Hogyan változtassak a rossz világnézetemen? (beszélgetős fórum)

Bármi megy baba mellett is. Gondolom csak van valaki, aki pár órára vigyáz rá.

Semmi erős nincs a pszichiáterbe hidd el, bár gondolom nem mind királya a szakmájának. Szerintem teljesen másképp értelmezik, analizálják és kezelik is az adott problémát, mint a pszichológushoz. Bár azt is hozzátenném, hogy a te jelenlegi állapotod is szerintem erős, és ha azt akarod, hogy ne maradj teljesen egyedül tenned kell valamit, és az nem az, hogy egy fórumon írsz. Az ilyen ember, mint amilyen te vagy borzalmasan energiavámpír, és lehúzó, nem hiszem, hogy a férjed sokáig kitart melletted így, legalábbis én nem bírnám.

Hiába van jó munkája, ha mellette az otthona egy negatív "kripta", akkor borzasztó lehet neki ott lenni...

Nem is megoldást kerestem igazából, hanem hogy milyen szakembert keressek, ami így baba mellett is menne.

Pszichológusnál voltam már. Pszichiátert erősnek érzem, de nem zárkózom el.

Olvastam különböző terápiákról (vicc, hogy én is tanulok pszichológiát az egyetemen…), van esetleg tapasztalata valakinek ezekkel kapcsolatban?

Pl. pszichoterápia, viselkedésterápia stb

Szerintem keress szakértő segítséget. Mi itt, a Hoxa népe, nem fogunk megoldást találni a gondjaidra.

Akár örököltél hajlamot a pszichés betegségekre édesanyádtól, akár nem, ez már a te életed,rajtad áll, hogy milyen irányba viszed.

Nem csak ez a gond. Deperszonalizációm is van. Soha nem érzem azt, hogy a valóságban lennék. Mintha az egész életem egy nagy álom lenne, egy homályos valami. Ez is nagybaj hozzájárul ahhoz, hogy nem értékelek kellőképpen bizonyos dolgokat.

A családom nem türelmes velem, szimplán nem vesznek tudomást rólam. Egyszerűen elengedik, ami olyan, hogy már nem akarják hallani. Ezt meg is értem maximálisan ilyenkor. Viszont amikor valamin rettegek mindig azt érzem, hogy nincsen kire számítanom.

Természetesen értékelem a kislányomat és még nagyon sok mindent, de nagyon sok mindent nem.

Például van egy férjem, aki nagyon jól keres, itthon külföldi béreket. Most szeretne saját céget indítani. Látszólag örülök, de nagyon szkeptikus vagyok és csak a katasztrófát látom benne: mivel mellékállás lesz, mi van ha a főnöke emiatt visszavesz a fizetéséből vagy máshogy áll majd hozzá, vagy mi van ha pénzkidobás az egész, kevesebbet lesz csak velünk stb.

Biztos köze van ennek az állapotnak ahhoz, hogy nagyon sok rossz dolgon átmentem, mint minden bizonnyal rengetegen (14 évesen anyám külföldön utcára tett, mostohaapám fizikálisan bántalmazott, 10 évesen szexuálisan zaklattak, aztán volt pár túlhajszolt évem egyszerre több munkahellyel az egyetem mellett stb…)

Anyámnak volt több diagnosztizált, de nem kezelt pszichés betegsége. Ugye nem örökölhettem tőle? Teljesen más vagyok, mint ő, mégis ott motoszkál sokszor a fejemben…

Nem értek egyet ezzel, hogy "csinálja a műsort" az ilyen ember. Ez kb. a nagyszüleim generációjának hozzáállása, hogy akinek valami mentális nehézsége van, az "jó dolgában nem tudja, mit csináljon"

Igenis küzdelmes az embernek, hogy a saját belső félelmeivel, frusztrációival együtt éljen.

Az klassz, hogy a fórum indító felismeri, hogy milyen problémái vannak. Tenni ellenük már nehezebb. Tényleg javasolt a profi segítség, pszichiáter igénybe vétele.

FI:

Nekem is vannak hasonló problémáim, gyerekkorom óta hipochonder vagyok. Most ezt a páromra projektálom, érte tudok a végtelenségig aggódni. Hipochondereknek ez a Covid által beköszöntött korszak maga a purgatórium, a megtestesült rémálom.

A türelmetlenséget, a dolgok nem megfelelő lereagálását nagyobb tudatossággal próbálom javítani. Egyszerűen nem "rögtön, izomból" válaszolok valamire, hanem veszek egy levegőt és higgadtan próbálok reagálni, a saját frusztrációmat, negatívumaimat nem rázúdítva a másikra. Sokszor nem sikerül. Szerencsére a párom nekem is támogató, szerető, türelmes. Ő sem tökéletes, nekem ugyanúgy toleránsnak és türelmesnek kell lennem az ő dolgaival.

Neked egy pici gyerek mellett még nehezebb lehet.Ma már le szabad írni, hogy egy baba gondozása, a vele való törődés nem rózsaszín ködmámor, fizikailag és lelkileg is iszonyat kihívás. (Vagy, azzá tesszük- mert szerintem a nagyanyáim nem így élték meg anno.)

Én pszichiáterhez mennék, teljesen más módszere van, és bár sokan tartanak tőle, nem az a megoldása mindenre, hogy telenyom gyógyszerrel...

Mondjuk azt nem értem, hogy ha te ezt ennyire látod kívülről, akkor miért nem teszel ellene. Ott van a pici babád, gondolom bőven van örömöd benne, vagy azt sem értékeled?

Ma reggel Bibeszál Hoxa-tagunktól kaptam egy kis jelecskét, korábban nem voltunk kapcsolatban egymástól. Megnéztem az adatlapját, és találtam egy írást.

Érdemes rajta elgondolkodni, nekem, neked, bárkinek:

"Van, aki a májusi időjárást szidja, és van, aki gyötrelmes fájdalmak között azért küzd, hogy csak még egyszer láthassa, legyen az bármilyen. Van, aki a fáradt gyermekét rángatja és van, aki ebben a percben csendesen imádkozik, hogy a naplementét egyetlen kincse még megélje. Van, aki ma a szemétbe dobja a megmaradt ételt, és lesz olyan, akinek ma is fájni fog az éhség. Van, aki a rendetlen lakás láttán lesz ideges, és lesz olyan, aki bármit megadna azért, hogy szétszórt játékokat láthasson.

Lehet toporzékolni, lehet nem szeretni ezt a napot és elfelejteni, mekkora áldás is az élet. Lehet, de nem érdemes!

Örülj annak, amit kaptál és adj hálát azért, amitől megóvtak.

(Theodorovits Andrea)"

Az a baj, hogy a családod túlságosan elnéző és megértő veled szemben. Tudat alatt ezt kihasználod, visszaélsz a jóságukkal. Mondhatnám azt is, hogy van közönség és te bőven csinálod a műsort.

Nem érdemli meg a családod, hogy játssz a türelmükkel, agyukra menj a semmiért, a vélt bajaidért.

Lásd be és örülj neki, hogy nincs bajod, van szép szerető családod, fiatal vagy előtted áll az élet. Mi kell még. Örülj neki, fogadd el az élet ajándékát és legyél boldog.

Engedd el a hülyeségeidet, állj lábra és legyél boldog.

Hidd el nem azért mondom, mert könnyű ezt mondani, hanem mert így van. CSAK RAJTAD MÚLIK a jövőd és a családod jövője.

Felismerted, bajod van, gyógyulni akarsz, van cél és ha cél van, akkor vezet oda út is.

Recept: olvasd el ezt az írást 3x1 alkalommal naponta.

Sziasztok!

Huszonéves nő vagyok férjjel és egy 5 hónapos kislánnyal. Sajnos a természetem nem a legjobb. Régebben örökké vidám voltam és élveztem az életet, de ez pár év alatt megváltozott.

Először jött a hipochondria 5-6 éve egy betegség után, amit máig nem tudok levetkőzni. Ez alapjaiban rányomja a bélyeget a mindennapjaimra. Állandó a szorongás, folyamatosan veszekszem miatta a családommal és a férjemmel, akik nem veszik komolyan az aktuális problémáimat, vagy csak nem akarják aznap 800-adszor is meghallgatni, hogy milyen halálos bajom van. Tudom, viccesen hangzik, de én folyamatosan rettegek.

A másik problémám az, hogy folyamatosan negatív vagyok. Mindenkivel bunkó stílusban beszélek, nem tudok örülni a saját örömömnek, sem pedig másokénak. Mindenben egyszerűen a rosszat látok. Mindig ott van bennem a "de" meg a "mi van ha". Ezen felül soha semmi sem elég jó nekem. Nagyon nem szeretnék ilyen lenni, de egyszerűen nem tudok változni, folyton ezen kapom magam.

Pszichológusnál már jártam tavaly, de nem igazán éreztem jó pár hét terápia után sem változást (heti 2-3x jártam, majd szerinte javulni kezdtem és csökkent heti 1 alkalomra, végül 2 hetente 1 alkalomra a látogatásaim száma a pszichológus javaslatára). Most az anyatejes babám mellett megoldani sem tudnám, maximum online formában, de az meg nem tűnik a legjobbnak, olyan idegen...

Volt már valaki így? Mit tudnék tenni? Kit keressek, vagy milyen megoldás jöhetne szóba?