Gyermekkori zaklatás (beszélgetős fórum)

Persze ezzel én is egyetértek.A közelébe sem szabad engedni a kislányt!Csak úgy értettem,hogy ennyi kevés,mert más gyermek is ádolzatáúl eshet ha szabadlábon kezelés nélkül marad,mert ez nem normális dolog amit ez a fiú csinált.

Az meg a fiú anyjának a lelkiismeretén múlik,hogy tesz e valamit,mert egy pszicholó

Én is azt írtam fentebb, hogy a srácnak mihamarabb pszichológus elé kell jutnia. Csak kérdés, hogy lehet elérni, hogy az anyja higgyen nekik?

Ettől függetlenül, számukra a menekülés nagyon is ajánlatos megoldás.

Így van, el kell kerülni a helyzeteket, amikor találkozhatnak egyáltalán. Legjobb, ha kizárólag akkor mentek a szüleidhez, ha ők nem. Vagy együtt laktok velük?

És beszélj a testvéreddel, ha nem hisz neked, akkor is el kell gondolkodnia az egészen. Egy 6 éves kislány honnét találna ki ilyesmit?

Nagyon nehéz helyzet.

De azt hiszem a ksilányom érdekében én a következőket tenném:

beszélnék a szüleivel -vagy cscak azzal, akivel jobban szót értek (nem mindig a testvér az) és ha nem megyünk semmire, akkor megszakítanám velük a kapcsolatot.

Irom én mindezt ugy, hogy el sem tudom képzelni, hogy a tesómmal rosszban legyek.

Igen az a szomorú még ebben a történetben, hogy az ilyen dolgok nagyrészt szük családikörben vagy baráti körben történnek meg és mindig akkor ha a szülök, nagyszülök nincsenek a közelben. Amugy sajnos nekem is van, ilyen gyerekkori horror történetem hasonló a törpiéhez, az unokabátyám hasonló szituációba hozzot mint az itteni.

Soha nem beszéltem meg az anyámmal vagyis senkivel sem, mert attöl féltem ugysem hisznekem senki. A dolog az nagyon gusztustalan érzéseket váltott ki belölem, nagyon sokáig éreztem mindha gumi lenne a számban ez gyerekkoromban volt csak igy, ez idövel elmult, de a mainapig sem szeretem....., - ugye értitek. ( nekem ilyen negativ dolgott hagyott maga után, pedig egy jó kapcsolatba bele kelle férnie ennek is ) Bocsi, ha ilyen diszkrét dolgokat irok, de valahogy most jól eset elöször kimondanom még saját magam elött is ezt a dolgot. : (

Amugy azzal a nagybátyámmal azota nem is beszélek már több mint 30 éve. Ez a történetem vége én is csak egy gyerek voltan akit kihasznált a nagyobb : (((

Igaz, a fiu szuleinek mindenkepp tudniuk kellene a dologrol, mert mi van, ha ez csak valaminek a kezdete?

Szornyu helyzet, mert nyilvan nem hiszik majd el, de ha idot adsz nekik, csak belatjak, hogy ilyen komoly dolgot nem talaltal ki csak ugy magadtol.

Ilyen temaban szerintem egy 6-7 eves kislany nem is tudna hazudni, mert nincs hozza alapja, ugy ertem emleke, hogy ilyen pontosan leirja, mit latott. Ezt a szuloknek is fel kell fogniuk!

Sirga!

Miert gondolod, hogy felesleges kerdore vonni a fiut?

Az utcán sétáltunk nagycsoportos lánykámmal. Beszélgettünk. Egyszer csak kijelentette, hogy az iskolában majd megtanul köpni. Mondtam, hogy az csúnya szokás. Erre a 15 éves unokabátyjára hivatkozott, hogy ő is köp. Mondtam, akkor se szép, úgyhogy ne tanulja el. A "gusztustalan" szóra azt mondta, akkor az olyan, mint amit tesóm fia mondott:

- Megkérdezte a Zoli, hogy "Bekapod a kukacomat?".

Megdöbbentem. Micsoda? Nem akartam hinni a fülemnek, de nem kételkedhettem, mert tudtam, milyen érzés, ha attól kell félni, hogy a saját anyám nem hisz nekem. (Ráadásul Törpi még nem hazudott nekem, Zolinak meg volt már néhány húzása... Arról nem beszélve, hogy egy hatéves kislány ilyet nem talál ki, és mikor kérdeztem: látott-e már ilyet, kiderült: nem.) Jó érzés volt, hogy Törpi így megbízik bennem - úgy, ahogy én anyámban sohasem mertem. Mindenesetre ki akartam deríteni, mi az igazság, ezért keresztkérdéseket tettem fel. Nyílvánvalóvá vált, hogy bizonyos dolgokban lódít a kicsi, de azt nem tudja kitalálni, hogy a 10 éves fiaménál kicsit nagyobb volt Zoli "kukaca", kemény, és "felfele lógott"! Nem akartam látni Zolit! Rettegtem. Merthogy az egész a nagyszülői ház kertjében történt - még csak nem is idegen helyen! Miután letisztult előttem, mi történhetett - nyílván fölösleges lett volna kérdőre vonni a fiút -, két érzés kavargott bennem. A könnyebben megfogalmazható az volt, hogy örültem: a lányom mer hozzám fordulni, míg én senkinek nem mertem szólni, amikor velem történt hasonló. A másik érzés rettegéssel, rémülettel tölt el, és leginkább örökké a lányom nyomában tartana. Szegénykém! Még nem tudom, milyen nyomokat hagy benne ez az egész, csak azt: nem múlik el nyom nélkül!