Mitől lesz egy 4-5 éves gyerek gonosz? (tudásbázis kérdés)

Belejátszik ez tény. Mégis nekünk filmen más, amikor lepuffantanak valakit a másik oldalon, mint annak, aki megtette. Neki ez később tudatosul, hogy ő ott egy embert megölt. Velük álmodnak, szinte minden szereplővel, akit látott, hogy miatta halt meg.

Szóval ezért lőnék lábra, ha nem kerülnék én is lelketlen állapotba az ott történtek miatt.

De remélem, hogy még csak lábon sem kell lőnöm senkit :)

A háború nem megoldás, de ez idővel lesz egyértelmű, most még csak egyre egyértelműbb kategóriában tart. Persze ameddig nincs jobb módszer megállítani agresszitó, addig marad.

Mar a gyerekek poszt traumasak akiket erint valamilyen modon a haboru vagy terror, nem kell veterannak lenni.

Nem kell ehhez gyilkolni se.

Abban is van kulonbseg, hogy egy katona mennyire erzi sajatjanak azt, amiert harcolnia kell. Adott esetben amikor amerikaiakat kuldenek mindenfele, koztuk tobb marad traumas, mint ahol onvedelem, fenyegetettseg es szemelyes erintettseg belejatszik.

Tegnap este óta állították össze a diákjaid :)

Te mekkora kamumen vagy apám :)

És persze azt, amit te kértél, hogy állítsanak össze. Azzal, hogy téged igazoljon :)

"boldogabbak és sikeresebbek, akik gyerekkorukban kaptak egy két pofont"

:)))

Hogyne :)

Az, hogy ambíciózusabbak, ez persze sok esetben igaz, mivel tudatalatti kényszer hajtja őket, mert a pofon azt mutatja nem vagy megfelelő. Ezért később munkamániába, karrierizmusba fordul és folytonos előre haladási kényszert eredményez.

Nem glitteres a szeretet és a megértés. Ha neked az, akkor csak sajnálni tudom az érzéseidet. Persze ha nem ebben volt részed, akkor érthető, hogy rosszul vagy tőle.

Ha szerinted én idéztem egyoldalúan, akkor kicsit nézegess körül a valóságban és ilyen cikket, amit most idéztél fogsz találni kettőt, ami a 2000-et illeti, az meg az, amiket beollóztam.

A valóságot szereted a saját elképzeléseidre ráhúzni, de egy szubjektív valóság és a többit meg sem hallod, ami viszont a többségi tanulmány.

Tudod Auswitzról is fogsz találni olyan tanulmányt, hogy nem is létezett koncentrációs tábor.

Ne pofozkodj és ne higyj a gyerkek pofozásában. Ezt ajánlom neked. Bizonygatni meg főleg ne bizonygasd, mert szánalmas. Nézd meg a tanulmányok arányát. Akkor rájössz, hogy mi a valóság, ha már az életben nem vizsgálod.

Az, hogy egy háború megkeményíti a lelket és lelketlenné is tesz, az nem jelenti, hogy ez csak elméleti lenne. Ez hozzáállás kérdése. A világ olyan, amilyenné teszed. Persze sokan elszenvedőként élik meg, nekik sok minden elméleti, ami pozitív.

A háborús veteránok legtöbb esetben posztraumás betegségben szenvednek és többet nem igazán tudnak teljes életet élni, mert gyötri őket az emlék, hogy gyilkoltak. Megmagyarázni meg tudjuk magunknak, de a tudatalatti másképp működik, az tudja, hogy mit tettünk, hiába hivatkozunk magunknak bármire.

Ez a vita sem elméleti, de látom mindenre ezt fogod mondani :)

Nos, mivel tegnap észrevettem, hogy nagyon szeretsz idézni és hivatkozni (bár meglehetősen egyoldalúan) tanulmányokra és cikkekre, bátorkodtam megkérni két diákot, hogy szedjenek össze anyagot a pszichoológia területéről, amelyben az általad a "zéro tolerancia a fizikai fenyítésre a gyermeknevelésben" vonal ellen érvelnek és tesznek bizonyságot, mutatnak be klinikai és közösségi felmérések, tesztek eredményeit, melyek cáfolják.

Egyet kiemelnék, talán a leghíresebbet, egy 2010-es tanulmányt, amit az unesco is elfogadott, a Society for Research Child Development konferencián lett a nagyközönség elé tárva és később megvédve, ellenőrzés után bizonyítva.

Marjorie Gunnoe, a michigani Calvin College pszichológia professzorának kutatócsoportja kutatási eredményei alapján készült előadásról van szó. (róla van szó; [link] volt lehetősége itt magyarországon is beszélgetni vele néhány szerencsésnek)

Első körben 2600 embert kérdeztek ki klinikai teszteken, családi háttér kutatással, elbeszélgetésekkel, így is biztosítva a kontrollt a valós adatok feldolgozásához.

Az eredmények olyan meglepőek voltak, hogy utána egy 10x nagyobb létszámú csoporttal megismételték a kutatást, akkor már szélesebb társadalmi, szociális és kulturális közegből szedve alanyokat. Ismét ugyanazt az eredményt kapták.

Jelenleg az USA-n és Kanadán kívül európában, ázsiában és ausztráliában is mennek a felmérések, a részeredmények alapján ismereteim szerint, még a hibahatárt megközelítő eltérések sincsenek az eredetui eredmények arányaiban.

Röviden összefoglalom:

A gyermekek testi fenyítése valóban nagyon veszélyes eszköz. Olykor azonban, ha súlyos problémákról van szó, az élet minden területén nyúlunk ilyen eszközökhöz, úgy, hogy aztán ezeket az eszközöket nem alkalmazzuk minden probléma megoldására.

Arról kérdezték ki az alanyokat, hogy előfordult-e, hogy szüleik megverték őket, és ha igen, milyen gyakran történt ez meg. Arra is kíváncsiak voltak, hogy a gyermekek hány évesek voltak, amikor ez utoljára megtörtént velük.

Válaszaikat összehasonlították azokkal a viselkedésmintákkal, amelyeket saját maguk szerint befolyásolt a szülői pofon.

Ennek során azt is vizsgálták, ki milyen korán kezdett szexuális életet élni, ki az, aki antiszociálisan viselkedik, ki az erőszakos, a depresszióra hajlamos.

A pozitív viselkedésmintákra is kíváncsiak voltak, arra, hogy kiben mekkora az ambíció, ki akar továbbtanulni.

A tanulmány eredménye cáfolta a gyermekjogi csoportok felmérési eredményeit, (melyek jóval kisebb alanyi létszámúak voltak és célzottan egy társadalmi, szociális és kulturális közegből vett mintával dolgoztak) és megállapíthatóvá tette, hogy azok a gyermekek, akiket szülei NÉHA MEGLEGYINTETTEK, boldogabb és sikeresebb felnőttek lesznek, mint azok, akik SOHA NEM RÉSZEÜLTEK TESTI FENYÍTÉSBEN.

Idézek:

"Az amerikai vizsgálat azt állapította meg, hogy azok a gyermekek, akik hatéves korukig néha kaptak egy pofont vagy fenékre csapást, jobban teljesítettek az iskolában, és optimistábban tekintettek az élet elé, mint azok, akikhez soha egy ujjal nem értek a szüleik.

A tanulmány azt is megállapította, hogy ezek a gyermekek nagyobb valószínűséggel vállalnak önkéntes munkát, és nagyobb érdeklődést mutatnak a továbbtanulás iránt."

Kiemelem, hogy értsd miről van szó:

!!!A tanulmány nem azokról az esetekről szól, amikor a szülők fizikai terror alatt tartják gyermeküket, az így bántalmazottaknak ugyanis életük során hosszú távú mentális problémákkal kell szembenézniük.!!!

Marjorie Gunnoe véleménye szerint a tanulmány üzenetenem az, hogy a szülők engedjenek szabad utat a fizikai agressziónak, inkább azt szeretnék elérni, hogy a testi fenyítés betiltását szorgalmazó csoportok gondolják át ideológiáikat, mert a valóságtól távol állnak.

Köszönöm a figyelmed, szerintem folytasd a glitteres képek gyüjtögetését az adatlapodra tovább, de, ha lehet a csillogó, rózsaszín ideológiák helyett az élet valóságával foglalkozz.

Magam a továbbiakban nem szánok időt a kommunikációra veled, mert olyan mintha egy csupán a fény érzékelésére képes gilisztának próbálná az ember elmagyarázni a napszelet és annak hatását a faunára, az életre.

Tehát, végezetül egy kis lista abból az irodalomból, amit érdemes elolvasni (még egyszer köszönöm az összeállítást a diákoknak):

Achenbach, T. M. (1991). Manual for the teacher’s report

form and 1991 profile. Burlington, VT: University of

Vermont.

American Academy of Pediatrics. (1993). Lead poisoning:

From screening to primary prevention, Committee

on Environmental Health. Pediatrics, 92, 176–183.

Baghurst, P. A., McMichael, A. J., Wigg, N. R., Vimapani,

G. V., Robertson, E. F., Roberts, R. J., & Tong, S.

(1992). Environmental exposure to lead and

children’s intelligence at the age of seven years. New

England Journal of Medicine, 327, 1279–1284.

Bar-on, M. E., & Boyle, R. M. (1994). Are pediatricians

ready for the new guidelines on lead poisoning?

Pediatrics, 93, 178–182.

Bellinger, D., Leviton, A., Waternaux, C., Needleman, H.,

& Rabinowitz, M. (1987). Longitudinal analyses of

prenatal and postnatal lead exposure and early cognitive development. New England Journal of Medicine,

316, 1038–1043.

Bellinger, D., & Needleman, H. L. (1982). Low level lead

exposure and psychological deficit in children. Advances in Developmental and Behavioral Pediatrics, 3,

1–49.

Bellinger, D., & Needleman, H. L. (1992). Neurodevelopmental effects of low-level lead exposure in

children. In H. L. Needleman (Ed.), Human lead

exposure (pp. 191–208). Boca Raton: CRC Press.

Bellinger, D., Needleman, H. L., Hargrave, J., & Nichols,

M. (1981, April). Elevated dentine lead levels and

school success. Paper presented at the biennial meeting of the Society for Research in Child Development. Boston.

Bellinger, D., Sloman, J., Leviton, A., Rabinowitz, M.,

Needleman, H. L., & Waternaux, C. (1991). Lowlevel lead exposure and children’s cognitive function

in the preschool years. Pediatrics, 87, 219–227.

Bellinger, D., Stiles, K., & Needleman, H. L. (1992). Lowlevel lead exposure, intelligence, and academic

achievement: A long-term follow-up study. Pediatrics, 6, 855–861.

Bithoney, W. G., Vandeven, A. M., & Ryan, A. (1993).

Elevated lead levels in reportedly abused children.

Journal of Pediatrics, 122, 719–720.

Centers for Disease Control. (1991). Preventing lead poisoning in young children: A statement by the Centers for

Disease Control. Atlanta, GA: U.S. Department of

Health and Human Services.

Cory-Slechta, D. (1984). The behavioral toxicity of lead:

Problems and perspectives. Advances in Behavioral

Pharmacology, 4, 211–255.Holloway, W. R., & Thor, D.H. (1986). Low level lead

exposure during lactation increases rough and

tumble play fighting in juvenile rats. Neurotoxicology

and Teratology, 9, 51–57.

Kimbrough, R. D., LeVois, M., & Webb, D. R. (1994).

Management of children with slightly elevated blood

lead levels. Pediatrics, 93, 188–191.

Lead poisoning prevention guide. (1991). Harrisburg, PA:

Childhood Lead Poisoning Prevention Center.

Levin, E. D., Schneider, M. L., Ferguson, S. A., Schantz, S.

L., & Bowman, R. E. (1988). Behavioral effects of

developmental lead exposure in rhesus monkeys.

Developmental Psychobiology, 21, 371–382.

Leviton, A., Bellinger, D., Allred, E. N., Rabinowitz, M.,

Needleman, H., & Schoenbaum, S. (1993). Pre- and

postnatal low-level lead exposure and children’s dysfunction in school. Environmental Research, 60, 30–

43.

Lin-Fu, J. (1967). Lead poisoning in children. Washington,

DC: Children’s Bureau, U.S. Department of Health,

Education, and Welfare.

Lin-Fu, J. (1987). Childhood lead poisoning in the United

States: A national perspective. In Proceedings from the

National Conference on Lead Poisoning: Current perspectives. Washington, DC: National Center for Education in Maternal and Child Health.

Lin-Fu, J. (1992). Modern history of lead poisoning: A

century of discovery and rediscovery. In H. L.

Needleman (Ed.), Human lead exposure (pp. 23–43).

Boca Raton: CRC Press.

Lyngbye, T., Hansen, O. N., Trillingsgaard, A., Beese, I., &

Grandjean, P. (1990). Learning disabilities in children: Significance of low-level lead-exposure and

confounding factors. Acta Paediatric Scandinavia, 79,

352–360.

Marlowe, M. J., Stellern, C., & Errera, J. (1985). Main and

interaction effects of metallic toxins on aggressive

classroom behavior. Aggressive Behavior, 11, 41–48.

Mushak, P. (1992). The monitoring of human lead exposure. In H. L. Needleman (Ed.), Human lead exposure

(pp. 45–64). Boca Raton: CRC Press.

Needleman, H. L. (Ed.). (1992). Human lead exposure. Boca

Raton: CRC Press.

Needleman, H. L., Davidson, I., Sewell, E. M., & Shapiro,

I. (1974). Subclinical lead exposure in Philadelphia

school children: Identification by dentine lead analysis. New England Journal of Medicine, 290, 245–248.

Needleman, H. L., & Gastonis, C. A. (1990). Low-level

lead exposure and the IQ of children. JAMA, 263,

673–678.

Needleman, H. L., Gunnoe, C., Leviton, A., Reed, R.,

Peresie, H., Maher, C., & Barret, P. (1979). Deficits

in psychologic and classroom performance of children with elevated dentine lead levels. New England

Journal of Medicine, 322, 83–88.

Needleman, H. L., Schell, A., Bellinger, D., Leviton, A., &

Allred, E. (1990). The long-term effects of exposure

to low doses of lead in childhood: An 11-year followup report. New England Journal ofMedicine, 322, 83–

88.

Nordin, J. D., Rolnick, S. J., & Griffin, J. M. (1994).

Prevalence of excess lead absorption and associated

risk factors in children enrolled in a midwestern

health maintenance organization. Pediatrics, 93, 172–

176.

Nriagu, J. O. (1993). Lead and lead poisoning in antiquity.

New York: John Wiley & Sons.

Palca, J. (1991). Get-the-lead-out guru challenged. Science,

253, 842–844.

Pennsylvania Department of Health. (1991). Information

sheet distributed at the Polyclinic Medical Center

Childhood Lead Poisoning Prevention Center. Harrisburg, PA: Author.

Rabinowitz, M., Leviton, A., & Needleman, H. (1984).

Variability of blood lead concentrations during infancy. Archives of Environmental Health, 39, 74–79.

Rice, D. (1992). Behavioral impairments produced by developmental lead exposure: Evidence from primate

research. In H. L. Needleman (Ed.), Human lead

exposure (pp. 138–152). Boca Raton: CRC Press.

Ross, G. S., Tesman, J. T., Auld, P. A., & Nass, R. (1992).

Effects of subependymal and mild intraventricular

lesions on visual attention and memory in premature

infants. Developmental Psychology, 28, 1067–1074.

Ruff, H.A., Bijur, P.E., Markowitz, M., Ma, Y., & Rosen, J.

(1994). Declining blood lead levels and cognitive

changes in moderately lead-poisoned children. JAMA,

269, 1641–1646.

Sachs, H., & Moel, D. I. (1993). Lead poisoning: Twenty

years after. Pediatrics, 92, 505.

Schwartz, J. (1992 ). Low level health effects of lead:

Growth, developmental, and neurological disturbances. In H. L. Needleman (Ed.), Human lead exposure. (pp. 234–242). Boca Raton: CRC Press.

Shaheen, S. J. (1984). Neuromaturation and behavior development: The case of childhood lead poisoning.

Developmental Psychology, 20, 542–550.

Silva, P. A., Hughes, P., Williams, S., & Faed, J. M. (1988).

Blood lead, intelligence, reading attainment, and

behavior in eleven year old children in Dunedin,

New Zealand. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 29, 43–52.

Tesman, J. R., Morrow, J., & Varma, B. K. (1994). Unpublished raw data.

Thomson, G. O. B., Raab, G. M., Hepburn, W. S., Hunter,

R., Fulton, M., & Laxen, D. P. H. (1989). Blood-lead

levels and children’s behavior: Results from the16

Edinburgh lead study. Journal of Child Psychology and

Psychiatry, 30, 515–528.

U.S. Department of Housing and Urban Development.

(1990). Comprehensive and workable plan for the abatement of lead-based paint in privately owned housing:

Report to Congress. Washington, DC: Author.

Weitzman, M., Aschengrau, A., Bellinger, D., Jones, R.,

Hamlin, J. S., & Beiser, A. (1993). Lead contaminated soil abatement and urban children’s blood lead

levels. JAMA, 269, 1647–1654.

Wicks-Nelson, R., & Israel, A. C. (1991). Behavior disorders

of childhood. Englewood Cliffs, NJ: Simon and

Schuster.

Winneke, G., Brockhaus, A., Ewers, U., Kramer, U., &

Neuf, M. (1990). Results from the European

multicenter study on lead neurotoxicity in children:

Implications for risk assessment. Neurotoxicology and

Teratology, 12, 553–559.

Winneke, G., & Kramer, U. (1984). Neuropsychological

effects of lead in children: Interactions with social

background variables. Neuropsychobiology, 11, 195–

202.

Winneke, G., Kramer, U., Brockhaus, A., Ewers, U.,

Kujanke, G., Lechner, H., & Janke, W. (1993). Neuropsychological studies in children with elevated toothlead concentrations. International Archives of Occupational Environmental Health, 51, 231–252.

Yule, W., Lansdown, R., Millar, I. B., & Urbanowicz, M.

(1981). The relationship between blood lead concentrations, intelligence, and attainment in a school

population: A pilot study. Developmental Medicine

and Child Neurology, 23, 567–576.

Yule, W., Urbanowicz, M., Lansdown, R., & Millar, I. B.

(1984). Teachers’ ratings of children’s behavior in

relation to blood lead levels. British Journal of Developmental Psychology, 2, 295–305.

Magyarorszag egy nagyon puha vilag, hogy ezen elmelkedhetsz, labra lonel es meg jol is hangzik :)

Ez a problema az elmeleti vitakkal, a gyakorlat teljesen mas.

Így igen!

Ha nem jön össze, tudjuk azt mondani, bocs, ennyi telt! Aztán reménykedjünk, hogy olyan gyereket neveltünk aki ezt el is fogadja. Nem vádaskodik, nem mutogat vissza, elfogadja, hogy nem egy isten nemzette, és nem egy istennő hozta a világra.:))))

Szerintem gyereknevelés esetén egy jó elképzelés még az, hogy arra tanítom, ami az életben is működni fog.

Ezért van létjogosultsága a büntetésnek, hiszen megbüntetnek, ha valamit nem jól csinálunk

és ezért nincs létjogosultsága a verésnek, hiszen felnőttként nem verhetnek meg minket következmények nélkül csak azért, mert valamit másképp csináltunk, mint ahogy a másik elképzelte.

Tehát a nevelés akkor jó, ha a felnőtt szabályokra készít fel. Ott meg nincs helye a verésnek.

Csak óvatosan fogalmazd meg a kérésedet, mert lehet hogy meg is kapod!:)))))

Én ma már azt mondom, hogy legyen meg amire rendelve vagyok!

Két dolog jutott eszembe, arról, amit kérdeztél.

Egyrészt abszolút háború ellenes vagyok, így a katonai kérdés elég egyértelmű. Ha már kialakítottak egy ilyen megoldást, akkor ott már elve nem a normális megoldások fognak születni. Na erre valóban lehet hippizni, de ha belegondolsz ami nagyban, az kicsiben miért is nem? Ha problémám van egy országgal, akkor megölöm az embereit?

Természetesen mivel ezt nem lehet gyorsan megváltoztatni, így szükséges az arra hajlandó emberek kiképzése, akik egyébként szintén általában erőszakos családból jönnek, vagy érzelem hiányosból, így kaphatóak az érzelem mentes robot cselekvésre: Ölj.

Én egy háborúban, ha muszáj lenne harcolnom, akkor megpróbálnám az ellenséget max. lábon lőni, mivel tudom, hogy pont ugyanolyan ember, mint én, ezért nem akarnám elpusztítani.

De ez már egy másik téma és messze nem egyszerű. De az alap, a háború nem a megfelelő megoldás. Persze itt is belép az önvédelem kategória, de mi van, ha azért támadok, hogy nehogy megtámadjanak stb.stb. Ezért nem egy két három sorban lerendezhető téma.

Úgyhogy az, hogy ott agresszióra és gyilkolásra képzik ki az embert, már önmagában mutatja, hogy mennyire a megfelelő módszer.

A másik téma: Máshol rosszabb. Igen, ettől még nem lesz oké egy pofon a gyerekednek és ő azzal fog élni és nem a kalasnyikovval, úgyhogy neked arra kell koncentrálnod és nem arra, hogy vannak rosszabb sorsú gyerekek.

Van, aki azzal érvel a gyerekének, hogy örülj neki, hogy csak ennyit kapsz, mert engem szíjjal vertek. Szóval a relativitás sokszor megint csak önigazolásra jó.

Beszélhetünk akkor arról, hogy itt és most! A nevelés egyik alapelve nálam, hogy itt és most tegyek meg a legjobb tudásom szerint ami egy gyereknek létfontosságú! Kapjon meg mindent a testi, szellemi, érzelmi fejlődéséhez. Kapjon időt, lehetőségeket, hogy kipróbálhassa magát bizonyos helyzetekben, az életkorának megfelelő szinten.

Legyen joga szeretetben felnőni, és hibázni!

És kapjon bizalmat,ne használják ki a tudatlanságát, a sebezhetőségét. Meg még sok mindent, ami majd később jut eszembe!

Akkor nem írom le én is, mert ugyanígy gondolom.

Amikor az arab világ brutalitásáról ment a vita, akkor meg az volt az érv, hogy foglalkozzunk a saját problémánkkal.

Én azt gondolom, hogy mindennél van rosszabb és jobb, de ez senkit nem mentesít semmi alól.

Hát, minden viszonyítás kérdése valóban, de pl. egy Magyarországon mélyszegénységben élő kisgyereknek nem lesz jobb attól, hogy egyes afrikai országokban élő kisgyerekeknek még kevesebb étel jut, mint neki.

Persze sok szempontból tudjuk újraértelmezni a dolgokat, ha nem csak a saját környezetből indulunk ki-de ezt nem szabad egy-egy valós probléma bagatellizálására használni, szerintem.

Békében való, "normális" helyzeteket feltételező megoldásokról beszélünk nem? Más az emberek egymásra acsarkodásáról,háborúkról, ahol nincs sem emberi méltóság, sem belátás, csak túlélés...., az más kategória!

A "férfivá" válás mostanában nem divatos alternatíva! Azt mondják, hogy mi nők tehetünk erről, mert "szoknya mellett" nem lehet férfit nevelni! Ez persze nem igaz így, de ez megint hosszú fejezet, ami akkora off. lenne, hogy ihajj!

Tegnap eszembe jutott egy szupervizios eset amikor is valaki kijelentette, hogy "eredendoen gonosz gyerek"...es ez nem film, hanem vannak emberek szabadlabon akik igy gondoljak es gerekek kozott tevekenykedik mai napig, elismert ember...de mindenki eleteben biztos van ilyen szemely

Csaba es tabora megnyugtatlak (?) titeket, nem en vagyok az.

Vajon jol csinalom, amit csinalok...vagy lehet masnak van igaza...vagy nem erek ra ezzel foglalkozni es teszem a dolgom?

Teljesen osszezavarodtam...

Tudásbázis - Mitől lesz egy 4-5 éves gyerek gonosz?

Vajon mitol...elso a hatarozottsag es az onuralom...mely kivetel nelkul mindenkinel megtalalhato itt a forumon...az elet szep es sut a nap... :)

jó most pl a légiósokról nem beszélek mert ott alapból sok a börtönből kihozott erőszaktevő, amolyan cserebiznisz..

Csakhogy aki megkapja a kiképzést (és nem az alapra gondolok) és netán megjár egy két húzós helyet az a lelki sérüléseit nem tudja többé leküzdeni. És nem kevesen vannak.. Itt meg egy elcsattant pofonról beszélünk.. amikor pár határral odébb 5 évesek kalasnyikovval szaladgálnak meg dinamittal a derekukon úgy hogy az időzítő valaki más kezében van... És ott gondolkozz ép ésszel hogy fejbelövöd vagy meghalsz..

Csak Csabának üzenném ezzel hogy a pofon és a fenékverés okozta nonszensz lelki sérülés a mi kis kényelmes világunk betegsége...

Szegény topikindító! Remélem a hatszáz fölötti bejegyzésből csak kapott valami megnyugtató választ!:)))

A nevelés bizony a szülök születése előtt kezdődik, és az unokák felnőttéválásakor sem ér véget!:)))

Hiába reggel van....

Tehát a "fejét" dumálja szét a "mama" a hibázónak!:)))