Fogyás, ahol nem az idővel, hanem a türelmetlenséggel állunk hadban...Nyárra már mutasson valamennyivel kevesebbet a mérleg (beszélgetős fórum)

Mert azon gondolkodtam, a fogyókúrázók körében, akik átlagos emberek, mindig valami határidőt szabnak. ha vége lesz a diétának...ha elérem az álomsúlyt...adig így meg így meg így meg így eszek, mozgok...Aztán utána? csak paleo édesség, csak Norbi bukta, csak gyümölcssali, csak édesítőstúró...? vagy aztán sznek bármit, mint egy átlagos ember, mértékkel, gyakrabban ellenőrizve súlyukat és azonnal diétás nap, ha a súly emelkedik?! mert ugye a már kialakult zsírsejtek nem tűnnek el, csak leapadnak...

Manapság már annyi jófajta recept van, diétás ez-az, amivel lehet helyettesíteni az édességet. Természetesen nem ugyanaz, de itt jön képbe az önkontroll. Én nem mondtam le teljesen az édességről, kb havonta egyszer rámtör, hogy ide nekem egy csokitortát, megeszek egy fél szeletet és ennyi. Egyszerűen ennyi már elég, és a lelkivilágom is nyugodt tőle :-)

Hogy függ össze a két dolog? XD

Szerintetek aki szereti az édességet és átlagos életet él, le tud mondani egy életre az édességről?

Köszönöm szépen!

:(((( Kitartást kívánok!

Van amit az ember igyekszik még maga előtt is titkolni, vagy legalábbis úgy tenni mintha nem létezne. Egyszerűen egy olyan ördögi magánéleti körbe kerültem amiből nincs kiút, legalábbis jelenleg nem látom a kiútat. Van okom a stresszelésre és a szorongásra, de arra is, hogy erős legyek, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy összeroppanjak.

Mit minek?

Minek?

Sok sikert neked a kilábalásból!

Mármint mit nem értesz?:-D

De.harmadik hónapig még minden másnap jártam tornázni is, az addigi életemet nem felszámolva. Akkor begörcsöltem a futópadon és a doktorbácsim azt mondta, akkor most nem kéne sportolni, maximum egy kicsit sétálgatni. Mivel végig dolgoztam, a séta meg volt, napi 2 km tuti, mert busszal jártam. Kaján nem változtattam, ugyanúgy ettem, mint addig évekig. de abbahagytam az intenzív mozgást. napi egy terhességi vitamint szedtem végig, ami nekem sok volt, mert a második terhességkor le is állította a doki. Amikor láttam, hogy jobban szaporodnak a kilók, a doki és a védőnő mosolygott, hogy vékoyn voltam és izmos, sportos, ez ilyenkor természetes, ez nem durva, eszembe ne jusson kevesebbet enni, mert ezt szokta meg a szervezetem. Aztán marha hamar elkezdtem vizesedni. Nem kicsit, nagyon. Komolyan elefántkinézetűek voltak a lábaim. Aztán jött a rossz vérkép, fehérje a vizeletben, magas vérnyomás és kórház toxémiával a küszöbön. A szülés után elkezdtem fogyni automatikusan, de akkor jött a generalizált szorongás súlyos verziója, az építkezés és valami furcsa hormonális változás. Olyan pattanásos lettem, mint még soha. tejem nem volt, jöttek a kudarcok, félelmek, magánéleti problémák. Olyan állapotba kerültem, hogy a szeorongásos-kényszerképzetes-depressziós állapotom engem és a babát is veszélyeztette. és ott háttérbe szorult a fogyás, azt próbáltam valahogy elérni, hogy olyan szinten tartsam a kedélyállapotom, hogy ne szaladjak el. és igen, a kaja sokszor segített ebben. A sport is segített volna talán, de annyira magányos voltam annyi gonddal, hogy volt, hogy hónapokig nem tudtam kimozdulni otthonról. És nem volt kedvem semmihez. Mozogni legkevésbé. gyűlöltem magam mindenért.Hullámokban jött az elhatározás sikerrel és a feladom időszak. Aztán terhes lettem újra, persze már túlsúllyal és egy nagyon problémás terhességgel, ami tovább rontotta az állapotomat lelkileg. Az öngyilkosság gondolatáig süllyedtem. Aztán ahogy változtak a dolgok, nőttek a gyerekek, alakultam és egyre könnyebb életben maradnom. Tavasz óta elkezdtem 10 évnyi kemény ellenállás útán gyógyszert szedni, s most már csak napi felet szedek, de a változás hihetetlen. Bárcsak előbb szedtem volna. Kezdek visszatalálni a régi magamhoz és talán most felfogom, hogy nem bűn, ha magammal is foglalkozok...talán most sikerül lefogyni és visszatérni a régi magamhoz. Bocs a hosszúságért, sokkal összetettebb és bonyolultabb évek vannak mögöttem, de ezek nem indokok valóban a súlyomra. sajnálom , hogy a 30-as éveimet ilyen állapotban töltöttem, két hét múlva leszek 40...De örülök, hogy kijöttem belőle, s ha most valaki megkérdezné, hogy dagadtam vagy betegen, akkor azt mondom: dagadtan! Bár összefügg a kettő nálam...

Rajtad is érzem a folyamatos stresszelést, szorongást. :(

Értem már. Amíg a lelki gondjaidat nem tudod helyretenni, addig a fogyás sem fog sikerülni. Ugyanis ehhez nagyon erős akarat kell. Akinek a lelke nincs rendben, annak nem is fog sikerülni. :( Sok sikert kívánok neked!

Nem nagyon értem, amiket írsz. :(

De miért nem figyeltél oda a terhesség alatt? Ne haragudj meg rám, de tényleg nem értem. Én soha nem voltam vékony, tinédzser korom óta a telt kategóriába tartoztam, de terhesség alatt is csak 13 kg-ot híztam, mert tudtam, hogy oda kell figyelnem, mert nem vagyok gebe. Fel nem tudom fogni, hogy hogyan lehet 38 kg-ot hízni terhesség alatt. :(((( Szurkolok neked, hogy sikeresen lefogyj és meg is tartsd! :)

Tény, hogy lefogyott cukornádkisasszony, de nem hiszem, hogy a legjobb módszerrel. Délután négy után már nem evett, azt hiszem, ez alapból gázos. No, meg melegszendvics, csokis keksz, pár darabot bekapott, amikor úgy látta kedve. Szerintem azért a napi ötszöri étkezést be kéne tartani, és normális, emberi táplálékot magunkhoz venni, zöldségeket, halat, magvakat, húsokat. A cél oké, a fogyáshoz gratulálok neki, de nem tartom jó módszernek. Az örökös kalóriaszámolás sem az én asztalom. Megvan, miket eszem, és abból annyit, amennyire épp jóllakom. Pl. ebédre egy tányér levest, egy combot paradicsomsalátával. Nem méricskélem, hány deka, mi mennyi.

Ez most tuti!

Mit értesz éhezésen?

Pont most írtam a naplómban, hogy kiszámoltam néhány nagy sikernaplóban az egy napi kalóriát, ha nem írták. Hát legtöbbjüknél 1000-1200kcal/nap, maximum. és lefogytak. És tartják. Évek óta. és ők úgy érezték mennyit esznek és nem koplalnak. pl: Cukornádkisasszony...Kitartók voltak, nem azon filóztak, miért torpant meg a fogyás, hanem kivárták, amíg újra csökkenni kezd.

Fel a fejjel, nem jó mindig a múlton rágódni! Most majd megcsináljuk és többé nem engedjük, hogy az evés irányítson!

Én 170 cm-rel 58 kg osan úgy gondoltam, hogy ha híznék 5kg-ot addig futnék és nem ennék, amíg le nem fogyok. Igénytelennek tartottam azt, aki hagyja, hogy elhízzon. Na...most pofázzak!nekem 9hónap alatt sikerült és 10 év alatt lefogyni nem. senki sem tudja, milyen a másik cipőjében járni.

Én iszonyú kövérnek láttam és éreztem is magam mindig, mióta meghíztam. Nem szívesen találkoztam senkivel "régről", könnyű volt új városban. A család a lelki betegségem miatt aggódott inkább, a súlyom csak akkor volt téma, ha én felhoztam. A környezetem pedig így fogad el, sőt sokan azt mondják, hogy vékonyan el sem tudnak képzelni, mert annyira csinin és fiatalosan öltözök, hogy nem extrémen feltűnő a súlyom. persze nem láttak strandon.ha meglátnak rólam egy régi képet, persze mindenki megérti, hogy mi a bajom

Én folyamatosan próbálok azóta lefogyni, de a kismamaság nem csak sok kilót, hanem a generalizált szorongás című drámát is az életemre hozta, ami akkora teher volt-van-lesz, hogy az erőmet az őrölte fel mindig, hogy azzal megküzdjek. és a súlyom elleni harcot dobtam mindig oda, ha meg akart enni...

Terhesség alatt 38 kg-ot híztam. Aztán megindult a fogyás, újra terhes lettem és ismét 100 kg-mal mentem szülni.

Amit a net ír, az meg nem érdekli...mázli, hogy ő nem kövér és mindig sportol vmit.