Négy angyal után van-e még remény? (beszélgetős fórum)

A "percekben " regisztráltam,elsők közt volt a leveled,amit olvastam.

Tudod,hiszem azt,hogy minden okkal történik,annak ellenére is,hogy néha ez rossz vagy túl sok.

Talán eddig más dolgod volt a pároddal az életben,talán ez az a dolog,ami kettőtöket még jobban lelkileg összekovácsolt.

Ha nagyon akarsz valamit,el is tudod és el is fogod érni.

A jóra kell gondolni és koncentrálni,véleményem szerint.

Bár én még a terhesség gondolatától is hányingert érzek,nem szeretnénk még babát a párommal,de olvasván történeted,kívánom,hogy sikerüljön és jövő ilyenkor már vígan kacagjatok!

Jah,és írj,ha elindultál az állapotosság útján!

Szia!

Egy lombikos anyuka vagyok, 10 év kitartó sokszor fájdalmas küzdelem után,két gyermekes édesanya.

Szeretném ajánlani neked Dr. Fülöp Istvánt a Róbert Klinikán a meddőségi részleg vezetője.Anyagilag elég húzós,de egy gyermek a sok szenvedés elkeseredés után minden pénzt megér.Sok sikert! Ne add fel a reményt!

Még most is potyognak a könnyeim!.... :( Nagyon megható és szomorú történet! Sajnos velem is megesett, de csak egyszer. Az is bőven elég volt. Már volt egy három éves kisfiam, de szerettünk volna még egy kis lurkót. Jött is , ahogy elterveztük. Aztán elmentem a nőgyógyászomhoz -ekkor voltam 11 hetes-, ahol az UH-on megállapították,hogy mola terhesség. Valami borzalom volt!! Addig nem tudtunk erről semmit, de akkor hirtelen megismertük-bár ne kellett volna! Másnap nekem is műszeres befejezésem volt. A kórházban mellettem mindenki BOLDOG abortuszos volt! Én meg csak sírtam, ahogy felébredtem az altatásból. Borzasztó volt belegondolni,h ők örültek annak, h elvették az egészséges gyermeküket, én meg annyira üresnek éreztem magam...

Ez még a tél végén volt. Ma már újra próbálkozunk-egy hónapja. Reménykedem , hátha hamarosan kétcsíkos tesztem lesz újra és végre jó híreket kapok a nőgyógyásznál is. Aztán 9 hónap múlva foghatom az újabb apróságunkat! :) :) :) Neked is fel a fejjel! Tudod: fő a pozitív gondolkozás! :) Kitartás! Én bizti nem adnám fel addig,míg nem tarthatnám a saját kisbabámat! Ezt tanácsolom Neked is! Írj azért, ha van valami fejlemény! További szépséges, összebújós napokat Neked/Nektek!! ;)

[link]

Remélem ez nem minősül reklámnak. Évtizedes tapasztalatokat magukban hordozó, mérvadó szakemberek írásai vannak itt, különösen a női szerepek, és hasonló témákban vannak nagyon is idevágó passzusok..

Persze, sokszor kemény, vagy rossz olvasni az igazságot, mert jön a "mit tudtok ti rólam" érzés.. De anélkül ritkán van eredmény, hogy az ermber megtanulna önmagán túllépni.

Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni..

Mások is ide lyukadtak ki a véleményükkel itt, csak talán más úton..

Ennek talán az az oka, hogy azok a nők eleve kevésbé érzékenyek a világnak ezen "sok érzést" kívánó dolgai iránt.. Nekik azért nem megy el, és azért kell abortuszra menni...

Egyébként még sose írtam le, de végülis nem titok: pár hónapja én is terhes lettem negyedszerre, pont egy időben azzal, hogy kidrült a középső fiam komoly fogyatékossága, és a legkisebbem is még nincs két éves. Meg már tényleg kéne dolgoznom, én még igazán nem is dolgoztam, mert viszonylag fiatalon szültem, és már nem érzem jól magam ettől a ténytől, meg a pénztárcám se érzi jól magát... Ennek ellenére nem mentem volna abortuszra, mert nem. Három gyerek anyja már szerintem nagyon ritkán csinálna ilyet...

De el is vetéltem, pedig fél perc alatt terhes leszek, és nagyon erős terhességeim voltak eddig...

Mivel más bajjal tök tele voltam, ezért nem viselt meg, fel se fogtam...

De az biztos, hogy ez a félig tudatos, és tudat alatti játék zajlott le, hogy most nem kell gyerek.. Durva, de ez van.

Szerintem ma annyira sok stresszel, teherrel vagyunk tele, hogy mindenképpen érdemes a lelki dolgokra gondot fordítani. Persze minden testi kivizsgálás, genetika mellett..

Sziasztok. Írnám, hogy mennyire sajnálom, ami Veled történt, Kedves Író, és írnám, hogy mennyire együttérzek Veled, de tudom, sajnos ezek egy kívülálló szájából "csak szavak".......:( Nekem 3 szép kis ördögfiókám van már, de mindig, minden várandósságom alatt rettegtem, hogy valami baj lesz - nem tudom megmagyarázni, hogy miért...3. babánk majdnem nem maradt meg, el sem mertük mondani az örmhírt még a családnak sem. Végül megmaradt, és mindennap össze-vissza puszilgatom Őt is a másik kettő mellet és mindennap hálát adok értük, hogy vannak Nekünk. És erről az oldalról bele tudok gondolni kicsit azoknak a nőknek a helyzetébe, akiknek ez a csoda, ez a puszilgatás/odabújás nem adatik meg olyan "könnyen", ahogy ez természetes lenne....:( Tesómék sokáig próbálkoztak. Először úgy indultak neki, hogy egyikükkel sincs semmi gond, aztán mégis elmaradt a siker. Sokáig vártak, hosszú hónapokat, míg végül orvoshoz fordultak a problémával. Kiderült, hogy tesómnak borzasztó endometriózisa van, 3x műtötték végül csak ezért a problémáért éveken át, átjárhatóvá tették a petevezetőjét, inszemen voltak sokszor, már a lombik előtt voltak, válás lett belőle. Új férj nem sokkal ezután, újra az eész, újra bizakodás, endometriózis kipipálva, átjárhatóság rendben, genetikai vizsgálat negatív, tulajdonképpen minden jó volt már, és mégsem sikerült - jöttek a vetélések rögtön az elején. Pontosan nem tudom, hány pozitív teszt utáni vetélésük volt végül, csak azt tudom, hogy művileg nem kellett beavatkozni komolyan egyikbe sem.:( Tesóm annyira vágyott babára, hogy nem érdekelte semmi sem, soha nem hagyta volna szerintem abba, örökbefogadáson is gondolkoztak, de megbeszélték, hogy csak akkor, ha már végleg esélytelen a közös gyerek - nem tudom így már pontosan, de 10-15 évekről volt ebben a témában szó. Visszakerültek Debrecenbe, rögtön lombikra küldték őket. Semmi bajt nem tudtak megállíapítani, hogy miért nem jön Nekik össze a baba. Összhangban is voltak a férjével, tettre készek voltak, bíztak a természetben, bíztak az orvosokban, tesóm mindenféle házilag alkalmazható praktikát elolvasott és kipróbált, folyton teákat ivott, jegyzetelte a hőjét, homeopátiás orvostól kért tanácsot, stb.stb. Végül a 4. lombik előtt spontán teherbe esett, az okát nem tudják, miért éppen akkor. :) Megszületett a tökéletesen egészséges kislányuk, zavartalan várandósság után. Akkor azt mondta Nekik az orvos - két orvosuk volt végül, egy Debrecenben, és egy a lakhelyükön - , hogy ha akarnak még gyermeket, akkor el ne kezdjenek fogamzásgátláshoz nyúlni, mert nem biztos, hogy sikerülni fog Nekik mégegyszer. Nemrég megszületett a 2. babájuk, szintén kislány. Védekezés nélkül 1 évet kellett rá várni. Mindkét várandósság elején gyógyszereket kellett szednie, hogy ne legyen belőle vetélés.

Anyuméknak 4 lányuk van (én vagyok a 2.), de volt 2 vetélése a 13. hét környékén. Kiderült, minkettő fiú lett volna........bizony vannak ilyenek is. :(

Lehet kicsit zavarosan írtam, de csak egy a lényeg: ne adjátok fel soha! Az esélyetek Nektek is ugyanúgy megvan. Kívánok Nektek minden jót és kitartást!!

IGEN, VAN REMÉNY, ÉS CSAK AZ VAN, SEMMI MÁS.................. Nekem is van... Az én történetem "happy end"-el kezdődött. 6 évig nem estem teherbe, majd végül spontán megjelent a két csíkocska, és problémamentes terhesség után pontosan a kiírt napra megérkezett Hanna lányom, aki azóta 2,5 éves, és ha ránézek, egy csodát látok. Én azt hittem, naiv módon, hogy minden terhesség ilyen. Szerettünk volna egy kistesót neki. Minden rendben ment a 18. hétig, amikor az uh-on nem volt magzati szívverés... egy világ omlott össze bennem... másnap megkaptam az afp eredményét, miszerint Edwards szindróma. Sosem hallottam erről korábban...Műszeres befejezés lett a vége, 4 nap után. A múlt héten láttam újabb két csíkot a teszten, ma viszont vérezni kezdtem... Még nem tudom, mi lesz, de nem adom fel a reményt. Ránézek a lányomra, és azt mondom, hogy ezt a csodát át KELL élném még egyszer-kétszer.

Legyél nagyon erős! Ha gondolod, írj priviben nekem, és beszélgetünk!

NE ADD FEL!!!!!!

Nekem 3 angyalkám van,akik egy terhességből voltak,vagyis 3as ikres kismama voltam 23 hétig,amikor is spontán beindult a vetélés,meg kellett őket szülnöm. :( Nem kívánom senkinek!!!

Mindez 2010.06.27-én történt,első inszeminációs babák voltak.

2 mensit kellett várnunk,a 2. inszem.sikertelen volt.

Követekező hónapban ismét inszemináció,a 3. amiből 2011.06.28-án épen és egészségesen megszületett a kis fiam. :)

Röviden ennyi,bővebb részletek a naplómban.

Kitartást és sok erőt kívánok nektek!!!!

"Csodák csak azzal történnek, akik hisznek benne...!"

Én minden nap ezt mondogatom magamnak! Nekem is van egy angyalkám az égben, 7 hónapot élt velünk!

Tudom, most nagyon nehéz, de hidd el eltelik egy kis idő és jobb lesz valamivel. A fájdalom örökké ott marad majd a szívedben, ez sajnos biztos!

De, NE ADD FEL, HARCOLJ és csak előre nézz! Én is ezt teszem!

Először is SOHA ne add fel, másodszor egyetértek az előttem szólókkal és mindenképpen menjél el genetikai vizsgálatra és vizsgáltasd ki az okát. Ha megtalálnák akkor szerintem kivédhető lehet.

Három gyermekem van, az első nekem is elhalt 8 hetesen, műszeres befejezés és üresség érzés.

Sok év távlatából most úgy érzem semmi sincs hiába. Talán még jobban értékeltem a következő terhességem és a babám... Minden esetre semmit nem csinálnék már vissza.

Persze a Te eseted teljesen más, csak valahogy én is azzal értek együtt hogy "Sötétség nélkül nincsenek álmok".

Sajnálom,hogy eddig nem jött össze és bár egyszer veszitettem el a babám 30hetesen,de ez is nagyon elég.Azt mondják,hogy az idő a legjobb gyógyszer.Most mi is várjuk,hogy hasson.

Mi ezeket a cikkeket nem azért irjuk,hogy sajnáltassuk magunkat,hanem hogy gyógyuljunk,illetve egymást támogassuk a sorstársakkal.Aki unja,az ne olvassa!!!Hál'Isten nem vagyunk egyformák,de mi igy gyógyulunk!

Sajnálom ami veled történt, ez nem mindennapi. Valami genetikai rendellenességre gondolnék, hiszen a babák ugyan akkor haltak meg, ugyan úgy magas afp érték mellett.

Remélem kiderül mi a baj, és annyi de annyi sikertörténet van, várom hogy megírjad a Te sikersztoridat is! Kitartás!

Szia!

Sajnálom, de tartsatok, ki!

Nekünk is a Férjemmel megvolt minden vizsgálat.

Átjárhatósági oké volt.

Genetika szintén.

Kiderült hogy immunbeteg vagyok, valószínű volt már több terhességem is csak nem maradt meg...

De kezeltek az immunológián, a meddőségiben is, és most van egy gyönyörű 7 hónapos kislányunk!

Bár ilyen sokat mi nem szenvedtünk, ilyenek velünk nem történtek, mi csak két évet kínlódtunk Pannáért, de nagyon megérte!

Hátha Nektek az ötödik a befutó:-)

Gondolok rátok, szorítok értetek!

Zsuzsi

:-(

Amikor már lemondasz róla, amikor már nem is számolsz rá, hogy esetleg nektek is... Akkor fog betoppanni! Bármi, nem csak a gyerkőc!

Élj úgy, hogy kizárod a gondolatát annak, hogy középidőben szeretkeztek, mert akkor KELL, élj csak simán boldogan!

Ne add fel az álmot!!! SOHA. DE! Tudd az örök igazságot, sötétség nélkül nincsenek álmok!

Kitartást és fel a fejjel!

szia....

Remélem hamar rendbe jössz majd és újra tudsz mosolyogni a világra..Nem lesz könnyű bár én nem éltem azt át amit te nekem csupán egy spontán vetélésem volt és egy 28 hétre született kisfiam akit sajnos szintén elvesztettünk a férjemmel ami bizony nagyon megviselt minket.

De amint olvasom erős nő vagy hiszen próbálkoztál nem adtad fel...persze hogy most a 4.-ik csalódás egyre inkább a kétségbeesés és a félelem felé űz tudom mit érzel.

Próbálj meg pihenni kicsit valóban alapos kivizsgálásokat kellene rajtad és a párodon elvégezni mert valóban ki kell deríteni mi lehet a baj és az is lehet hogy nem "sok" kell ahhoz hogy orvosolják a gondot ha van.

És ne add fel. Kismama akarsz lenni ahogy te is írtad átélni a 9 hónap minden érzését legyen az csodás vagy éppen kicsit kellemetlen kezedben akarod tartani azt a csodát amiért küzdöttél....Ha valóban olyan erős benned ez a vágy ne add fel.Ha eljön az idő amikor újra erősnek érzed majd magad a küzdelemre akkor vágj bele és küzdj....

Egyszer eljön a te időd is és akkor bár ezt most nem hiszed minden rosszat elhomályosít majd az eufória amit érezni fogsz hogy igen megcsináltad eljutottál a végére a célba értél és boldog leszel....

Nekem elhiheted mert bár nem felejtek mégis most könnyebbnek tűnik minden kevésbé fájónak amit átéltem most hogy én is elértem az utam végére és boldog anyuka vagyok....

Neked is sikerülni fog meglátod.

Őszinte részvétem....

És erőt kívánok, valamint miharabb egy egészséges kisbabát!!!!

hmmmm.

elgondolkodtató. Bizony, nem túloztál, összeszedett és igaz.

Nemrég voltam a dokinál, és amikor arról beszéltem, hogy mennyire boldogok vagyunk az egészséges és a danka gyermekünkkel, és hogy nem tudnék együttélni azzal a gondolattal, hogy csak azért mert nem átlagos,a kissebb elvetessem, akkor láttam rajta nem ért egyet.azt mondta erről lehetne beszélni

Ja és láttam annó, amikor nekem muszáj volt művin befejezni, mert elhalt, ott láttam sorba, a nevetgélő kismamákat, akik néhány percen belül nem voltak már anyukák, és nevetve mondták, ezt most elszúrták, és hasonlókat mondtak mint amit itt leírtál.

Ezen el lehetne gondolkodni, de azon kár emészteni catrinnak magát, hogy belül tudat alatt védekezik.

Nehogy ezzel terhelje az amúgy is már nem egyszerű életét, gondolatait.

Dehogynem akarja, és jobban kész van rá, mint azt hinné.

Mire odaér, mindenki kész van.

Én ebben nem hiszek, hogy azért tart vissza az élet gyermeket, mert baj lenne vele.

Abban viszont igen, hogy a harc amit teszünk értük, megerősít a szeretetben.

És ahhoz hogy jó anyja, legyen egy bizonyos folyamaton át kell menni.

Kinek mi. Catrinnek ez, nekem más.

De egy percig sem csinálnék vissza semmit.

Szerintem is minden előrelátó, gondolkodó, tudatos, felelős döntéseket hozó nő átgondolja az anyaság nehézségeit akár tudatosan, akár tudat alatt van tisztában vele.

csak az merült fel bennem ezzel kapcsolatban, hogy aki konkrétan, tudatosan, hangosan kimondva NEM akarja a megfogant gyermekét, aki egy portált teleír azzal, hogy most nem alkalmas, mert még csak egy kocsijuk van és csak egy emeletes a házuk (erősen sarkítok, ne haragudjatok érte), vagy aki bármi más ok miatt elutasítja a megfogant gyermekét, annak a gyermeke... nehéz ezt leírni, nehogy azt higgyétek, hogy bárkinek kívánom, de azé nem hal el? Annak abortuszra kell menni, hogy az élő, egészségesen fejlődő kis embriót elvegyék tőle. Vagy ha mégis úgy dönt, hogy megtatja, sok esetben csak azért, mert már későn kapcsolt, és egy orvos sem vállalja az abortuszt, és végül eseménytelen terhessége után (legalábbis testileg) egészséges gyermeket szül?

remélem, nem voltam félreérthető, nem is az élet igazságtalanságait akartam itt taglalni, csak ha igaz lenne, hogy tudat alatt ESETLEG meglévő nem akarás, félelmek lehetnek a vetélés okozói, akkor az egyértelmű nem akarás esetében nem is lenne szükség az elkeserítően sok művi megszakításra:(:(:(:(

Nagyon sajnálom ami veletek történt, de tényleg szükség lenne/lett volna már rég egy alapos kivizsgálásnak. Genetika, endokrinológia, stb.

Kitartást kívánok és remélem hogy a sebek hamarosan elkezdenek begyógyulni.