Szétcsúszik az életem és már nagyon nehezen bírom. (beszélgetős fórum)

Én azt mondom, csomagolj és menj! Ha távkapcsolatban vagytok, ott is megtalál. Ha vége, akkor pedig kezdj új életet. De legalább lesznek ott rokonaid.

Ne gondolkodj, indulás! Szorítok neked!:)

Én elrontottam azzal, hogy féltékenykedtem. Azt hittem ez az egész csak az én hibám de nem, az orvos rávilágított a lényegre.

Bizonytalanságban tart, hogy ne lennék féltékeny.

Nem ad semmilyen biztonságot, nem számíthatok rá csak hétvégén...

Még ha nem is ad okot a féltékenységre, ez mind kialakulhat ilyen okokból is és addig míg távkapcsolat addig meg is fog maradni.

Én főképp ezért kezdtem el orvoshoz járni, utána pedig olyan szinten megromlott a kapcsolatunk, hogy gyakorlatilag most azért megyek még orvoshoz, hogy hátha azáltal, hogy rajtam segít akkor ez a kapcsolatunkon is meglátszik.

Az a baj, hogy a párom elkönyvel dolgokat...

Ha Ő eldöntötte, hogy ez nem jó, hogy vmi nem úgy működik...akkor gyakorlatilag nem is nagyon lehet megváltoztatni a véleményét.

Hétvégén azt kérte tőlem, hogy mondjak neki olyan momentumokat amikor én azt éreztem rajta, hogy Ő szerelmes. Kérlelt ezért...és tudtam mondani, és azt mondta valóban, azok olyan pillanatok voltak.

Néz mélyen a szememben és tőlem várja a választ, de hiszen én nem tudom neki megmondani.

"Távkapcsolatról van szó, csak hétvégén vagyunk együtt, még nem akar többet, arra hivatkozik, hogy nem elég stabil a kapcsolatunk...amikor még az volt pedig arra hivatkozott bizonytalan."

Bocs, de ez elég szomorú, hogy így áll hozzá. Szerintem lakva ismeri meg egymást az ember, addig meg nem is nevezném igazi kapcsolatnak, nem bántásképp mondom, de ha nincsenek tervei veled, akkor nincs miről beszélni. Az meg, hogy nincs lángoló szerelem:D hát vicces,mert szerintem a kapcsolatok 98%nál nincsen pár hónap 1 év után..

Azért fáj ez mert bizonytalanságban tart és csak te gyötrődsz a jövőn...megkérdezném mikor érzi úgy magát, hogy együtt éljetek?Ne pazarold az idődet, ha úgy érzed, hogy ez nem működik és csak te raksz bele a kapcsolatba.

Igazából a kapcsolatunk elején voltunk nagyon boldogok, az újrakezdés elején is.

Aztán Ő elkezdett bizonytalanná válni...

Sosem éreztem, hogy úgy haladunk ahogy haladnunk kellene, egyszerűen úgy mint a szerelmesek, hogy mindig együtt akarunk lenni, vágyunk egymásra sokkal többet...

Neki mindig elég volt a hétvége.

Ezt Ő sem érti, hogy miért nem érezte a késztetést, hogy mindig velem legyen...közbe azt mondogatta még sosem volt ilyen szerelmes, úgy egészen 2 hónappal ezelőttig.

Nem csak emiatt szakítana...

Sok volt a vitánk, úgy érzi már nincs túl sok értelme harcolni, habár még szeretjük egymást, én szerelemmel, szeretettel, Ő nem tudom hogyan...

Bár nem értem. Szerintem olyan nincs, hogy vki csak olyankor szerelmes...

A szeretet szerintem sokkal erősebb érzés mint a szerelem, biztosabb érzés.

Igen, én jobban ragaszkodok, ez már tény.

Most várok...nem teszek semmilyen lépést, várok arra, hogy hiányoljon, hogy jobban akarjon, csak úgy érzem feleslegesen.

Úgy, hogy olyankor erősebbnek érzem magam, amiket mond azok rávilágítanak dolgokra, hogy van még esély úgy bármire az életben, stb...

De aztán megint teljesen magamba zuhanok.

Az orvos hogyan segít?!

Én értem, amit érzel, és remélem, attól, hogy leírtad, jobban vagy.

kéne várnod, hogy ő nyúljon érted, de valószínüleg te ragaszkodsz jobban.

Senki nem lehet ebben okos.

Van egy párom akivel lassan egy éve vagyunk együtt, közben volt egy szakításunk, kibékültünk, nagy volt a szerelem, nagyobb mint az észérvek.

Sajnos újra oda jutottunk ahol voltunk, sok mindennek köszönhetően. Mindketten hibáztunk és most a szakítás szélén állunk, nem tudni már ki fogja kimondani.

Ő már nem tudja amit érez az szerelem-e vagy csak szeretet...

Régóta érzem, hogy nem érzünk ugyan olyan intenzítással.

Azt mondja csak akkor érzi, hogy szerelmes mikor szerelmeskedünk.

Én erre azt mondom aki nem szerelmes egyáltalán az nem tud szeretkezni, az csak pusztán szex...és az ember érzi ha olyan plussz érzéseket kap közben és ezek nem csak a testi szükségletekből adódó érzések.

Egyszer már elvesztettem, nagyon fájt, amikor véget ért a 8 éves kapcsolatom sem fájt ennyire.

Jelenleg úgy érzem ebbe vagy így vagy úgy de tönkre megyek.

Távkapcsolatról van szó, csak hétvégén vagyunk együtt, még nem akar többet, arra hivatkozik, hogy nem elég stabil a kapcsolatunk...amikor még az volt pedig arra hivatkozott bizonytalan. Engem a bizonytalanság mindenfelé taszított csak jó irányban nem.

Én már mindent megpróbáltam, hogy ez rendbe jöjjön, felkerestem szakembert is, kaptunk közös feladatokat, azok úgy tűnik segíteni nem segítenek...

Most gondolkodik...én pedig kb az ítéletre várok.

Nem akarom elveszíteni pedig tudom, hogy ez nekem sem jó így, hogy sokszor jobb lenne ennek véget vetni de túlságosan szeretem, még így is de én már kevés vagyok hozzá.

Még együtt vagyunk, hogy meddig azt nem tudom de jelenleg alig tudunk már telefonon is beszélni, olyan érdektelen, nekem ezzel viszont fájdalmat okoz és most nagyon nehezemre esik összeszedettnek lennem...

A rokonságom nagy része Romániában, másik része Angliában. Rajta kívül semmi sem tart itt, egyedül vagyok nagyon. Van 2 nagyon jó barátnőm akikhez bármikor fordulhatok de az más.

Nagyon egyedülnek érzem magam.

Ha vele véget érne akkor kimennék Angliába és új életet kezdenék de igazából attól is nagyon tartok, pedig beszélek angolul.

Úgy érzem én valahol elvesztem, nem találom magam, félek és magamra maradtam és már nagyon az erőm végét járom.

Fáj, hogy nincs egy párom akire mindig mindenben számíthatok.

Nem tudom mit tehetnék még.

Próbálom tartani magam, nem sírni előtte, nem panaszkodni...stb...

Az orvos segít, de leginkább akkor mikor ott vagyok, illetve aznap viszonylat össze szedett vagyok.

Nagyon nehéz.

Nem tudok, akarok szakítani pedig érzem, hogy ez nekem káros.

Most még várok, de nem tudom mi mást tehetnék, akármit teszek szinte semmi sem jó.