Mennyit tűrsz a családodnak? (beszélgetős fórum)

Kötelességből nem jön a hála. Vagy érzed a hálát, vagy nem. Pl. én soha nem éreztem, sőt kiskoromban terveztem hogy felmegyek a tanácsházára a gyámügyhöz, és kérem hogy vigyenek intézetbe. Az tartott vissza hogy ha anyámék megtudják hogy én ilyet intézek, ezért is megvernek. nagyon szokott fájni, és féltem. :)

5 éves voltam mikor megfogalmazódott bennem, hogy 2engem már minden nap vernek". Így visszagondolva nem voltam rossz kislány.

Tudom hogy nagyon nehéz, de légy erős, és kibírod. Nem kell hálásnak lenni. vagyis, érezni fogod mikor jön a hála szívből. Nem parancsszóra működik. :)

Mióta felnőttem, nagyon sok dologért hálás vagyok nap mint nap. Te is így leszel majd. Kitartás!

Nem kötelező beszélni anyáddal. Csak az indok nálad más mint egy valódi sérelem. Ha azt gondolod, hogy a tesódat jobban szereti, akkor igen, sértődékeny vagy. Ettől függetlenül ha nem tudsz felülkerekedni gyerekes féltékenységeden, nem kötelező tartani a szülővel a kapcsolatot, csak azt ne mondd, hogy lesz,rt, mert nem hiszem. Vannak jobb anyák, vannak kevésbé jobbak, vagy nehéz természetűek, stb.

Mint anya, mondom, ez akkora hülyeség, hogy egyik gyereket jobban szeretem mint a másikat... ez csak a gyerek (akiből felnőtt lesz) gondolja. De majd megtudja, ha szülő lesz, hogy egy szülő mindegyik gyerekét ugyanúgy szereti.

Majd megnézném a fejed, amikor az egyik gyereked szemrehányást tesz, hogy jobban szereted a másikat. Ha anyukád még élni fog akkor, esetleg még nem lesz késő, hogy tisztázzátok.

Igen, ez a "rosszul tálalás".

A szíve mélyén biztos, hogy jót akart.

Világéletedben lesz,rt?? Vagyis beadott a zaciba és sose jött meglátogatni?

Mert az az igazi lesz,rás. Az, hogy semmiben nem értetek egyet, az csak pont annyi, hogy semmiben nem értetek egyet de emellett azért gondolom volt kaja, tiszta ruha, meleg ágy, iskola, máskülönben elvett volna tőle a gyámhatóság.

Túl a 60-on, cseppet sem "ideális" családi környezetben élve, magamról azt gondolom, hogy eléggé jól tudom tűrni-tolerálni a családom tagjainak a "furcsaságait".

Vannak, akik közelebb állnak a szívemhez, tőlük többet elviselek, és vannak, akiknek semmit se engedek meg, ha rájövök, hogy önzésből olyanok, amilyenek.

Jó kis "iskola" volt ez, amíg "kijártam"!

Erről a címről nekem is az jutott eszembe minden beleolvasás nélkül hogy "és ők mennyit tűrnek neked?"

Ezzel együtt van olyan család, aminek a mintáit nem kell követni, de ott a gyűlöleten túl kell lépni, és tényleg fel kell önmagadat építeni. De még így is jó, hogy van mihez képest másképp csinálni. Aki viszont megküzd a magáéval, ő már nem fogja annyira utálni a "hibás" családot, mert akkor már rájön, hogy nem is olyan könnyű azt jól csinálni.

A testvernel sem hasonlítani akar az anya, felreertettel.

Csak a testvér hiszi a hasonlitgatast.

Az anya jót akar, csak nagyon rosszul tálalja.

Az első felét akár én is írhattam volna.

A különbség nálunk, hogy anyagilag én támogattam.

Akkor továbbra is ezt tartsd szem előtt.

Lefutod a kötelező köröket velük...utána mehetsz haza boldognak lenni.

Olyat is látsz ahol a férj rendszeresen félholtra veri a feleségét, de újra és újra visszafogadja.

Nem kell mindent követni.

Gondolom, nem véletlen, hogy anyák napja környékén születik meg a szidjuk és utaljuk anyankat forum-mukodik a lelkiismeret furdalás.

Azt gyanitom, hogy ilyen élethelyzetek a testvér féltékenység talaján születnek, amikor a tesonak jobban kezd menni. Többet tanult, jobb állása lett, szebb háza, rendesebb férje... Az anya (mert Anya, és mindegyik gyerekének jót, jobbat akar), elkezdeni mondani, hogy tanulj te is többet, igyekezz te is jobban, talán nem ez a legjobb társaság neked... És onnantól szar anya lesz a sikertelen gyerek szemében. Mert biztos a másikat mindig jobban szerette! ... Pedig nem.

A "családi viszonyok" tekintetében sem art időnként önvizsgálatot tartani, hogy mit értem el, mi hiányzik az életemből, és vajon azért ki a felelős.

Jól tetted, hogy húztál egy határt. Én is megtettem. Annak ellenére, hogy 3 évig fekvőbetegként ápoltam édesanyámat, köszönetet nem, de kritikát annál többet kaptam. Nem azért, mert rosszul csináltam valamit, dehogy! De szereinte én voltam a rossz, aki nem szereti a testvérét, mert szóvá tettem, hogy többször is jöhetne a beteg idős anyjához. A liszt akkor borult ki, mikor azt mondta, nekem kötelességem őt ápolni, mert megszült, felnevelt. Én rákérdeztem, hogy a húgomat nem? Akkor voltam én a saját házamban, ahova befogadtam minden csak jó és szép nem. Akkor mondtam, hogy ebből már elegem van, keressen más megoldást. Végül most otthonban van és teljesült, amit mondtam, hogy én is tudok bűbáj lenni évi 12 órát, ahogy a testvérem tette.

De én minden héten legalább kétszer megyek. Most a legújabb, nem érti, miért vállaltam heti 8 óra munkát. Szerinte semmi nem jó, amit csinálok, pedig azért elég idős vagyok, felneveltem 2 gyereket és van két kamasz unokám. Én büszke vagyok az életemre, nem hibáztam nagyokat. A legnagyobb hiba volt ideköltöztetni az édesanyámat és a családom nyugalmát feladni.

De akkor azt láttam jónak.

Jól tetted!

Tudom, nagyon nehéz lehetett. De valamikor mégis felül kell hogy kerekedjen az életösztön.

Igen. Én sajnáltam is anyut egy időben azert is voltam vele kedves de mar annyiszor megbántott azt mondtam

Elég!

Nálunk cifrább volt, anyám valahogy mindig tudott befolyásolni. Ugyanakkor nem volt soha egy jó döntése, pedig mindig a saját oldalára állított. Azaz vele tartottam pár baromságban is.

Mindig rá voltam szorulva anyagilag, amióta pedig beteg lett, majd meghalt, azóta alig van gondom. Ha van is, jóval kisebb. Érdekes, ugye?

Hát nem volt könnyű megjátszástn ugy értem hog nem mondhattam

Amit gondoltam

Mert lehurrogtak igy inkabb csendben maradtam.

Amikor elkoltottem otthonról ugy éreztem nincs nálam szabadabb boldogabb ember

Nem vagy.

Hasonlóban voltam én is, de nem játszottam meg magam. Szerencsére a féltestvéreim élete is úgy alakult, hogy nem is alakultak ki a kényszerű összejárások.

Hogy anyám milyen fura életet élt, inkább halála óta kezdem tudni. Nekem mint a legidősebbnek nem mert annyit mesélni az életéről, a kicsiknek még sikerült vetítenie.

Nem is akartam ezt igy kiírni de mostanában annyit olyat látok hogy eldobta az anyja megis megbocsajtott a gyerek es élnek mintha semmi nem történt volna..,

Lehet én vagyok sértődékeny?

Gondok mar nincsenek mert nem beszélünk igy elvagyunk karácsony szülinap kényszer hívások ennyi. Igazából apám nincs mert nem törődött velünk soha 8 voltam mikor elváltak anyámnak meg a faszizas volt az első amikor megtalálta az IGAZIT utana is jobban a Tesóm Érdekelte.

Csak mostanában az foglalkoztat lehet én vagyok a hibás. Igazából sose volt jo amit csainaltam se a párválasztás, se a szakmám, hogy kik a barátaim az se l!! szóval soha semmi nem volt nekik jo. Egy darabig tűrtm-nyeltem, de mivel mar férjem es gyerekeim vannak nincs kedvem meg játszani magam meg nem is tudom mar.

kommunikáltok rendszeresen, toleráns módon?

Esetleg csak úgy éltek egymás mellett?

Nincsenek beszélgetések?