Meddig lehet ezt így folytatni? (beszélgetős fórum)

Igen ebben van valami. De ez az "unalom" nem újkeletű. És az sem, hogy mint nő, nem sok megerősítést kapok itthon.

Persze ez még nem elég indok a kikacsintáshoz...

A válás egyelőre nem opció, jelzáloghitel még jópár évig, 3 tini gyerek... nem szeretnék mindent borítani.

Igazad van egyébként, de nem tudok most kilépni a házasságból, a pasi miatt meg pláne nem.

Fogalmam sincs ő mit akar... pont ez a dilemmám.

Elolvastalak... semmi különös nem történik veled, veletek, csak a 25 év, a megszokás,ami után már újat senki nem tud mutatni!

Előre tudjátok, ki mit fog mondani, kérdezni, válaszolni.

A napi rutint untad meg. Gondold végig!:)

Mi lenne ha előbb elválnál? Mert szerető státuszban lenni nem jó és nem is normális dolog.

De kérdés őt mit akar?

Persze jó veled, mert kaland, újdonság. De vajon elhagyná a családját érted?

Ha kihűlt a kapcsolatotok, akkor beszéljétek meg a férjeddel, hogy nem e kellene elválni.

mert ha már kikacsintgatsz, akkor gond van.

Ennek így nem sok értelme van. Vagy max szerető lehet és megmarad a házasságod...

Tudom, nem szép dolog anonim módon írni, de elég kényes a téma.

Magamról röviden: negyvenes, csinosnak, sőt szépnek mondott, de önbizalomhiányban szenvedő nő vagyok, három tizenéves gyermek anyukája. Férjemmel lassan 25 éve együtt, ő volt az első férfi az életemben, nagy szerelem volt. Teljesen különbözőek vagyunk egyébként, de hát ugye az ellentétek vonzzák egymást...egy ideig biztosan. Az utóbbi években már eléggé kihűlt a kapcsolatunk, eltávolodtunk egymástól érzelmileg, fizikailag is. Szex havi egy-két alkalommal van, de nagyon rutinszerű, unalmas, olyan "essünk túl rajta". Ő világéletében magának való volt, nem is a szavak embere, túl sok bókot nem hallottam tőle az elmúlt röpke negyed évszázad során. A gyerekeket nagyon szereti, jó apa, igyekszik sok mindent megtenni értünk. Tehát az a tipikus jó ember, jó családapa, de végtelenül unalmas a házasságunk. Sok mindennel próbálkoztam/tunk, hogy változzon a kapcsolatunk, de nem sok eredménnyel.

Ugye ilyenkor szokott képbe kerülni a Harmadik... nálam ez kb négy éve történt, amikor új munkahelyre kerültem. A cég központjában, az igazgatóságon dolgozom, a Kolléga (nevezzük a továbbiakban A.-nak) pedig az egyik vidéki telephelyen vezető, havi néhány alkalommal jön hozzánk az igazgatóságra megbeszélésre vagy néha tréninget tartani. Egyébként nős, többgyerekes, nagyon fegyelmezett, szabálykövető, távolságtartó, de barátságos pasi, nem az a tipikus jópasi, de rendkívül udvarias, kedves. A "több ez, mint sima szimpátia" kb. két éve fogalmazódott meg bennem, amikor egyre többször észrevettem magamon, hogy sokat gondolok Rá, alig várom, hogy jöjjön, hívjon, írjon stb. Ő is egyre többször kereste a társaságom, amikor találkoztunk, egyre inkább “úgy” nézett rám, sőt privátban (nem a hivatali emailen) is egyre többször váltottunk üzenetet. Két éve egy futóversenyre kísértem el az egyik kolléganőm -barátnőmet, A. is ott volt néhány kollégával, így szinte végig együtt bandáztunk, fotóztam őket, szurkoltam nekik. Azóta, ha van valami futóverseny, igyekszek Vele/velük tartani, mint szurkoló, A. nagyon számít rám. A versenyek előtt-után forró dróton vagyunk, megy a privát kommunikáció, olyankor teljesen be van sózva. Egyébként nem vagyunk napi kapcsolatban, csak ilyenkor. Amikor épp nincs semmi "izgi esemény", átlag heti rendszerességgel kommunikálunk telefonon, privát üziben.

Több kötetes regényt írhatnék, mi minden volt az elmúlt két évben, egyre több “úgy” nézünk egymásra, enyhe célzások privát üzenetben, de semmi konkrét, egyre több beszélgetés kettesben, közös apró titkok, de tényleg semmi konkrét. A közvetlen kolléganőm (akivel egy irodában vagyok,tehát látja, amikor A. bejön hozzám “beköszönni”) egyébként kb fél éve kiszúrta, hogy van valami a levegőben, szerinte egyértelműen látszik, hogy odáig vagyunk egymásért.

A kolléganőm-barátnőm (a futós) közben A. “telephelyére” került. A. lett a főnöke, így elég sokat beszél róla nekem, bár eddig nem tudta, hogy mi zajlik közöttünk, annyit tudott, hogy “jóban vagyunk”. Pár hete viszont el kellett mennem hozzájuk a telephelyre munkaügyben (korábban is voltam párszor), és a barátnőm látta, hogyan nézünk egymásra A.-al, hogyan beszélünk egymáshoz, és kiszúrta: “ Huhh itt aztán van kémia” na meg: “ Érdekes, A. velem nem így viselkedik, nem így néz rám” Persze, én tagadom ,hogy bármi lenne közöttünk, hiszen valójában nincs is, de azt persze beismertem, hogy kémia, na az van.

És hogy miért akartam ezt leírni? Nem tudom, mit tegyek. Nagyon vágyakozom utána, úgy érzem, szerelmes vagyok, de ezt én már nem bírom így tovább. Tudom, hogy vonzódik hozzám, de azt nem, hogy mégis mit jelentek a számára. Ha ez a dolog megmarad ezen a szinten, azt én nem bírom ki. Vagy legyen igen, vagy nem, de mozduljon el valamerre. Tiszteletben tartom a házasságát, úgy gondolom, ő is az enyémet, nem hiszem, hogy futó kalandban gondolkodna, és persze én sem, mert ennél többet érzek iránta.

Már lassan azon gondolkodom, hogy felmondok, mert nem bírom így tovább. Gondoltam arra is, hogy neki szegezem a kérdést, hogy akkor most mi is van, de nem akarok hülyét csinálni magamból.

Tisztában vagyok vele, hogy úgy viselkedek és gondolkodok, mint egy tini, és az irományom vetekszik egy rossz Romana füzet színvonalával, de ez van: reménytelenül romantikus és naív vagyok.

Minden építő jellegű hozzászólást szívesen veszek, ha csak elolvastál, azt is megköszönöm.