Mit csinálnátok, ha egyik napról a másikra egy nagyon jó barátotok nem állna szóba veletek? (beszélgetős fórum)
Én jártam így egy egyetemi barátnővel, ő is kb így reagált, hogy most nem szeretne belemenni, majd jelentkezik.
Elég komoly problémája akadt az életben, később mikor jelentkezett először el sem hittem, hogy ilyen megtörténhet.
Aztán rendbe jött minden nála és a barátságban is. Nyugalom.
Lehet, ha gondja van azt maga akarja megoldani és nem bevonni a barátokat. Vagy a kapcsolatára, a családjára szeretne több figyelmet fordítani és nem megosztani a privát életét, esetleges problémáit másokkal.
Fogadd el a válaszát! Majd jelentkezik.
Vagy sem... vannak barátságok amik nem tartanak örökké.
Vannak ilyen emberek.
Én egy nőről hittem azt hogy már szinte barátnők vagyunk. Aztán mikor rákos lettem és mentem műtétre, megkértem hogy majd hozzon be nekem a kertemből földiepret. Megígérte. nem jött be, mikor kijöttem a kórházból ajtót se nyitott rám, az utcán meg nem fogadta még a köszönésemet se. Most hogy lehet szerinted egy ilyennel bármit is megbeszélni?
Aki ilyet tesz, a saját szegénységi bizonyítványát állítja ki.
Semmi oka nem volt, nem vesztünk össze, az utolsó pillanatig barátoknak mondtuk és tartottuk magunkat.
Megkérdeztem, ahol még el tudtam érni, de annyit válaszolt minden rendben, jelentkezik majd.
De semmi és nem lehet elérni sehol sem.
Először még arra gondoltam talán olyan dolog történt az életében és nem nekem szól, hanem mindenkinek, ezért is kérdeztem meg minden rendben van e jól van stb.
Lehet az lesz a válasz, hogy nem törődnétek vele és ti sem keresnétek, de ez azért nem ilyen egyszerű.
Ha valakinek fontos valaki, akkor ez egy nagyon zavaró, idegesítő állapot és jobb lenne tudni mi van.
Akkor is jobb tudni, ha rossz, mert egyszer megbeszéljük, azután én is úgy állnék hozzá.
És ha mondjuk nem is lettünk volna barátok, még az ismerősök is beszélnek egymással, szóval azért sem értem most mi van.
További ajánlott fórumok:
- Ti mit csinálnátok, ha kétes üzeneteket találnátok a párotok Facebook-ján?
- Mit csinálnátok azzal a személlyel, aki elrontja gyermeketek lakodalmát?
- Mit csinálnátok a helyemben? :S
- Ti mit csinálnátok ebben a helyzetben?
- Mit csinálnátok, ha a párotok agresszív (nem veletek)?
- Mit csinálnátok, ha az egyik barátotok anorexiás lenne?