Nincs pénzem, nem vesznek fel sehova dolgozni, kilátástalan... (beszélgetős fórum)
Ez a fórum egy anonim vallomáshoz nyílt.
honnan tudod, hogy mikor derül ki egy állásról, hogy felvesznek e?
Én, amikor állást keresek, várakozok. Sokszor semmit nem tudok meg egy-egy interjúról...
Én amit ebben a helyzetben tennék: ha felvettek a gyárba, akkor menj oda dolgozni.
A jobb lehetőségnél, menj el interjúra! és ha felvesznek, akkor lépj ki a gyárból.
Több embert ismertem, akik a jobbnak tűnő miatt elutasítottak egy konkrét lehetőséget, majd egyik sem lett meg nekik. Erre mondják, hogy két szék közül a földre estek.
Tehát, ha a gyár konkrét lehetőség, azaz ott dolgozhatsz és fizetést kaphatsz, akkor kezd el dolgozni! És menj közbe interjúra!
Köszönöm!
A sors közben tegnap délután ugy hozta, hogy hívtak egy jobb helyről is, így most emiatt nagyon izgulok. Persze ha ez nem, akkor marad a gyár, lévén mindegy mi csak legyen, de igazán sokkal jobb és emberibb lenne az új lehetőség. Válogatni nincs lehetőségem, de ha ez osszejonne, akkor ha anyagilag nehezen is állnék talpra így is, de legalább nem menne az egészségem rovására. (Tudom hogy sok gyári munka rendezett és kimondottan jól fizet, de ide nem véletlen nem akar senki sem menni a vegyszerek és a fortelmes körülmények miatt. Bár anonim vagyok, nem akarok túlságosan belemenni, de en régről ismerem a ceget és tudom h mennyire simlis a főnök és hogy a rendes vedofelszerelesek hiányában egészségügyi károkat okoz a sok kemikália)
Végül sikerült, mert találtam egy ismerős buszsofőrt.
A vizem amit vittem sajnos elfogyott és most már inkább rohogok mint sírok rajta, de a megállóban a csapból konkrétan forró víz jött, nem lehetett rajta állítani. Persze ez nem állított meg végül, ontottem belőle, langyosan már “fogyasztható” volt.
Gratulálok!
Nagyon szorítok, hogy minden jól sikerüjön!
Közben bár nehezen de sikerült eljutnom a vasútállomásra, ahol van egy szabad hely, így tudom tölteni a telefonomat. Kemény ez a nap, úgy érzem elájulok, de tartom magam.
Bocsánat hogy ide írom, de nem tudok kinek panaszkodni és muszáj kiadnom magamból.
Értem!
Akkor csak autóúton lehet arra bicajozni.
Mondjuk én járdán tekerek, úttestre nem megyek le.
Attól, hogy elmegy melletted fél méterre egy kamion, laza 90-es tempóval úgy, hogy nem lehet belátni az utat.
Én sem biciklizek egy ideje már, pedig 3 éves korom óta tekerek.
Én Budapesten bicajozok.
Mitől veszélyes?
Kerékpárt nem tudsz szerezni?
Én jó időben, mindig azzal megyek dolgozni. 7 km oda és vissza is.
Sokan, télen is azzal járnak.
Nem tudom, hogy neked hány km, de én pl. kb. 30 perc alatt érek be. BKV-val 45 perc, perc sok séta a megállóig+2 átszállás.
További ajánlott fórumok:
- Lesz valaha saját otthonom? Kilátástalannak látom a helyzetem. :-(
- Amikor itthon kilátástalan, írány külföld!
- Novemberben jár le a GYED-em, vissza akartam menni dolgozni, de nem már most mondták, hogy nem vesznek vissza. Mit tehetek?
- Ha letelik a GYED-em és vissza szeretnék menni dolgozni, de nem vesznek vissza, akkor munkanélkülinek minősülök?
- Hány éves korig vesznek fel általában Németországba vagy Ausztriába dolgozni?
- Gyes alatt vissza szeretnék menni dolgozni, de nem vesznek vissza. Hogy is van ez?