Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Jóga és meditáció fórum

Jóga és meditáció (beszélgetős fórum)


81. 362f169ace (válaszként erre: 76. - Zizisicc)
2008. okt. 26. 22:19

Zizisicc,

Hát neked igazán nehéz a kedvedre írni!

Éppen azt mondtam (még előzőleg), hogy ez a fórum nem alkalmas a gondolatok hosszabb kifejtésére - nem is arra való -, hanem inkább azok közlésére.

"Nyilván a földi szinten nagyon sok mindenbe beleszól a politika, a gazdasági érdekek, az emberek kicsinyessége butasága, felfuvalkodottsága, de elfelejted azt, hogy az emberiség nagy része még, egyszerűen nem áll spirituálisan azon a szinten, hogy megértse, befogadhassa a magasabb szintű összefüggéseket és a tudást."

Bocsánat a hosszú idézetért tőled, de ugyan azt mondod mint én!! Az emberiség nagy része nem áll azon a spirituális szinten, hogy elég nyitott legyen bizonyos szinten a befogadáshoz.

Ez nem megbélyegzés -hiszen te is, és sokan így látják - hanem vélemény. Ezért írtam azt, hogy az emberek milliónyi szinten állnak.

A környezetemben BIZONYOS EMBEREKKEL NEM BESZÉLHETEK OLYAN DOLGOKRÓL, MELYEK TÖBBEZER ÉVE TÉNYEK, S ÉN ELFOGADOM, MERT SAJÁT MAGUK MONDJÁK, HOGY NEM ÉRTIK ÉS NEM IS HISZIK. Na, most az ilyen embert én ezzel nem értékelem kevesebbnek(!), csak vele másról beszélek. Ezer más téma van, ami őt érdekli, pl. fogyókúrás módszerek, zene, filmek, egyéb szakmai témák, stb. Akkor velük ezen dolgokról beszélek, és nagyon szívesen, mivel meglehetősen nagy az ismerettségi köröm. Van jó ismerősöm aki katolikus, műszaki "realista", ateista, még homosexuális is van, s mindeggyikükkel megtalálom a témát, akár a világ dolgairól is, és szívesen dumcsizunk.

Láthatod, hogy nem élek egy elefántcsont-toronyban.

Üdv: Travels

80. Zizisicc (válaszként erre: 78. - C4f059c04b)
2008. okt. 26. 21:23
Hát, abban egyet értünk, hogy a megbocsájtás nagyon fontos!!!! A legfontosabb. De a gyakorlatban azt látom, hogy nagyon sokan képtelenek megbocsájtani, vagy megbocsájtanak maguknak, de másnak nem tudnak, vagy fordítva, másnak meg tudnak, de saját maguknak nem, és vannak olyanok is, akik egyáltalán nem tudnak se maguknak, se másnak. És persze vannak olyanok is akik már képesek rá ... mindenesetre nem megy automatikusan, amit írtál, hogy ma másnak igen, akkor magamnak is, és fordítva.
79. c4f059c04b (válaszként erre: 78. - C4f059c04b)
2008. okt. 26. 21:12
Valójában akkor születünk meg, a szeretet jegyében (nem pedig az asztrológiai jegyekben), amikor erre ráébredünk.
78. c4f059c04b (válaszként erre: 76. - Zizisicc)
2008. okt. 26. 21:09
A megbocsátás a kulcsa mindennek. A megbocsátás nem ismer különbséget a saját és mások bűnei között. Aki magának megbocsát az másoknak is, aki másoknak az magának is. Az élő és "élettelen" világnak is és az egész életnek is .Enélkül minden, semmi.
2008. okt. 26. 20:56
ebben a jajjban sok minden
2008. okt. 26. 20:55

Hát, ebbe a jajjba sok miden benne van.

Szerintem nem ennyire fekete-fehérek a dolgok, mint ahogy Te szétválasztod azokat. Általánosítasz, kategorizálsz, pedig nem kéne. Kicsit olyan paranoiásnak tűnik számomra ez az egész, mit egy összeesküvés elmélet. Nyilván a földi szinten nagyon sok mindenbe beleszól a politika, a gazdasági érdekek, az emberek kicsinyessége butasága, felfuvalkodottsága, de elfelejted azt, hogy az emberiség nagy része még, egyszerűen nem áll spirituálisan azon a szinten, hogy megértse, befogadhassa a magasabb szintű összefüggéseket és a tudást. És itt megint bejön a tolerancia, az alázat, az elfogadás kérdése . Szerintem.

Graywolf írt egy kulcsmondatot: "..... megbocsátottam nekik ...." nagyon fontos!!! Hogy toleráld mások "tévelygését", vagy azt, hogy olyan döntést hoznak az életükkel kapcsolatban, amit Te rossznak gondolsz, mindenféle szemrehányás nélkül. És ha már a karmát emlegetted, ezeknek az embereknek talán pont ezt a "rosszat" kell megtapasztalniuk ahhoz, hogy letudják erre az életre vonatkozó karmájukat.

És azt is gondolom, hogy egy hívő katolikus is lehet ugyanolyan jó és nemes ember, mint egy buddhista, vagy ateista, szeretete lehet éppoly önzetlen és tiszta, nem a valláson, vagy az egyéni világnézeten múlik ez. És persze nem mutogatnék ujjal se a természettudósokra, se a természetgyógyászokra, se a hívőkre ..... hisz a keleti vallások követői között is vannak "gyarló" emberek, nem igaz? Megkockáztatom, a "megvilágosodott" mesterek sem tökéletesek!

75. c4f059c04b (válaszként erre: 74. - 362f169ace)
2008. okt. 26. 20:35
Igen. És az is érdekes, hogy a különböző tipusú és fejlettségű emberek, akaratukon kívül szenvedtetik egymást. pl a túlzottan gyakorlatiasak szenvednek a túlzottan elméleti és érzelgősektől, valamint az túlzottan elmélkedők borzadnak el a kizárólagosan gyakorlatiasak felszínességétől hosszú távon. Egyensúlyemberek ritkán vannak, de nagyon ritkán.A karrierista nem érti, hogy miért gondolják törtetőnek, amikor ő csak azt teszi, amit a legjobbnak lát. A nem karrierista meg ridegnek érzi a karrierista antihumánus törtetését. Ehhez jön még a lelkiismeretünk, ami mindenkiben megvan ,és szól, hogy állj, ez így nem lesz jó. Ez a kettősség sokakat felemészt.
74. 362f169ace (válaszként erre: 73. - C4f059c04b)
2008. okt. 26. 20:08

Graywolf,

Teljesen igazad van. Az műveli ezt velük, hogy lelkileg különböző fejlettségű emberek élnek a Földön, vannak "áldozatok" (durván mondva) és vannak "uralkodók, "nyerők" és millió féle más szinten lévő ember. S az erőszakosabb emberek elhitetik a többivel, hogy nekik ott a helyük, ahol vannak.

Ez lényegében a karmával van összefüggésben. De ez rendkívül összetett, és nehezen kezelhető összefüggés. Reinkarnációs hipnózissal lehet időnként kezelni ezen problémákat.

Üdv:Trav...

73. c4f059c04b (válaszként erre: 70. - 362f169ace)
2008. okt. 26. 18:59
Én is azt vettem észre, hogy egyes egyházak anyagi érdekeket szolgálnak ,és nem a híveik leleki boldogulásáért aggodalmaskodnak. Régebben én is szenvedtem attól,hogy az emberek mennyire nem nyitottak bizonyos dolgokra,de már megbocsátottam nekik (de ettől még fáj). Mert a zártságuk oka a félelem. Nem roszak, hanem rabok és lelki áldozatok. Sokszor elborzaszt, hogy egyes emberek testi-leki nyomorra vannak ítélve, azt sem tudják, hogy esélyük lehetne egy értékesebb életre. Sokszor kérdem-Ki vagy mi műveli ezt velünk emberekkel? De vonatkozhatna a többi élőlényre is. Az állatok méginkább bábok és áldozatok.
72. 362f169ace (válaszként erre: 71. - Zizisicc)
2008. okt. 26. 13:35

Szia,

Mi volt ez a "Jajj!"

Travels

71. Zizisicc (válaszként erre: 70. - 362f169ace)
2008. okt. 26. 07:38
Jajj!
2008. okt. 26. 02:35

Szia graywolf,

A 68-asra a válasz - talán én fogalmaztam rosszul -, vannak un. "megvilágosodott" emberek, főleg keleti jógamesterek, és néhány nyugati tanító, számuk összesen néhány százra tehető a világon, meg is írták ők a gondolataikat az ember és a világ viszonyáról, DE AZ ELSÖPRŐ TÖBBSÉGE AZ EMBERISÉGNEK, AZ EGYHÁZAK ÉS SZEKTÁK SOKASÁGA, AZ ÁLTANÍTÓK, AZ ÚGYNEVEZETT TERMÉSZETGYÓGYÁSZOK, A TERMÉSZETTUDÓSOK, MIND-MIND A SAJÁT KIS KOSZOS ÉRDEKEIKET VÉDVE EZER OLDALRÓL TÁMADJÁK EZEN MEGVILÁGOSODOTT KIJELENTÉSEKET,ÉS EZEK AZOK A "FELSŐBB HATALMAK" AKIK TŰZZEL-VÍZZEL TÁVOLTARTJÁK A "NÉPTŐL" AZ IGAZSÁGOT, S EZEN ÍRÁSOKAT.

Ha én úgy érzem, hogy közel is jutottam a valósághoz, mit tehetek? Akkora az emberekben az ellenállás, a társadalmi tradíció, a magunkkal, a családból hozott vélemény, a csalódottság minden fentemlítettben, hogy csinálhatok én akármit, írhatok könyvet, taníthatom, az említett ellenállások tucatjaival találkoztam.

Egyetlen példa: ha én azt mondom itt Európában, hogy vanrinkarnáció, azt itt kb.az emberek 1-2%-a hiszi el komolyan, atöbbi mindjárt támad. Pl. minden keresztény, minden természettudós, minden ateista azt mondja, hiszi-a-piszi, ez nem bizonyított, a papnem így tanította, stb., ahelyett, hogy azon dolgozna, tudatos befeléfordulással, megfelelő belső érzékkel ezt "megvizsgálná" (nincs jobb szó) magának.

Ha én azt mondom, hogy hiszek a reinkarnációban, ferde szemmel néznek rám alapból, de ha egy pap arra a kérdésre, "Hogy mi a szentháromság?", vagy azt, "Hogy hogyan lehetett Jézus isteni és emberi lény is egyszemélyben?", azt válaszolja, hogy "Ez a mi hitünk nagy titka.", ezt a választ mindenki elfogadja, mert ebben szocializálódtunk.

A csakrák létezését már többen fogadják el, de a fentemlített társaságokban szintén nem veszik komolyan.

Folytathatnám napokon keresztül ezen ellentmondásokat, tehát én nem is birkózom, csak olyanokkal kommunikálok ilyesmikről, akik tudom, hogy eléggé nyitottak szellemileg.

-----------------------------------

A 69-esre a válaszom az, hogy valóban, a hasi légzés azért nem szerencsés terhességkor, mert a rekeszizom erőltetése a hasi szervek, így a magzatburok felé is esetleges zavarólag hathat azt ott megváltozott állapotokra.

Üdv: Travels

2008. okt. 25. 23:48

A hasi légzés nőknek is jó? Talán nem véletlen, hogy a nők légzése eredendően inkább mellkasi. Szerintem a terhesség alatt nem kedvező ,mivel hasi vérbőséget idéz elő.

Eddig csináltam, de most már inkább átváltottam a mellkasi légzésre. Ezzel kezdem a meditálást. Utána testrészenként ellazítom magam, majd a csakrák kinyitására gondolok lentről felfelé haladva, záráskor fordítva. Fekve a legjobb, így lehet ellazulni.

68. c4f059c04b (válaszként erre: 66. - 362f169ace)
2008. okt. 25. 22:13
Nem azzal kapcsolatban gondoltam, hogy kész v tiszta vagy-e a kitérő választ, hanem arra, hogy a több ezer oldalas vallási könyvek miért nem adnak valódi választ arra, hogy valójában miért is vagyunk itt. Erre válaszoltad azt, hogy azért nem tudom (én), mert nem vagyok kész és tiszta. Azt hittem úgy érted, vannak közöttünk olyan emberek, akik erre tudják a választ. Ezek szerint a "felsőbb hatalmak" csak ezt titkolják előlünk.
67. Zizisicc (válaszként erre: 66. - 362f169ace)
2008. okt. 25. 22:00
Jó, hogy újra itt.
2008. okt. 25. 21:50

Sziasztok, régem voltam itt egy kis technikai hiba miatt, de most már majd írok.

K. graywolf, szó szerint ezt írtam az 57. hozzászólásomban:

"Mindenki, aki itt a földön él "emberbőrben", és akár itt ír e fórumon, vagy éppen nem, az nem kész és nem tiszta."

Ez trükkös kitérés a válasz elől...? Ez piszok egyértelmű válasz szerintem és mások szerint is.

Mit gondolsz miért választottam ezt a fórumos nevet: Travels? Az USA angolban (enyhe szleng) ez azt jelenti: utazások, utak. S ez valóban jellemez engem: utazó vagyok itt, utakat keresek önmagamhoz és sokszor másokhoz.

A jógázó, s a meditáló is, belső utakkal próbálja megtalálni önmagát, ill. annak egy részét, és a belső erőket, energiákat, működési mechanizmusokat.

Üdv: Travels

65. c4f059c04b (válaszként erre: 64. - Zizisicc)
2008. okt. 25. 17:08

Valószínű :)


Nagyon trükkösen kitért a válsz elől. Na mindegy, majdcsak megtudom.

64. Zizisicc (válaszként erre: 63. - C4f059c04b)
2008. okt. 25. 16:07

Ne aggódj, nem kész és nem tiszta! Ugyanúgy tanulásra szorul, mint bárki más a Földön. :o))



(de szerintem Ő is így értette)

63. c4f059c04b (válaszként erre: 53. - 362f169ace)
2008. okt. 25. 16:01

Te kész vagy és tiszta? Ha igen ,akkor miért döntöttél úgy hogy "leszületsz" a Földre?


Jó reggelt!

62. kerinezsuzsi (válaszként erre: 61. - Zizisicc)
2008. okt. 25. 09:25
Ezzel egyetértek! Amikor újra előjön ugyan az az"utca" már mégsem ugyanaz! Csak valamit nem vettem észre, valamit elnéztem, vagy csak nagyon hasonlít, mégis más! Dühöngök olykor, ki hozta ezt ide, miért van itt!? Én ezt már megoldottam! Ezek szerint mégsem jól, valami még hiányzik!Az a jó, ha rájövök, hogy nekem miért kell vele foglalkoznom!:)
61. Zizisicc (válaszként erre: 60. - C4f059c04b)
2008. okt. 24. 20:29
Szerintem, ha már korábban megvoltak a buktatók, és már tanultunk is belőlük, akkor már nem bukkan fel újra az a helyzet, nem lesz jelentősége. Ellenben a merev elhatárolódás - na én aztán nem ..., vagy velem aztán ilyen soha nem ...., vagy ellenkezőleg pl. én mindig így vagy úgy .... az pont azt jelzi, hogy még nem találtuk meg abban a témában helyes megoldást. Szerintem az a mondás, hogy : "Soha ne mondd azt, hogy soha!" Nem véletlen született. A merev kategorizálás szinte mindig behívja azt az élet helyzetet, amitől mereven elzárkóznánk, vagy felborítja azt, amihez mereven ragaszkodnánk, és rugalmasságra, alázatra, vagy épp toleranciára tanít minket.
60. c4f059c04b (válaszként erre: 59. - Zizisicc)
2008. okt. 24. 19:21
Szerintem sincs ezzel baj. Ilyen az emberi természet. Ha van több élet is, akkor úgy gondolom minden léleknek mindent meg kell tapasztalnia az "életei során" mert igazságtalan lenne ha csak bizonyos lelkek lennének kiválasztva bizonyos tapasztalatokra. Mindenki volt vagy van vagy lesz jó-rossz, magányos-társas, boldog-boldogtalan.Ez alól a szélsőségek sem képeznek kivételt, mint pl.kegyetlen-könyörületes stb. Az hogy most már bizonyos szélsőségektől elhatárolódunk az annak lehet a következménye hogy már átéltük az ezzel kapcsolatos buktatókat.
59. Zizisicc (válaszként erre: 58. - C4f059c04b)
2008. okt. 24. 18:13
Nem tudom, szerintem nincs ezzel baj. Pont az a lényeg, hogy megtapasztaljuk a dolgokat, akár több oldalról is, és ennek fényében döntsünk. Így vagy úgy. A legtöbb esetben. Persze vannak szélsőségek, amiket nem kell megtapasztalni ahhoz, hogy különbséget tudjunk tenni jó és rossz között, de általánosságban véve, amíg nincsenek saját megtapasztalásaid, addig a döntéseid sem igazán a "sajátjaid".
2008. okt. 24. 08:01
Azt tapasztaltam, csak arról tudok lemondani, amit már átéltem és teljesen kiábrándultam belőle. Ezért a lemondás nem erény,hanem belátás.Egyébként jóról lemondani csak egy mégjobbért lehet. Sokszor látom, világtól elvonultan élő szerzetesek életrajzában, hogy korábban igen csak kivették a részüket minden anyagi jóból(pompa,nők,kényelem,család stb..)és minkor már ennek minden mikrométerét átélték és szerény véleményem szerint rájöttek hogy nem ez vezet az igazi boldogsághoz, akkor lemondtak az anyagi "örömökről".
57. 362f169ace (válaszként erre: 56. - C4f059c04b)
2008. okt. 23. 23:32

Hi,

Jó a szójáték, van humorod, s ez sokban segít, biztos vagyok.

Mindenki, aki itt a földön él "emberbőrben", és akár itt ír e fórumon, vagy nem, az nem kész és nem tiszta.

Ez azt jelenti, hogy nem mentes még olyan jellem béli hibáktól, ami miatt megszületett most, és meg fog születni később. Ez nem baj!! Így működik az élet törvénye.

Igyekezz feltétlen szeretetteljes és önzésmentes lenni! Gyakorlatilag lehetetlen. S ha egyszer így lesz, (mert hidd el, egyszer így lesz) akkor már nem is kell feltenni ezt a kérdést.

Üdv. T...

56. c4f059c04b (válaszként erre: 53. - 362f169ace)
2008. okt. 23. 21:32

Ettől tisztára kész lettem :(



JóéjT

55. c4f059c04b (válaszként erre: 53. - 362f169ace)
2008. okt. 23. 21:27
????????????
54. Zizisicc (válaszként erre: 53. - 362f169ace)
2008. okt. 23. 21:05
Mit jelent pontosan az, hogy kész, és hogy tiszta?
53. 362f169ace (válaszként erre: 40. - C4f059c04b)
2008. okt. 23. 21:01

Szia,

Mert még nem vagy kész, nem vagy tiszta.

Jó éjt!

52. c4f059c04b (válaszként erre: 51. - Kerinezsuzsi)
2008. okt. 23. 18:17
Ez a legvalószínűbb. Felvidítanak, színt hoznak az életedbe, így álmodban is megnyugtat ha látsz egy kisfiút. Amikor csecsemőosztályon gyakorlatoztam, rengetegszer álmodtam kisbabákkal ,sőt álmomban még szültem is.

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook