Élettársi kapcsolatban..... (beszélgetős fórum)
Rosszul tudod.
Özvegyi nyugdíjat élettárs, sőt bizonyos esetekben elvált házastárs is kaphat.
Nincsenek különböző hozzájutási formák férjné és feleségnél.
A hozzájutási forma nem nemfüggő.
Van ideiglenes és állandó özvegyi nyugdíj.
Nem lesz joga.
Az élettárs semmit nem örököl, csak akkor, ha van végrendelet.
A házastárssal ellentétben haszonélvezeti jogot sem kap, tehát mennie kell a lakásból.
Az más kérdés, hogy hosszú időbe telik, ameddig ki tudják tenni a jogos örökösök.
Én is így érzem.
Évek óta elviseli, eltartja a pasit a nagy semmiért.
Úgy gondolja, hogy halála után talán kap valami anyagi ellenszolgáltatást.
Élettársak is jogosultak az özvegyi nyugdíjra 10 év együttélés után. Ha közös gyerekük is van (itt erről nincs szó), akkor már 1 év után is jár az özvegyi nyugdíj.
Valószínűleg azért járt vissza, mert a lakás közös volt, és a válással a tulajdonjoga nem szűnt meg.
Addig egyik fél sem zárhatja ki a másikat.
Emiatt nem izgatnám magam.
Furcsa, hogy te, aki szenvedsz tőle, még azzal töltsd hatralévő életedet, hogy próbálsz gondoskodni róla. Mit tesz érte?
Ha netán előbb meghalsz, téged úgysem fog érdekelni, gyerekeid elrendezik vele. Jelen állás szerint egyértelműen költöznie kell.
Majd keres magának másik eltartót.
Nekem az jött le, hogy arra hajazol, hogy ő előbb meghal, és kapsz utána zsét.
Márhogy szeretnél, mert elviselted.
Mártír vagy, és nem hiszem, hogy ez a teljes igazság.
Nagyon bűzlik az öntömjénezésed.
További szép napot! 🌞✌️😊
Én még akár el is hiszem, hisz rengeteg ilyen nem normális ember van, akinek fontosabb, hogy jó és mártír legyen, mint hogy lépjen. Erre nem mentség, hogy mikor megismerted kedves volt, hát ez nem egy nagy szám.
Tudod kivel üvöltözne egy férfi a saját lakásomban, hát igen gyorsan kívül találná magát, meg sem fordulna a fejemben, hogy hova megy. Még jó, hogy legalább már a gyerekeid nagyok, és nem ebben a légkörban nőnek fel...
Nagymamám mondogatta, ha valaki csak nyivákol, de a jó tanácsra mindig van kifogás, akkor az illető nem szenved, csak figyelmet akar.
Amikor világbajnok vibrátorok vannak a szexhiányra, 40 -féle társkereső a magányellen, akkor csak egy idióta marad önként egy fos kapcsolatban.
Szívja a véred, hízik a zsírodon és ahelyett, hogy megráznád magad inkább nyafikázol...
Ennek a férfinek nincs saját jövedelme, fizetése, nyugdíja ? Miért kellene özvegyi nyugdíj ? És semmije nincs ? Csak a rossz természete ? A két lányának se kell.
" Minél jobban megismered az embereket, annál jobban megszereted az állatokat."
Hát én ezt nagyon nem értem. Pont ezt érdemled, mert neked ez így megfelel és nem is akarsz tenni ellene.
Nekem mondjuk fura, hogy a legfőbb gondod az, hogy kapsz-e utána pénzt, ha meghal, és nem az, hogy míg élsz normális életed legyen. De hát kinek mi...
Nagyon le kell papírozni mindent, hogy mikor köteles teljesen elköltözni, hogy semmi váratlan dologba ne fusson bele.
Főleg, ha tudja bizonyítani, hogy nem tud hova menni, utcára nem tehető. Nagyon nem logikus a törvény ebben az ügyben. Azért kellene okosan nyilatkoztatni.
De nem lenne az a pénz, amiért ebbe belemenjek. Nem tudom elképzelni, hogy 100 ezreket keresne a pasi, amiért esetleg, ha rövid időre is megérné a lakást a gyerekeimtől esetleg eljátszani, mert nincs megírva ki és mikor távozik az élők birodalmából.
Egyetértek ! Elsők a gyerekeim !!!
Ráadásul nem is élnek jól már, én nem élnék vele egy lakásban.( Biztos vannak rokonai,stb. oldják meg valahogy a lakhatását. Nem is értem, hogy semmije nincs a pasinak hosszú évek alatt. De mindegy, FI vele akar maradni a lakásban.)
Szomszéd esete. Elváltak, már a férje nem is volt bejelentve, de a pasi visszajárt.
Lecseréltette a zárat, a pasi rendőrt hívott. Kinek adtak igazat? A pasinak, mert nem vitt el mindenét. Akkor tudtam meg, hogy amíg 1 csavarhúzója, zoknija marad valakinek egy lakásban nehéz kitenni.
De Enissa! Az albérlő be van jelentkezve azért nm lehet kitenni. De a pasinak máshol van a bejelentett lakcíme.
Ha mégis maradhat a lakásban, akkor nagy szívás a gyerekeknek. Fórumnyitó! A gyerekeidet nem sajnálnád? Én a sajátomért ölni tudnék. Egy férfit semmi pénzért nem helyeznék elébe még ha jó ember lenne akkor se. de nem vitázni akarok én ezen. nem egyformán gondolkodunk csak ennyi. De szerintem ilyen kapcsolat esetén ahol még az együttélést se lehet igazolni, biztos nem jár özvegyi. Ha meg szomszédok tanúsítják hogy évek óta együtt éltek, akkor a gyerekek nézhetnek maguk elé amíg az öreget el nem szólítja az Úr. Hány éves? Jól van? Élhet még sokat? Bár azt olvastam az akit nem szeretnek, hamarabb hal.
További ajánlott fórumok:
- Apám hivatalosan élettársi kapcsolatban él, ha meghal kinek kell eltemettetni?
- Te melyikre "esküszöl", a házasságra, vagy az élettársi kapcsolatra?
- 18 éves lányom élettársi kapcsolatban él, iskolában sok hiányzása van, azt szeretném tudni jár-e neki ellátás?
- Házasságkötés vagy élettársi kapcsolat?
- Felvehet egy nő fehér ruhát az esküvőjére, ha már élt másvalakivel élettársi kapcsolatban?
- Lombik program és a bejegyzett élettársi kapcsolat