Megszűnt az emberi együttérzés? (beszélgetős fórum)

Én nem vagyok túl empatikus ember,már többször részleteztem,hogy nem igazán hatnak meg az emberi történetek és legfőképpen az a válaszom ,hogy a sajnálkozással és az együttérzéssel nem sokra megy.

De nem teszek külömbséget egy döntésképtelen nő és egy alkoholista hajléktalan között.Mindkettő EMBER.

Nem nagyon szoktam itelkezni az emberek folott ..tolerans embernek tartom magam..kiveve ameddig reszeg embert latok..mert az jon hogy puszta kezzel oljem meg...

szerintem elegendo lenne ha a hozzank kozel tartozokhoz minel rendesebbek lennek...es tisztelnenk,....es hatuk mogott nem beszelenenk ki...es ha egyesek nem orulnenek annak ha mas kozbe szenved...ez mar sokat segitene...:) akko jobb lehetne..te sem bantasz es akkor en sem teged...es kesz...:) valahogy igy....de mint latom egyesek orulnek ha akaratukat a gyengebbeken ervenyesitik..ha beszolhatnak...

:))))Ez jó:)

Könnyű együttérző lenni egy sanyarú sorsú gyerekkel,de az empátia nem csak addig tart,hogy megmentünk egy sajnálatra méltó kiscicát,akinek nincs mit ennie.

Sok elcsúszott ember él,bármilyen oknál fogva,nem hinném,hogy jogunk lenne ítélkezni felette.

Az igazi empátia,itt kezdődik.

Azt hiszem, nem értjük egymást. Én egyáltalán nem azt mondom, hogy az a helyes, ha elfojtjuk a tudattalanban. Általában ez nem megy segítség nélkül, kineziológus, **, deeksha, Bach virágterápia, széles a skála.

A trauma a probléma továbbra is létezik, de már nincs hatással rád - én ezt így értettem. S tudom hogy valóban működik, megtapasztaltam.

Én nem tudom magam teljesen függetleníteni tőlük. Meg kéne már egyszer érteni, hogy nem vagyunk egyformák.

Úgy élem meg a dolgokat, hogy újra, meg újra talpra állok.

Az miért jobb, hogy valaki elfojtja a tudatalattijába, vagy úgy érzi, hogy függetlenítette magát tőlük, aztán meg hirtelen kitör? Ki tudja, nem-e ugyanazt a bűnt követi el ő is idővel?! Most szélsőséges esetet mondok, sok sorozatgyilkos háttere is szánalmas, DE EZ NEM MENTSÉG AZ Ő TETTÉRE, CSAK VALAMIT MEGMAGYARÁZ A SZÖRNYŰ CSELEKEDETEIBŐL.

Szerintem csak lépésenként tudunk felejteni.

Ja úgy tűnik elkanyarodtam a témától:))

Az igazi változtatás fejdalommal jár és erre kevés ember erős....Viszont Madonnának van egy száma abban énekli"nem attól kell félni,hogy mi lesz,hanem attól hogy a meglévő rossz megmarad:)" Milyen igaz!!!!

Igen,ez az egyik fele a dolognak,de mint mindennek két oldala van.

(na nem ezeknek a példáknak amiket te hoztál fel)

A másik oldal ,sokszor segítséget kér,de nem igazán arra vágyik,hanem szánalomra és megértésre,"iagaz" adásra ,de nem változásra és változtatásra.

Igazad van,sokan elítélik,rásütik a "lelkileg gyenge jelzőt"

Pedig nincs erős ,vagy gyenge ember,csak ember van.Az erős ,vagy annak tűnő,elrejti a gondjait,vagy jó mélyre dugja,a gyengén ,vagy annak tűnőn ,meg egyből látszik,hogy gáz van,segítséget is kér.

Ez tiszta sor.

De nem biztos,hogy az az igazi empátia,vagy tolerancia,ha sajnálni kezdjük ,hanem szerintem az,ha gondolkodásra ,megoldás keresésre késztetjük.

Sokszor ez fájdalmas és érzékettlen tahóságnak tűnhet,haragot is szíthat,de lehet nagyobb segítség,mint egy papírzsepi,vagy egy megértő szó.

Minden estere én nem tudom megítélni ki miért nem tud vagy nem akar valamin változtatni és meddig kell cipelni valamit a múltból, meddig van rá szűkség hogy túlélje....vagy ne élje túl.

Egy biztos nincsenek egyenlő esélyek,hisz mindannyian máshonnan indulunk.Nem kell mindenért egyformán megdolgozni,mert mindenkinek mások az adott lehetőségei.Magunkba kell nézni és onnan kiindulva tenni.Nem kifelel nézni és onnan indulni...a boldogság sok mindentől függ,de egy fontos tényleg nagyon fontos,hogy tiszteljük a másikba az embert és ha lehet együtt érzően forduljunk egymáshoz,sokkal könnyebbé válik az élet:)

Hát ja,csak fogalmunk sincs mennyire közel állóak az általunk távolinak ítélt problémák.Esküszöm egy átlag ember ki nem szűr egy enyhe értelmi fogyatékos embert,mert egyáltalán nem "feltűnő" csak valami bibis....így van ez az általunk megítélt önmagán túl lépni nem tudó emberrel,akiről azt gondoljuk nem akar változni,de lehet nem tud sérüléséből kifolyólag.

Egy testi sérülés könnyebben elfogadunk,hogy sérült lábával nem tud futni,vagy a sérült szemével már nem lát élesen...stb.Egy lelki sérülés nem látványos,nincsenek jól körül írható látványai...így kevésbé toleránsak és empatikusak az emberek,egyszerűen rásütik,hogy vagy rossz,vagy rideg,vagy nem akar magán változtatni.Pedig pont ezek az emberek vannak inkább a külső segítségre,megértésre,toleranciára rászorulva,hogy segítsük a beilleszkedésüket közénk...,mert ahogy segítünk egy vaknak átmenni az úton úgy miért ítéljük el azt aki lelkiekben vár segítséget??!!

"..részemről,de egy lelki sérülés is lehet olyan súlyos,hogy már fogyatékossági kategóriába sorolandó:)"

Igazad van,az a példa elég morbid és szélsőséges.

Ha az ember általános problémákról beszél,akkor átlag emberek átlag problémáiról mond véleményt.

Ez kb úgy hangzott,hogy a vaknak is ott a hátralévő 30-40 év,hogy megtanuljon olvasni,vagy a süketnek hallani:) Elég morbid példa....részemről,de egy lelki sérülés is lehet olyan súlyos,hogy már fogyatékossági kategóriába sorolandó:)Ami mint tudjuk csak úgy élhet az amúgy "egészséges emberek között",hogy külön módszerekkel beilleszkedik.

Szerencsére mindenkinek van választása,melyben rejlik a szabadságunk,ha már nincs választás akkor vesztünk el teljesen...Úgy gondolom,minden embert az optimizmusa lendít előre,hogy tud bízni.Fontos bízni magunkban és a világban.Egy körforgást nem lehet félkörre szelni,mert a külső hat a belsőre a belső a külsőre.Egyik sem létezik önmagában....

Jó,látom, én írtam hülyeséget. Bocs, még reggel van, ráadásul már egészen máshol járnak a gondolataim :o)

Szóval, kitörölni nem lehet az emlékeket, de függetleníteni magunkat tőlük, a hatásuk alól, elérni azt, hogy napjainkra egyáltalán ne nyomja rá bélyegét, ne befolyásolja döntéseinket, tetteinket, gondolatainkat, vagyis eleszítsék felettünk az uralmat, azt bizony el lehet érni.