Írjunk verset bármiről! (fórumjáték)

"Nem bírta már a sok dumám, inkább remetének áll,"

Hangosan felnevettem, marha jó, gratula..-))

Non capisco olaszóra,

menjünk inkább ki a tóra,

ott lehetek per amarti,

vagy ha nem te, jön a Márti,

csicsás frankó csaj is ő is,

még ha nincs is lámája.

Vagy holnap is polippal kavarsz?

Levélkét írsz válaszul,

hátha attól ellazul?

Szentséges ég, telihold,

vajon ez mind velem volt?

Lám a gyorsvonat,

mint a selyemút,

páfrány álom,

az aprónép kertje.

Mikor átmentem a falon,

mit láttam az ablakon,

szentséget, imát,

Guernicát?

Tudod, a festő

arra tanított,

hogy alázatos

legyek.

Mint ősszel a legyek,

télen a hegyek,

a villám, a hóförgeteg,

selyemút, márvány.

Páfrány, gyorsvonat,

mutasd meg arcodat,

ki lesz a masinisztám,

időtlen fényes tisztán.

Olasz órán ültem minap,

igékkel és ragokkal,

amin így gondolkodtam,

elkapott egy erős kar.

Aztán sorra jött a többi hét,

s egy polippal együtt nyeltem a Duna vizét.

Átevickéltünk a folyón,egészen a tengerig,

hánykolódtunk,úsztunk,beszélgettünk reggelig.

Vígan voltunk így, mi ketten gyorsan elrepült egy hetünk.

Elhatároztuk hát,hogy a Boszporuszon átkelünk!

Másnap reggel,tettrekészen,kakas szóra ébredtem,

ám a polip hült helyét találtam a fészerben.

Egy levélkét hagyott csupán,

rajta volt a válasz is:

Nem bírta már a sok dumám

inkább remetének áll,

hogy valaki ennyit beszél,az már neki szinte fáj!

Megvontam a vállaimat stoppal hazaindultam,

de bizony nemsokára az út szélén landoltam.

Majd meghallgat a természet vagy talán a telihold.

Bemondták a rádióban,hogy a Hold eliszolt!

Fáradunk,lázadunk,

versekben szárnyalunk.

Eszmékkel,emlékkel,

gyönyörű tájképpel.

Virággal,világgal,

szentséggel,imával.

Helyben és távolban,

valóságban,álomban.

Néha a gondolat,

jön,mint a gyorsvonat.

Van,hogy csak döcög,

az agy hiába pörög.

Kicsit már fáradunk,

mert húzós a hajsza;

csökken az áramunk,

mint a macska bajsza -

ha túl sok tejfölbe mártja,

kreditet veszthet a kártya.

Pocsolyában Oberon

meddig marad, nem tudom,

remélem, hogy örökre,

mi meg vígan pörögve

furikázunk görögbe -

gyere, édes Titániám,

csókold meg a szamárfülem,

hallgasd meg a litániám,

kacaghatsz is röhögve,

szép legyél és varázslatos,

vár minket a piros hatos,

menjünk gyorsan bele ebbe,

mint a szél, ha magas a láza,

mert azonnal mi piacerebbe

accompagnarti a casa.

Csend,borul,sötétlik,

a falevél ezüstösen fénylik.

A vihar fogságban zartja a napot.

Szélvihar fújja el,a tegnapot!

Táncol a hullám,táncol a nád,

táncolva leng a fűzfa ág.

Koppan,loccsan, csobban,

elered az eső nyomba .

Zuhog az égi áldás,

az erdő mélye párás.

Dörren,csattan,zeng!

Az egész világ reng.

Villám cikázik az égen,

földetér izzón,fehéren.

Halkul,derül,fehérlik,

a látóhatár lassan kinyílik.

Elvonul a vihar,nyugszik a táj.

Pocsolyába hajózik a Tündérkirály!

Másnapra elment a jó idő,

esőben fürdött a legelő,

a vízben gigászi népek tocskoltak,

ormányukból iszapot locskoltak,

dino, tirannoszaurusz reksz,

déháel, fokszposta, fedeksz,

aprónép, szépséges kedves bohó,

hangyatáncod anzikszba való,

patkó, vályog... A kalapomba

bevette magát egy gomba,

cuki piros pöttyös... mérges?

Nem, elképesztően édes.

Pitypangos réten nyugalom és csend,

aranyló nap süt a szél se leng.

Fűszálak lágyan ringanak,

mert az aprónépek alatta játszanak.

Fűszálon csúsznak,porszemet rúgnak,

hangyák hátán vígan lovagolnak.

Kézenfogva dalolnak bátran,

jó,hogy nem hallom,borsódzna a hátam.

Mikor a szél élni kezdett,

a virág bóbitája fehéren lengett.

A szél szétfútta a fehér koronát,

repítve,mint megannyi vitorlát.

Aprónépek kapaszkodtak belé,

elindulva az ismeretlen felé.

...és újra felment a párkányra,

újra rávetette magát a lányra,

és ezt még hatszor tette,

mire minden fejét elvesztette.

Később pedig kiderült

Sárkány csak elszenderült

Jobb létre ő nem került

Hat feje még nyakán ült

A sárkány óvatosan lépdelt a párkányon,

a lány az ablakban ámult a látványon,

miért nem repülsz, kérdezte tőle,

akkor gyorsabban juthatnál előre.

Mire a sárkány: ha az ablakod beverem,

akkor is packázol velem?

Erre a lány: akkor a fogadat kiverem,

s lenn vár rád a verem.

Szó szót követett, a sárkány az ablakot beverte,

a lány a fejét leszakítva a padlóra teperte,

majd kihajította, hogy zuhanjon a verembe,

a sárkánytetemet gyűjtő terembe.

Ennyi volt a mese mára,

zárul Miki mókatára,

jó éjszakát, gyerekek,

döglött sárkány veletek.

Zajos éjszakában fáklyák fénye lobban.

A tömeg kezében, bot és dob van.

Vasvillájuk hegyes ága villan meg a fényben,

gyilkos ösztön csillan mindegyik szemében.

A sárkány vad volt és folyton mérges,

forró tüze perzselve éget.

Fent a magas bércek ormán,

barlangjában feküdt lomhán.

Legendák övezte fenséges lény,

mesékkel átszőtt bősz teremtmény.

Bőrén pikkely, szíve árva,

lelke örökre páncélba zárva.

A tömeget látva,felsuhan az égbe.

Csillagképpé válva a lilafekete éjben.

Mély bíbor vagy lila,

lilafekete éjszaka,

fekete szombat:

ólomléghajó

oltja a szomjad,

gyere és nyomjad,

álmodó manó,

lápban vagy

láp nélkül lakó,

koromfekete

pillangó.

Lila ruháját a nő

hárfahúron szárítja,

de hol is lett nedves?

A hajnalt beterítő

felhők pázsitja

gyanúsan kedves

emléket takar:

falovak vágtáznak

a békakirály csuprán,

és a szemfüles ukrán

koboldok főnixtáncot

járnak a malomban -

leroskadnak, de

feltámadnak nyomban,

és a hűtőszekrényhez

masíroznak.

Dalra kel a nyakkendő,

amelyet a nő elfelejtett levenni,

de mivel a tűzfalak között

nem lehet sehova se menni,

jobb a dalt feledni vagy kosárba tenni,

hogy a jóságos gesztenyésnéni

a csilingelő ajtó mögé helyezze

vagy feltűzze a falon lógó keresztre.

A kertben párban szedett rímek várnak,

hamvasak és illatosak, és ahogy

a kerítés tövében állnak, csak udvariasan,

hang nélkül kiabálnak, hogy el ne üsse

őket a vakondok fél hét után induló villamosa.

A ráncos arcú torero törött legyezőt cipel,

azzal eszik mustárt tormás virslivel,

s míg azon kesereg, hogy nem tud haikut írni,

zsebéből kilopják a pikát, de késő már sírni,

a hölgy rég elment a vakondok vágyának

vörösen villámló villamosán.

Alkonyatkor a lila köd

a horizont alá süllyed,

a haló naptól a könyököd

csücske lüktet, de csak

tűrjed: négykezes bugival

dicsőítjük a lótuszba rejtett

ékszert, a manók tánckara

puha piros pamutcipőben

szolgálja fel az ibolyacsokrot.

A csend lassan elhal,

nyolcszoros hurrával

köszöntjük a zajos

éjszakát.

Lilán ébredt a hajnal,bíbor bársonyával takarta be a tájat.

Ma lilán álmodom,a forgószél kavarta porfelhő még várhat.

Felkaphat nyolcszor vagy végtelen sokszor,

elrepít bárhová,mint egykor a kondor.

A tudat néha meghasad,elnyeli a halvány lila dunszt,

néha menekülnél,de tudod hiába futsz.

A levendula ágyat vetett,lágyan ringatott.

A Lila ruhás nő is teremthet divatot,bár inkább elmerengek a Csendben ,az nyugtatott.

Bűvös hangulata megigéz,

vajon lakik e ott lápi lidérc?

Szerenádot énekelek a lila akácnak,

eldúdolom neki,minek a szív,ha úgy fájhat.

Lilán búg az orgona virága,

kíséri egy angyal hárfája.

Szende szirmok szeppenten szólóznak,

az ibolyáknak víg manók bókolnak.

Ma lilában álmodtam,lila lett a vérem.

Lila lesz a felhő,ha arra kérem.

Sötétben a vad, különösen a feguár

zölden cikkanó szemet produkál,

nehogy mazsolának nézzék a túróban,

hanem rettegjenek tőle valóban.

Másféle vad a kőszáli kecske,

aki korábban lefekszik este,

hogy a reggeli ég görbe tükrében

rizses juhsajtot leljen a bögrében.

Megint másféle a sellő és a nimfa,

hárfáján a ruhacsiptető mintha

lidérc lenne, lápban lappangó

bablevesben búsuló pillangó,

s a cserfán csicsergő cserfes csalogány

a mézes eperrel elképesztő vagány,

ahogy Diego alól kihúzza a falut

és csodás mesevilágba fut,

ahova ha én is mehetnék,

vízszintes nyolcast szereznék.

Szeptember volt vagy talán január?

Tegnap történt vagy két hete talán?

Utaztunk hajón,ladikon,csónakon,

madár hátán szárnyalva át a látszaton.

Álmodott velünk Kalifornia,

majdnem lepuffantott a maffia.

Kalandok,álmok,test nélküli árnyak,

párba szedett rímek,csodálatos tájak.

Merre szárnyalhat a képzelet tovább?

Oda hol éjjel vadak zöld szeme cikkan át?

Köszi, de csak egy régebbi versikét írtam át, amit senki nem olvasott el, itt van eredetileg: :)

[link]

Ha kenguru lehetnék,

babakocsit nem vennék,

ugrálhatnék este, reggel,

zsebemben a gyerekekkel.

Irány tehát Ausztrália,

gyere velem, Amália,

fürödhetsz ott tejben-vajban,

sikíthatsz, ha netán baj van,

megment majd a parti őrség,

csak ne legyen túl nagy hőség,

tarts magadnál napolajat,

foghatsz néhány olajhalat,

lökd oda a cápáknak,

s akkor téged nem rágnak,

este pedig Canberrában

koktélparti van a bárban,

kivilikőr, emupörkölt,

reggel majd a portás fölkölt,

kimegyünk a sivatagba,

csak ne nézz az égő napba,

lenn a földet figyeld jobban,

mert a mamba inkább ott van,

vidítsd fel egy mókás viccel,

mert különben mérget spriccel,

és ha nincs ott versenystrucc,

aki hátán messzefutsz,

baj lehet a túra vége,

sose jutsz el Adelaide-be.

Van itt makákó,oroszlán meg gorilla,

ha eltévedsz rádlőhet egy gerilla.

Szavannák forróságában elveszted az eszed,

jobb,ha az irányt délebbre veszed.

Esőerdőben járva a levegő,bár nehéz,

búrjánzik,sarjad virágozva igéz.

Pretoriában találhatod magad,

jacaranda fák lila sátra alatt.

Hol Mandala szobra az égig ér,

megnézheti azt fekete és fehér!

Viktória tónál ring az ősi bölcső,

csontjaikat őrizte,míg rátalált a jövő.

Az Asztal hegyről az óceánt és Fokvárost lesed,

a strandon ejtőzve várod,utad merre vezet.

Ha már nem elég a majomkenyérfa,

jobb mulatság lesz Ausztrália.

Jaj, Ahmatova, hát attól a csajtól kivagyok,

bennem Emilynél is nagyobb nyomott hagyott,

ahogy a reményből kevés lesz, énekből meg sok,

a sírós szomorúságtól lassan megfulladok.

Ülhetnék rózsaszín hóban, mely felfelé hull,

nézném a sapkám, ahogy messze gurul,

Anna a borealis sarkatlan fényében várna,

mikor az Aurórán elhal a fegyveres lárma,

bár talán megcsalnám Lily Briscoe-val

(tuti nem a juego del amor diszkóval),

s akkor a festményen az órában a kakukk

annyit se látna már, mint a vén Habakuk.

Mindegy, echte trópusi gyerek lévén

inkább melegbe megyek Kharón révén,

bambusz, kókusz, makákó, gorilla,

rianás helyett dzsungelben szól a trilla,

s Anna, Lily, Emily és kedves Virginiám

így majd vidámabban gondolhat rám.

Néha az árnyak gúzsba kötik a lelket,

pedig azt gondoltad a nyugalom szigetét lelted.

A gondolat röppen,majd meg-meg áll.

Puskin mellett Ahmatova áll.

Pirkad már s az árnyak intenek,

a bús költői képek is tova libbennek.

A hajnal már nem lel Szeloban,

az aurora boralist csodálod,csücsülve a hóban.

Alekszandr alakja már régen kísértett,

még Moszkvába is elmentem evégett,

de csak itt a patinás-fényes szelóban

mesélte el, hogy mi történt valóban,

s a könnyek kútja, a végzet útja

engem se hagy már nyugodni,

Zarémával vagyok vagy Máriával,

szembenézve a halál kánjával,

akitől nem tudok elfutni.

[link]

Carszkoje Szelóban hosszúak az árnyak,

a múlt szellemeinek vetnek melegágyat.

Aranyok,fehérek,díszes burkolatok,

királyok kövével kirakott ablakok.

Ragyogó paloták,fenséges parkok,

a tömegben megbújó rejtélyes alakok.

Az alak feléd int, láttad már valahol

ledöbbensz mikor a falakon áthatol.

Érzed,hogy itt most te leszel a vendég,

leültet és neked olvassa egy versét.

A mamák és a papák tudhatták már régen,

a conquistadornak ész nem jut az égen,

hiába a szép hölgy bűvös librettója,

szerelmetes sorát vak szemeknek rója,

я к вам пишу, чего же боле,

sueño de la niña siempre vole,

na de min is ültünk tegnap,

kondoron vagy lámán,

sírás helyett menjünk

kicsit odébb - árván,

de nem megtörve,

Carszkoje Szelóban

nézzünk inkább körbe.

A hangulat forró,a bika vágtat,

a bátorság próbáján szedned kell lábad.

A torero eljárja halálos táncát,

ma megint növeli arcán a ráncát.

Harcol a lélek,harcol a test,

feszülnek az inak,éles a csend.

A tömeg hördül,majd tapsvihart kavar,

egy hölgy a legyezővel ismert jelet csavar.

A matador persze érti a jelet,

ám ennek a románcnak csak egy vége lehet.

Lassan a hölgy füléhez hajol

és halkan ekként dalol:

Perdona pero tengo mis motivos,oh no no

En el juego del amor mucho he perdido.

Séta a téli napon... Elveszett kedvesem

előtt titkoltam, hogy egyszer meglesem

a hideg prédikátorral andalogva,

de ma mintha nyári nap ragyogna,

le cirque est plein, c'est jour de fête,

egy álomból tán valóság lett,

la plaza llena hasta reventar,

Las Ventas izgalomban remeg már,

s bár a túrába csúszhat némi hiba,

ha véletlenül megdöf egy-két bika,

akkor is, mégis, valahol,

toreador, te espera el amor.