Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Középiskolai felvételi fórum

Középiskolai felvételi (beszélgetős fórum)


93538. Borian (válaszként erre: 93527. - AgiABC)
2021. okt. 19. 06:31
Köszi szépen!
93537. Borian (válaszként erre: 93533. - Nyizva)
2021. okt. 19. 06:29

Szia!

Szemeretelephez lakunk közel, de kocsival pár perc Ferihegy is, ez jó ötlet, köszi.

Igen, sejtem, hogy túlzás félni a Sztehlótól. Tegnap azt mondták a tájékoztatón és az anyuka-pletykalánc is megerősítette, hogy a szóbelin nem annyira a táryi tudás számít, hanem hittanos ismeret kell, a suli külön indít gyorstalpalót azoknak, akik nem hittara, hanem etikára jártak. Meg kell lelkészi ajánlás, stb.

Én nem szívesen vinném oda, legutolsó anyukám volt, aki oda járt, de amikor mi tanultunk tovább (Steimecz volt akkoriban), aki gimibe ment tovább mindenki odament, kivéve kettőnket, aki a Lászlóban tanult tovább. A steimeczesek is jó tanulók voltak, sőt, egyikük nálunk is jobb volt, mégsem tanultak végül tovább, míg mi igen. A Hunyadi-korszakban sem volt erős, a korai Sztehlo-kotszakban sem, a férjem kolléganőjének gyerekei jártak oda és állandóan panaszkodott rá.

Lehet, hogy sokat javult, de én nem erőltetném az egyházi suli-vonalat, nem hiányzik még hittant is tanulni a biosz-kémia, töri és német mellett. A vicc az, hogy a lányom hittanis, de református, szinte semmit sem tanulnak a bibliai sztorikról, csak énekelgetnek és beszélgetnek.

+azt hallottam, sok külön elfoglaltsággal, plusz órával jár az egyházi jellege miatt, az nekünk nem igazán fér bele a sok edzés mellett.

De persze lehet, hogy beírjuk a végére, bár akkor inkább a Vörösmarty (18) nyek.

93536. levia (válaszként erre: 93532. - Bogi11)
2021. okt. 19. 06:15
Az még nincs is fönt. A legfrisebb rangsoroló kiadvány a 2020-ban érők (most másodéves egyetemisták) érettségi eredményei alapján készült. A fiad évfolyamának eredményei majd csak a 2023-as HVG rangsorban köszönnek vissza. (Tavaly én is várakozással telten és kíváncsian vártam, aztán rá kellett jönnöm, hogy a lányomék érettsegije az idei, a 2022-es sorrendbe fog beleszámítani. És nagyon ügyesek is lehettek, még ezelőtt sose jött össze a sulinak a megosztott első hely.)
93535. Borian (válaszként erre: 93525. - Aquarius76)
2021. okt. 19. 06:13

Szia!

szerintem igen. amikor kezdődött és neurológusnál jártam persze minden csúnyaság eszébe jutott, amiből az SM volt a leglightosabb, amitől persze még idegesebb lettem

de szerencsére mindent kizártak, azután pszichésnek nyilváníttták, kaptam mosolygós tablettát, jártam bezélgetni és szépen elmúlt


tudom, hogy nem szabad erre így rápörögni, de talán épp azért van, mert próbálom elfolytani

93534. Nyizva (válaszként erre: 93519. - Borian)
2021. okt. 18. 23:21
Nem tudom melyik állomáshoz laktok közel, de, ha Ferihegyhez akkor ott kb. 10 percenként megy vonat a Nyugatiba, ha home officeba vagyok akkor én is oda viszem a lányom a 3/4 7-es vonattal simán bent can már negyedkor a suliba
93533. Nyizva (válaszként erre: 93518. - Borian)
2021. okt. 18. 23:10
Szia Borian, a Szthelo pár éve még olyan gyűjtő suli féle volt azoknak a gyerekeknek akiket nem vették fel a Karinthyba így egyre jobb lett a gyerek anyag aki oda került, de még tavaly is a sok gyerek mellett egy jó tanuló a kb. 60 pontos felvételivel simán bekerült. Nekünk is a lista végen volt a biosz szak, sőt ott is írtuk az írásbeli, mert a Pogányba már nem volt hely. Korrektül javítottak segítettek, ha reklamálni akart valaki aránylag gyorsan javítottak. Voltunk szóbelizni is náluk, a 3 lány közül akik most a László különböző szakjaira járnak senkinek nem sikerült 70% felé menni a szóbelin, bár így is bőven bekerültek volna, így azt nem tudom ki kaphatott max. közeli pontot.
93532. Bogi11 (válaszként erre: 93511. - Levia)
2021. okt. 18. 22:52
Az OH honlapján én nem találtam még meg az idei érettségi eredményeket. Pedig az gondolom beleszámít a pontozásba?
93531. Chelsey (válaszként erre: 93530. - Levia)
2021. okt. 18. 21:05
Az angolok ezt csinálták már 25-30 évvel ezelőtt is. Sima "felmondós" számonkérést tapasztaltam két egyetemen is 5 évvel ezelőtt itthon. Remélem, hogy azért ez már nem jellemző.
93530. levia (válaszként erre: 93528. - Akinomuj)
2021. okt. 18. 20:47
Hasonló az osztrák egyetemi képzés is (és remélhetőleg a hazai is). Zömmel kompetencia alapú. Nem egyszerűen visszaadni kell leadott anyagot, hanem alkalmazni a tanultakat leginkább valós esetekre. Amúgy ez nehezebb, mint pusztán előhívni a tanultakat a memóriából.
93529. AgiABC (válaszként erre: 93528. - Akinomuj)
2021. okt. 18. 20:38
Ja, hát az nálunk nem cél:-(
93528. akinomuj (válaszként erre: 93515. - Levia)
2021. okt. 18. 20:22

Ha majd bejön az ÚJ magyar érettségi, még inkább látszani fog a priorizálás.

A mostani magyar írásbelihez tényleg elég volt egy jó magyar nyelvi kompetencia, szövegértés, szókincs. (A szóbeli más tészta volt eddig is, nem véletlenül jártak örömtáncot a matekosok, hogy megússzák).

Ha most az írásbeli is majd irodalmi jártasságot mér, az meg fog látszani.


Különben nagyon érdekes összehasonlítani az osztrák és a magyar anyanyelvi oktatást, az ÖSB-ben tanuló fiam rendszeresen megteszi.

Nagyon szuper magyartanára van, ténylegesen a kompetenciájukat is és a műveltségüket si fejleszti. De azért a magyar mint tárgy alapvetően egy műveltségi, irodalomtörténet jellegű valami.

Ehhez képest a német elsősorban mindenféle szövegek olvasása, azokról való vita, rengeteg újságcikk elemzése, válasz véleménycikk, olvasói levél stb. írása. Ha irodalmi művet vesznek, az nem sok, viszont nagyon alaposan.

Érettségizni írásban mondhatni "kompetenciaalapon" kell németből, az írásbeli kötelező is. A szóbelin van irodalom, de az nem kötelező!

Szóval ők nem "nemzettudatot" építenek az anyanyelvük tanítása közben, hanem elsősorban (anya)nyelvi kompetenciát, és a cél a kritikai gondolkodásra képes, tájékozott állampolgár.

93527. AgiABC (válaszként erre: 93522. - Borian)
2021. okt. 18. 20:20
Ne foglalkozz a többi szülővel! Célozzák csak a Sztehlot, aztán majd azt is sorolják még hátrébb, hajrá. Az az ő útjuk, ez meg a tiéd. Nehogy miattuk egy pillanatra is elbizonytalanodj:-)
93526. Aquarius76 (válaszként erre: 93525. - Aquarius76)
2021. okt. 18. 20:18
Bocs, izomrángást akartam írni.
93525. Aquarius76 (válaszként erre: 93524. - Borian)
2021. okt. 18. 20:17

Jaj, ne stresszelj ennyire! Próbálj megnyugodni. Tudom, nehéz. Biztos ügyes lesz a lánykád, merjetek nagyot álmodni! Persze legyen gyengébb suli is a listán, de ne érdekeljen a többi szülő. Tudom, hogy tudod csak leírtam hátha tudok küldeni neked pozitív energiát. :)

Nálunk is nagy a tanácstalanság a szülők között (némileg nálunk otthon is), de szerencsére fiatal ofőnk jól tudja a dolgokat és jól terelget minket.

Az idegrángás az tikkelés-féle? Kívánom, hogy meg tudj nyugodni és elmúljon! Tudom, sovány vigasz, de jó matekos fiam megkapta élete első kettesét mert az algebra nem az erőssége. Szerencsére van 3-4 ötöse is matekból, de így nem tudom lesz-e ötös félévkor. Mindegy, innen szép nyerni. :)

93524. Borian (válaszként erre: 93523. - Chelsey)
2021. okt. 18. 19:56
hát, lehet, nem vagyunk egyformák... én azt vettem észre valamelyik nap, hogy megint visszajött az izomrángásom :-( a fiam felvételije alatt volt ilyenem, akkor mindenféle kivizsgáláson átestem, de semmit sem találtak szerencsére, végül elmúlt
93523. Chelsey (válaszként erre: 93522. - Borian)
2021. okt. 18. 19:46
Nálunk senkit sem izgatnak a top gimik, egyáltalán nem is foglalkoznak vele vagy nagyon jó színészek, aztán megoldják máshogy és majd csak pislogok, hogy hová járnak jövőre. Ugye mindenhol van igazgatói keret, sokuknak meg elbírja a családi büdzsé, hogy támogassák a suli alapítványát egy a Holdról is látható összeggel. Aztán lehet, hogy tényleg nem foglalkoztatja őket, mert tök mindegy hol érettségizik a gyerek.
93522. Borian (válaszként erre: 93520. - Chelsey)
2021. okt. 18. 19:41

vannak napok, amikor az vagyok, máskor meg totál ideges :-(

sok lehetőséget néztem, mérlegeltem, a végére beteszek sportgimit is, ha kell, de azért titkon bízom a gyerek képességeiben... és hogy a jegyei inkább az időhiány, nem a képességhiány miatt nem makulátlanok...

de a többi szülő mintha nem merne nagyot álmodni, vagy nem ismeri a lehetőségeket? nem tudom...

93521. Chelsey (válaszként erre: 93519. - Borian)
2021. okt. 18. 19:37
Bizony! Nem kilométerben kell nézni a távolságot, hanem közlekedésben. Mi elsődlegesen úgy nézzük, hogy tudjon egyedül közlekedni, ne legyen vállalhatatlanul távol. Ez nem jelenti azt, hogy soha nem dobom el reggel a suliba ezután, de ne függjön tőlem.
93520. Chelsey (válaszként erre: 93518. - Borian)
2021. okt. 18. 19:35
Miért ne lehetnél optimista? Mi történik, ha mégse veszik fel? Akkor megy a soron következő suliba. De legalább megpróbáljátok és simán lehet, hogy be is kerül valamelyik "optimista célpontba".
93519. Borian
2021. okt. 18. 19:30

Még azt akartam mesélni, hogy ajánlottátok korábban, de a messzeség miatt elenedtem a Szinyeit. De ma nézegettem a térképet, és rájöttem, hogy ott van a Nyugati mellett, így tőlünk vonattal elvileg 25 perc. :-)

Úgyhogy hivatalosan is befogadtuk újra a listára. :-)

93518. Borian
2021. okt. 18. 19:16

Sziasztok!

Most jövök felvételi tájékoztatóról. Nem is tudtam, milyen kényelmes volt, hogy a fiam ált isk-gimibe járt, sz írásbelivel kapcsolatban nem kellett külön intéznünk semmit, hétfőn már tudták a pontjaikat, bíztunk a tanárokban, ezért be sem mentünk betekintésre... Egyébként jól betojatták a szülőket, de azért ne stresszeljük túl a gyerekeket, valahova mindenki bekerül végül (köszi), írjunk a közeli szakgimiben, mert ott lightosan javítanak (e vajon igaz lehet?), és természetesen elhangzott a sláger-félreértés a sorrend módosításról (ha kevés esélyt látunk, tegyük hátra). Váltottam néhány szót a szülőtársakkal, a lányomnál jobb tanulók azon görcsölnek, hogy nem lehet bekerülni a Sztehloba... Én meg Lászlóra, Karinthyra, Apira (!) trenírozom. Lehet, túlontúl optimista vagyok. :-(

93517. Aquarius76 (válaszként erre: 93515. - Levia)
2021. okt. 18. 19:03
Teljesen egyetértek veled. Főleg ha egy gyerekben már gimi elején kialakul, hogy pl. mérnök szeretne lenni, akkor feküdjön rá a reál tárgyakra és vegye könnyebben a humánokat. Vagy aki teljesen humán beállítottságú, ne akarjon mindenáron jó lenni a term.tudokból. Persze ne bukdácsoljon, de ha esetleg hármas (netán valamiből kettes) attól még ne menjen Dunának.
93516. Chelsey (válaszként erre: 93515. - Levia)
2021. okt. 18. 18:07
Abszolút egyet értek ezzel, amit írtál. Ezért is jó, ha az ember előveszi a saját szempontjait és kimazsolázza az alapján a számára legjobb sulikat.
93515. levia (válaszként erre: 93512. - Chelsey)
2021. okt. 18. 17:50

Szeretem a számokat, meg a kimutatásokat. De nem tartom mindenhatónak ezt a listázást.

Miért is?

Duplázós esetben nem számít a felvételi szpontból irreleváns tárgyak eredménye, az a lényeg, hogy csak görüljenek a jegyek. Aki orvosira menne, vagy mérnöknek, vagy gazdasági szakra, sokszor "beáldozza" a magyart. Ld. Fazekas 22. helye. Nyilvánvalóan rendkívül értelmesek a gyerekek az anyanyelvükből is, hiszen megnyerték a 10.-es kompetencia versenyt (?), de tudnak priorizálni, és így el tudják engedni a magyart, hisz amúgy is van elég pontjuk.

A nyelvi érettségiket szintén természetes módon uralják a kéttanos gimik. Szomorú is lenne, ha mást mérének.

93514. levia (válaszként erre: 93509. - Chelsey)
2021. okt. 18. 17:41

Nézzük meg, mi a leggyengébb hehyezése az első 14-nek:

1. Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium: Töri érettségi 12.


1. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Magyar érettségi: 22.


3. ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (Budapest) Töri érettségi 17.


4. ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium (Budapest): Magyar érettségi 20.


5. Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium: (Matek komp. 26. és) emeltek aránya 25.


6. Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium (Budapest): nyelvi érettségi 56.


6. ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium (Budapest): Magyar érettségi 35.


8. Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium: (magyar komp. 25. és) nyelvi érettségi és emeltek aránya 23.-23.


9. Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola (Budapest): emeltek aránya 48.


10. Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium: nyelvi érettségi 89.


11. VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium (Budapest): emeltek aránya 49.


12. Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Szakgimnázium és Technikum ❤️ Töri érettségi 65.


13. Gödöllői Török Ignác Gimnázium: magyar érettségi 55.


14. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium (Győr): emeltek aránya 86.


14. Piarista Gimnázium (Budapest): nyelvi érettségi 109.

93513. Chelsey (válaszként erre: 93510. - Levia)
2021. okt. 18. 17:33
Ez is egy érdekes kérdés.
93512. Chelsey (válaszként erre: 93511. - Levia)
2021. okt. 18. 17:32
Ez már inkább lehet magyarázat, mert ilyen változás nem jellemző, főleg nem ennyire rövid időn belül.
93511. levia (válaszként erre: 93509. - Chelsey)
2021. okt. 18. 17:30
Idén más volt a számítás alapja, mert az OH most nem adta meg az iskolák végzőseinek felvételi pontszámátlagát.
93510. levia
2021. okt. 18. 17:28

A Kompetenciamérés vajon mennyit ér??


Az a kőszegi gimi (Árpádházi Szent Erzsébet), amelyik diákjai a 4. legjobb magyar érettségit hozták össze, töriből pedig 23.-at, emellett az emelt vizsgáik aránya a 16. helyre volt elég, az összesített listán a 80. helyre fértek fel, mert a komp. helyezésük 309 és 251.


Azaz igencsak átrendeződne a lista, ha nem vennék figyelembe a kompetenciaeredményeket.

93509. Chelsey (válaszként erre: 93507. - Levia)
2021. okt. 18. 17:21
Akkor még érdekesebb, mert pl. a gödöllői Török Ignác a tavalyi 39. helyéről, most a 13. helyen van rangsorolva. Ok, köztudottan jó iskola, de akkor itt nem az első 15 között van minimális különbség. Különben, hogy változott volna ekkorát a helye? De van más is, az AKG a 31. helyről feljött a 18-ra, vagy az érdi Vörösmarty a 38-ról ugrott előre 15 helyet.

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook