tud olyat, hogy az 120 kiló izom én meg 60 vasággyal, csak 2 polgár egymással szemben.

Ha küzdősportoló van megkülönböztetés.

De javítson ki valaki, ha más máshogy van!

A gyakorlat mást mond.

Ha egy 120 kilós, 2 ajtós szekrény csak egy késsel jön nekem, és én lelövöm, engem ítélnek el a magyar jogban most. Neki nem volt lőfegyvere. Én embert öltem. Én voltam előnyben a lőfegyverrel. Felfüggesztettet kapok, mert életben és ki tudja hogy vagyok.

Sorszi, ne adj!

Az emberek olyan kutya találékonyak kínzásban! Na, arra nem lennék képes. Meg azt kívánni sincs gyomrom. Kigyakjuk a dudvát, aztán kész. Megérdemelné, de belegondolni sem akarok. Azt sem akarom, hogy legyen, aki megcsinálja. Nyaktiló párti vagyok, de a szarháziaknak nincs kegyelem :P

minden további nélkül. Aki komolyan ártott, vagy belerontott az életembe / vagy szeretteim életébe / ugyan, miért kimélném ?

szemet szemért.

Ez az ösztön szerintem minden emberben meg van, de van aki bevallja, van aki tagadja.

De úgy, mint a bűnözök, nem tudnék, de annak aki ártott miért kegyelmezék ?

Vannak olyan helyzetek, amikor a törvény sem írja elő a mérlegelést. A nemi erőszak az pont ilyen helyzet. Csak szabadulj ki belőle, bármi áron. Ha meg kellett ölni miatta a támadót, vagy akaratodon kívül a halálát okoztad, nem fognak elítélni.

Furcsa, hogy mindig ide kanyarodik ez az élet-halál téma. Vagy nem furcsa? Akit megerőszakolnak, az esetek nagy többségében meg is ölik. Nem is kérdés, hogy megvédje-e magát, igen, védje meg. Ahogy éppen sikerül. Szerencse, ha van a földön valahol körülötte egy nagyobb kő.

Nem egy kötelező olvasmányunk foglakozik a kérdéssel, ami hozzájárul a morális fejlődésünkhöz.

Nagyon nehéz istent játszani, és dönteni a halálról, de egy nő ezen simán áteshet. És piszok nehéz az élet szentsége miatt jól átfontoltan, hiába döntött már kisállatról.

Azt hiszem, egy gyerekkori élmény is hozzájárult a lehetetlenségemhez. Egy kisállat annyira sírt a szenvedéstől, és én felvettem, segíteni akartam. Ledermedtem, ahogy a szemébe néztem, és szólni sem bírtam. Meg akart halni. Láttam. Azt a pillantást örökre megjegyzi az ember.

Odajöttek többen, és "megöltük a kisállatot", "nem tudom mit csináltak a kisállattal".

Amúgy láttam, ki ejtette le, csak ő megijedt, és elfutott. Én lettem a "kisállatgyilkos'. A legszomorúbb meg az emberi természet. Mert nekem csak az állat pillantása maradt, de aki kiejtette a kezéből, az 15 év múlva már úgy emlékezett, hogy én "öltem meg" (alig volt 5 éves akkor, haragudni nem lehet rá). Nagyapám adta a kegyeletdöfést.

De hogy mi késztet kvázi fiatalként a gyilkosság gondolatára, az a bosszú. Mert a hajamnál fogva, azt kitépve cibáltak, és véresre verhetnek, a rendőrségen meg elküldtenek a 'csába. Mert megerőszakoltnak, és én szégyelljem magam a XXI. században Európában.

Felállok, mert mindig muszáj, de mikor már szembe néztél egy emberrel, aki nem tudod, hogy megöl-e a következő ütéssel, vagy kitöri-e a nyakad (mert kitörhetett volna a lépcsőn is, vagy utána, mikor megtaposott), és sebhelyes marad az arcod, akkor nem lesz kérdés, hogy megölnél-e valakit.

Fiatal vagyok, és megölnék pár embert, ha nem lenne törvény, ami megbüntet (őket nem büntette). Sőt, jobban érezném úgy magam. Én, aki mások szerint a légynek sem ártanék.

Roppantul irigylem azokat, akiknek csak irodalmi dilemma az élet-halál kérdés, vagy "hogy juthat ilyen eszébe"....

Alapvetően az lehet a baj, hogy demeciája van a kedves mamának, akkor pedig sajnos egyáltalán nem tudja, nem fogja fel, hogy mit csinál. Nekünk is volt két családtagunk, akiket halálukig itthon ápoltunk, - igen, meglehetősen idegőrlő feladat - pláne mikor már agresszívvé válik, nem akar mosakodni, átöltözni, enni, vagy panaszkodik hogy nem adnak enni - mert egyperces a memóriája és elfelejti, hogy most fejezte be az ebédet. Iszik utána, és azt mondja, hogy ... "én még nem is ebédeltem, adjál enni" Vagy verekszik ha piszkos a ruhája és nem hagyja magát átöltöztetni.

Igen, sajnos aki ilyen időset vagy beteget ápol, maga is belebetegedhet, ha egyedül vállalja be a dolgot.

A "valahová betenni" pedig igen súlyos pénzekbe kerül, nem is tudok mai napság 140-160.000 Ft alatt ilyen megoldást, inkább még több. Úgyhogy erre nagyon nem elég senki fia nyugdíja, hacsak nem nagyon gazdag.

A gyilkolászásról pedig annyit, hogy igen, én elég indulatos személy vagyok, ha megtámadnának, vagy ilyesmi, hirtelen haragomban, ha lehetőségem lenne még rá, lehet hogy válogatás nélkül hozzávágnék valamit és az illető hirtelen belehalna, mert az egy nagykés vagy valami fémtárgy lett volna. De ha kifeküdt, akkor kva rosszul érezném magam és megpróbálnám újraéleszteni :-) ... hmm ... ez elég rosszul hangzott :-(

A legtöbb ember bizonyos körülmények közt simán ölne. Itt van rá a bizonyíték:

[link]

De azok a bizonyos körülmények igenis fontosak. Egyáltalán nem azonos úgy lelőni valakit, hogy megvédd vele a gyereked, vagy pedig előre eltervezve megölni valakit, mert "kicseszett" veled.