Lombikprogram 40 felett - nekünk is sikerülni fog! (beszélgetős fórum)
Nézd Dulche én direkt nem pofáztam bele, mert amúgy mindenbe beleszoktam kotyogni.🤗
Olvastam én is a Gabival folytatott levelezésed. Tudom, h az ember sokszor siet, nem válogatja meg a szavakat aztàn a végeredményen még maga is ledöbben. Paprikás hangulatúak, számonkérőek, kétségbevonóak...tényleg keserű hangvételűek voltak és ezek árnyékában a gratulációd sajnos nem tűnt őszintének bár biztos annak szántad.
Én is észrevettem, h Kabala atyáskodik a fórum felett, párszor már rám is "rám szólt". Ez azt gondolom az alapítók előjoga. Megjegyzem az atyáskodás sokszor szükséges is, h el ne szabaduljon a pokol.😂 Bár az Espressoval kapcsolatos dolog nekem sem volt inyemre. Márha erre gondoltál.
Nos, azt hiszem már tudom, milyen a spontán.
Másfél nap barnázás, fél nap erős vérzés, aztán egy nap nyálkás vérzés után indult be.
Fájásokkal, összehúzódásokkal tágult ki. Nem annyira durva, mint szülni, itt kapsz levegőt a fájás alatt. Délután ötkor még ötperces, éjfélre már egy-két perces fájásokkal. Közben mensi-szerű vérzés.
Aztán elszabadul a pokol. Akkor már nem fáj, nem kellemetlen. A vér mennyisége sem vészes. De evőkanálnyi csirkemájszerű darabok...
A fájdalomnál sokkal rosszabb a látvány.
Napközben megmutatom orvosnak, hogy nézze meg, hogy állunk.
Nagyon nagyon sajnálom, hogy keresztül kell menned ezen.
Sajnos nekem is volt ilyen, szerencsére a dokim másnap megműtött, ahogy kiderült, h már nincs szívhang. Ráadásul pontosan ugyanilyenkor, 2015. karácsonya előtt egy héttel. Rettenetes érzés erre várni.
Ráadásul a vége az esetek nagy részében így is, úgy is küret.
Nagyon nehéz testileg, lelkileg is egy ilyet átélni. Viszont én igazán akkor tudtam elkezdeni gyászolni, miutén megvolt a műtét.
Okosat nem lehet mondani sajnos...
Kitartás, túlélés, aztán egyszer csak jobb lesz.
Sok mindenkit törölt. Engem is.
Az ő naplója, annak ad, vagy vesz el jogot, akinek szeretne, és amikor szeretne .
Nem tartozik magyarázattal senkinek.
Ettől függetlenül továbbra is tudunk neki drukkolni, az nem olvasási jog függő :-) Szerencsére.
Igen, én is úgy gondolom, be kellene fejezni.
Ezt így nem lehet megbeszélni, eléggé félremennek a dolgok. Személyesen ez nem így sült volna el, ebben biztos vagyok.
Elküldtem újra a leveleket, amikre nem érkezett válasz. Hátha most megkapod.
Ági,nincs problémám,ezért nem írok privát levelet.
Nem kell elnézést kérned,nincs miért.
Viszont még mindig nem értem,hogy miért érezted szükségét annak,hogy "megvédd" Gabit - mert az ő írására reagáltam - mert semmi,de semmi bántó nem volt abban,amit írtam.
Ha az bántó,hogy pozitív megnyilvánulásom volt azzal kapcsolatban,hogy jó dokikkal hozta össze a lombik alatt a sors és most pozitívat tesztelt,akkor igen,megbántottam...
...és az,hogy azt írod,hogy "szabály"...azt gondolom,hogy ez egy kicsit erős...itt nincsenek szabályok,azt ír mindenki,amit akar...és nem kell a kontroll és gyanúsítgatás,hogy ki hazudik...ez ezért egy kicsit túlzás...
Az igaz,hogy Én és még sokan mások(akik nem írnak,mert...)MÉG nem vagyunk a "másik" oldalon,amiről Gabi és RosaGina írt,de azt gondolom,hogy megköszöntem...és bízom benne,hogy leszünk...mert aki lombikozik,az biztosan azért csinálja,mert a "másik" oldalon akar lenni...
Mindenkinek nagyon nehéz,akinek ezt "dobta a gép"...az igen rögös,könnyekkel,lemondással,esetleg eladósodással,netalán szakítással(és még írhatnám az öngyilkosságot is)nehéz,borzalmasan nehéz...de küzdünk,amíg bírjuk...ezt ugye nem vitatjuk,hogy kinek mennyire nehéz...
Te nem ismersz és azt írod rólam,"egy megkeseredett lombikozó nő"...hmmm...tévedsz...nagyon tévedsz...
Amikor Bellabi 2018.12.15.,pontosan 1évvel ezelőtt írt Neked itt a fórumon...az mindent elmond...sem hozzátenni,sem elvenni nem kell belőle.
Részemről lezártam a témát.
Ui.:A leveleket nem kaptam meg,de ez az én bénaságom volt,javítottam.
#lombikprogram40felett-nekünkissikerülnifog!
#pozitívgondolatok
#mindenkilegyenboldog
#sokpozitívtesztet
#sokegészségeskisbabátmindenkinek
Kerestem a választ, aztmondta a dokinő,h erre nincs magyarázat,de valószínű nemvoltak egészségesek.
Azóta megjött a szövettani eredmény is,de a hiba nincs benne. Ugye olyan picik voltak h őket nemtudták megvizsgálni de nagyon valószínű h nemvoltak egészségesek😔 Az nyugtat talán,h így még mindíg jobb mint valami beteg gyerekeket nevelgetni😔
Sok erőt kívánok!!! 😘💞🙏🏻
Basszus... Sajnálom...
Ráadásul hogy mindketten :-(
Mondtak valamit, hogy miért?
Lehet, hogy nekem sem kellene próbálkoznom itthon. Főleg, hogy azt sem tudom, mi meddig a normális...
Sajnálom ami veletek történt😔😔
Nekem 5 hete volt a műtétem,a 8.-ik hétben voltam ikrekkel. Nekem mélyaltatásban volt a műtét. Reggel bementem,tágító kúp ,két órát kellett várni,utánna műtét,délután már haza hozhatott a férjem. Azóta sem volt még mensim. A normál műtét után 4-6hét .
A doki csaj azt mondta,megbárhatom,h be induljon a dolog,de az szar is,és rizikós mert ha valami nem pucolódik ki akkor igyis úgyis műtét. Tehát jobb minél hamarabb műtetni😔
Igen, bevetem a hazipraktikakat. Mez, gyomber, fokhagyma, citrom koktel.Narancs.
Pihi, tea, mez.Kis gozoles.
Igazabol nem tudom meddig lehet varni. De lehet jobb a mutet, mintha magatol megy, abbol a szempontbol, hogy nem szenved az ember meg feleslegesen. Es ha tavozik is, ugyis megmutenek utana. 8.9.hetesen mar azert az elorehaladott, vastag nyh. Csunyan tud verezni.
En hivtam a dokit, kerdetem mikor tudsz megmuteni? Szakitsuk meg. Szeretnek tullenni rajta meg innepek elott. Meg reggel latni akar mindenkepp.
:-(
Akkor valami antibiotikumos szopogatós tabletta vagonnyi mennyiségben?
Hátha meg lehet úszni a torokgyulladást vagy az elfajulását.
Amúgy meddig lehetne várni szerintetek? Van akinek hetekkel később veszik észre. Nekünk 8 nappal korábban még volt szívhang. Az ünnepek miatt kell sietnünk?
Mindig nyomnak le tubust. Venasan kis altatot kapsz, nem melyaltatas, de igen, sajnos kell a torkunk.
Jo sok hadonlo mutetem volt.
Tavaly nyaron volt egy surgossegi gyogykaparasom, miomam volt, nagyon vereztem. Az anesztes jott es faggatott mikor ettem, stb. az altatas miatt, mert hogy tubust nyomnak le. Hat en pont jol bevacsoraztam este 10kor ejfelkor meg mar mutottek olyan gyorsan zajlott. Es a kaja miatt hanyatt dontve altattak.
A tubust nem erzed. Azt mar akkor nyomjak le a torkodon, mikor elaludtal. A szabad legutakat maskepp nem tudja biztositani.
Biztos hülye kérdés... Kell a torkunk? Nem csak vmi vénás rövid altatás?
Nekem nem normál stimum volt, csak soft. A hormonrendszeremnél a lelkem jobban strapálódott.
Szerintem a hormonjaim is kezdenek rendeződni. Simán beleférek a régi nadrágba és melltartóba újra.
Azért elég meredek azonnal ujra stimulalni valakit, foleg hogy megiscsak lesz egy muteted. Azert en ezt sem tartom normalisnak, ez felelotlenseg ilyen hormonterhelesnek kitenni egy not ilyen rovid idon belul. Veszelyes. Jol teszed ha rapihensz.
Most beszeltem a dokival pont, kedden befekves este tagito, szerdan mutet. De ugy felek hogy addigra bedurran a torkom. Azt mondta akkor majd az anesztes megmondja mi lesz. De en ezt az abortuszt ebren epidural nem csinalom vegig, az is biztos.
További ajánlott fórumok:
- Most igen!Most sikerülni fog!Halál a zsírra!!
- Életmódváltással -14 kg. Sikerülni fog!
- Sokadik fogyókúrám, de ennek sikerülnie kell!
- Január 8-án nekivágunk a lombikprogramnak
- Harmadik napja szedem a clostilbegyt, ugye most sikerülni fog a baba, már több mint 1 éve próbálkozunk?
- Update-el sikerülni fog nekünk! Több mint 30 kg-os súlyfelesleg