Szerelemgyilkos(ok)... (beszélgetős fórum)

A boldogság korántsem csak a kapcsolaton múlik. Úgy értem, ha saját magaddal nem vagy békében, akkor mindegy ki van melletted, a kezdeti lángolás elmúltával a boldogság illúziója is szertefoszlik.

Ezért mondják hogy csak 2 egészséges, "teljes" ember tud jól működő, felnőtt kapcsolatot kialakítani. Ami magától von meg valaki, azt nem tudja mástól megkapni. pl. önbecsülés

Egy házasság akkor jó,ha mély testi-lelki kötődés van a két fél között és szeretet,olyan szeretet,ami nem teszi föl az általad említett kérdéseket.Ami nem féltékeny,nem érzi áldozatnak a tetteit,ahol nem jut eszébe az embernek semmi féle érdek,egyszerűen csak van.

Én úgy érzem az emberek nem keresik meg ezt a szerelmet,egyszerűen házasságot kötnek,mert ez a társadalmi és magukkal szembeni elvárás,és ha lennének is kétségeik(mert vannak)legyintenek ,hogy áh ,jó lesz az,majd idővel megváltozik,stb

Aztán következik a boldog időszak,amikor úgy érzik,megnyugodhatnak ,hisz jól döntöttek,színház,ágyba vitt kávék,finom vacsorák és virágcsokrok,ágyban töltött napok ,évek után jönnek a gyerekek,aztán a munka ,ki-ki a magáét teszi .Telnek az évek és azt veszi valamelyik fél észre,hogy mindketten külön élnek ,a saját világukban,a saját érzéseikkel,bizonytalanságaikkal,szinte már nem is beszélgetnek,néha szeretkeznek,de igazából semmi kapcsolat sincs közöttük és lassan azt sem tudják ,vajon kivel élnek együtt?

A szerelem gyilkosa a "nemszerelem".Amíg egy igazi szerelemben nem vetődik fel a érdek ,az áldozat vállalás kérdése,addig a fellángolásnál igen.Egy igazi szerelemben nem vetődik fel a féltékenység ,a "nemszerelemben" igen.

Egyszerűen csak boldoggá akarják tenni a másikat és mindezt olyan egyszerűen,természetesen teszik,hogy fel sem tűnik,hogy bármit tettek volna a másikért.Ismerik egymást ,ha valamit nem tudnak kérdeznek,beszélgetnek...

Szóval sok a különbség ,de a lényeg ,hogy kapcsolatban vannak,maradnak ,még az idő múlásával is.

Persze nagyon nehéz megtalálni a másik felünket,sokaknak egy élet sem elég hozzá,de én úgy gondolom,hogy keresni kell,ha valódi kapcsolatban szeretnénk élni,különben semmi értelme az egésznek,mert akkor már jobb egy baráttal együtt élni,mint egy számunkra(eleinte)vonzó férfival.

Persze azt is tudom,hogy az elvárások,a szüleink példája sokszor tudattalanul kényszerít bennünket ,hogy itt az ideje házasodni,gyerekeket vállalni stb és sokan öntudatlanul sodródnak bele az "élet sémájába".

De rajtunk áll, vagy bukik a dolog,nem kétesélyes,mert a te lapjaidat csak te látod az övét meg Ő.

Akkor lenne az ,ha ismernéd az Ő lapjait is,mert megmutatta neked,te pedig a tiédet.

Ismered a lapjait?:))

Szia!

Szerintem ha mérlegelünk apró dolgokat,az sosem lehet baj,mert jobb többször átgondolni,mint ész nélkül belevágni bármibe(legyen ez akár egy kapcsolat,akár kézzel fogható dolog).

Ha a kérdést felteszem magamnak,miszerint boldog vagyok-e,hát..Általában akkor teszem fel,amikor egyáltalán nem vagyok az,és ezt sajnos nagyon sokszor érzem.Valószínű,h a mi szerelmünknek én vagyok a gyilkosa,én okozom,idézem elő magamban az érzést.Többek közt a féltékenységgel,a túl sok aggodalommal,a bizonytalanságommal,és talán azzal is,hogy szeretnék legalább annyit kapni,mint amennyit én adok,hogy jól esne,ha velem is annyit törődnének,mint én másokkal-értem ezalatt most a páromat-.Hozzátehetem azt is,hogy szerintem egy kapcsolatban az egymás segítése,támogatása is kölcsönös kéne,h legyen,és nem arról kéne szólnia,h én bezzeg ezt,ennyit tettem,ezért én vagyok a jófej,és mindenáron tisztelned kell,az persze mellékes,h a másik ugyanezen dolgokat nem értékeli..

És még valami.A múltból nem nagyon lehet táplálkozni,csak építeni hozzá.Ami vagy jó lesz,vagy rossz.

Tehát igazad van abban,h én játszom a saját lapjaimmal,de amíg nem egyedül játszom,a játék kimenetele elég kétesélyes.Nem?:)

(Örülök,h mindig írsz valamit,igazán elgondolkodtatsz.Köszönöm:)Üdv!

Elolvastam a fórumot, és bár nem vagyok férjnél, és biztos volna még mit tanulnom okos emberektől, azért van szemem és fülem, amit próbálok nyitva tartani..

Előszeretettel emlegetjük fel, hogy hogyan éltek elődeink...közben meg nem biztos, hogy tudjuk, hogy hogyan is éltek, mint ahogy az sem biztos, hogy cserélnénk bármelyikükkel is?!....

Régen nem volt "divat" a válás. Ettől viszont még nem biztos, hogy jobban éltek volna, mint mi?! Régen is ittak, félreléptek, veszekedtek és verekedtek...és, ha már nagyon megelégelték a dolgot, akkor vagy felakasztották magukat, vagy a másikat tették el lábalól...

A legtöbben meg csak beletörődtek, és próbáltak élni egy élhető életet...attól még nem gondolom, hogy ez rózsaszín lett volna?!

Lehet, hogy sokan túlbonyolítják az életüket, viszont vannak olyanok is, akik komoly dolgokat bagatellizálnak el. Meg kellene találni az arany középutat. Nehéz, de biztosan rá lehet találni.

Nem mondom, hogy bárki legyen önző, de elsődleges az, hogy az igényeinket milyen sznten elégíti ki egy kapcsolat. Még az ember fiatal, addig lépjen, ne várja meg, hogy hátha jobb lesz, meg ne számítson arra, hogy a másik megváltozik...mert valószinűleg nem fog. Könnyebb 3-4-5-6-7 évet "kdobni" az ablakon, mint a következő 20-30 évet boldogtalanul leélni.

Szinte mindenki túlbonyolítja az életét és folyton rágódnak és mérlegelnek apró sokszor jelentéktelen dolgok befolyásolják a döntéseiket.

Pedig mindent le lehet egyszerűsíteni,ha kicsit eltávolodunk és kívülről szemléljük a problémát.

Tedd fel a kérdést,boldog vagyok?Szeretem a páromat,kíváncsi vagyok rá,hogy mit érez ,hogyan gondolkodik?Megértem Őt és Ő engem?Van közöttünk lelki kapcsolat?Vagy csak élünk egymás mellett mint két idegen?

Ha valaha ez volt a helyzet,de megváltozott,akkor talán ,csak eltávolodásról van szó,ami rendbe hozható őszinte egymáshoz fordulással és beszélgetéssel(ami persze nem a házról,gyerekekről ,hanem egymásról szól)

Ha soha nem is volt ilyen ,akkor már nehezíti a helyzetet az addigi közös élet.De akkor újra fel kell tenned magadnak egy kérdést,azt ,hogy mi fontos az életben?

Ház ,kocsi,lakás,biztonságos,nyugodt ám de boldogtalan élet?

Vagy az ,hogy boldog legyek ,mindegy milyenek a körülményeim?

Az élet pedig játék,és te játszol a saját lapjaiddal és csakis tőled függ a kimenetele.

Szerintem csak akkor méglegel az ember egy kapcsolatban, ha nem boldog. Másképp fel sem merül ilyesmi,hogy maradjon-e vagy ne, meddig éri meg. Ezzel csak az a baj, hogy ha már érzi az ember, hogy nincs rendben a dolog, még akkor is vagy ezer kifogást lehet találni a maradásra, még akkor is, ha totál működésképtelen az egész...

Kétségtelen, hogy kell dolgozni egy jó kapcsolatért, de azt is be kell látni, hogyha erre nincs esély, vagy ha rosszul választottunk.

És egy kapcsolat fenntartásánál végképp nem a gyerekek érdkeit kell nézni a döntésnél. Ugyanis egy nem jól működő kapcsolat egyáltalán nem tesz jót a gyerekeknek. Inkább legyen egyedülálló szülő mellettük, de az boldog...

Én mindig kiakadok, ha azt hallom, hogy egy házaspár csak a gyerekek "érdekében" marad együtt. Mert amúgy meg rühellik már egymást. Hát az a légkör tényleg jót tesz a gyerekeknek, mondhatom...

Szia!Okos gondolatok:)

Félig felépített élet..Ez tetszik.És rengeteg kérdést is előhoz belőlem.Nem azt mondom,h sajnos,-na jó,néha azt mondom!-de jelen pillanatban jómagam is egy ilyenben élek.Szeretném stabilizálni,mert úgy érzem sokba került ez a szerelem,és nem lehet,h csak ennyi legyen,nem foghatjuk fel játéknak,és nem vonhatjuk meg a vállunkat,h mindegy is,ennyi volt,innentől nem érdekel a másik.(Megjegyzem,h ha minden kötél szakad,illetve nem bírnék kicsit sem jóérzéssel lenni a párom felé,ha nem gondolnám végig többször is,h nyerek-e avagy nem,és főképp ha nem nézném a gyerekeimet,legyintenék,de közben vérezne a szívem.)Szóval,és ez örök igazság:a szerelem nem egyszerű..Vagy csak én vagyok bonyolult?:)

Én úgy gondolom,hogy egyrészt nagyon kevés az olyan ember,aki valóban kölcsönös szerelmen alapuló kapcsolatban él,ezért az a kezdeti fellángolás ,hamar el is múlik és ott marad egy kihült,semmilyen kapcsolatban,egy félig felépített életben.

Persze az igazi szerelem is valahol egy hullámzó érzelem,nem mindig ég teljes lánggal,de még akkor is ott marad a szeretet,ami könnyen újra szerelembe fordulhat bármikor.

Legalábbis nekem ez a tapasztalatom:)

Talán egy dolog miatt múlhat el mégis a szerelem,ha az egyik fél valami oknál fogva gyökeresen megváltozik,mások lesznek a céljai,mást szeretne,más okoz neki örömet ,stb.,és ezt a változás nem kölcsönös,a másik fél nem tudja követni.De talán még ebben az esetben sem elmúlásról beszélhetünk,egyszerűen,csak különválnak az útjaik.

szep gondolatok, es bar ilyen novel hozna ossze a sors.

sok igazsag van abban amit irtal, de benne van az alapfogalom is. kolcsonosseg.

remelem nem lesznek komoly gonjaitok, es sok sikert

puszi

Nagyon tetszett, amit írtál! Én is pontosan így gondolom és én is 2 éve vagyok együtt a párommal, és pontosan az első fél év nekünk is küzdős volt. Mára már megtanultam, hogy dolgozni kell egy kapcsolatért, nem szabad ellustulnunk egymás mellett, önzőnek lennünk. Ha én igazán nőkénet viselkedem, adok magamra, figyelek rá, támogatom stb, akkor ő a legcsodálatosabb pasi a világon. A legférfiasabb, legmegbízhatóbb, aki engem a legboldogabbá tesz. Nem véletlen, hogy azt mondják, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy okos nő. Meg van egy idézet, amit nagyon tudok vallani:

"Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi leszek. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába." (Karinthy Frigyes)

Kiváncsi vagyok a folytatásra, hogy mi is az amit még le akartál írni!

Szerintem a szerelem nem múlik el,csak a szerelemnek hitt,vagy akart kapcsolatok fordulnak át szenvedésbe.

A valódi szerelem más,még hosszú évek múlásával is,ha elmúlnak a szenvedélyek,az ifjonti hév, ott marad a tiszta szeretet.

önzés, kritizálás

Barbara jókat írt, de ezek fordítva is igazak kellenek, hogy legyenek. Fontos a kölcsönösség.

Sziasztok!

Hát nem akartam hozzászólni, de meg kell védenem Barbara1986-ot. Na jó, tudom, nincs rá szüksége , de én mégis megteszem. Barbara nem "rózsaszín" ködről beszél Meliga hanem az igazságról. Megdicsérem, hogy ilyen fiatalon ennyire tudományosan és főleg jól látja a Nő és a férfi viszonyában a pozitív és a negatív tulajdonságokat. Lehet, hogy én már 10 év múlva nem tudom leellenőrizni Barbara életvitelét, mégis bátorkodom kijelenteni, hogy szinte borítékolható Barbara leendő példás családi élete. Sok boldogságot kívánok az egész életére, természetesen az őt körülvevőket is beleértve. Hát Meliga, nem irigylem a férjedet!

ilyen tapasztalatom nincs, még csak fél éve vagyok férjnél :) DE: egy helyen dolgozom a férjemmel, együtt lakunk, és külföldön élünk, nincsenek rokonok, barátok, csak ketten, napi 24 órában, és tudjuk, megbeszéltük, hogy nem lesz, nem lehet mindig rózsaszín a dolog, és tudatosan, sok-sok beszélgetéssel, programmal próbáljuk elkerülni a rutint, unalmat, szürkeséget.

(ja, és megrögzött realista vagyok :)

Szia!Valami ilyesmi:)Gondolom Neked is volt részed hasonlóban,épp ezért át tudod érezni,hogy miről is beszélek.Vagy tévedek?

Úgy hiszem,a sok munka,a kevés együtt töltött idő,a munkahelyekről hazahozott stressz,a fáradtság mind gyilkolja a szerelmet(kapcsolatot),ezáltal látjuk szürkének,kilátástalannak.

Bizonyára vannak módszerek,praktikák,amelyek segítségével ez a folyamat elkerülhető,de szerintem ezen csak utólag gondolkodunk.

Mint ahogy én is ..:)

Szia Mindenki!

Ne haragudjatok, hogyha olyan témával írok ide, ami nem 100%-osan ide tartozik, de még új fórumozó vagyok, és 24 óráig nem enged új témát nyitni a rendszer.

Szóval a tanácsotokra lenne szükségem, de nagyon.

Lassan két éve járok a barátommal, akivel nagyon szeretjük egymást. Ő az első szerelmem, és nem is nagyon vágyom másra. (Neki már sok barátnője volt, de ilyen sokáig, még egy sem, mint én, és azt mondja nagyon szeret.)

Nagyon fontos dolgokat tanultam ebben a két évben, amióta együtt vagyunk. Például azt, hogy a nők és a férfiak nem egyformák. Ezzel nem azt mondom, hogy a férfiak okosabbak, jobbak, a nők pedig csak gyerekszülésre valók. Ellenkezőleg!!! Egy kapcsolatban mindkét fél ugyanannyira fontos, de meg van mindegyiknek a saját szerepe és felelőssége, saját "képessége", amellyel hozzá tud járulni a kapcsolathoz.

Szeretném felhívni a figyelmet a nő fontos szerepére, a gondoskodási képességre, arra, hogy képes felnézni a férfira és büszke lenni rá, türelmes, érzékeny, képes a tiszteletre, képes vonzó és csábító lenni, képes fenntartani a férfi érdeklődését.

Egy nagyon okos ember (szexuálpszichológus) azt mondta egy előadáson, hogy a nő a befogadó (vevő) fél, a férfi pedig az adó. (Ez ugye látszik a biológiai felépítésünkből is. Ki az, aki elszórja a magját, ki az, aki ezt a magot befogadja, majd megszüli az utódot?) Ilyen különbséggel hatalmas nagy hazugság az, hogy egyformák vagyunk, és mindenkinek pontosan ugyanaz a szerep jut egy kapcsolatban. Szóval azt akarom ezzel mondani, hogy nagyon fontosnak tartom, hogy a nő nőként, a férfi férfiként tudjon viselkedni egy kapcsolatban.

A férfiaknál szerintem nincs baj, hiszen egy igazi pasi szerintem képtelen megjátszani magát. Ő "csak" magát tudja adni. Nem azt modnom, hogy mindig őszinte a nőhöz, mert pl. meg is csalhatja a feleségét, és ezt eltitkolhatja, hanem arra gondolok, hogy önmagát nem tudja megcsalni, nem tud úgy viselkedni, ahogy nem akar. Természetesen a pasik is tanulhatnak tiszteletet, türelmet, hűséget, de szerintem nekik sokkal nehezebb változtatni viselkedésükön, mint a nőknek. Ez valahogy jól is van így, hiszen ők azok, akik ősi ösztönből mindenfelé szét akarják szórni a magjukat, miért változnának meg?

A női félről azt gondolom, hogy a kapcsolat sikere nagyon nagy százalékban az ő érettségén áll vagy bukik. Sok sok példával alátámaszthatnám ezt. Például hogyha a férfi fáradt és stresszes, akkor ne kívánjunk tőle romantikus éjszakát, különösen ne erőszakoljuk ki (Sok nő ilyenkor hisztizik.) Hogyha érzékeny, lelkis állapotban van, ne gázoljunk a lelkébe azzal, hogy hol hagyta a zoknit (sok ismerősöm ilyenkor hisztizik). Hogyha dolgoznia kell, akkor ne erőszakoljuk rá, hogy már pedig most fogjuk megbeszélni a nyaralalást (Sok nő képtelen alkalmazkodni a férfihez, pedig szerintem elengedhetetlen.)

Szóval azt szeretném tanácsolni nőtársaimnak, hogy legyenek nagyon nagyon türelmesek. Figyeljék a férfi állapotát, hangulatát, és ne erőszakoskodjanak, ne hisztizzenek, ne zsarnokoskodjanak, hanem legyenek higgadtak, kedvesek, megértőek, nőiesek, a megfelelő pillanatban titokzatosak, izgalmasak, határozottak, ja és nagyon fontos, hogy sokkal többet el lehet érni egy férfinál, hogyha nem folyton lecsesszük, felsoroljuk a negatív tulajdonságait, hanem támogatjuk, dicsérjük (persze csak őszintén), felnézünk rá, türelmesek vagyunk vele (ezt nem győzöm hangsúlyozni), tiszteljük, stb. stb. stb. Szóval pozitív és kedves hozzáállás!!! A hiszti egyáltalán nem nőies, és megöli a férfi vágyát.

Nos, kérdezhetitek, hogy milyen jogon osztom az észt.

A saját hibáimból tanulva.

Ez alatt a két év alatt a kapcsolatunk nagyon sok fázison esett át, és most mondhatom, hogy valamennyire elégedett és boldog vagyok. És a párom nem sokat változott a két év alatt. Változott valamennyit, mert türelmesebb lett, de én erre is azt mondom, hogy én váltottam ki belőle. Nem azért változott meg, mert most eldöntötte, hogy na most türelmesebb leszek. Én viszont viselkedésemben szinte 180%-os fordulatot vettem. Eleinte folyton a nyakán lógtam, sokat hisztiztem, követeltem, stb. Nem voltam tapasztalt, azt hittem ez normális. Aztán fél év után szakítani akart velem. Aztán rendbe jöttek a dolgok, mert szépen lassan felfogtam, hogy figyelnem kell őrá. Figyelnem kell azt, hogy milyen hangulatban van, mit akar éppen, van-e dolga, kedve, ideje bármit is csinálni. Azóta hihetetlen módon sokkal több mindent megkapok. Figyelmet, szerelmet, időt, stb. Higgyétek el, hogy a pasi ilyen mértékben sosem fog változni egy nőért. És ezt nem is várhatjuk el! Elvégre ő a férfi. Nagy valószínűséggel ő fogja eltartani a családot (Hosszú gyesre készülök később:)) Ő lesz a családfő!!

A Bazi nagy görög lagziból a kedvenc mondásom: 'A férfi a fej, de a nő a nyak. A fej arra mozdul amerre a nyak engedi.' Ezzel teljesen egyet értek. Mi nők, felelősek vagyunk a férfinkért. Rajtunk (is) múlik, hogy milyen hangulattal megy reggel dolgozni, mennyire érzi magát sikeresnek, jónak, férfiasnak. A férfiak érzékenyek. Egy rossz szóval, szidással, sértéssel elronthatjuk a kedvüket, az önbecsülésüket. Hogyha viszont felnézünk rájuk, annál jobban férfinak érzik magukat. Mi pedig annál inkább nőnek érezzük magunkat, minél inkább férfi a párunk.

A filozófiám eddig működik. Fél évnél megszakadhatott volna a kapcsolatunk, most két évnél tartunk. És nem erőszakkal tartom magamnál, hanem kedvességgel, megértéssel, összes női praktikám bevetésével. Mindketten boldogok vagyunk.

Eddig tart a történet boldog része.

A következő hozzászólásban leírom a problémánkat.

RASA ez nagyon irígylésreméltó! Az én szüleim is gyermek koruk óta ismerik egymást, és néhány összezörrenés ellenére úgy látom, nagyon boldogok együtt. Azt hiszem nem is nagyon volt más az életükben.

Szerintem igazad van abban, hogy az önzés szerelemgyilkos. Én még hozzátenném azt is, hogy a türelem és a tisztelet is elengedhetetlen! És például az is fontos, hogy ne direkt versengeni akarjanak egymással (nekem van igazam, nem, hanem nekem van igazam stb.), hanem inkább a megoldásra törekedjenek. Nálunk például anya az, aki általában először kimondja: Oké, neked van igazad, Drágám! Apukám ilyenkor nagyon megenyhül és utána minden rendben.