Meghalt Édesanyám, árva lettem (beszélgetős fórum)

Ghostnak tettem fel a kérdést.

De ha már itt tartunk, nem gondoltad meg magad a búcsúbeszédet illetően?

Nekem 3 ève lesz jövő hónapban.

Az első egy èv volt iszonyatos.

Őszintén sajnálom, tudom, min mégy keresztül.

Nekem is már elmentek a szüleim, testvérem, pedig nem vagyok idős. 43 évesen már senkim nem maradt.

Apukám ment el utoljára, 2 hónappal a halála után kerültem nagyon mélyre, pengeélen táncoltam, öngyilkossági gondolataim voltak. Nagyon nehezen másztam ki belőle. Akkor is futottam, talán az segített.

Csak a szépre emlékezem

Az elmúlt boldog nyárra

Fény csillant a két szemeden...

Minden szülő nagyszerű ember volt, az édesanyák pedig pótolhatatlanok.

Csak a szépet és a jót, egész biztosan a közvetlen családtagokkal együtt!!! kismillió szép emlék jön elő. Keresd meg őket is, egyeztess velük! Biztosan jólesik nekik, ha megkérdezed őket is!

"A halált teljesen feldolgozni nem lehet, csak egy idő után elfogadni, hogy a szeretteink már nincsenek velünk. Nekik már csak jobb. Ha ezzel a mentalitással azonosulunk, akkor ez nagyban megkönnyítheti a gyász feldolgozását."

Kováts Laura Rozália

Anyukám fél éve hagyott itt és ezzel a fenti idézettel tudom kifejezni, amit érzek. Most még nem érzem úgy, hogy bármi megkönnyítheti, csak remélem, hogy könnyebb lesz idővel...

Ammi nekem soha nem megy ki a fejemből, a kántor nagyon magas hangon azt énekelte, h...

Midőn az ég és föld,

Meg foganak indulni,

S eljő a világra,

Lángokban itélni.

Fogadd együttérzésem!

Nekem anyu még itt van - hála Istennek -, aput viszont a mai napig siratom (7 éve). Szerintem nincs könnyebb út. :(

Benned él tovább, és az emlékeidben...

Részvétem, én is átéltem ezt.

Rèszvètem!

Csak az idő enyhíti a fájdalmat.

Engedd, hogy átjárjon a gyász, ne nyomd el az érzelmeidet. A gyász borzalmas, de át kell élni, meg kell élni.

Őszinte részvétem!

Fogadd részvétem.

Apukám 28, testvérem 18, anyukám 15 éve ment el.

Mindegyik beteg volt, nagyon, bár testvérem még fiatal. Elfogadtam, hogy nincs tovább, vége, nem lehet rajtuk segíteni, így a gyászt is könnyebben dolgoztam fel. Amikor az ember menthetetlenül régóta szenvedő hozzátartozóját veszíti el, azt - szerintem - könnyebb feldolgozni, mint egy hirtelen jött tragédiát, egészséges elveszítését.

Ma is velem vannak, ma is naponta gondolok rájuk. Anyuval "beszélgetek". Ő így csinálná, ezt mondaná, úgy gondolta... Először nehéz volt, de az idő telik a fájdalom múlik.

Most már mi öregszünk, egymásért aggódunk és ez félelmetesebb, mint a már elmentek hiánya.

Sajnálom:(

Idő, te túl leszel rajta. Ez az életrendje.

Fogadd részvétem. Ami segített:

"Őneki már nem fáj semmi! Évekig szenvedett, tudtuk, hogy ez már őneki megváltás lesz! Ő már boldog, én pedig erős vagyok!"

Sírj csak sírj, amikor úgy érzed, sírj. Az is segít.