Szerintetek felelőtlenség 20 esetleg 18 év alatt gyereket vállalni? (beszélgetős fórum)
Azt hiszem kihalna az emberiség,ha csak akkor szülnének a nők gyereket, ha biztos egzisztenciával rendelkeznének és olyan anyagi háttérral, hogy mindent megtudnának adni a gyereknek.
Én 19 évesen estem teherbe júniusba /tervezve/,augusztusban a férjem bevonult katonának 1 évre,szeptemberben összeházasodtunk és októberbe albérletbe költöztünk. Nem volt semmink,se pénzünk se egzisztenciánk,se családi segítség, de boldogok voltunk.Lassabban indultunk el az életben, de sose fogom megbánni a döntésemet.
Úgy látom sokakat megmozgat ez a dolog. Hát én is megpróbálom leírni röviden az én történetem :
Kb 2 éves volt a fiam, mikor elváltam, én voltam 22. A párom rájött, hogy ez neki túl korai volt!!!
Örököltem egy olyan házat, ahol sem vezetékes víz, sem fűtés nem volt,csak csupa rom. ide kellet költöznöm a kicsi fiammal. Gyesem 25 ezer,+ családi pótlék .Se kutyám, se macskám, anyám meghalt, és rá fél évre a mamám is. Kevés félretett pénzből fürdőszobát csináltattam, fűtés kicsi fatüzelésű kályhával.Mire hazaértünk télen este 9 fok volt a lakásban. Fát vágtam, lakást renováltam, festettem, kertet ástam, hogy legyen mit enni, dolgozni mentem, vonattal minden nap sötétben mentünk, sötétben jöttünk haza. Mosogatni jártam feketén egy koszos borozóba, mert egészségügyben 3 műszakozni nem tudtam visszamenni. Mellékesen néha takarítani jártam, ahova fiamat is magammal vittem járókában, hogy semmi kárt ne tegyen az idegen lakásban. Hogy jobb állásom legyen , távoktatáson gimibe iratkoztam, kéthetente 1x , ahova fiamat is magammal vittem, mert nem volt kire hagynom. Ült velem az iskolapadban.Leérettségiztem.És még folytathatnám... 7 évig éltem egyedül. Most már minden rendbe jött, fiam 12 éves, férjhez mentem van egy kicsi Hugi is. De kinyalom a seggét ennek a kiscsajnak, ha 90 ezerből ezt a gyereket felneveli, és ilyen dolgokra képes érte. és a mai világban még nehezebb mint akkor ! És most ugyan annyi a gyes mint akkor !! ez a röhej !
Ezzel egyetértek.
Hiába szeretne valaki gyereket,ha nincs meg a biztos háttér akkor csak a gyereknek lesz rossz.És valljuk be melyik szülő akar bizonytalanságot és nélkülözést a gyerekének???
Addig nem olvastam visza,fórum címén akadt meg csak a szemem!
Kiskorúaknál más a helyzet......
Szerintem az emberi kapcsolatoknál,a felvilágosításnál van már a hiba!A szülőnél van a felelősség!Ha ők nem azok,egy kamasztól hogy várható el???
Szió. Szerintem, ha úgy érzed, hogy tudod vállalni a babát, hát tedd azt.. Valahogy úgyis lesz.... Én is terhes vagyok, s vesz. terh. mert a hátam kivan.
Én betegáll. kapok 55.000 ft, a párom monjduk jobban keres.
a fyedem hasonló összeg lesz+ a családi. de nem félünk tölle. mindig volt valahogy s lesz is...
ha más nem, majd hamarabb megy az ember vissza dolgozni.
Jól gondold meg, hiszen lehet, ha most elveteted....
Te tudod...
Szülők hogy állnak hozzá?
önsorsrontó? :)
Ne hari, ha az a sors keze volt hogy az a baba elment...akkor ennyi erőver a sors hozta így hogy neki most jönnie kell..
kb olyan 80-90 ezer forint havonta...
Most mennem kell intézni 1-2 dolgot majd még jövök
További szép napot.
Mivel már leírtad,hogy biztos a terhességed, nagyon nehéz tanácsot adni. Én sem vetetném el a babát, nem lennék rá képes. Viszont sajnos csak akkor fogod meglátni, hogy milyen nagy anyagi teherrel és felelősséggel jár egy baba, ha már ott lesz veletek.
Azt megkérdezhetem, hogy mennyi az a havi összeg, amiből gazdálkodhattok? Ha nem akarod leírni,akkor nem muszáj.
Két barátoméknak is most van pici babájuk, mindkettőnél 6 hónaposak a picit, az egyikkel hétvégén beszélgettem az anyagiakról. A lány 55 ezer forintot kap Gyedet és családit együtt, és ez majdnem mind rámegy a babára. A rezsit, a saját kajájukat a párja keresi meg.
Sziasztok!
Én nem szeretném senki véleményét minősíteni!
Csak leírom a mi történetünket!
19 évesen lettem várandós nagyobbik lányunkkal. 2 évre rá született kisebbik lányunk,és most várjuk a harmadik kincsünket. 25 éves vagyok,párom 26.
Semmiféle segélyt nem igénylünk,nem az államnak szültem/szülöm egyik babát sem!
Mindent próbálunk megadni nekik élményben,tapasztalatban,de volt rá példa,és lesz is,hogy nem kapta meg amit akart. Tudniuk kell,hogy az életben nincs minden ingyért,és a dolgokért meg kell harcolni,tehát a pénz nem minden!
Én nem bántam meg,hogy "fiatalon" szültem,ha újra kezdhetném is ponosan így tennék!
Vannak olyanok,akikben később lángol fel az anyai ösztön,vagy később találják meg a szív-királyukat!
Ha ők előbb vállalnak,az felelőtlenség! De ha én csupán a mai társadalmi normák miatt vártam volna 5-10 évet,most boldogtalan lennék.
Hát nem úl röviden ennyi!
:)
Ne haragudj, nem szeretnélek bántani. Egy áldott állapotban lévő nő amúgy is sérülékenyebb. Lehet, hogy félreérthető vagyok, vagy keményen fogalmazok, de én csak aggódom miattad és a születendő gyermek miatt. 2-3 év múlva is ráérnél szülni, mikor rendesen kiveszed a részed a NAGYBETŰS ÉLET-ből.
Nagyon szép lány vagy, és értelmesnek is tűnsz a hozzászólásaidból. Akkor miért nem tudsz várni még pár évecskét?
Olvastam egy másik fórumban, hogy májusban már voltál egyszer terhes, nagyon önsorsrontónak tűnik, amit művelsz.
Miért teszed?