Hogy lehet az extrovertáltak tudtára adni, hogy nem vagy társalgós kedvedben anélkül, hogy megsértenéd őket? (beszélgetős fórum)

Nekem nem kell szemet villogtatnom és dügöngenem se.

Azt szokták mondani, hogy már a megjelenésem és a tartásom is "tekintélyt parancsoló";)

Illetve, káromkodnom se kell. Az előző munkahelyemen volt egy perselyünk, amibe 20 Ft-ot kellett dobnia annak, aki csúnyát mondott. Én sosem dobtam be a kb. 2 év alatt, de folyamatosan azt ment, hogy nekem a hangsúlyomért kellene dobálnom a húszast:DDD

Az én szemem ritkán villog. Úgy mondja, aki nagyon dühös állapotban látott, hogy nekem a szemem színe változik meg. Én csak annyit láttam, hogy akire rászóltam ilyen dühösen, falfehéren hátrált.

Az illető távolabbi munkatársam volt és beleszólt a barátnőmmel való beszélgetésbe.

Én pár nyugodtabb mondat után hirtelen felugrottam az asztaltól és fogtam a szélét, lehet, azt hitte, ráborítom. A barátnőm nyugtatott meg, később mondta, hogy ő is félt tőlem abban a pillanatban.

És szegény Forrest! Mit kell kiállnia, hogy elmondhassa a butaságából eredő, rosszindulat vezérelte véleményét...

Kevés ilyen tirpák kommentelőt láttam még... szerintem, te vagy az első helyen! Légy rá büszke!

De jön még kutyára teherautó...

Nem is bunkó szemforgatásra gondoltam, hanem hogy némi kényszert téve magán, tőle telhetően próbál részt venni a "társalgásban" (ami neki nem az), igyekszik válaszolgatni, miközben egyre csak frusztrálódik.

Azért az érdekes, hogy most az online suliban, ha az elején a hátam közepére kívánom is, a végére belejövök, hiszen nem tehetem meg, hogy kiduzzogom magam az óráról.

Ez régebben a levelezős suliban úgy volt, hogy a külsőségek ringattak hangulatba: maga az előző esti készülődés, tan-cuccok bekészítése a táskába, az indulás korai óráján a falu csendje, majd a vasútállomás utcája, no meg a miskolci érkezés és az első odaérkezés emléke, amely mindig előjött.

Régebben, egy-egy munkahelyen meg az adott feladatok térítettek el.

De rossz dolgozó voltam, gyakran vettem ki szabit, és elég sűrűn váltottam is.

Persze!

Bár mondjuk én észre veszem magamtól is, ha valaki nincs épp beszédes kedvében, vagy nem kíváncsi arra, hogy hozzá szóljanak, de pl. engem nem zavarna, ha valaki azt mondaná, hogy bocs, most nincs kedvem ehhez, dolgom van nem érek rá, hisztis vagyok, nem érdekel ez a téma, stb.

Inkább ez, mint az, hogy bunkón rám morduljon, fogassa a szemeit, stb.;)

Azzal vered szét a topikot, hogy nem a témáról beszélsz.

Az eredeti kérdésre visszatérve: igen, egy introvertált nehezebben szól rá egy másik emberre, főleg ha azt kellene megérteti a másikkal, hogy bocs, semmi baj nincs, csak szeretnék csendben lenni.

Holott tudom, hogy a másik meg pont a beszélgetést szeretné.

Döntetlen!

Meg lehet arra kérni esetleg, szerintetek, hogy beszélgessen mással?

Ezen nem veszünk össze, kinek mi a jobb.

Én azért kevésbé szeretek tömegben lenni. Nem is irigylem azokat, akik szeretik maguk körül a társaságot, az bizonyára őnekik való.

Én most ismét visszakanyarodnék az első ideírt hozzászólásomhoz, amiben azt írtam, hogy ez egy most divatos skatulyázás, mert én változatlanul ezt gondolom, hiszen, ha megnézzük a kérdéseket és az azokra adott válaszokat, akkor látjuk is, hogy a kérdésekből lett szépen összeállítva az, hogy mi milyenek vagyunk és eszerint 3 kategóriát alkottak, ha sok az igaz, akkor introveltált, ha sok a hamis, akkor extrovertál, ha inkább egyenlő, akkor pedig ambivertált.

És válaszolunk úgy a kérdésekre, hogy azt jelöljük, ami inkább igaz ránk, hiszen a legtöbb kérdésre egyértelműen nem vágtam volna rá, hogy hamis és azt sem, hogy igaz, de más lehetőség nem volt...

Tehát, egy jó kis modernkori divat skatulyázás és semmi más ez az egész.

És nem mellesleg itt a hoxán is legtöbben szeretnek skatulyázottak lenni, amit nem értek. Mire jó ez?

Illetve, sokan még ezt is félre értelmezik.

Mert én, mint extrovertált:DDDD, egyáltalán nem vagyok pletykás, nem a szomszédról, kollégáról, stb. szoktam fecsegni, az időjárás is annyiból érdekel, hogy reggel megnézem milyen idő van, illetve a nyaralás miatt esetleg figyelek egy hosszabb távú előrejelzést.

A divatról is tudok beszélgetni, de nem ez tölti ki az érdeklődési körömet, illetve a családomról is és egyebekről, de senkit nem fárasztok pl. a munkahelyemen reggeltől-estig a családomról szóló regényekkel, csak abban az esetben, ha a felvetett téma ez.

Tehát, nem, nem vagyok sem felszínes, sem pletykás. Tudok ellenben beszélgetni minden témáról, pont ezért van az, hogy a férfi ismerőseim szeretik velem tölteni az idejüket, mert velem nem unatkoznak, mert nem nézek rájuk bambán, ha pl. autókról van kedvük beszélgetni, sőt! hozzá is szólok, van véleményem, és meg is lepem őket az elég kevés ismeretemmel is.;)

És az, hogy a társaság középpontjába kerülök, pont ennek a következménye.

Nem, nem harcolok érte, nem rajongok ezért a helyért, nem törtetek, nem gázolok le senkit, de valahogy mindig így alakul.

És mivel az érdeklődésem elég széles skálán helyezkedik el, így szoktam unatkozni, ha csak egyféle dolgot csinálok. Simán unatkozok meló közben, de ha nézhetek közben TV-t, akkor már nem annyira, de igazán azt szeretem, ha munka közben beszélgetünk bármiről.

Érdekel mindenki nyűgje és sikere, családja, hobbija, stb., így simán mesélhetnek nekem, mutogathatják a családi fotókat (én egyébként ezt nem szoktam), fényezhetik a gyereküket vagy bárkit, elsírhatják a problémáikat, stb. Velük örülök és sírok, de persze csak azokkal, akik érdekelnek. A buszon mellettem ülővel nem vagyok ilyen barátságos. Tehát, az sem igaz, hogy bárkivel, csak azokkal, akikhez nekem kedvem van.

És visszatérve a pletykára: bárki elmondhat bármit, az az információ, amit én megtudtam, az mindig nálam marad, soha senki nem fogja megtudni tőlem még akkor sem, ha az illető belém rúg.

Nem, nem vagyok harsány sem, sőt! hangosan még beszélni sem tudok;)

Szeretem a társaságot, de nem mindenkiét, és nem is vagyok mindig kíváncsi társaságra. Mondjuk az igaz, hogy az egyedüllétet nem nekem találták ki, és nem azért, mert nem beszélhetek, mert pl. itthon sem jár a szám egész nap, de pl. nem szeretek egyedül lenni a lakásba vagy a munkahelyemen. Az nekem pont megfelel, hogy én pl. ülök az egyik szobába és olvasgatok, a férjem vagy a fiam meg a másikba csinál bármit.

A munkahelyen ugyan ez: ülünk egymással szembe és dolgozunk és néha felnézünk és kérdezünk valamit, de az, hogy egyedül üljek az irodába, na azt nem. Azt nehezen viselem.

Egyébként nem értem, hogy sokan miért ragaszkodnak ahhoz, hogy ők bármelyik csoportba besorolják magukat? Miért jó az, ha azt mondják magukra, hogy én nem szeretek emberek között lenni? Valahogy sokan az introveltált kategóriára úgy tekintenek, mintha az egy menő dolog lenne. De miért?

Na, lényegtelen is, hogy ki miért. Én most sem vagyok hajlandó besorolni magam egyik kategóriába sem. Én továbbra is olyan leszek, mint vagyok. Beszélgetek, ha kedvem van hozzá, társaságba megyek ha kedvem van hozzá, otthon ülök és olvasok, ha ahhoz van kedvem, stb...

Ambivertáltként minden helyzetben feltalálom magamat.

A kérdésre: úgy gondolom,hogy intelligensen meg lehet oldani,bár szituációtól is függ és milyen kapcsolatban vagyok a másikkal,nyilván ha jobban imerem az illetőt akkor tudom a megoldást is.

Pont nem érdekel az erről való véleményed.

Nem tudsz mindent, vigyázz az ítélettel. Tudod vagy nem: Ne ítélj, hogy ne ítéltess.

Forrest, kérlek, hagyj már ezzel békén. Ne zavarj bele kéretlenül a lelkivilágomba.

Nem azért ment ki, hogy én németül tanuljak, hanem mert megismerte a második férjét, aki mindenáron ki akart menni.

Amikor szakmát akartam tanulni, akkor azt megakadályozta. Nem is egy kísérletemet hiúsította meg, felnőtt koromban is.

Mindentől függetlenül imádhatod anyámat, de engem ez nem kötelez semmire.