Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Radnóti Miklós: Bájoló

Rebbenő szemmel

ülök a fényben,

rózsafa ugrik

át a sövényen,

ugrik a fény is,

gyűlik a felleg,

surran a villám

s már feleselget

fenn a magasban

dörgedelem vad

dörgedelemmel,

kékje lehervad

lenn a tavaknak

s tükre megárad,

jöjj be a házba,

vesd le ruhádat,

már esik is kint,

vesd le az inged,

mossa az eső

össze szivünket

Zelk Zoltán: Hóvirág

Tél eleje, tél közepe:

havas a hegyek teteje,

sehol egy árva virág –

zúzmarás a fán az ág.

Ám télúton egy reggelen,

csoda történik a hegyen:

kibújik a hóvirág,

s megrezzen a fán az ág.

Öröm rezzen ágról ágra:

itt a tavasz nemsokára,

kizöldülnek mind a fák –

Isten hozott, hóvirág!

Andrássy Réka: A puszi

Hogy a puszi miből van, azt nem tudom,

de hogyha anya adja, akkor nem unom.

Ha apa adja, akkor menekülök előle,

mert szúrja arcomat a szakálla szőre.

Ha a szomszéd néni adja, letörlöm nyomban,

még a nyoma is tűnjön el azonnal onnan!

Ha nagymama adja, akkor kibírom, üsse kő,

nagymamától egy- két puszi elvégre tűrhető.

Nagypapa szerint a puszi lányos holmi,

a férfiak férfiasan kezet szoktak fogni.

Ha a tesóm puszil meg, akkor már gyanítom,

el szeretné kérni a legújabb játékom.

Egy jó puszitól, tapasztaltam, meggyógyul a bibim is,

de csak hogyha anya adja vagy adhatja a Lili is.

Mert mikor a szomszéd Lili puszilgat meg ritkán,

azt érzem, hogy olyankor még jó sokáig bírnám.

Nem tudom, hogy miből lehet, mindig ezen agyalok,

anya szerint, mikor alszom, puszilnak az angyalok.

Szóval ez a puszi dolog érthetetlen énnekem!

Ha megnövök, tudós leszek és részeire szétszedem!

Bereményi Géza - Nagy utazás

Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál,

Hol van a tűz, hol van az a mindig sóvár régi láz,

Az a régi égi láz, amivel beléptél, s megszerettelek?

Nagy utazás, azt mondtad, hogy ez az élet, s nem halunk meg,

Az ember soha el nem téved, égi láz, a bizonyos égi láz,

Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én.

Mivé legyek most nélküled?

Hová megyek így nélküled?

Te meg csak ülsz, fáradtnak tűnsz,

Tovatűnt szép ígéretek, nélkülük én hová legyek?

Nagy utazás, a vonatunk újra indul,

Nagy utazás, most a vágyunk már megint új útra visz,

induljunk el hát megint,

Gyere velem most az ígéret szerint!

Nagy lesz az út, de mi ugye mégse várunk?

A vonatunk nekilódul, újra száguld, régi láz, hajtja az a régi láz,

Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én.

Elindulunk, elindulunk, az éjbe megy a vonatunk,

S az éjszaka, az éjszaka, a puha testű éjszaka,

Vonatunk kattogó zaja.

Mint régi jó barátokat, majd úgy fogad, majd úgy fogad.

Egy utazás az életünk, azt mondtad hát, megint megyünk,

Nagy utazás az életünk...

Babay József : A szív

Az anyai szívnek sehol sincsen párja,

Mindennap elönti a szeretet árja...

Az anyai szívet Isten teremtette,

Pirosra festette. Szép selyembe tette.

Nagyon kell szeretni Nagyon kell becézni,

Sosem szabad reá haragosan nézni...

Százszor kell áldani. Százszor simogatni,

Õ tud csak hűséges szeretetet adni...

Az anyai szívet nagyon kell szeretni,

Szívünkbe kell neki tiszta ágyat vetni...

Édes melegénél elolvad a hó is,

Édesanyánk szíve álom is, való is.

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek,

szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt

eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,

szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,

szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,

vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,

Fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,

tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,

csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, él- és holt anyagok,

tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,

vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom.

De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,

tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

tűz, víz, ég és föld s minden istenek:

szeressétek, akiket szeretek!

Ernest Hemingway: Soha ne légy szomorú

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,

s ne keseredj el, ha nem találod helyed.

A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,

előfordul néha, hogy nehezebben halad.

Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,

idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.

Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,

minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.

Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,

gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.

Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,

ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.

Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,

gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.

Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:

A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

Kovács Sándor - Imádkozzunk

Esténként imába

Foglalok neveket,

Azért mert élek és

Sok embert szeretek.

Imába foglalom

Este a családom,

Fohászt mondok érted

Drága jó barátom.

Az ima lényege

Mindig a szeretet,

Imára kulcsolom

Két fáradt kezemet.

Mikor a szó elszáll,

Marad a szeretet,

Gondolatban itt vagy,

Nyújtod a kezedet.

Az imába foglalt

Hatalmas szeretet,

Összeköt veletek

Halandó emberek.

Összeköt az ima,

Szétszór a távolság,

Imádkozás nélkül

Nincs igaz boldogság.

Farkas Éva: Mi a boldogság?

Hogy mi a boldogság? Most elmesélem,

Ha ideülsz mellém, szótlanul, szépen.

Hunyd be a szemed, ne gondolj semmire,

Figyelj a lelkednek rezdülésire.

A boldogság ott mélyen, tebenned van,

Most szunnyad éppen, némán és hangtalan.

Jelre vár, hogy kinyíljon, mint a virág,

Ébredő fény, melytől más lesz a világ.

Boldogság, amikor másnak adni tudsz,

Ha békét hozol, nem szörnyű háborút.

Nem mérlegelsz, segítsz, ha valaki kér,

Megosztod, ha asztalodon van kenyér.

Mersz szeretni, hagyod, hogy szeressenek,

Letörlöd az érted hullott könnyeket.

Bízol, nyílt szívvel várod az új csodát,

Egy versben, egy dalban, ott a boldogság.

A boldogságért néha szenvedni kell,

Egyszer eljön, vedd hát észre, jól figyelj!

Engedned kell, hogy szívedet mossa át,

S kezedet megfogja egy igaz barát.

Ne félj attól, hogy most talán sírni kell,

Szívedből lassan eltűnik a teher.

Hallgasd szívverésed friss, új dallamát,

Kicsiny csoda, de ez már a boldogság.

Túrmezei Erzsébet - HIÁBA VÁR...

Megint haza indulok nemsokára

Nagy, néma csend borul a kis szobára.

Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt.

Nincs már ott, aki eddig haza várt.

Békülten kimondom: Elköltözött.

Nem lakik többé az élők között.

Ó, hogy várt mindig, milyen nehezen!

Szorongva leste, mikor érkezem.

S egyszer csak elébe léptem,

Hogy felragyogott az a kedves kék szem!

Pedig szolgálatom hívó szavára

Én olyan gyakran hagytam őt magára.

És neki úgy fájt minden búcsúvétel:

Körül tipegett anyai féltéssel...

Amíg csomagoltam és rendezgettem

Szeme kísért...csendesen ült mellettem.

s bele sűrítve szóba annyit mondott!

Azután...egyszer ő is útra kelt.

Végső tekintetével átölelt,

És indult...hangtalanul, csendesen.

Elment! Elment! Hiába keresem.

Ő utazott el!- ismételgetem:

Tudta, hogy örök hajlék hívja fenn

És most, előre ment és haza vár,

Csak egy kevés idő van hátra már.

S ha véget érnek próbák,földi harcok

Megint meglátom azt a kedves arcot

Ott, ahol többé nem kell búcsút venni-

Kicsiny szobánk most csendesen fogad,

De csendje is tud drága titkokat...

Hogy várt mindeddig, hogyne várna rám:

Haza vár most is az ÉDESANYÁM.

SÁRHELYI ERIKA:JANUÁR MARGÓJÁRA

Tél van, csak poroszkálnak a napok a naptárban,

de az ég megkegyelmez lassan a korán útra kelőnek.

A láthatár szélén pezsgőszín fellegek nőnek,

s így kevésbé fáj a pőre, hidegszürke január.

A ma és a tegnap még kéz a kézben jár,

hisz' a Hold a Napnak még átint a békés horizonton.

Talpam alól csontig hatol a télbe dermedt beton,

de lelkem már az enyhülésre készül.

A reggel a sötétből oly hirtelen derül,

mintha mosoly ömlene el a házak tetején.

Igen, itt legbelül a tavasz már enyém.

Már nem rémíthet se fagy, se konok szélvihar,

az se, ha majd a február szűz havat kavar,

mert bennem a kikelet már öntudatra ébredt.

Tánczos Katalin: VÁGYAKOZÁS

Sápadt kisfiú, cipőtlen, rongyos inges

álldogál a villa kerítése alatt,

és sóvár szemekkel les be a résen át,

odabent selymeszöld füvön gazdag gyerek halad,

szorgos cselédség vigyázza lábnyomát.

Szívébe szúr a fájdalmas jaj, miért nem vagyok

olyan boldog én is, mint a gazdagok?

A kisfiú felnőtt lett azóta,

villára cserélte lakását.

Az utca, a szomszédok öregje, fiatalja

büszkén mosolyogja szerencsecsillagát.

A férfi pedig áll a vasrácsos ablakában,

szomorúan, egymagában.

Az utca porában vidáman játszanak

a szegény, rongyos, piszkos gyerekek.

Fényes szemükbe kacagva néz a Nap.

Elnézi őket, bánatosan megremeg,

sóhaj száll szívére és felzokog.

Óh gyerekek, ti nagyon, nagyon boldogok!

Katona Bálint: Maradék idő...

Szeretni még egyszer,

halálosan, aki vár.

Mosolyt venni még,

Mielőtt a bolt bezár.

Napot látni még,

mielőtt az est leszáll.

Élni még egy kicsit

mielőtt a szív megáll.

Utoljára valakiben

hinni volna jó,

ne vesszen kárba

a kimondatlan szó.

Örülni valaminek,

ami szép, ami jó,

mielőtt a szívben

esni kezd a hó….

Mert a maradék idő

már nem eladó.......

Ahogy idősödöm

Ahogy idősödöm, egyre jobban érzem,

becsülni kell minden napot, mely adódik még nékem,

becsülni és megköszönni a magasságos égnek,

hogy nem hagyott el erőm, s hogy van még bennem élet.

.

Mert amíg van erő bennem, tán remélhetem azt,

hogy része lehet életemnek a következő nap,

és az azt követő újabb nap, melyben ismét meglelem,

azon apró csodákat, mikért érdemes élnem.

.

Sok évtized elszaladt már, s az időm egyre fogy,

mert úgy születtünk, hogy nem lehetünk halhatatlanok,

hiszen mindenkinek ki van szabva másodpercre tán,

hogy mikor fénylik fel előtte egy másik útirány.

Kun Magdolna

Kun Magdolna: Láthatatlan könnyek

Mennyi láthatatlan könnyet hord az ember,

amit egész életében folyton megtagad,

és mennyit visz magával a síron túli mélybe,

hogy meg ne lássák azok, akik fontosak.

Mennyi parázs--nyomú sebet eltakar a lélek,

mikor halványságba rejti égésnyomait,

s mennyi örömöt színlel akkor is, ha olykor

véletlenek terítik ki rejtett kínjait.

Ki igaz szívvel szeret, az hallgatni is tud,

és tűrve viseli a bántás-okokat,

mert az a szív, mely tudja mi a szenvedés,

nem ruházza másra az önnön-gondokat.

József Attila: Tél

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,

Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,

Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,

Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -

S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla

S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,

Hisz zúzmarás a város, a berek...

Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni

És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,

Hogy fölengednének az emberek!

SÁRHELYI ERIKA:JANUÁR MARGÓJÁRA

Tél van, csak poroszkálnak a napok a naptárban,

de az ég megkegyelmez lassan a korán útra kelőnek.

A láthatár szélén pezsgőszín fellegek nőnek,

s így kevésbé fáj a pőre, hidegszürke január.

A ma és a tegnap még kéz a kézben jár,

hisz' a Hold a Napnak még átint a békés horizonton.

Talpam alól csontig hatol a télbe dermedt beton,

de lelkem már az enyhülésre készül.

A reggel a sötétből oly hirtelen derül,

mintha mosoly ömlene el a házak tetején.

Igen, itt legbelül a tavasz már enyém.

Már nem rémíthet se fagy, se konok szélvihar,

az se, ha majd a február szűz havat kavar,

mert bennem a kikelet már öntudatra ébredt.

Szabó Lőrinc: Szélhozott szél visz el

Köd előttem, köd mögöttem,

Isten tudja, honnan jöttem.

Szél hozott, szél visz el.

Minek kérdjem, mért visz el?

.

Sose néztem, merre jártam.

A felhőkkel kiabáltam.

Erdő jött, jaj be szép!

Megcibáltam üstökét.

.

Jött az erdő, nekivágtam.

A bozótban őzet láttam.

Kergettem, ottmaradt,

Cirógattam, elszaladt.

.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,

Csak szeretőm megmaradjon.

Szeretőm a titok,

Ő se tudja, ki vagyok.

.

Isten tudja, honnan jöttem,

Köd előttem, köd mögöttem.

Szél hozott, szél visz el.

Bolond kérdi, mért visz el.

Aranyosi Ervin: GONDOLATOK A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN

Mit is jelent nekünk a magyar kultúra,

mennybe vivő lépcsőt, az anyagon túlra!

Lelket felemelő, a világot értő,

érzést kifejező, múltba visszanéző!

Szép hagyományt ápol, s egy népet tart össze,

hogy a szívünket a jó érzés fürössze!

Amely megtiszteli elment őseinket,

tartást adva épít, egymáshoz köt minket!

Hétköznapjainkból ünnepet csinálunk,

kivetítjük szépen mindennapi vágyunk.

Bennünk megjelenő érzést kifejezve,

megfestve, dalolva, papírra jegyezve!

Maradandót adni, utánunk jövőknek,

akit aztán álmot, példánk után szőnek.

Múltunk stafétáját méltón tovább adjuk,

magyarként megélve, népként fennmaradjunk!

A magyar kultúrát meg kell hát őriznünk,

védeni, ápolni, legyen a mi tisztünk!

Nemzetünk csak így tud élőn fennmaradni,

utókor kezébe jövőképet adni!

( Aranyosi Ervin © 2024-01-19. )

Csepely Zsuzsanna: A csend

Néha jól esik a csend,

Magammal lenni idebent.

Hogy meghalljam én ki vagyok,

Nem bántják fülem földi szólamok.

Ilyenkor a nyugalom szívemre terül,

Nem fáj a nincs, az egyedül.

A mindenség apró porszemét képezem,

A világgal együtt fel-fellélegzem.

Megáll a föld, óra nem forog,

A semmi, a minden-egyben vagyok.

Kihunyó lámpafény, ragyogó csillag,

Apró ember: ki megannyi érzéssel bírhat.

Néha jól esik a csend,

Rendet, tisztaságot megteremt.

Meghallom végre, azt, hogy ki vagyok,

S lépek tovább az úton, mit az Úr adott.

Pablo Neruda: Egy himnusz az élethez

lassan meghal az,

aki soha nem megy útra,

aki nem olvas,

aki nem hallgat zenét,

aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatát

lassan meghal az,

aki elvesztette önszeretetét,

aki nem fogadja más segítségét

lassan szokásainak rabja lett,

aki mindig ugyanazt az utat járja,

aki soha nem változtat támaszpontot,

aki nem meri öltözete színét cserélni

vagy soha sem beszél ismeretlenekkel

lassan meghal az,

aki elkerüli a szenvedélyt

és az izgalom örvénylését,

amely a szeme fényét gyújtja

és gyógyítja a szív sebeit

lassan meghal az,

aki nem tudja célpontját változtatni

mikor boldogtalan

a munkában vagy szerelmében,

aki nem mer veszélyt vállalni

az álmai megvalósítására,

élj most!

légy merész ma!

cselekedj mindjárt!

Ne hagyd magad lassan meghalni!

Ne vond magadtól meg a boldogságot!

(Somlyó György fordítása)

Reményik Sándor : Úgy fáj már minden….

Úgy fáj már minden, minden idebenn:

A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,

Minden, mi általreszket szívemen,

Legyen az ember, muzsika, vagy táj,

Úgy fáj már minden, minden idebenn.

De néha egy-egy halk szó símogat,

S rejtekúton a szívembe talál,

S álomba ringatja a kínokat,

Elaltatja a multat, s a jövőt.

Pedig be nehéz megtalálni már

Az ösvényt, a szívembe vezetőt.

Gyom és gaz benőtte az utakat,

Ördögpalánták ágaskodnak rajtok:

Száraz kórók és keserű füvek,

Minden, mi beteg szívemből kihajtott.

Mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,

És szent a szív, mely küldi őt ezen,

S mely liliomok magvát hinti el

Ott, hol különben csak bogáncs terem.

Áldott az óra és áldott a szél,

Mely liliomok messze magvát hozza,

Magot, melyből a békesség kikél.

Szuhanics Albert: Mindig megtalálsz engemet

Amikor fáradt vagy nagyon,

s nincsen már, aki felkeres,

mikor gond ül az arcodon,

mindig megtalálsz engemet!

Amikor szomorúság gyötör,

úgy kell a vigasz, mint a víz,

mikor a bánat súlya összetör,

akkor is mindig bennem bízz!

Amikor nincs ki meghallgat,

pedig beszélni kell neked,

melletted mindenki elballag,

gyere, keress meg engemet!

Amikor nem kell más, csak mosoly,

s mindenki rideg, mint a jég,

mikor mindenki túl komor,

akkor is hozzám gyere még!

Néha csak jó szó kellene,

valaki fogja meg kezed,

s nincs senki, kitől megkapod,

hívjál, én ott leszek veled!

Amikor váratlan öröm ér,

senki nincs, kivel megosztanád,

vagy talán rád tör egy szenvedély,

hadd legyek néked társaság!

Ha magány kínozna bús éjjelen,

vagy útra kelnél, de nincs kivel,

mindig számolhatsz énvelem,

veled megyek, ha menni kell!

Ha elvesztenéd mindened,

s már hited sem maradna meg,

ne feledj, számíthatsz énreám,

megtalálsz mindig engemet!

Különleges barát

A kutya, társ a magányban,

társ a szegénységben,

és társ ott is ahol, nincs más,

csak szívet-lelket tépő,

el nem múló mély gyász.

A kutya olyan

különleges barát,

aki feladja az emberért

önnön boldogságát,

s akkor is megbocsát,

ha csak néhány morzsányi

falatka jut neki.

A kutya az a társ,

kinek kitartó hűségén

nem változtat semmi,

mert, Ő, önzetlenül tudja

a gazdáját szeretni.

A kutyának csak az fáj,

ha ezt a hűséget az ember

nem értékeli,

s mint annyi mást az életben,

Őt is csak egy eldobható

játéknak veszi.

Kun Magdolna

Ez se vers, dalszöveg. De gondolom elfér ez is itt. :)

Jó reggelt mindenkinek! :)

Dzsungelnyi gyárkémény, néma táj

Életre ítélt börtönök, panelszobák

Színtelen út, szagtalan napok

Szüntelen ulti, sansztalan lapok

Megannyi keleti felhőkarcoló

Tömbbe zárt remény, semmibe markoló

Megszűnt iskolák, üres templomok

Amit az élet egy lapra felrakott

Egy szeletnyi érzés, néha visszajár

A poros emlékek között, utat talál

Reggel a cigi, a kávé, megkopott ingerek

Az ismerős tükörlakó, visszainteget

Tengernyi pláza, multi, tömött parkolók

Csillogó látszatjólét, süllyedő̋ hajók

Mobilok, tabletek, kihalt játszóterek

Okosabb eszközök, elbutult emberek

Néha úgy érzem, néha úgy érzem

Hogy a tisztelet kiveszett és becsület sincs már

Hogy mindenki idegen és mindent felzabál

Valami vírus itt bent, amit a szívünkben talál

Itt senkit nem érdekel már a sorsszimfóniánk.

(Juhász Marci: Süllyedő hajó)

Rákóczi Karola: Csendben remélni

Néha jó csendben maradni,

Semmit nem mondani,

Meg sem szólalni,

Órákig hallgatni.

Néha jó csendben maradni,

Emlékeket betakarni,

Fájni, kívánni, vágyni,

Egyhelyben, mozdulatlan várni.

Néha jó csendben maradni,

Senkit, semmit hallani,

Túlélni, élni, remélni

Egyedül félni, s örökké remélni.

Kun Magdolna : Mikor könnyem hullatom

Mikor könnyem hullatom, elgondolkodom,

miért győz le mindig saját bánatom,

hisz az én fájdalmam, csak töredéke annak,

amit mások, térdre rogyva hord’nak.

Mikor elgondolkodom saját gondomon,

rájövök az élet nem csak fájdalom,

hiszen annyi szép van benne, annyi szeretet,

ami keservnapjaimban erőssé tehet.

Így most elfojtom könnyeim, meg ne lássák azt,

mily gyáva mód élem a mindennapokat,

s majd úgy teszek, mintha soha nem lett volna

olyan ami szívem sokszor fájdította.

Aranyosi Ervin: Az út végén…

Vajon az út végén, mi fog engem várni?

Kérdésre a választ, megfogom találni?

S addig vajon engem majd milyen út vezet?

Félelem-göröngyös, szépen kikövezett?

Szeretet vezet majd, vagy düh, harag, átok?

Magányosan megyek, vagy lesznek barátok?

Mennyi-mennyi kérdés. Tudatlan a lélek?

Keresem a választ, utamon, míg élek!

Visszanézni nem kell, nem segít a múltam,

ami lényeges volt, talán megtanultam.

Magam mögött hagyom, szívből megbocsátok,

mert a múlt súlyával csak magamnak ártok.

Csak a mában élek és teszem a dolgom,

amint felmerülnek gondjaim, megoldom.

A jövőm majd eljön, nem kell félnem tőle,

vágyammal teremtek, jó cél lesz belőle.

És ha majd egy napon az út végéhez érek,

majd angyalok várnak, csupa kedves lélek.

Addig nem is kell már egyéb dolgot tennem,

csak emberként élnem, s őszintén szeretnem

Kun Magdolna: Szívmuzsika

Halk csendben hallgasd

a szívmuzsikát,

ne törje zaj az érzés dalát,

s úgy öleld körbe a hangjegyeket,

mintha dalban írnák az életedet,

mert a szívek muzsikája,

a legszebb vágyzene,

attól mindig könnyel telik meg

az emberek

szeme.