Fundamenta, tapasztalatok? (beszélgetős fórum)
Erre csak azt tudommondani, hogy az ügyvédek nagyrésze is csak ennyit tud. Ezért kincs egy jó ügyvéd mert ő mindenek utánanéz. A magyar törvényekben mindig voltak és lesznek is kiskapuk, hogy a nagyok élhessenek vele. Ha megtalálod nertél. :D
Ha kell persze vele is beszélhettek mert szívesen megadom a számát csak kérdés megéri e nektek sopronba autókázni hozzá.
Nem vagyok ügyvéd/jogász úgyhogy nem esküszöm meg,de a vásárlás családon belül sem adó és illeték mentes tudomásom szerint.
(Csak az öröklés/ajándékozás 20 millióig.)
Kedves kiskukk,
Ha van rá lehetőségetek vegyétek fel a pénzt családon belüli lakás vásárlásra. Vagyis egyenes ági rokontól, vagy házastársak esetén fél tulajdoni rész vásárlására (vagyonközöség megosztás). Így leigazolhattok lakáscélt, valamint adó és illetékmentes. Egyedül egy ügyvédi díja van. Tehát azt mondom "fogd a pénzt és fuss", vagy kösd újra és a havi megtakarításaidra kapsz +20%-ot 1 évig, mit meg felvettél tedd állampapírba addig míg nem lesz esedékes a lakás vásárlás.
u.i.: a személyes adataidat bármikor megváltoztathatod a cég call centerén vagy az ügyfélszolgálaton keresztül. Ez miért kerülne bármibe is?
Kedves kiskukk!
Az utolsó megtakarítási hónap után a következő hónap 10-e körül jön egy értesítés!
(AVISO levél)
Abban kell jelölni hogy mit kezd az ember a szerződéssel,és vissza kell küldeni a következő hónap végéig ha az eredeti kiutalási időpontot szeretné tartani az ügyfél.
(Kér-e hitelt vagy csak a megtakarítást.)
Személyes adatokban történő változást telefonon be lehet jelenteni,nincs díja.
Ha nincs még meg a lakáscél,akkor el lehet halasztani a kiutalást,tehát nem küldi vissza a levelet az ember.
Viszont ha újra szeretné kérni,akkor a bejelentés utáni hónap 1-jével indul újra a 3 hónapos kiutalási szakasz!
Kedves Firpo!
Jövő év júliusban jár le a szerződésünk 4év/4hó a kiutalás októberben esedékes, ez hogy történik? Mármint mit kell tenni ha lejár a szerződés? Közben rájöttünk hogy mégsem kell a hitel, kell valamit modosítanunk a szerződésen vagy csak nem vesszük igénybe és megváltozott a nevem is ezek megváltoztatása pénzbe kerül? És mivan akkor ha még nem találtuk meg a megfelelő lakást a szerződés lejártáig?
Köszönöm!
Akkor annyi! :)
Valóban elérhető jelenleg,csak a kamat több jelentősen.
Megnéztem,13%-os kamaton kérhető,2 év után,valóban!
(Nem mindig érhető el,volt amikor fel volt függesztve az értékesítése!)
Kedves Rolci!
Igazad van, de hozzá kell tenni, hogy így sokkal több a kamat!
Kedves Firpo,
Sajnos ez egy téves információ. A megtakarítási számla ha elérte a két évet valamint már a rajta lévő összeg elérte a 10%-ot akkor az eddigi befizetéseken (+betéti kamat) felül 1, 5M forintot már áthidaló kölcsönbe is meg lehet igényelni jelzálog nélkül.
Igen,elvileg így van!
Az utalást azért 2 nap alatt lekönyvelik,ha 14-én le van könyvelve legkésőbb,akkor biztos nincs gond!
Kedves Firpo,,
először is nagyon köszönöm a választ!
Tehát ha én pl. minden hó 11.-én vagy 12.-én tudom utalni a megtakarításomat, de az a 2-3 napos, 1 hetes átfutás miatt, csak 14-15.-én vagy 18.-án jelenik meg a számlámon, akkor az utalás vagy a beérkezés időpontját veszik figyelembe pl. a célértékszám meghatározásánál? Lehet, hogy ez csak nekem nem világos... a honlapon ezt találtam, ami kicsit megzavart("...szerződésre érkeznie.."):
"Betételhelyezés rendszeressége:
Optimális megtakarítás és az állami támogatás veszteség elkerülése érdekében mindig adott hó 13-ig javasolt a vállalt havi megtakarításnak a szerződésére érkeznie. Amennyiben a hónap végéig beérkezik a megtakarítás összege, úgy még nem éri a szerződését állami támogatás veszteség, viszont az elvárt kiutalási időpont jelentősen módosulhat."
Kedves Ayra!
De kell!
A lejárt(!) megtakarítási számlákra van az az opció,hogy ha a megtakarítás+állami támogatás+betéti kamat összegén felül kért kölcsön összege nem éri el az 1,5 milliót,akkor nincs szükség ingatlan fedezetre!
Kérdés:
fundamentánál ha 4év 4 hóra 20e/hó rakja férjem és most két éve rakja. Ha 1,5milliót fel szeretnénk venni, akkor arra tényleg nem kell ingatlanfedezet?
Köszönöm szépen a választ!
Kedves beripeti!
Legalább 2-3 munkanap,maximum 1 hét amíg megjelenik!
Így van,annyi kiegészítéssel hogy mint írtam a hitelösszegtől függ azért.
Egy 5 milliós hitelt kevesebbért hitelesít le mint egy 10-15-20 millióst.
Kedves Tünde86!
Ha pozitív a hitelbírálat és megérkezik a hitelcsomag,akkor kell közjegyzőhöz menni.
(Egyoldalú kötelezettség/tartozás elismerő okirat!)
Az aláírt hitelszerződést hitelesíti le,egy a csomagban lévő okirat minta alapján.
A költség becsült adat,szabad áras a szolgáltatás,az ára a hitelösszeg 0,5-1%-a szokott lenni,közjegyzőtől függ!
Sziasztok,
csak annyit kérdeznék, hogy a tapasztalataitok alapján kb mennyi idő, amíg a fundás számlán jóváírják az átutalt havi megtakrítási összeget?
Tehát ha pl. ma utaltam, mikor fogom látni ezt az e-Banking rendszerben is?
Köszi előre is!
Kedves Szabina90!
Én nem tudok semmilyen módosulásról...
A hagyatéki eljárás után,az új tulajdonos(ok) értékesíthetik az ingatlant!
A tulajdonviszonyt eredeti teljes tulajdoni lappal lehet bizonyítani,amin nem széljegyen szerepel az új tulajdonos,hanem már be van jegyezve!
Ez sosem volt másképp...
Kedves totheri!
Az OTP-s csak sürgetni akar,lakástakarék-pénztár a lejáró számlákra előre meghatározott módon/kamattal/feltételekkel adja a kölcsönt(az áthidaló már más,ott lehet változás,bár most nem nagyon várható),nem változhatnak a feltételek jövőre sem ha elhalasztod a kiutalást,hogy összefussanak a számlák!
(Kivéve ha OTP-s banki hitelt is szeretnél még mellé,aminek nincs értelme,mivel a funda kedvezőbben ad lojalitás hitelt pluszban ha kell!)
Ha áthidalót kérsz a fundától most,akkor a plusz költségek 3,22 millióra;
-14.758,-Ft/hó a megtakarítási idő végéig+a 3 hónapos kiutalási időszakban
-48.300,-Ft folyósítási jutalék,ez nem lenne ha lejár a számla
-1,5 millió Ft hitelösszeg alatt (a megtakarításon felül) nem kellene közjegyző,jelzálog bejegyzés,áthidalónál kell 12.600,-Ft
De még arra is figyelni kell,hogy fog ez működni,mert ha mindkettő pénzintézet egyszerre akar terhelni az nem olyan egyszerű...
Pontosan utána kell kérdezni hogy mik így a feltételek,már az adásvételiben is ki kell térni a folyamat pontos leírására!
Sziasztok! Tanácsot szeretnék kérni.
Van egy október végén esedékes OTP lakáskassza kiutalásunk (1.600.000 szerződéses összeggel). Mellette januárban jár le a Fundamentánk, melynek szerződéses összege 3.220.000, az 3 hónap múlva vehető majd fel. Körülbelül 10 millióért vennénk budapesti lakást.
-Mikor lenne célszerű lebonyolítani az adás-vételt? Az OTP bankban azt mondták, hogy jó lenne még az idén, mert most kedvező feltételekkel lehet hitelt felvenni?
-Milyen költsége lenne, ha az átmeneti néhány hónapra áthidaló hitelt vennénk fel? Vagy érdemes már kivárni az április végét? Elvileg egy ismerős lakását vennénk meg, tehát viszonylag rugalmasan lebonyolítható az üzlet.
-Elegendő a két lakáskassza önerőnek?
Előre is köszönöm a választ!
Kedves attila.zahorecz!
Nagyon jó kérdések,működhet a dolog!
Ha a Te jövedelmed ilyen magas,elegendő lehet a Párod adóstársnak.
A szerződéses összegeket kell összehozni,mert a 4-es módozatban nem érhető el 5 millió csak a leghosszabb futamidőben,nem a legjobb,sokáig fizeti az ember a magasabb kamatot,bár ott alacsonyabb a törlesztőrészlet! Össze kell hozni a most elérhető 8-as módozatú futamidővel,hogy a törlesztő és a futamidő is megfelelő legyen nektek!
Ha a 10-12 éves futamidőt nézzük,ott 140 ezres törlesztő lenne nagyságrendileg,ha nem zavar a 15 hátralévő év mostantól,akkor 118 ezer lenne az induló törlesztés,ami majd csökkenne a megtakarítási időszak végén. A leírt törlesztők tartalmazzák már a megtakarítási összegeket!
Persze pontosat minden konkrétum ismeretében lehet számolni!
Írtam üzenetet!
Szia!
Nekem is lenne pár kérdésem, csak hogy jobban átlássam és jobban meg tudjuk tervezni a lehetőségeinket.
2011 februárjában elindítottunk a párommal 2 darab 422-es módozatú lakástakarékot (szerződéses összeg 3.570.000Ft), ami nemsokára lejár. Egy Budapest környéki családi házat szeretnénk megvenni, amihez viszont megemelnénk ezt a keretet, arra gondoltunk, hogy szerződésenként 5mFt-ra (6év7hónap). Párom jelenleg GYES-en van, így biztosan nem kapná meg a hitelt gondolom (bár így is kap mindennel együtt jelenleg ~63eFt-ot). De elvileg ha az ő szerződésénél, mikor megváltoztatjuk és ott megadjuk, hogy a kedvezményezett aki felhasználja Én legyek így már járható ez a dolog is ha jól tudom?
Illetve tegyük fel, hogy most szeptemberben elindítanánk szintén egy 5mFt-os (6év7hónapos) szerződést a kislányunk nevére, szintén kedvezményezettként a nevemen. Ami így összesen 15mFt lenne a szerződéses összeg. A 3 szerződés esetén a hitel vizsgálatnál elegendő-e az Én keresetem (csak az enyém számít?), vagy az együttes keresetünket veszik figyelembe a párommal? (keresetem jelenleg az alap netto340eFt legrosszabb esetben, bár inkább csak erre nézzük a választ a biztonság miatt (+kieg. bár utóbbi egy évben inkább ez havi nettó 500eFt)).
Tehát ha a mi két szerződésünket módosítjuk most szeptemberben és hozzá elindítjuk a harmadikat szintén ebben a hónapban, akkor ebben az esetben mekkora lenne a havi összesített törlesztő részlet a három szerződésnek a mai árfolyamon nézve, ha pont egy év múlva szeptemberben kellene felvennünk mind a három szerződött összeget (csak hogy lássuk, hogy menne-e vagy sem)?
Jelenleg nincs hitelünk!
Illetve van e valami jobb megoldás ennél a variációnál, ha mondjuk az összes elérendő összeg kb.15mFt, és viszonylag a törlesztő részlet ne menjen feljebb 150-160eFt felé! (pl.: maradjunk 2 szerződésnél (6évesek), várjuk meg míg lejár és indítsunk egy lojalitás hitelt még vagy az egyik 6 évesnél nem kérem a hitel részt a másikat 8 évesre módosítom és mellé elindítok egy 6 éveset a gyereknek?)
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel Attila!
Kedves Tünde86!
A személyi bankár rendeli meg.kell a cím,helyrajzi szám,kapcsolattartó neve/elérhetősége.
Az értékbecslő kérni fogja az eredeti teljes tulajdoni lap és térképmásolat fénymásolatát melyek 30 nypnál nem régebbiek,valamint a munkadíját (18.000,-Ft + ÁFA).
További ajánlott fórumok:
- Mi a teendő Fundamenta, Lakáskassza lejárata esetén?
- OTP lakástakarék és Fundamenta lakástakarék. Vélemények, tapasztalatok? Melyiket válasszam?
- Van itt valaki, aki a Fundamentánál dolgozik ügyintézőként?
- Mennyi a Fundamenta hitelelbírálási idő?
- Valaki megtudja mondani mikor lehet felvenni a fundamentát?
- Férjemmel 2008-ban fundamentával kombinált hitelt vettünk fel. Ezzel kapcsolatban tudnátok válaszolni kérdésemre?