Lombikprogram 40 felett - nekünk is sikerülni fog! (beszélgetős fórum)
Sziasztok!
2 napja nem érzek "semmit". A mellem összeesett, az érzékenysége is megszűnt egyik pillanatról a másikra. Tudom, h a tünetek jönnek mennek, de ennyire? 😬😬 Fáradékonyság, émelygés eddig sem volt. Néha volt görcs, már az sincs. UH 2-án lesz legközelebb. Azt mondják 6.héttől erősödnek a tünetek, nekem meg teljesen eltűnt tegnapra minden. 😕🤷♀️
Ezzel sztem sokan vagyunk így. Én is 37 évesen ismertem meg a férjem. 1-2 év elment házi probálkozásokkal, aztán a nőgyógyász mondta, hogy uzsgyi a lombik program.
És ez igaz...fogalmam sincs hogy lettem 50 éves. 30 és 40 között elrohant az idő. Aztán meg 10 év idegörlő lombik. Gyülöltem az egészet...1 évben 3x hazamentem és jöttek a stimuk aztán a számolgatás, hogy mennyi a petesejt. Annyira belefásultam, hogy amikor az 5 kis embriónk meglett, már örülni sem tudtam. Aztán 4 sikertelen beültetés...az utolsó embriót már csak becsületből ültettem be. Nem hittem benne. Egyáltalán nem. És ma úgy szégyenlem magam ezmiatt. Mindennap bocsánatot kérek tőle.
Nagyon szorítok neked, mint itt mindenki másnak is. 🤞🤞🤞
Még annyi jutott eszembe, hogy a klinikákon a petesejt leszívások nagy üzembe mennek. Kinek kevesebb, kinek több petesejtje lesz. Amikor a férjem herebiopsziája volt, egy lánynak 27 petesejtje lett...ezen még most is el vagyok hülve. Szóval a mikrobiológusok igen túlterheltek ebben az időszakban. Ráadásul a klinika az üres járatra nem vesz fel mikrobiológust, tehát pont annyian vannak, ahányan épp, hogy el tudják látni a napi feladatot. És akkor jövünk mi a férjem friss herebioptátumával, ami nem az a ficánka, mint normál esetben, hanem egy rahedli macera és mellé jönnek a fagyasztott petesejtjeim. A magán mikrobiológus alkalmazása az nálunk nagyon bejött. Ez akkor 100.000ft volt.
Nem akarok én senki érzésével és tapasztalataival vitatkozni.
Tudom, h Ti már sokkal több mindent átéltetek és irigylem azt a sok erőt és kitartást ami bennetek van.
42 éves vagyok.
Későn találkoztam a párommal, előtte túl sok időt töltöttem el a nem megfelelő partnerek mellett...és az évek pikk-pakk elteltek.
-Amennyire szeretnél:-)
-Sztem eléggé,mivel hormoninjekciók..
- ...? kinek mi a max....
Szia!
Nekem 3 volt idén:
1.antagonista protokoll 5 petesejtből 2 embrió -sikertelen
2.ultrashort protokoll 2 tüsző petesejtet nem sikerült nyerni
3.soft protokoll 1 tüsző 1 ciszta, protokoll leállítva
Szóval nekem úgy tűnik egy volt amire “normálisan” reagált a szervezetem.
Szerintem évente 3 stimuláció bőven sok...
Sziasztok!
Van arról valakinek infója, hogy hány alkalommal lehet stimulációra menni? Mennyire terheli meg a szervezetet? Itt most nem a beultetesre gondolok, hanem kizárólag a stimura.
Ti hányat vállalnátok/vállaltatok a sikerért?
Az utolsó mondatodon bőgök kicsit ha nem gond.
K.hormonok. :-)
Ez volt a válaszod a hozzászólásomra, amit teljesen jószándékúan írtam:
"Ez egy igazi bölcsesség!"
Az előzmények fényében éreztem ezt kötekedésnek, de igazad van, ez rossz szó. Inkább gúnynak. Könnyen lehet, hogy Hantosskának van igaza, és egyszerűen tévedtem. Ezért már kétszer elnézést kértem, hadd ne kelljen többször!
Ami pedig a másik kérdésedet illeti, ha nem válaszolsz a privát leveleimre, azt nevezik válaszra sem méltatásnak.
Ha bármi gondod van még velem, kérlek, írj privátot, ígérem, válaszolok.
Igen ez egy nagyon fontos kérdés, amit feszegetsz. Az a nyűves, rohadt pénz.
Szerintem itt a fórumon nagyon sok speciális vizsgálatról lehet hallani, olyanokról is, amit nálam nem csinált meg a klinika, még csak fel sem vetették. Persze amúgy hormonilag teljesen oké voltam, egész jó kis Amh-val, persze volt a prolaktinnal bibim, míg nem az is teljesen helyre jött. Volt gond viszont férfi oldalon...az első herebiopszia egy nagy semmi lett, kukába ment 20-on petesejtem...aztán kiderült, hogy nagyon fontosak a gépek, speciális műszerek, amiket a műtétnél használnak. A következő herebiopszánál hát aztán mi nem sajnáltunk semmit. Nem sajnáltuk a pénzt magán mikrobiológusra sem, aki csak a mi anyagunkon dolgozott, és nem mellesleg a legjobbnak mondták. A mi buktatónk itt volt.
És akkor megint a pénz...a vizsgálatok baromi sokba kerülnek, sokba van az extra költség is, amit vállalsz a sikerért.
Egyszer írta valaki, hogy milliós nagyságrend rugnak a vizsgálati költségek, ha mindent megcsináltatsz. Ez így van.
Én azt tudom mondani, hogy mindenkinek meg kell beszélni, hogy mi az, amíg elmennek, mi az amit bírnak vállalni anyagilag.
Az én férjem jól keres. Otthon sem voltunk alul fizetettek, de nem sok mindent tudunk felmutatni...persze ház, kocsi van, de ennyi. Nincsenek luxus cuccaim, a kopott 20 éves pólomba járok futni, rimánkodok, hogy 7 éves imádott futócipőm bírja még😊. De van 1 gyerekünk. Nem is kell más. Hogy mennyibe került a 10 év...égy jó kis bpi lakás ára, de teszek rá mert megérte.
Igazából nem tudom,hogy én miért kötekszek szerinted?
...meg az milyen már,hogy válaszra sem méltatlak???
...mit akarunk folytatni???
Én Gabi írására válaszoltam,semmi rosszindulat nem volt az írásomban.A saját tapasztalatomat írtam le és még sok más fórumozóét is(legalább is azt gondolom),az orvosok hozzáállásáról a meddőségi intézményben.
Szívből örülök,ha valakinek jók a tapasztalatai az orvosokkal(nekem is volt,ahogyan azt le is írtam).
...és annak is,hogy Gabinak sikerült!!!
Nem tudom,hogy miért kell lenegatívozni,holott csak a tapasztalataimat írtam le.
...és végül is nem is tudom,hogy hogy jött az ide,hogy én veled kötekszem????
Amíg nem sikerült, mind így gondolkoztunk. Gabi, RosaGina, Drkb és én is már a másik oldalon vagyunk, azt írtuk le, amit később tapasztaltunk. Ezzel nem lehet egyetérteni vagy nem egyetérteni, mert nem vitatkozhatsz más érzéseivel, tapasztalataival. Móninak sem azt írtuk, hogy nincs igaza, nem érezhet így, hanem hogy lehet, hogy később megtalálja benne a pozitívumot is. Nem biztos, de lehet.
A poklot mind megjártuk, és volt idő, hogy én is mindenkit elküldtem melegebb éghajlatra. A 13. lombik előtt azt mondtam a férjemnek, én már egyet szeretnék, megtudni, hogy miért kellett ezen keresztülmennem.
Én teljesen egyet értek mindennel amit leírtál.
Ugyan ezt tapasztalom már 3 lombikon túl vagyok és bosszant, h senkit nem érdekel, h mi lehet a probléma az alacsony AMH kívül.
Én hiába kérdezem, h mit csináljak még hova menjek mindenre az a válasz, h olyan baja biztos nincs. (Pl. Endokrinológus)
És mi van akkor ha nincs pénzünk magán orvosokra, lombikra?
Elpazaroljuk a tb támogatott lehetőséget ezek miatt.
Régóta követem a csoportot és sokat tanulok mindenkitől, de most veled értek egyet.
Lehet, h negatív vagyok, de próbálok ezen változtatni.
Persze,hogy nem.
Miért tenném???
Mi is abban reménykedtünk hátha kiderül mi a bibi...de nem így lett. Pont egy évvel ezelőtt kezdtük el a meddőségi kivizsgálást a Róbertben, és februárban volt az első lombik.
Bár lenne valami oka a sikertelenségnek az életkoromon kívül! Mert az annyi amennyi.
Nem vagyok negatív,csak realista és azt írtam,amit tapasztaltam.
Azt senki nem vitatta,hogy Gabi kedves és szeretettel van mindenki iránt.
Ági,nem gondolom,hogy kötekednék.
Alapszabály, hogy érzésekkel nem vitatkozunk. Ha nem írtad volna le, hogy nem vagy megkeseredett, azt érezném, hogy itt egy totál megkeseredett, a lombikokba belefáradt nő. Joggal lennél az. Ebbe mindenki belefárad egyszer és keserű lesz.
Azt, hogy mit vett el tőled ez a sok év, már tudod. Hogy mit adott, csak később derül ki, de kiderül.
További ajánlott fórumok:
- Most igen!Most sikerülni fog!Halál a zsírra!!
- Életmódváltással -14 kg. Sikerülni fog!
- Sokadik fogyókúrám, de ennek sikerülnie kell!
- Január 8-án nekivágunk a lombikprogramnak
- Harmadik napja szedem a clostilbegyt, ugye most sikerülni fog a baba, már több mint 1 éve próbálkozunk?
- Update-el sikerülni fog nekünk! Több mint 30 kg-os súlyfelesleg