Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)

Egyesek azt mondják:

-Szerezzd meg!

Én azt mondom:

-Várd meg, amíg ő jön hozzád!

Ha szeretsz add a kezed és ne kérdezd ,hogy ki vezet ..

Ne kérdezd ,hogy hová megyünk

Csak azt akard ,hogy örökké együtt legyünk.....

"Búcsúzni annyi, mint egy kicsit meghalni."

(Charlie Chaplin)

Minél mélyebbre ás a bánat a lelketekben, annál több örömet tudtok befogadni.

Kahlil Gibran

"valahol mélyen csend és menedék van benned, ahova életed bármely órájában visszavonulhatsz, és ahol otthon érezheted magad"

Hermann Hesse: Sziddhárta

Ha valakinek nincsenek álmai, nincs többé értelme annak, hogy éljen. Álmodnunk szükséges, még akkor is, ha álmainkban megsejtjük a valóságot.

Ayrton Senna

"Ahogy másokban megpróbáljuk felfedezni a legjobbat, akkor valahogy magunkból is a legjobbat hozzuk ki."

William Arthur Ward

"Néha madarak is jönnek, szörnyű messzi szigetekről röpülnek oda. Nagyon elfáradnak, így aztán letelepednek a hajóra és csodálkoznak rajta, mit keres ez a rengeteg ember itt a tengeren. Ők is szeretnének megérteni bennünket, de nem lehet. Így aztán mást nem tehetünk, mint nézünk egymás szemébe, bólintunk egyet, s ha a madár eleget pihent, megrázza magát, és továbbröpül a tenger fölött."

Hermann Hesse: Rosshalde

"A dolgok szépsége a szeretetben rejlik."

(A. France)

Igazi lelkünket

akárcsak azünneplő ruhánkat

gondosan õrizzük meg,

hogy tiszta legyen az ünnepekre.

(József Attila)

Márai Sándor: Tiltakozás

Már csak annak az embernek hiszek, aki közvetlenül és személyesen mer és tud segíteni egy másik emberen: néhány pengővel vagy orvosi tanáccsal, vagy egy csókkal, egy jó szóval. Annak hiszek, aki elmegy egy nyomorult beteghez, és visz neki egy üveg befőttet. Annak, aki levelet ír egy bajba jutott embernek, s a levélhez mellékel tíz pengőt. Annak, aki elmegy a börtönbe, a sikkasztóhoz vagy a "politikai" fogolyhoz, látogatási engedélyt kér, s a társalgóban halkan beszél vele, s másnap beküld neki egy adag pörköltöt és termoszban tejes kávét. Nem hiszek egyetlen prófétának és politikusnak sem, aki a tömegeket és az emberiséget akarja megmenteni, aki teli tüdővel ígéri - "minden következménnyel, a történelem ítélőszéke előtt" -, hogy "feláldozza magát a közért". Mindez maszlag. De adni valakinek néhány pengőt, mikor biztosan tudjuk, hogy a kéregető még nem vacsorázott, vagy elkísérni valakit Pesterzsébetre, s a villamosban megbeszélni vele nyomorúságát, szomorúságát vagy magányát: ez a valóság. Tiltakozom a közügyek ellen. Csak a magánügyben hiszek már.

„Ribizke - mint minden magányos ember - szól egy pár szót a kutyához, és a kutya a farkát csóválja, a szeme nevet, mert szereti az emberi hang lágy hullámzását, legfőképpen pedig szereti azt a simogató valamit, ami a hang mögött van. És szereti a gazdája szemét is, amelyben annyi erő van, parancsolás, néha harag, de sokszor vidámság, és ha még a kezét is a fejére teszi, akkor valami lágy reszketés szalad végig egész testén, és nyüszíteni kell a boldogságtól.”

Fekete István

"Két szem nézésének találkozása, két léleknek az érintkezése.

Fárenheit hőmérőjén nincs annyi fok, amennyivel az ilyen érintkezéseket megmérni lehetne. Mi rengeteg a különbség, mikor két öszszenéző szemben a gyűlölet kén-lángja pokolzik, s amikor két lélek némán megcsókolja egymást. "

Gárdonyi Géza

"A magány gyönyörű, de nem olyankor, amikor az ember egyedül van."

G. B. Shaw

-A magányosság, az semmi! - mondta Pom Pom. - A kettőnk magányossága, még az is semmi!

Picur lassan magához tért, már nem suttogott, kíváncsian megkérdezte:

- Hogyhogy semmi?

- Úgy, hogy semmi, mert van nála nagyobb is! - vágta rá rögtön Pom Pom. S nehogy abbamaradjon a beszélgetés, gyorsan folytatta:

- Mert ugye aki beszélget valakivel, az már nem annyira magányos! Vagyis van nálunk magányosabb is!

Csukás István

"A jóságról nem tudni, honnan jön. Egyszerűen itt van, és lelkünk küszöbén mosolyog. Nem védekezhetünk ellene. Akármennyire észrevétlen, vagy éppen azért, be kell engednünk őt, eleinte hitetlenül, csodálkozva, végül a világ harsányan tetszelgő dolgainál jobban megszeretjük őt."

Szepes Mária

Aki a múlton siránkozik, és a jövőtől fél, az nem élhet boldogan a jelenben.

Nicholas Evans

Ténylegesen betege volt ennek a várakozásnak, aminél nagyobb szenvedés talán nincs is az életben. Ismerem ezt az érzést... Később, mikor elváltunk, így vártam én is őt még egy ideig, talán esztendeig. Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod... Kinyújtja kezét a sötétben, és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet vele szemközt. A telefonnak nincsen semmi értelme, a lapok tele vannak teljesen érdektelen hírekkel, közömbös értesülésekkel... Az ember udvariasan hallgatja az ilyen híreket... de közben nem érez semmit... ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban, a várakozó és nélkülöző szerelmesek lelki állapotában van valami a hipnotizáltak önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, a delejes álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem hallanak mást, csak egy nevet. De egy napon felébrednek. Körülnéznek, szemük dörzsölik. Már nemcsak azt az arcot látják... pontosabban, azt az arcot is látják, de homályosan. Különös érzés ez. Amit tegnap még nem lehetett elviselni, úgy fájt és égetett, ma nem fáj többé. Ülsz egy padon és nyugodt vagy....

Márai Sándor: Az igazi

,,A jó feltétlenül szükséges, a szükséges nem feltétlenül jó."

Seneca

Az ember önmagában képtelen arra, hogy maradandóvá tegye az élet szépségeit. Hogy megfogja és kiértékelje azt, ami az életben szép, jó, kellemes és megnyugtató. Nem mintha nem látná meg. Meglátja, csakhogy nincs mit kezdjen vele. (...) Legalább két ember együttes érzése kell ahhoz, hogy a szép szép legyen, s az öröm öröm.

Wass Albert

A legboldogabb emberek azok, akiknek a legérdekesebb gondolatok járnak a fejükben. Akik számára a szórakozást a személyiségük fejlesztése jelenti, akik kedvelik a jó zenét, az érdekes könyveket, a szép képeket, a jó társaságot, és a jó beszélgetéseket, ők a világ legboldogabb emberei. Ők nem csupán önmagukban boldogok, hanem a boldogság forrását jelentik mások számára is.

William Lyon Phelps

Tegyük fel, mindenedet elveszted. Összes vagyonodat, mindent, amit eddig felhalmoztál és mindenkit, akit szeretsz, aki számít. Ki maradnál? Mi maradna fontos? Talán megtudnád, ki vagy Te ...

Lucien del Mar

Weöres Sándor: Az érzékfeletti érzékelés

(A teljesség felé)

Aki a személye mögötti végtelen áramokhoz hatol, lassanként észreveszi, hogy testi érzékszervei sajátságos módon megtoldódtak.

Akire szemeddel, füleddel, vagy bárhogy, erősen ráfigyelsz, annak alkata és jelen-állapota szinte tükröződik benned, s a futó, vagy tartós jelenségeké is. Ha valakivel beszélsz, nem csak a szavait fogod fel, hanem azt is, mi lényéből árad; s azt hiszik, hogy gondolatolvasó vagy. És mindaz, ami benned így tükröződik, mintha színes volna;

nemcsak a szemed lát színeket, de egy belső, rejtett szemed is.

Az élettelen tárgyak lelke sötétlila, a növényeké zöld, az állatoké sötét sárga, barna, vörhenyes. Az eltompultság barna, a lelki gazdagság a szürkének élénk világos színekbe játszása. A mozgékony lelkek színe halványabb, tagozottabb, változóbb, a nehézkes lelkeké sötétebb, egybemosódóbb, állandóbb. A gyermeklélek alapszíne, mint a fénylő

gyöngyház; a férfié hideg szürkéskék, mely többnyire megsötétül, megfakul, elbarnul, elvörösödik; a nőé lilás-piros és ez legtöbbször igen korán elhajlik a hervadt szirom színe felé. Az a kevés ember, aki úgy öregszik, hogy vénsége nemes kiszáradás, nem pedig kényszerű elfakulás: csupa érces szín, ezüst, bronz, arany.

A lelki színes-érzékelés tulajdonképpen akárkinél megvan, csak nem mindenki ügyel rá és nem mindenki fejleszti magában. A fellobbanó haragot az ember vörösnek érzi, a tehetetlen dühöt méregzöldnek és élénk citromsárgának, az ábrándozást lilának és rózsaszínnek, a széles jókedvet pirosnak, a csöndes derűt fém-fényűnek, az unatkozást

fakó szürkének, a bánatot sötétkéknek, a reménytelenséget feketének.

Shelley : A lepke vágya

A szót, mit a sárba rántanak,

nem szennyezem én be.

Az érzést, mit úgy gyaláz a vak,

még te is ne nézd le.

Van remény, mely kétséggel rokon,

megfojtani hát ki merész?

S kedvesebb tőled a szánalom,

mint mástól a józan ész.

Mit az emberek így hívnak: szerelem,

nem azt adom én neked,

de az áhítatot, mit rejt a szívem,

s mi megindítaná az eget -

a lepke vágyát a csillag után,

fényszomjat, mit érez az éj,

vágyat, mely a lét sötét kapuján

kiröppen az ég felé.

"... Amikor már nagyon fáradt leszel, és nagyon céltalannak érzed a sorsodat: egyszerre csak érted üzen az erdő.

Először csak egy kis szellővel, mely csak úgy végigsurran melletted az utcán. Fenyőillatából már alíg éreszhetsz valamit, de meghallod mégis, amikor a füledbe súgja: - Üzeni az erdő, hogy árnyékkal várnak rád a fák...

illatukat neked gyűjtik a rét virágai...

jöttödet lesi az ösvény...

jöjj, siess...!

Fájva döbben meg tőle a szíved. Torkodat folytogatja a honvágy. De nem mehetsz. Nem eresztenek a láncok, amiket rádraktak a gonosz varázslatok.

Aztán meglátsz egy felhőt, egy kicsi bolyhos fehér felhőt az égen, és tudni fogod, hogy újra üzent érted az otthoni erdő. Látni fogod emlékezetedben a régi tájakat, és úgy sajog valami benned, mint még soha addig.

Végül aztán meghallod ablakod alatt az aranymadár füttyét. Ablakod magától kitárul. És ott ül a fán, és hazahív otthonod drága aranymadara: a sárgarigó.

Valami megpattan benned akkor. Szemedből előtörnek a könnyek, lemossák rólad a láthatatlan láncokat, kiömlenek az utcára is, és végigfolynak a köveken, bűvös ösvényt mosva lábaid elé az emberek között.

És te elindulsz majd ezen az ösvényen. Keletnek, mindig csak keletnek,

amerre a sárgarigó hív.

Így.

Most aludj jól, a mese véget ért.

A fák is alszanak már odakint. "

Wass Albert: Az aranymadár

részlet az Erdők könyvéből

Jó pillanatainkban angyalok vannak körülöttünk

Ha nem is látjuk, de érezzük őket.

Müller Péter