Halálfélelem (beszélgetős fórum)
Távol áll tőlem, hogy a keresztény vallást bíráljam, vagy bármely tanításáról kijelentsem, hogy hamis.
Csak engem elgondolkodtat, ha több más vallás is mást tanít egy bizonyos dologgal kapcsolatban, akkor szabad-e akkora jelentőséget tulajdonítani annak a tanításnak, amely nem csak félelemben tart, de akár meg is betegíthet bárkit is.
Azt valóban senki sem tudja, hogy mi is lesz velünk halálunk után. De hogy ebbe a bizonytalanságba már itt bele-betegedjünk, nem sok értelmét látom.
Ha igaz, hogy ez az egyetlen életünk van, akkor használjuk ki! Cselekedjük a szépet, a jót, igyekezzünk jól érezni benne magunkat, és örüljünk az életnek!!! Ha igaz, hogy úgysem lesz belőle több. :))
Halálfélelmünk a vallásunkból ered. Vegyük sorra, de kezdjük más népek vallásaival:
- kelták, a mai skandináv népek ősei: papjaikat druidáknak nevezték. Ősi hitük szerint a halált úgy kezelték, mint amikor valaki alszik, és közben a lelke valahol egy másik életben éli tovább életét. Ezekre emlékszünk reggel úgy, mint az álmokra. A halált is egy nagy elalvásnak gondolják. Ezt a Stonhenge (hogyan kell írni???) titkának megfejtése nyomán gondolják. A sziklák a tavaszi nap-éj-egyenlőségre vannak tájolva... kb. 30 km-re tőle (föld alatt) találtak egy másik hasonló kőépítményt, melynek tájolása a téli nap-éj-egyenlőséghez igazított. Ezért a föld feletti, a tavaszi, az itteni élet tere, míg a másik a halál utáni élet színtere. Nem igazán tudom másként leírni, minthogy az ember lelke átmegy egyik élet-színről egy másikba. És mivel azt tudjuk, hogy az itteni életünk nem teljesen fenékig tejföl, hiszik, hogy az a másik már kizárólag csak csupa jó és szép. Hát örülnek, amikor valakinek sikerül itt hagynia ezt a világot, és átkerül a jobb helyre. Tánccal, dallal kísérik át.
- De hasonló okokból dalolnak, táncolnak egy-egy rokon halálakor az egyenlítő környékén élő népek is, hiszik, hogy ezzel segítenek a távozó léleknek egy szebb, jobb élettérbe kerülni.
- Buddhista vallás szerint több életünk van, létezik az ismételt leszületés, a test nem más, mint a lélek járműve egy-egy élet útjának végig járásához. Azért születünk le újra és újra, hogy bizonyos dolgokat megtapasztaljunk, átéljünk, megcselekedjük, és átérezzük cselekvésünk örömét vagy éppen terhét. Sok esetben egyik-másik tett átível több életet, amit a karma létezésének tudnak be. Ezért belenyugvással fogadják, amit a sorsuk hoz elébük, amennyiben azon önmaguk változtatni nem tudnak. Két élet között pedig fent vagyunk az angyalok között, korábban már elhunyt rokonaink, ismerőseink körében...
- A keresztény vallás tanítja azt, hogy ez az egyetlen életünk van, és ha itt és most nem élünk kifogástalan életet, halálunk után pokolra kerülünk... csak a teljesen tiszták és bűntelenek juthatnak a mennyekbe. E tekintetben ez a vallás félelemben tart, gúzsba köt, és mint sok esetben látjuk, beteggé tesz.
Ateistaként 2x végig olvastam a bibliát mondhatni oda-vissza. Elfogadom a Tízparancsolat tanításait, mert úgy vélem, hogy aki azok alapján éli életét, az valahol egy minimum-szintű tisztességgel, becsülettel él önmaga és mások boldogulására.
Elfogadom a Jézusi tanításokat a szeretetről, egymás segítéséről, a megbocsátásról, az odafigyelésről... de nem vagyok hajlandó rettegni a szószékről felém félelmektől, az esetleges téves cselekedetek miatti pokollal való riogatástól.
Törekszem a szépre és a jóra, mint bárki más és élem az életem. Ahogyan sikerül.
Olvastam egy frissen nyílt fórumot, ahol FI egész nap retteg, mert halálfélelemben él.
Rákerestem, van-e már ebben a témában korábban nyitott fórum. Íme találtam.
Ide írom az ezzel kapcsolatos véleményemet, talán nem bántok meg vele senkit. Biztosan lesznek, akik elutasítják, de talán lesznek, akik elgondolkodnak, talán lesznek olyanok is, akik egyetértenek velem. Egy kicsit hosszabb lesz, a következő hsz-ben kifejtem.
nekem is hasonló gondolatatim vannak, sajnos már napi szinten
Pár évvel ezelőtt jártam dokihoz is 3 évig akkor jobban voltam, gyógyszert szedtem. Most már több mint 2 éve nem szedek semmit és sajnos az utobbi hónapokban ismét kezdődik minden előröl . Halálfélelmem van, pánikbeteg vagyok. Ha valami bajom van egyből a legrosszabbra gondolok, pl h biztos rákos vagyok, vagy h le fogok bénulni stb stb.
Nagyon rossz így élni főleg 24 évesen h minden nap a haláltól félek
a halálfélelem mindenkinél természetes, csak nem mindegy milyen gyakran fordul elő
nálam főleg akkor jön elő, ha egy kedves ismerősöm vagy közeli rokonom hal meg és rájövök arra, hogy mennyire kevés az élet és mennyire rövid!
Halálfélelem = szeretethiány
A sötétben mindig félünk de a fény biztossá tesz.