Miért írnak verset a költők? (beszélgetős fórum)
Használjátok például ezt az idézetet, ez is jó pár sort kitesz a fogalmazásban. 😉 Lehet például indító gondolat, bevezetés:
"Ha a költészet nem arra való, hogy felpezsdüljön a vérem, hogy hirtelen ablakot nyisson arra, ami csupa titok, hogy segítsen felfedezni a világot, hogy árva szívemnek társa legyen a magányban és a szerelemben, az ünnepen és az elhagyatottságban, akkor mire való?"
szerző: Gabriel García Márquez
egyszerűbb dolgokban neki is könnyen megy a fogalmazás, de ez túl elvont ahhoz, hogy ne kelljen valami plusz támpont neki, hogy írni kezdjen róla.
A tanerő meg nem segítőkész egyáltalán. Csak helyettesítette a gyerek tanárát, korábban tanította is, el is vette a kedvét a tanulástól, olyan a stílusa.
Most ezzel a másik tanárral sokkal jobb a helyzet, aktívabb a gyerek, de ez mellett csak visszafelé fejlődik
Ez nem annyira durva kérdés, amit kis gondolkodással ne lehetne megválaszolni. Szerintem a gyerek felé se ezt a passzív agresszív ellenállást közvetítsd, hanem beszélgessetek a témáról, amit aztán majd meg tud foglalmazni.
A költészet olyan, mint a képzőművészet. Azért írnak egyesek verset, amiért mások festenek, szobrot faragnak, kerámiavázákat készítenek. Az önkifejezés egyik módja, csak ezeknek az embereknek az eszközei a szavak, a rímek.
Van egy olyan aspektusa is, hogy amikor valaki verset ír, elmenekülhet a valódi világából egy olyanba, amit ő maga teremt meg önmagának. Az érzelmeit, gondolatait olyan módon tudja a környezete, vagy a világ elé tárni, ami a saját szavaival van megfogalmazva, amit vagy megértenek, vagy nem, hiszen a saját szimbolizmusát használja benne. Utólag az irodalomtanárok próbálják ezt a szimbolizmust megfejtetni a diákokkal: Mit gondolt a költő?
Természetesen nem tudjuk, mit gondolt a költő, mit érzett a költő. Azt tudjuk, hogy a vers mit vált ki belőlünk. Minden ember a saját szemüvegével tudja elolvasni a verseket, a saját életétől, tapasztalataitól, fájdalmaitól, érzéseitől függően tudja értelmezni.
A költők ha nem írhatnának, felrobbannának a bezárt érzelmektől. Van bennük valami, amit másképp nem tudnak kiengedni, le kell írniuk. Sokszor titkosítva teszik, hogy a külvilágnak ne legyen olyan könnyű megfejteni, mit éreznek. Nem véletlen, hogy a legnagyobb költők tragikus sorsúak, boldogtalanok, több az olyan vers, ami a viszonzatlan szerelemről, az árulásról, az érzelmi nyomorról szól, mint a boldog kapcsolatról. Ilyenkor termelődnek az emberben a kiadnivaló érzelemhullámok, nem akkor, amikor boldog és kiegyensúlyozott.
Néhány költőben az is munkálkodhatott, hogy teremtsen valami maradandót. Hogy őt ne felejtsék el, hogy hagyjon valami nyomot a világban, ami kitörölhetetlen lesz hosszú ideig. Sok magyar költőnek ez sikerült is.
Lehet csűrni-csavarni.
Biztosan van erről is írás az interneten. Fogalmazzátok át.
Tiszta marhaság,,egy gyerek mit is írna ,,pláne fogalmazás terjedelemben.
Segíteni lehet neki,,,csak megjegyezni sem fogja ,ezáltal használni sem , a "tudást".
Önkifejezés, gondolatok szavakba öntése, érzelmeikről írnak, a világról megalkotott képüket vetik papírra.
Írnak személyes témában, írnak a világ dolgairól.
Ezt a kérdést a 8-os gyerekem kapta meg, hogy írjon róla fogalmazást. Természetesen halványlila segéd fogalma nem volt arról, mit írjon ekkora hülyeségre.
Nekem annyi jutott eszembe, hogy mi lenne ha őket kérdezné meg a kedves tanerő, nem a diákokat csesztetné ezzel
További ajánlott fórumok:
- Írjunk közösen 4 soros verset! A következő 1 sorral bővítse! Az 5. látogató indítson újat!
- ÚJ: Írj 4 soros verset bármiről - jelöld ki a következő témáját!
- Szólánc nevekből (írók, költők, tudósok, gondolkodók, történelmi személyek; magyar vagy egyetemes, teljes v. vezeték név)
- Írj 4 soros verset bármiről, kezdd az előző vers utolsó szavával...
- A férfiak szeretik, ha verset írnak nekik?
- 50. születésnapra magyar költőktől vagy a világirodalomból tudnátok szép verset?