Székesfehérvári kismamák (beszélgetős fórum)
Én is így terveztem, hogy csak reggel este fog szopizni, de mindig kéri napközben is, legalább 3x.
Persze ha elmegyünk itthonról akkor nem. De egyetértek veled 8-9 hósan már elegendő, ha este és reggel kap cicit. Sokan egy évesen le is szoktatják, főleg hogy jön a nyár...
Nekem eddig még mindegyik lányom évekig szopott.:)Ez jó is meg fárasztó is. De az tényleg igaz, hogy egy bizonyos kor után elég nehéz leszoktatni a ciciről és valahogy ezt sehol sem propagálják...
Én először két szopi között adtam, de az én babám nagyon jó evő baba, és jó kis súlyban is van, így két szopi között is simán betolt egy adagot.
Így inkább áttértem a szopi előttre. Fokozatosan először a tízórait váltottuk ki, utána az ebédet, most már az uzsit is.
Most 8-és fél hónapos, reggel este és hajnalban szopizik. Nap közben meg már szépen eszik mindent amit a korának megfelelően szabad persze. Már nagyon sokféle gyümit, zöldséget eszik már kapott joghurtot pici sajtot is.
Szia,
Jársz magánrendelésre? Mert ha igen a magánrendelői tarifa 10-szeresét szokták kábé a dokinak adni. Persze ez nincs kőbe vésve.
A szülésznőnek 20-30-40 körül, persze ez is teljesen egyén függő.
Sziasztok!
Remélem tudtok segíteni.
30 hetes kismama vagyok. Meg tudnátok mondani, mennyi pénzt szokás adni a szülésért a dokinak és a szülésznőnek. Tudom, hogy ez sok mindentől függ, de mégis kb?
Az nem baj, ha van tej a mélyhűtőben, már csak a megnyugtatás kedvéért is...
Én soha nem kevertem a kajába, azt akartam, hogy a természetes ízét szokja meg mindennek.
És mindig szopi után adtam, aztán fokozatosan már szopi helyett. Pl. délben aztán délelőtt majd este. Ettől függetlenül ugyan úgy szopott. Még a mai napig is, pedig mindjárt 2 éves.
Figyusz, ha jó szopó baba akkor ugyan úgy szopni fog. Eleinte úgy sem adhatsz neki semmi újból 2-3 kanálnyinál többet. Szerintem ennyit még szopi után is el fog fogadni.
Na, igen, a dillemám, szopi előtt vagy szopi után. Ha szopi előtt adok neki, akkor állítólag csökkeni fog a tejci mennyiség, ezt akkor alkalmazzák, ha gyorsan le akarja szoktatni az ember a ciciről (nővérem így is elhúzta 11 hónapos koráig - ezzel én is kiegyeznék, nagyon nem is akarom tovább), ha szopi után adok neki, nem akaom elhinni, hogy bármit is meg fog még enni!? :)
Tej van még bőven!
Téynleg, annyit olvastam már a fagyasztott tej szav.idejéről, hogy most már nem tudom. Valaki szerint 3 hónap (már dobhatom is ki), más szerint 6 hónap és amin meglepődtem állítólag 1 évig is fel lehet használni! ??? Aztán, lehet, hogy nem is tudok vele majd mit kezdeni, mind a kukába fog kikötni.:(
Szia!
Én úgy kezdtem, hogy először almalevet adtam két-három pici kanállal, aztán minden nap egy picivel többet, majd almapépet. Aztán u.ezt őszilével, ha már ezeket ette, akkor adtam hozzá főtt krumplit. Aztán bevezettem a sárgarépát, a banánt. Ezeket kombinálgattam. Kb. ez az első 1-2 hónap.
Az a lényeg, hogy a délelőtti szopi után adtam, így ha valamire allergiás még nap közben kijöhet.
És a szoptatás mennyisége is megmaradt, mert mindig a szopi után tápláltam hozzá.
Én pici kaporral főztem össze anno, és úgy adtam. Imádta! Egyszer anyósnál evett tökfőzit, amiben nem volt benn a tejföl, és úgy falta...
Aztán utána pici natúr joghurttal csináltam neki cukkinifőzeléket tökfőzi mintájára kb 8 hónaposan, aztán 10 hónaposan már 1 mokkáskanálnyi 12%-os tejföllel.
Szia!
Igen, zömében még tejet eszik. Az ebédet váltottuk ki eddig főzelékkel, ill. próbálok gyümölcsöt bele imádkozni, de az nem nagyon akaródzik lecsúszni neki... az a baj, hogy csak akkor hajlandó kanalazni, mikor épp felébredt, kipihent és kellően éhes (nem nagyon, mert akkor türelmetlen, de éhes, mert egyébként meg azért nem kell...), ezt meg nehézkes összehozni, mert csak 2x alszik napközben.
Szia!
Köszi szépen! Én is úgy döntöttem végül, hogy benne marad, alaposan leturmixolva... még nem kapott ugyan, de csak nem lesz gond vele.
Sziasztok,
Ha arról a nyeszlett kis salátacukkiniról van szó, akkor nem kell kivágni. Legalábbis én a fiatal cukkiniból nem vágtam ki soha. Ha már keményedik a mag, akkor már ki kell.
Sziasztok!
Lányok, a cukkini közepét ki szokás vájni, ha 7 hónapos babának akarom adni? Nagyon zsenge, elég apró magok vannak benne, ezért nem tudom eldönteni. Köszi!
Persze ebben abszolút egyetértek Veled!
Nem is azért ítam mert egyetértek velük, csak nyilván nekik ezt is szem előtt kell tartniuk
Na igen....
Nem egyszerű egy 2 percenként hányó gyerekkel, aki mellesleg lábra sem tud állni olyan gyenge, autókázni és kivárni a sort az ügyeleten. De nagyon aranyosak voltak, javasolták hogy vigyünk zacskót az útra. :S
Én többször hívtam már fel az ügyeletet, tanácsot készséggel adnak, de nem igazán szoktak kimenni házhoz.
Szerintem adj neki amennyit gondolsz, végül is "talált pénz" neki.
Ez hálapénz jellegű, mert nem kötelesek kimenni.
Az változó szerintem kinél mennyi a tarifa, én még fix összegről nem hallottam.
A részleteket megírtam priviben.
Mondjuk én is kíváncsi lennék rá, hogy mostanság ki mennyit ad, mert én utoljára 5 éve hívtam ki az előző orvosunkat...
Sziasztok!
Nem tudjátok véletlenül, hogy ha ki szeretném hívni a gyerekorvost, az mennyibe kerül? Fix összege van és hivatalos a dolog, vagy ez is olyan hálapénz jellegű, hogy ki mennyit tud adni? Vagy orvosa válogatja? Nekünk Wilhelm Ottó az orvosunk esetleg tudjátok, hogy nála mennyi a tarifa? Nem beteg a picur, csak érdeklődöm, ha egyszer szükség lenne rá, akkor mire készüljek. Köszi szépen!
További ajánlott fórumok:
- Írjátok meg negatív tapasztalataitokat a székesfehérvári szülészetről!
- Székesfehérvári és Székesfehérvár környéki anyukák beszégessünk!
- Ismeri valaki Dr Szakács Szilvia nőgyógyászt Székesfehérváron?
- Melyik szülésznőt ajánljátok Székesfehérváron?
- Jó nőgyógyászt keresek Székesfehérváron
- Tud valaki jó, és nem túl drága fogorvost Székesfehérváron, vagy Várpalotán?