Örök harag (beszélgetős fórum)
...húúúú, az eleje detó így volt. 18 évesen búcsút intettem a családi háznak... elköltöztem albérletbe, apu az udvarról kiabált utánam, hogy látni se akar több és nem vagyok már a gyereke... aztán 1 hét múlva ott álltak az albérleti ajtóban egy kosárban krumplival, zöldséggel, sárgarépával... stb. nehogy már éhen haljak. És 23 éves koromban befizették az első részletet az első lakásomhoz, aminek a részleteit már én törlesztettem. Ők ilyenek voltak... és ma is...
... szóval az én hasonlóan indult történetemnek happy lett a vége.
Sajnálom, hogy a tiéd így alakult.
Távozok a hoxa oldalról végleg.
Sziasztok.
anyámékkal,végleg és visszavonhatatlanul.
elmesélek valamit. 18 évesen tettem egy olyat,amit anyámék sosem bocsájtottak meg.elköltöztem otthonról,hogy függetlenül éljek.
sajna ezt annyira megsérelmezték, hogy ez meg is mérgezte a kapcsolatot.onnantól sajna nem számithattam rájuk és ezt később tudtam meg, amikor igazán segitégre lett volna szükségem.
a párom sem fogadták el sosem.
egy húzás miatt meg aztán meg is szakítottam a kapcsolatot velük.
történt ugyanis hogy szerettük egymást ,természetesen jött a gyerek,albiban szépen lefixálva hogy maradhatunk, fix,jó helyünk volt.erre amint meglett a gyerek, közölték, mégse jó.
mehettünk. én kértem őket hogy segitsenek,legalább egy hónapig mig nem találunk más helyet, ezt mondta, tőle fel is fordulhatunk.ugyanis senki sem kérte hogy 18 évesen elköltözzek.
szóval volt ilyen is.meg sok sok albérletben töltött év szingliként,tudva hogy csak magamra számithatok,meg a munkámra, de nem bántam meg. csak egyet a boldog független évek alatt,hogy valahol mindig arra vártam anyámék talán megbocsájtanak hogy elköltöztem.erre csak alig várták hogy az orrom alá dörgölhessék, és még az unoka sem mentette meg.sajna. soha többet nem találkoztam vele azok után. egyszer régen még olyan 19 éves koromban megkérdeztem, miért haragszik hogy elköltöztem és nem lógok a nyakukon , hanem megpróbálok a magam lábán megállni, miért nem büszkék erre?
azt mondtaák, mert nem vagyok hálás amiért szétdolgozták az agyukat és mindent megadtak. ja. csak a törődést nem.
aztán igy vége is lett egy darabig a beszélgetésnek. fél év múlva felhív hogy neki milyen rossz hogy nem megyek meglátogatni sajnáltatta magát állandóan hogy neki mennyi baja van. de velem nem törődött.
meg sem kérdezte mi van velem hogy vagyok, nem megy rosszul a sorom?
akkor már éjszakás voltam, a héten hat napot napi 12 órában dolgoztam egy kisboltban éjjelnappali csemegebolt, hogy megéljek.
állandóan miért nem jössz miért?mondtam neki otthon vagy, ugyanis akkorra leszázalékolták, és nyugodtan eljöhetett volna.
de nem. miért nem én, én vagyok a gyerek stb. . . .
pattogjak, és aztán csak a sajnálkozás.
akkor azt mondtam megint hogy egyelőre inkább ne is keressen ha nem tud csak magával törődni.
5 évig nem is beszéltünk.
utána megkeresett hogy meghalt a tesója, alkoholista volt, és hogy még csak fel sem hivtam anyám hogy megkérdezzem mi van vele. mondtam neki miért?ha felhívom mi történik?és soha egyszer sem jött el hozzám. aztán meg mikor segitségre lett volna szükségem, akkor is csak bosszút állt.
még a halálos ágyán sem ismerte be hogy szemét húzás volt amit tett.
még akkor is volt a véleménye hogy én mentem el.
hát ezek az apró dolgok miatt már az érzelmek egyre jobban háttérbe szorulnak. és rossz érzés, hogy a párom aki imád, szeret,rajta kívül senkim sincs. de ő legalább va. és a gyerekek.akik ha elköltöznek nem fogok velük ilyen lenni mint velem anyám.
De most Te csinálod ugyanazt, amit a húgod. Amikor felhívtad, lehet, hogy neki is épp rossz napja volt, váratlanul, felkészületlenül érte a hívásod, hirtelen ennyi tellett Tőle. Aztán átgondolta és rájött, hogy talán igazad van, küldött sms-t .....
Fontos az emberi tartás, de vannak olyan helyzetek, amikor az a helyes, ha egy kicsit alább adunk a büszkeségünkből, és ez még nem jelenti azt, hogy megalázkodunk.
Én a bátyámal nem beszélek már évek óta, sőt sikerült elérnie, hogy a vak ágyhoz kötött édesanyámat sem láttam közel 4 éve miatta( az unokái sem, a legkisebbet csak 1x érezte).
Utoljára anyák napján beszéltem anyuval és arra kért ne hívjam többet, mert abból mindig balhé van. Ergo 2008 anyáknapján számomra meghalt az anyám és a bátyámnak nevezett( de embernek nem)lény is.
Nagyon fáj, mert arra tanítom az én drága (örökbefogadott) gyermekeim, hogy a családnál nincs szebb dolog a világon.
Van amikor sajnos nem lehet dülőre vinni a dolgot,mert csak a saját maga igazságát fujja!A másik helyzetébe nem akar belegondolni,csak az önigazolását keresi!
Ennyire önző karakterek is vannak!