Elmaradt ünnep (beszélgetős fórum)

A fátyol sohasem jó, úgyhogy ideje ledobni.

A gyerekeid valószínüleg természettől fogva kicsit önzőek, de az is igaz, hogy sokakat a helyükre billent egy kellőképpen radikális és jó időben jött lelki fenékenbillentés.

Én is továbbtanultam, aminek a költségeit ugyan ők fizették, de igyekeztem és egy idő után tudtam is hozzájárulni a saját költségeimhez. Beleadtam a rezsibe, mikor egy ideig együtt laktunk és persze segítettem is a háztartásban. Nem azért mesélem, mert fényezni akarom magam, mert nem voltam csodagyerek és még csak olyan nagyon szorgalmas sem, de muszály volt egy gondoskodnom magamról, még ha nem is teljesen az első időkben. Szimplán, mert elég nyilvánvaló volt, hogy meddig ér a takaró és mennyit képesek adni nekem, mind pénzben, mind bármilyen más módon. Egészen biztos, hogy nem vettek volna fel kölcsönt arra, kétszer annyi idő alatt végezzem el a főiskolát, mint kellene.

Az öcsém lassabban ébredt: ami nem teljesen az ő hibája volt. Mikor rá lett szorítva, kiderült, hogy kivállóan képes magára gondot viselni - jobban és többet vasal, mint én - és, ha kell neki, ki tud jönni a fizujából, sőt még spórolni is képes.

Szerintem, vezess be radikálisan új rendszert a gazdálkodásban és a háztartásban is. Járuljanak hozzá a háztartáshoz anyagilag. Ne mosd ki a szennyesüket, mond meg nekik pontosan mit vársz tőlük és tedd nyilvánvalóvá, hogy vagy ez, vagy mennek a saját útjukra. Hidd el: Te is és ők is jobban járnak majd vele.

Ne hibáztasd már a gyerekeidet azért mert te mindent megtettél értük,és ők nem viszonoznak semmit!

Te az anyjuk vagy!Tegyél is meg mindent!DE,neveld is közben őket legalább tiszteletre.

Mert eddig csak az ölükbe pottyant minden,teljesen természetes dolog...

Nekem is fizettek külön órákat,besegítettek a nyelvvizsgám árába!egy részét megkerestem én diákmunkával,DE mindig hálás voltam érte,hiába hogy ez volt a "dolguk" hogy nekem segítsenek!!!!!

Tiszteltem és tisztelem még mindnig a szüleimet,és mivel jóérzést is neveltek belém ezért nem itt kesereg anyám hogy még a névnapján is letojom a fejét...

Ne haragudj,de én így látom,ez az én véleményem.

Sajnállak,mert te csak a legjobbat akartad nekik,és ezt kaptad vissza,de erről nem hiszem hogy ők tehetnek.

Utólag is boldog névnapot!

Amúgy meg szerintem ha ennyire bánt,akkor egyszerűen ülj le velük,mondd el nekik ezt az egészet,hátha "megváltoznak".

Nem értem, miért lep meg, soha életükben nem voltak tekintettel önmagukon kívül senkire és semmire. De ez sajnos csak részben az ő hibájuk, nagyobb részben a tied. Viszont ezért most benyújtani nekik a számlát nem túl elegáns dolog :/

Ha abban nőttek volna fel,hogy ezek az ünnepek fontosak és bensőségesek és ilyenkor együtt ünnepel a család, valószínűleg nem így történt volna. De te készültél és elvártad őket, hogy kitalálják a gondolataidat. Nem sikerült, sajnálom. Láthatóan nem túl tapintatosak és empatikusak a gyerekeid.

De zokogás helyett változtass, még nem késő átformálni a családi szokásokat. Itt a remek alkalom a karácsony, máris kezdd el szervezni, hogy más legyen ;)

Ami nekem még nagyon különös, hogy már rég egyetemisták a gyerekeid, de te még mindig percre pontosan tudod, hogy hány óra hány perckor ki hány kilométert rohant azért a papírért. Miért a múltat ápolgatod ilyen intenzíven?

Először is: én is nagyon sajnálom, hogy a cikkírónak így kellett csalódnia a gyerekeiben. De mindezt hiba lenne összevetni az értük hozott áldozatokkal, és felesleges is. Napestig lehetne sorolni ugyanis, hogy mit tesz meg a gyerekeiért egy anya, mennyi pénzt költ rájuk, ha kell, ha nem, épp ezért kár is belekezdeni, ha mégis megteszi valaki, ő fog visszásan kijönni a történetből.

Ha ezek a gyerekek azt látták otthon, hogy mindenki névnapját megterített asztal mellett szokás ünnepelni, akkor nagyon nagy hiba így megfeledkezni az édesanyjukról, és akkor is az lenne, ha 20 évesen már hazaadták volna a fizetésük egy részét. Nem tetszett nekik az édesanyjuk válasza? Nem, mert szembesítette őket a figyelmetlenségükkel és érzéketlenségükkel, ahogy gyerekkorukban is nyilván sokszor kellett, inenntől az ő döntésük, hogy legközelebb másképp lesz-e. KÖnnyen lehet, hogy igen.

És akkor ez az egész történet nem szól másról, mint egy akaratlan megbántásról, gyermeki önzésről, figyelmetlenségről, ami máskor, másnál is előfordulhat, de nem feltétlenül jelenti, hogy velejükig romlottak a gyerekek.

Jövőre szerintme már egészen msképp lesz.

Boldog Névnapot!

Viszont azt kell mondjam, nekem is inkább az jött le a cikkből, hogy valami valahol talán el lett rontva, volt több részlet is, ahol felkaptam a fejem, pl hogyan síklottatok át a felvételizés határidején (ott a szülő feladata, hogy mire lejár a határidő, megszülessen a döntés és be legyen adva a jelentkezés), aztán hogy másnak kellett szólnia, hogy X Y helyen pótfelvételi van, hisz sok iskola hirdet meg ilyet utólag, ezt lehet figyelni (és szerintem még szintén nem egy kamasz fiú dolga, pláne ha nem annyira eltökélt), és ha már számítottál rá, hogy valahova azért felvételizni fog mégis, akkor miért nem volt otthon megfelelő űrlap, miért szombaton kellett futkozni utána, pláne ha még autó sincs a családban senkinek... ne haragudj, de ezekre mindre előre fel lehetett volna készülni...

Másik pedig, hogy ha eddig nem ült össze a család napi szinten az étkezéseknél, akkor miért várod el, hogy ünnepeken megtegyék, valószínű kis koruktól fogva nem nevelődött beléjük ennek értéke...

Nem beléd rúgni akartam, ha bármi ebből nem így történt, akkor elnézést, de ennyi írásból ez jött nekem le, mert nem hiszem, hogy léteznek eredendően hálátlan, és az illemet nem ismerő gyerekek, út közben lesznek ilyenek... és persze most vannak a legrosszabb korszakukban is, beszélgess velük többet, még most sem késő, vissza fognak találni hozzád!

Sok szerencsét!

Te most tényleg felsorolod egy cikkben micsoda áldozatokat hoztál a gyerekeidért az évek alatt, akik még arra sem képesek, hogy felnőtt fejjel leüljenek téged ünnepelni??!!

Gáz, hogy nem tisztelnek annyira, hogy amikor olyan lehetőség van, hogy az édesanyjukat ünnepelhetnék, ők ezt nem érzik fontosnak.

De ugyanígy gáz, hogy te úgy gondolod, hogy nekik azért kellene ezt fontosnak tartaniuk, mert te mennyi mindent megtettél értük, rohantál a B lapért, nyelvvizsgát fizettél stb, ami csupa olyan dolog, ami egy szülő dolga!

Valamennyire Kangaroo Island válaszát tudom megerősíteni... És a másik oldalról.

Unokatesóméknál az anyuka rá van nőve a gyerekre: Tanuljál, tanuljál, tanuljál... A gyereknek már felnőttnek kellene lennie, de még mindig kisiskolásként van kezelve. A jó szándékot érzem, de el kellene őt engedni, hogy a saját életét élje, és azért tanuljon, mert akar, ne megfelelésből. Természetesen otthon jó náluk minden: óriásfőzések, nagy ebédek, jó család. És ez szépen ránő a "gyerekre"... és azt gondolja, hogy az van. Egyszerűen természetessé válik, hogy otthon vasárnap 4 fogásos kaja van, hogy tisztaság,stb.

Anyuka szépen felvette a "mártír" szerepet. Azért gürcöl, hogy a gyereknek jó legyen... De a gyerek már felnőtt...

A pénzről meg ne is beszéljünk. Se a jogosítvány, se a főiskola, se a nyelvvizsga nem alap dolog. Azért meg kell dolgoznia valakinek...

Sajnálom, viszont Boldog Névnapot kívánok neked-utólag is! :)

Én otthon maradtam volna veled. Tudom milyen rossz egyedül lenni, még ha csak egy névnap is. :(

A gyerekeid örülhetnének, hogy ilyen az anyjuk, de ezt nem fogják belátni, talán soha. Na meg fiúk. A fiúknak nem számít a névnap-szülinap, nem úgy mint nekünk nőknek. :)

Nem tudom hány évesek.De idővel ez elfog múlni, főleg ha elköltöznek.Meglátják milyen jó dolguk is volt otthon, és milyen nehéz az élet.Akkor majd hazatalálnak sűrűbben, és kimutatják hogy mennyire szeretnek, és milyen sokat tettél értük.

Remélem igy lesz.:)

Csatlakozom az előttem szólóhoz: nagyon sajnálom, h ekkorát kellett csalódnod :(

Remélem a gyerekeid felfogják, mekkora fájdalmat okoztak....és az okát is :(

Nagyon sajnálom, hogy így alakult az életed. És a napjaidat így éled.

Bár még nincs gyermekem....de azt hiszem, hogy a szülőnek ez hatalmas fájdalom.

Remélem, hogy a gyerekeid esze egyszer megjön majd és látják, amit látniuk kell! Addig is kitartást neked!