Helyrehozni a gyermekem apjával (beszélgetős fórum)
Kedves Olia!
38 éves vagyok és most estem először teherbe:)Hát őszintén nem nagyon érek rá évekig tartó párkapcsolatokra:D Abban is volt részem és nem estem teherbe sehogy sem, ebben a kapcsolatban meg lényegében egyszerre.Egyébként apuka sem fiatal, tervezett baba, csak valahogy mikor terhes lettem, apuka mégis úgy gondolta, hogy vetessem el. Nagy szerencséje volt, hogy tisztes távolságból közölte velem:)
Szia!
A szituációnk ugyan nem egyforma, de a lényegét tekintve igen. A lényeg, hogy én most várok kisbabát, az apukával szakítottam de nem közömbös számomra.Az egész mesével, most nem fárasztalak, lényeg, hogy a négy hónapos kapcsolatunk hasonlít a Te esetedre.
Szerintem: én ha szeretek valakit, nem kockáztatom meg, hogy úgy meggyűlöl, hogy elhagy.A Te volt párod pedig, szerintem legalábbis eléggé az idegeid szélén táncolhat már most, és megjegyzésekkel függőben tartja a helyzetét, a biztonság kedvéért, ahogy én látom.
Úgyhogy szerintem sűrgősen acélozd meg magad,úgy ahogy én tettem, mert annak a gyereknek nem egy idegileg tönkrement anyára van szüksége. Aki erre képes a gyermeke anyjával, abban nincs tisztelet és nem is érdemel. Ne haragudj, nem akartalak lerohanni, lehet hogy rosszul látom. Azért is húzom fel magam ilyeneken mert mint ahogy írtam, az én helyzetem is hasonló volt és ezt megszüntetni csak egy huszárvágással lehet. Azt nem mondom, hogy nem sírdogál az ember miatta, mert igazából az ilyen helyzet rendkívül megalázó és fájdalmas, de egyszerűen nem érdemlik meg az ilyenek a könnyeket.TÉNYLEG NEM.
Kitartás:)Sikerülni fog elengedni, ha akarod. Ha nem, akkor harcolj, de annak a kimenetele sajnos mindig két esélyes:(
Sziasztok!
Nagyon hosszú történet ez, de igyekszem rövidre fogni. Szóval adott egy pasi, aki teljesen magába forduló típus, nem beszélget senkivel semmiről. Én őt ilyennek fogadtam el így éltunk sokáig. Született egy kislányunk is, aki most lesz két éves. Voltak problémáink, de jól megvoltunk, mígnem januárban anyagi okok miatt a nagyszüleihez költöztünk vidékre. Ő dolgozott, későn ért haza, akkor pedig szerelgetett, én meg egész nap otthon voltam a kislányunkkal és a nagyszüleivel, akik közül a nagymama nagyon szeretett beleszólni mindenbe amit csináltam. Napról napra több volt a feszültség közöttünk a párommal elkezdtünk sokat veszekedni, hogy nem törődik velünk, soha nem megyünk sehová, stb. Az utóbbi hónapokban többször összepakoltam de mindig meggondoltam magam, mert nagyon szeretem őt. Aztán az egyik ilyen viszekedésnél a párom közölte, hogy bár nagyon szeret de ebből elege van, így ő nem akar élni és szakítsunk. Másnap elköltöztünk. Jelenleg a nagymamámnál lakunk, kislányom bölcsődés lett és őszre meglesz a pénz az albérletre is. Idáig oké is minden, csakhogy rájöttem, hogy iszonyatosan szeretem a gyermekem apját. Tudom, hogy miben voltam én a hibás, és azt is tudom, hogy ezek a problémák megszűnnek azzal, hogy külön albérletben laknánk illetve, hogy ismét dolgozom. Többször próbáltam megbeszélni a gyermekem apjával ezt, kértem, hogy hozzuk helyre amiket elrontottunk. Ő erre mindig azt mondta, majd meglátjuk, majd kialakul stb..Aztán történt az, hogy múlt héten mikor visszahozta a kislányunkat itt aludt. Átöltelt este, odabújt hozzám, úgy aludtunk, mint régen. Persze le is feküdtünk én pedig azt hittem, hurrá minden rendben. Másnap mondta, hogy talán nem kellett volna megtörténnie, és, hogy sajnálja. Én összetörtem és teljesen kiborultam, minden reményem odaveszett. Egész héten nem beszéltünk, majd csütörtökön az anyukája felhívott és azt mondta, hogy neki azt mondta a fia, hogy leszünk mi egy család, csak nem most, hanem idővel. Nem tudom, hogy mit gondoljak, vagy mit tegyek még. Másfél hónapja szakítottunk és én napról napra jobban érzem, hogy nagyon szeretem őt. Próbáltam vele megbeszélni, próbálok előtte vidámnak tűnni, erőmön felül küzdök, de nem tudom mit tegyek. Szörnyen ki vagyok borulva, nem akarom őt elveszíteni, és állítása szerint még mindig szeret. Mit tegyek? Van egyáltalán értelme reménykedni?