FOGYJUNK LE KARÁCSONYIG FOGYIKLUB! (nyílt klub)
Szeretnék csatlakozni ehhez a klubhoz!
Szia
Hát igen én meg kajakoztam évekig igy most elég erősen szégyelem magamat a 0 mozgáss miatt.
De már várom a 80 kg elérését éls akkor elkezdek majd kocogno
s
Sziasztok, köszönöm, hogy itt lehetek. Látom itt is sok a fiatal, én 46 éves leszek a nyár végén. Jelenleg 70 kg és164cm magas vagyok. 3 évvel ezelőtt voltam 85kg is, változtattam az étkezési szokásaimon, így sikerült 75kg jó egy év alatt lefogynom. Tavaly tavasszal kb. 5 hónap alatt leadtam 9kg, de ez drasztikus volt, semmi mozgás és sok fehérje bevitel,főleg turmix formájában. A 4. hónap végén már köhögési rohamaim voltak, mert ugye tudjuk a sok fehérje nyálkásít, s volt hogy majd nem megfulladtam. Nagy nehezen rájöttem, mitől van akkor változtattam, s emeltem a szénhidrát bevitelen.
Télen sajnos visszajött rám 4 kg, úgy hogy most 70-ről indulok és szeretnék 60kg lenni, de ehhez már mozognom is kellene. Nagyon nehezen tudom elkezdeni, azért is jelentkeztem ide, hogy mások sikerét látva, én is kapjak plusz töltetet.
Ahogy olvasgatom a bejegyzéseket, látom többségében fiatal klubtag van, s nektek valamivel könnyebb leadni a plusz kilókat, nekem már sajnos a hormonok is bejátszanak 40 fölött.
De hajrá, mindenkinek sok sikert, s karácsonyig mindenki érje el, a kitűzött - de reális- célját!:)
Köszi, ez tetszik.
Még azon gondolkodom, hogy mennyire fog vihogni a párom, ha most kimegyek a seprűnyélért...:DDDD
Én sajna nem sportolok. Rákaptam a jógára, pár alkalommal csináltuk a párommal, de aztán abba maradt.
Átlag heti kétszer-háromszor biztos elmegyek a fiammal biciklizni (gyerekülésen viszem).
Sokat sétálunk, és kb. ennyi.
Az a vicc, hogy én 10 évig sportoltam versenyszerűen (röplabda), tudom, hogy milyen egy kemény edzés, és tudom, hogy milyen amikor az ember már élvezi, és nem számít, hogy mennyire fáradt, a játék kedvéért tovább csinálja. És mégsem tudom rávenni magam a rendszeres mozgásra. Valahogy azt az érzést kellene visszahozni.
Én túlvagyok a napi penzumon,40perc steppelés,utána hasprés. Vacsi nem tudom,mi lesz,saláta v egy csésze zöldségleves tészta nélkül.
A derékformáló seprünyeles forgás tényleg hatásos,nem tudja vki?
Há17 kiló tényleg óriási eredmény, én a felével is kiegyeznék:)
Én is mindig sikersztorikkal tuningolom magam:) valahogy erőt ad, hogy más meg tudta csinálni.
A sporttal úgy vagyok, hogy nekem állati nehéz, mert utálom, de most rá kellett jönnöm, hogy ha nem sportolok, sajnos nem indul be nálam a fogyás, így ráveszem magam.
A pajzsmirigyemet megnézettem,elvileg rendben van, szóval fogalmam sincs, mitől ilyen rohadt lassú az anyagcserém.
Már napi 40 perc mozgás (a gyereksétáltatáson és egyéb napi tevékenységeken kívül természetesen) most elkezdtem számolni a kalóriákat, hát remélem menni fog.
Én is úgy lennék már sikersztori!!!!
Pár napja megvolt nekem is az első sikerélményem, végre sikerült felvennem egy kosztümöt ami még nem volt rajtam.
Amikor megvettem jó volt, utánna valami miatt úgy alakult, hogy vagy nem kellett vagy ha kellett akkor nem amellett döntöttem, azután amikor felvettem volna akkor meg már nem jött rám, de most ismét feljön, igaz még nem áll tökéletesen, de majd hamarosan.
A centi különösen akkor hasznos ha valaki izomépítésre tornázik, mert akkor a leadott kilók nem olyan látványosak, hiszen az izom 10* tömörebb mint a zsír.
Hát én sem tudom, mit csinálnék a digitális mérlegem nélkül:)
Én centiben jobban látom a változást, de sajnos erre is rá lehet szokni, a férjem már röhög rajtam, ha látja hogy lobog utánam a centi amint a fürdőbe rohanok:)
Azt vettem észre, ha megnyomom az edzést, (minden nap kb 40 perc taposógép utána torna) a súlyom stagnál. Állatira idegesít.
Ne keseredj el! Annak örülj, ami lement, csak arra koncentrálj, hogy érzed, hogy laposabb a hasad!
Én is mérem magam minden nap. Muszáj (nekem) ! Ha nem látom,akkor elkanászodom. :)) Elromlott múlt héten a digitális mérlegem, össze is zavarodtam. Vettem egy másikat 3 nap múlva, azóta béke van.
Ha nem látok fogyást, akkor megnyomom a következő napot, ha látok, akkor meg az hajt.
Centit eddig nem írtam, de két napja lemértem magam, majd 1-2 hét múlva megint fogom.
Szia! megírod nekem de privátban a kapszula nevét?Itt ki ne írd,mert kizárnak!
Én is üdvözöllek mint új tagot,és gratulálok az eredményeidhez.Szerintem sem lehet mindent megvonni magunktól,néha kell egy picit vétkezni.Jó,hogy sok gyümölcs van már,így a nasshiányomat tudom vele csillapítani.
Sziasztok,
köszi, hogy csatlakozhattam:)
Kétgyerekes anyuka vagyok, a nagyom is még csak 2 év 3 hónapos. Az első terhességem alatt szedtem fel sokat, ami még mindig rajtam van. Kb 10-12 kg-t szeretnék leadni.
Én a paleo étrendet követem, végülis ennek is az az alapja, hogy nincs fehérliszt, cukor, finomított dolgok, cukros üdítők. Egy pár kiló már lement, de néha nagyon neki tudok keseredni, olyan elérhetetlennek tűnnek a régi gatyáim.
Én sem bírom ki, naponta mérlegre állok.
Ti centivel is méritek magatokat?
Mindenkinek kitartást!