Szerelemgyilkos(ok)... (beszélgetős fórum)

Sziasztok és köszönöm!:)

Tudjátok..amíg nem "beszéltem" erről másokkal egész másképp láttam a helyzetet.

Viszont ahogy elkezdtetek bekapcsolódni,egészen kis hülyének láttam magam az érveitek-igazatok-mellett.

Nos..Innentől kezdve -ez a nagy tervem:)-rajtam nem fog múlni a boldogságom.

Bár nem mondom,h egyszerű lesz,hiszen másfél év alatt azért tényleg sok minden történt,de az is múlt már...

Csak át ne essek a ló túloldalára:o

Még egyszer köszönök minden hozzászólást,biztatást,virtuális pofont.:)

Jó éjt nektek is:)!

Most, hogy felismerted mi az igazi gond -vagyis hogy gondot csinálsz-, már meg is fogod tudni oldani.

Addig nehéz megoldani valamit amíg nem tudjuk pontosan megfogalmazni, hogy mi nem jó.

Hajrá, drukkolok nektek!!!

Jó gondolatok!:)

Ne tekingess hátrafelé,új helyzet ,új élet,ebből kell kihoznod a legjobbakat,úgy ,hogy mindenki boldog lehessen.

Ne mardosson önvád,hisz nem tettél semmi rosszat,csak annyit ,amit bárki más is megtesz az életében,egyszerűen boldog akarsz lenni.

Légy türelmesebb a többiekkel,hisz nem olyan könnyű két égből pottyant gyerekhez felnőni,és a gyerekeknek sem könnyű,vissza kell adnod a biztonság érzetüket,akkor majd megbékélnek,és rájönnek ,mindenki ott van az életükben akit szeretnek,és csak ez számít.

Hajrá!:)

Sziasztok!Egyáltalán nem akarom becsapni magam.

Sőt!:)

Ahogy olvastam a hozzászólásaitokat,az enyéimmel együtt,és végiggondoltam az egészet,úgy tűnik a hiba csakis bennem van.

Tényleg miért nem örülök szimplán annak,hogy Ő van nekünk,h elfogadott 2 gyerekkel,h bele mertünk vágni egy közös otthon felépítésébe-szinte a nulláról-,h próbál helyt állni az apaszerepben-ami eddig ismeretlen volt számára..és sorolhatnám még,hiszen rengeteget kellett változnia-változnunk,h együtt legyünk,és egyek is ezáltal.(Utóbbi néha sikerül is:)

Szóval a lényeg,h igazatok volt az önbizalomhiánnyal,a bizonytalanságommal,az önváddal kapcsolatban.Aki ebben a kapcsolatban a "szerelemgyilkos",az én vagyok.

De azt hiszem jó útra térek,hiszen azért választottam őt,mert szeretem.

(Az is igaz,h vannak helyzetek,amikor haragszom rá,és őt okolom sok mindenért,de mosolygok,ha pl a munkahelyemen rágondolok..:)Érdekes,nem?:)

Pár perccel ezelőtt küldtem neki egy sms-t(ő most dolgozik):-"Szeretlek!:)"

Ez jött vissza:-"Én is:)"

Happy end?:)

Jó éjt mindenkinek!

Ahha..Értem:)

Szóval nekem csakis a pozitív érzéseimet illene kisugároznom,akár a gyerekem,akár a párom és a környezetem irányába,és innentől kezdve nem lesz miről beszélnünk?

Hogyan is tudom ezt megvalósítani?

Azt hiszem ezen a téren mindenre nyitott vagyok,mert legbelül nem szeretném,ha ez a kapcsolat is úgy végződne,mint az előző,főleg a gyerekek biztonsága miatt is.

+ Köszönöm mindenkinek az eddigi hozzászólás(oka)t,segítséget:)!

Igazad van.

Épp azt szerettem volna kifejezni,hogy az anyukája bizonytalansága érződik a gyermeken,szerintem.

Egy nő aki most érzi ,hogy megtalálta élete szerelmét,az olyan kisugárzással bír,hogy egy kisgyerek is megérzi,hogy így a jó,és a helyes,ha kétségei vannak,akkor el kellene oszlatni ezeket,

Együtt a volt férjével!

Persze, persze. Lehet ez a véleménye.

Csak nem az ő véleménye alapján kéne anyukának megítélnie az életét, mivelhogy a gyerek egy csomó információnak és döntési képességnek nincs még birtokában...

Már hogy a fenébe nem lehetne ez a véleménye a gyereknek!

A gyerekek őszinték és kimondják amit gondolnak.

Egyszerűen fura neki a megváltozott helyzet,az új apuka,meg minden.

Bizonytalanság van részéről is és ezt így fejezi ki.

A legfontosabb nem az,hogy másképp kezdünk el vele foglalkozni,sokkal többet adunk ,mint régebben,egyszerűen biztosítani kell őt arról,hogy az apja és az anyja mindig ott lesz mellette és ugyanúgy szeretik,mint amikor még együtt voltak.

Tele vagy bizonytalansággal ,magaddal és az érzéseiddel szemben.Ellentmondásokba keveredsz folyton.

Lehet ,hogy magaddal szemben sem vagy őszinte.

Kudarcnak megélni egy olyan kapcsolatot,ami számodra ,vagy elmondásod szerint a tökéletesség,a szerelem,egy nagy ellentmondás.

Ha valóban így lenne,akkor nem gyötörnének kétségek.

A fiaddal pedig beszélgess el és ne hagyd ,hogy bűntudatot keltsen ,mert neki is meg kell értenie,hogy miért történtek az Ő életében is ezek a változások.

Szia!Jó,h megint itt vagy:)

Szeretem,ehhez nem fér kétség.(Még egy közhely,de nem akarok rajta kívül soha többé senki mást!Na nem mintha hemzsegtek volna a pasik az életemben,lévén,h az előző is 13 évig tartott)

És megint igazad van,mert lehet,h néha vödörben érzem magam,és könnyek közt kérdezem meg magamtól,h mi nem volt jó nekem ezelőtt,miért kellett ez az egész,ha másoknak sem jó.)

Van pár apró szokás,dolog,ami nekem nem tetszik,viszont ha ezt kinyilvánítom....mindegy is:)

Viszont tényleg vannak napok,amik csak rólunk szólnak,ilyenkor semmi sem bizonytalanít el.

..

A kisfiam:)azóta lett ilyen apás,amióta elváltunk,és csak néha találkoznak.Igen,én is azt hittem,h a sűrített találkozó lehet a gyógyszer,de épp ellenkező reakciót kaptam.Most ott tartok,h kineveztem ezeket az alkalmakat-majd ha jó kisfiú leszel-ajándéknak,és addig nem azt mondom,h lesem minden kívánságát-el sem hiszed,h mennyire vissza tud élni vele...,és a lehető legtöbbet adni magamból,akár foglakozás,akár ölelgetés szintjén.

Mégis elég sokszor kevés vagyok neki,ilyenkor(nem biztos,h ezért)jönnek a megszokott durcik,és az előző hsz-omban leírt,nem igazán szívet melengető kijelentések.

..

Tömören..

Nem akarom a kicsi fiamra hárítani a felelősséget,h miatta olyan,amilyen,de igen nagy szerepe van abban,h lelkizzek rajta,és hagyjam a fenébe az egészet(bármi is lesz).(Persze szinte biztos,h nagyon megbánnám..)

Erre mit lépsz?:)

Szia!

H hogy jut eszembe,h hagyjam magam felülbírálni?

Hm..

Igaz,h kicsi gyerek,és nagyjából azt kéne tennie,amit én szeretnék,h tegyen,úgy kéne élnie,ahogy én kialakítom a kis életét.

Csakh amikor egy ilyen apukánál töltött "látogatás" után a hisztin,szót nem fogadáson kivül szinte csak azt kapom,h a szobájából kirohanva a fejemhez vágja:-"rossz anyukám!"vagy pedig,-"Nem szeretem az anyukámat!",és van még egy másik kedvence is,mégpedig a "Én az apukámnál akarok oviba menni!"

Ezekből nagyjából azt hámozom ki,h ő nem akarja ezt az életet,csak az apukával érezné jól magát,és vele szeretne lenni.

Ilyenkor gondolkodom el nagyon(lehetünk akár teljes harmóniában a párommal-mert azért van ilyen is:)),h tényleg ezt akarom-e.Még kicsi,és már most a véleménye rólam.Mi lesz,ha nagyobb lesz?Akkor mit fog mondani?Nem felülbírálni hagyom magam,sokkal inkább próbálnám úgy alakítani,h neki(k) is jó legyen.De neki valamiért mégsem jó,és ezért (talán)én sem érzem magam annyira boldognak,mint amennyire az lehetnék...

Szereted ezt az embert,vagy csak szeretni akarod?

Én úgy érzem,hogy ha egy ember egy meglévő kapcsolatot egy harmadik miatt rúg fel,és nem önmaga miatt,nem azért mert számára vége van,azon kapcsolatok fele ugyanabba a problémába torkollik,mint az előző.

Amikor eltűnik az újdonság varázsa,a titokzatosság,és jönnek a hétköznapok,sokan döbbennek rá,hogy csak menekülés volt az előzőből,de csöbörből ,vödörbe jutottak.

Persze lehet ,hogy nálatok nem erről van szó,de az is lehet ,hogy igen.

...

Az ,hogy a kislányodnak hiányzik az apja ,teljesen természetes.Beszélj a volt férjeddel,hogy esetleg többször elvihetné,vagy találkozhatna a lányával.

A kislánnyal is beszélj,persze a maga módján,hogy miért ez a helyzet ,ami most van.

Idővel,megérti majd,főleg ,ha az apukájából is "kap eleget"!:))

Egy nagyon fontos kérdés: mikor érzed úgy, hogy nem akarod??? Milyen problémák, milyen érzések hozzák ezt elő?

Ne rágódj azon, hogy a gyerek az apját hiányolja. Persze ez szomorú, és rossz neki, ugyanakkor természetes reakció. De ő még nem tudja megítélni, hogy mi válik hosszabbtávon a javára. Egy gyerek bármilyen szülőhöz ragaszkodik, akár a brutálishoz is, mert mindenekfelett biztonságra vágyik, és az a biztos, amit megszokott. Még akkor is, ha ez neki egyáltalán nem jó.

Nem is értem egyáltalán hogy jut eszedbe, hogy felnőtt fejjel a kisgyermeked véleményét elfogadod a saját döntésed bírálataként???

Nem te vagy a felnőtt, felelős személy, aki minden információ és döntési képesség birtokában vagy ahhoz, hogy a saját és gyermekeid számára a legjobban alakítsd az életet?

Szia!:)

A fura az,hogy akarom,és nem is..Néha nagyon igen,sokszor nagyon nem.

Ha megkérdeznél,hogy mit gondolok,mi lesz velem mondjuk egy év múlva,azt felelném nem tudom.Pedig az esélyem megvan a boldogságra,és tudnék egyenes,őszinte,gyors választ is adni,gondolkodás nélkül.Mégpedig azt-amit igazán fel kéne fognom már végre-h a jelenlegi párommal,a közösen felépített otthonunkban,nemcsakh tervezgetjük,de alakítjuk az életünket.

Valamiért mégis bizonytalan vagyok ezt illetően.

Pedig panaszra egyébként nem lehetne okom,hiszen minden téren alkalmazkodtunk egymáshoz.

Elfogadtak minket úgy,ahogy vagyunk.A hozott-szerzett problémáinkkal,a teljesen más életszemléletünkkel-szóval néha magamat sem értem.

..

A kérdésedre még egy utózöngeszerű válasz:

Én szinte minden kis vita,szerintem nem jól sikerült,vagy számomra megoldhatatlannak tűnő dolog után is azt gondolom,h rosszul döntöttem.

Mindezt tetézi persze a kicsi gyerekem is,aki folyamatosan-de naponta minimum kétszer-emlegeti az apukáját,h ő menni akar hozzá,szintén nem hagyja-persze tudatlanul,és nem akarattal-,hogy jól érezzem magam,és higgyek annyira magamban,mint kéne.H talán jól döntöttem,mert az én szívem ezt akarta-akarja.

De ha a gyerekem nem?...

Márai Sándor:A tanulság

"De valamit mégis megtanultam, negyven év alatt: megtanultam azt, hogy nem lehet

eléggé alázatosan, elég türelmesen és hódolva fogadni az élet ajándékait, de nem

lehet eléggé vigyázni arra sem, hogy ne adjuk oda szívünket egészen és feltétel

nélkül eleveneknek. Aki feltétel nélkül élőkhöz köti érzéseit, szenved és elpusztul.

Nem hirdetek közönyt, sem pökhendi fölényt, sem ridegséget. Csak éppen ezt:

szeress, de módjával. Ne higgyél azoknak, akik a lángot, a megsemmisülést, a

teljes odaadást követelik. Uzsorások ezek, ha karmaik közé kerülsz, kiszívják véred

és érzéseid, s azután elpusztulsz. Örülj a fénynek, szeress, hálás is lehetsz, de

valamit tartsál meg magadnak. Nem kell sokat beszélni erről. Mosolyogni kell, örülni

az életnek, s pontosan annyit adni, amennyit kapsz. Semmivel többet, érted? Egy

kézszorítással, egy mosollyal sem többet! Nagyon komolyan mondom ezt. Okom van erre"

"csak 2 egészséges, "teljes" ember tud jól működő, felnőtt kapcsolatot kialakítani"

Szerintem két tökéletlen ember is, akik éppen összeillenek.

"Egyszerűen csak boldoggá akarják tenni a másikat és mindezt olyan egyszerűen, természetesen teszik, hogy fel sem tűnik, hogy bármit tettek volna a másikért."

Egy regényben olvastam hasonló gondolatot. Sajnos idézni nem tudom, de egy mondatban elmondta a szerelem érzését, amely nem is vár viszonzást, mert attól boldog, hogy adhat.

Sziasztok!Köszönöm mindkettőtöknek a hozzászólásokat,teljesen jó így,h ti másképp látjátok a dolgokat,ezzel rábírtok az elgondolkodásra.Lehet,h tényleg túlbonyolítom.

Viszont miért baj,ha "elvárok" dolgokat,amiket én ösztönszerűen megteszek?-Bűn talán,h tényleg érezni akarom a viszonzást?H miért nem elég,h tudom,h velem van,és miért nem tesz ez boldoggá?Mert ezt átélni kell a mindennapok problémájával,a néha más gondolkodásból fakadó vitáival-befordulásaival.

Szóval gondolati síkon teljesen egyetértek mindkettőtökkel,és lehet,h más fórumozónak hasonló kérdésére magam is így válaszolnék.

Viszont rengeteg olyan -másoknak talán semmiségnek tűnő-dolog van,ami miatt nem ilyen egyszerű az egész.

H miért nem úgy gondolkodom,h ha mással lenne boldog,hát elengedem?Nem tudom,de valójában nem is akarom megtudni.(Szerencsére ez nem is áll fenn,mert efelől biztosítva vagyok-és ez kölcsönös)

Gondolom most felmerül bennetek a kérdés,h akkor miről is beszélek,miért vagyok szerelemgyilkos.

Jogos.:)

Hiszen csakis őt szeretem,szükségem van rá,nem tudom elképzelni az életem nélküle-pedig rengetegszer átgondoltam,és sokszor kiléptem volna az egészből,pont a "nemszerelem" időszakokban.Közhely,de vele szeretném leélni az életem,szeretném,ha velem-velünk lenne boldog,és próbálok-szerintem -mindent megtenni azért,h tényleg jó is legyen az egész.

De a hullámvölgyeket nehezen viselem-akármelyikőnknél is legyen is-innentől kezdve van a hiszti,mert nem érzem,h itt kéne lennem,hiszen nulla kontaktus-és feltétlen a szexre gondolok,mert számomra nem csak abból áll,nem csupán arról szól a kapcsolat-sokkal inkább a beszélgetés-(persze közös témáról,mert az is adhat okot vitára,h a másik fél kevésbé érdeklődik a téma iránt,és vállvonogatva,vagy csak félig van jelen),simogatás,vagy csak szimplán egymáshoz érés,egy mosoly (kedves Fata Morgana után szabadon,de az én érzéseim,vágyaim után).

Szóval ilyen apróságok,amik hiányoznak,és a hiányuk miatt én is ellenszenves leszek.Ezt belátom.

Most hosszú lettem,és lehet,h semmit sem írtam,de remélem ezt is lereagáljátok!

Köszönöm:)

Csipkerózsika(Örülök,hogy felébresztett a herceg:DDD)jókat ír.

Gondolkozz el az életeden,a tapasztalataidon,mert csak ezek számítanak.Például tanulság az,hogy mégis tele vagy elvárásokkal.("boldog lenni","viszont szeressenek")

Igazság szerint ,ha szeretünk valakit még ezeket sem várjuk el tőle,mert már maga a tény ,hogy szerethetjük,boldoggá tesz minket.

Féltékenység ,magunk mellett tudás nem a szerelem velejárója,legalábbis nem úgy ahogy te gondolod.

Amíg egy féltékeny ember azt kérdezi,hogy miért csalsz meg,te galád?,addig az igazi szeretet azt kérdezi,Őt szereted?Vele vagy boldog?....és szerte foszlik a magam mellet tudás,mert el kell engedni ,hogy boldog lehessen.

A szülői példát ,pont ez okból írtam.Ez az általános szülői példa.

Ez az élet sémája.

Házasodunk,gyerekeket szülünk és éljük a megszokott ,unalmas,szeretet nélküli életünket halálunk napjáig.Nagyon kevés olyan ember él ezen a földön,aki azt látta példának,hogy a szülei csókolóznak,csipkelődnek,és kéz a kézben járnak,és úgy néznek egymásra mosolyogva,hogy szinte súlya van ,szinte kézzel fogható a "kapcsolat" közöttük.

Az összes többi házasság "nemszerelemből" születik.

Csak valamiféle vonzalomból,ami ideig óráig szól csak.

Ami a család "szétszedését" illeti, már lentebb is írtam, hogy az a család, amelyikben az egyik szülő -vagy egyáltalán bármelyik tag- boldogtalan, az nem lehet, nem is lesz boldog család. A gyerekeknek nem érdeke, hogy egy halódó kapcsolatot lássanak maguk előtt, a szülő boldogtalansága rájuk is kisugárzik.

Szóval amit most óriási hibának gondolsz, nem biztos hogy tényleg az, vagy hogy tényleg olyan óriási.

Most megerősítetted bennem, amit az eddigi hsz-eid alapján is sejtettem: neked igazából önmagaddal van gondod.

Az önbecsülés nem attól függ, hogy mit tettünk vagy épp nem tettünk az életben. A jó emberek is követnek/követtek el még igazán nagy hibákat is. Nem ez a probléma. Probléma akkor van, ha ebből nem tanulnak, vagy ha nem képesek megbocsátani maguknak.

Miközben épp marcangolod magad a vélt ballépéseiden -amik valójában csak újabb tapasztalatok, lehetőségek a tanulásra-, szóval közben gondolj arra, hogy mindig minden pillanatban az akkori legjobb tudásod szerint cselekedtél, és biztos vagyok benne, hogy nem rossz szándék vezérelt. Ha erre gondolsz, akkor bármit meg tudsz bocsátani magadnak, miközben levonod a megfelelő következtetéseket a jövőre nézve.

Az önfeláldozás, a mártírság alapvetően pozitív dolog (lenne), de sajnos nem becsülik meg. Ennek az az oka, hogy ha olyan ember hoz áldozatot értünk, aki tudatában van saját fontosságának, saját értékének, és annak, hogy nem mások szolgálata az ő egyedüli dolga, akkor neki sokkal hálásabbak vagyunk, mintha ugyanazt a dolgot olyan ember teszi, aki maga is úgy gondolja, hogy neki ez a dolga, kötelessége. Akkor mi is úgy gondoljuk, hogy hát ez a dolga, elfogadjuk, ennyi, ezért nem jár hála. Sem különösebb tisztelet.

Hmm..Szia!Te is érdekes dolgokat írtál,köszönöm!..Való igaz,és nem tagadom,h megtettem mindent-kérés nélkül is-,viszonzás nélkül is,mert úgy gondolom,h ez hozzátartozik a közös élethez.Lehet,h mártír vagyok?Lehet:)Őket miért nem szokás tisztelni?..

..

Önbecsülés?..

Hogyan is hihetném,h jó ember vagyok,amikor a magam boldogsága(vagy várt boldogsága)miatt szétszedtem a családom?Lehetek bármennyire is teljes,felnőtt ember,ezt mégsem tudom magamban elkönyvelni,főleg azokon a napokon,amikor nemhogy szerelmet,szeretetet,de semmit sem érzek,csak nagy ürességet.Magamban ölöm a szerelmet a saját magam hibáztatásával.Az állandó kételyeimmel,a nulla önbecsüléssel.Ezt tudom,és belátom.Mit tehetnék,h ne így legyen?H lehetnék pozitív,h n csak ennyi legyen,ne csak eddig tartson a szerelem?Mert érzem azt is,h lassan nm lesz mit szeretni rajtam,hiszen túl sokszor vagyok befordulva,elgondolkodva,csendesen-akár elvonulva-,és nagyon kevés dolognak tudok örülni.

Remélem nem lettem túl zavaros,és ki tudod hámozni,amit igazából mondani akartam.:)

Szia!Megint jól megmondtad,köszönöm!:)

Hát akkor:13 évig házas voltam,és mondhatom,h 11 év ebből-a kezdeti nehézségek után(albérlet,szülők összeférhetetlensége,fiatalság)kiegyensúlyozott volt,és boldogok voltunk,ÉN IS!Aztán jött az a bizonyos utolsó két év,ami nem is tudom,h következett be,de egyszer csak azon vettük észre magunkat,h minden mindegy,és semmi sem olyan,mint lennie kéne.de ez a múlt.

Ami van most-szerelem?-nem kerestem,ez igaz,csak jött,és mindent vitt.(Elköltöztünk,elváltunk,és otthagytunk mindent,amit 13 év(szinte a fél életem..)alatt felépítettünk.

Elvárásaim nem voltak,kétségek nem merültek fel bennem-boldog szerettem volna újra lenni,érezni,h szeretnek és viszont.Hogy a napi dolgok nem kötelezőek számomra,és nem elvárás szinten-megszokás-működnek.

"Lassan már azt sem tudják,vajon kivel élnek együtt?"-Ezért nagy ölelés,mert sokszor elgondolkodom ezen is..Tényleg annyira minden más.

"Nemszerelem"?-Majd' egy év telt el,míg találkoztunk,és mindketten feladtuk a kis életünket,h együtt lehessünk-új család.Ez szerelem,nem?

..Féltékenység:szerintem minden emberben ott bujkál,a szerelmesekben is,talán azért,mert szeret,és szeretné sokáig maga mellett tudni azt,akit a párjának nevez.Ráadásul jogos is lehet,illetve van alapja,ha a másik úgy viselkedik,h okot adjon rá.(A másik irányból is jólesik néha..)

Szüleink példája?...Hát..:(

Azt inkább nem részletezem,csak gyorsan a lényeget:az apukámnál jobb embert sosem ismertem,és csak hálás lehetek,h ő volt az apukám.(12 éve meghalt:'(

22 évig éltek házasságban az anyámmal,aki ez idő alatt többször félrenézett.Összesen 5-en vagyunk testvérek,ebből hárman az apukámtól.Van egy öcsém,egy "Jó baráttól"(az apukám tudta,mégis a nevére vette a srácot,és bár volt pár pofon miatta,együtt maradtak-maradtunk)..és egy másik a "Jó barát" testvérétől-mentség,h az apukám ekkor már nem élt.Szóval a szülői példát kihagyom(hozzáteszem,h a családban nincs egy normális ember sem-beleértve magamat is:)

..

A lapokat szeretném én keverni,kedves Fata Morgana,és néha bele is látok,de sajnos nincsenek előttem kiterítve..Talán ez is problémaforrás,h én mindig mindent tudni akarok..Vagy nem?