Életet adni s közben kicsit belehalni. (beszélgetős fórum)

Nagyszerű. Neked pont most kellett ide keveredni te " iskolamészárlásos " amikorra végre lecsillapodtak a kedélyek.

Bár lehet kár rád reagálni, mert csak erre vártál, hgy valakit felidegesíts. Most biztosan boldog vagy. Lehet te így gondolod most éppen és lehet hogy sajnálnom kéne téged e miatt, de ha lehet ezt a véleményedet inkább tertsd meg. Nem kell friss kismamáknak ilyeneket magyarázni. Ha ilyen sötéten láod a világot, burkolózz magadba okosan. Pfff.

kedves cikk író Anya társam!

Így ismeretlenül is nagyon büszke vagyok rád!

Kívánok minden jót és boldog babázást!

Amúgy miben hibázott? EZt elmondta?

Vagy esetleg csak annyit mondott, hogy "sajnálom, ami Önnel történt" , s Te esetleg ezt véled a saját hibája elismerésének?

Rengeteg műtétnél van nem várt komplikáció, sajnos Nálad is volt.

Tedd ezen túl magad, élvezd a kislányod fejlődését! Minden szépet és jót kívánok Nektek!

Javítás:a negatív...

Nem szeretek laptopon írni.

Mint mondtam, nem foglalok állást, ugyanis számomra is volt pár poszt, ami kiverte a biztosítékot. Nem erről van szó. Igaz, hogy minden posztban van kesergés, hol kisebb, hol nagyobb. De azt állítani, hogy ok nélkül kesereg, az túlzás. Az időjáráson, a virágokon duzzogni, apró-cseprő dolgokon-hülyeség. Azon durrogni, hogy meghalnak, betegek emberek-megértem. Hogy otthon van, és nem csinál semmit, az ő dolga, adott esetben baja. Hogy mi volt a kórházban? Túl sok elvárással volt, de ugyanúgy a dokik egy része is megéri a pénzét.

Értem én, hogy tenni kell a dolgokért. De azt is meg lehet érteni, hogy ő máshogy éli meg a világ dolgait. Ezzel is neki lesz rosszabb, hogy nem látja meg, nem helyezi előtérbe az apró örömöket, az ő vesztesége, nem a tiétek.

Jaj Lányok!

Ne már...

Hogy tud így eldurvulni egy ártatlan fórum?

Nem vagyunk egyformák. Hál' Istennek. Van aki ezért nyavalyog, van aki azért. Míg valakit "odabaszik" egy élethelyzet és világvégeként éli meg, más ugyanazon megrántja a vállát.

Mondjuk én is könnyen beszélek, de mindenki személyesen felelős a maga szintjén az életéért, sorsáért.

Teréz!

Örülj a pici babádnak, mert egy Isteni ajándék. Ezen az egészen pedig tedd túl magad, jobb lesz neked is, hidd el.

Továbbra is kívánok nektek minden jót:)

A cukormázas családi idillért tenni is kell. Nincs olyan ember akinek a családjában nem történnek tragédiák, és nincs semmi gondja az életben. Ezt csak az hiszi aki nem lát az orránál tovább.

Munka? Volt, de otthagyta. Hogy nehéz volt? Biztosan. Másnak is az. Tanulni kell, keresni kell a lehetőségeket, és érdekes módon nagyon sokan megtalálják. (Csak halkan kérdezem meg pl. megtanult egyetlen nyelvet is csak alapfokon mielatt otthon volt évekig?)

Az aki csak ül a négy fal között és sajnálja magát, sosem.

Betegség? Nincs olyan beetegsége amivel ne lehetne együtt élni, képzeld, nekem ugyanaz van, mégse siránkozom, hanem megteszem amit lehet és elfogadom amin nem lehet változtatni.

Elveszített két babát? Vagyis három terhességből született egy egészséges gyereke. Elhiszem hogy nehéz, de nem hiszem hogy ez kellene legyen élete tragédiája... vannak akik sosem esnek teherbe, mégsem töltik azzal a napjaikat hogy egyfolytában siránkoznak. (és még mielőtt valaki a cukormázzal jönne, nekem pl. sosem sikerült teherbe esnem, de ez van, rengeteg nővel megtörténik, csak a többség nem nyavalyog ennyit).

Nem keresem magam rommá sajnos, megvannak a problémáim, csak nem tárom nyilvánosság elé, nem véletlenül.

De aki bármi van, csak a rosszat látja, az szerintem nem jó hozzáállás.

A naplóról meg nem írok semmit, volt pár poszt, ami kiverte nálam a biztosítékot, nem tette szinpatikusabbá az íróját, sőt. A való életben kerülném messziről.

Kedves Teréz!

A 107. hozzászólásig jutottam, majd ha lesz időm tovább olvasom, de reagálnom kell egyszerűen az itt olvasottakra. Nagyon sajnállak téged, hogy ilyen rossz élményként maradt meg benned a kórházi tartózkodás és maga a szülés, de már meg ne haragudj, te sem vagy egy habos sütemény! Ilyen hozzáállással nem csodálom, hogy így is érzed magad. Olyan dolgokon puffogsz durrogsz, amit más ember simán elfogad. Nem értél ki az ebédre? Hát gondolom abban a kórházban is van ebédidő, és senkire nem várnak. És nem hiszem el, hogy nem volt senki, aki bevigyen neked egy kis élelmet. A szoptatást sem mutatták meg? Hidd el nekem is csak egyszer (még a szülőszobán), utána se mutatta volna senki, ha ki nem nyitom a kicsi szám, és meg nem kérem szépen a nővért. A papírokat is neked kellett volna intézni, kicsit jobban rákészülni erre a dologra, a védőnő biztos segített volna, ha kéred. A kórházakban a személyzet így is ember felett túlterhelt és mocskosul alulfizetett (én nem ebben a szektorban dolgozom). Persze nem azt mondom, hogy embertelen viselkedést kell tanúsítaniuk bárkivel szemben is, de te is kijöhetnél a borsószem kisasszony szindrómából. Trapistinek (remélem jól emlékszem a névre) sok dologban igaza van, gondold már át kicsit.

Mindazonáltal csupa jókat kívánok neked és az aranyos kislánykádnak.

Én is beleolvastam a naplódba. Valóban a csalódottság és keserűség szövi át. De felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon hogyan is szólhatna a boldogságról, amikor nincs munkád, a férjednek is alig a falig, beteg voltál, két babát elvesztettél, a harmadikra sokat vártál, betegek a szüleid, rengeteg haláleset történt a családodban, családi tragédiát, a testvérek, sógorok viselkedését tűrted, emésztetted napról napra...

Az élethez pozitívabban kell hozzáállni. Mondja az, aki rommá keresi magát, és él, mint Marci Hevesen egy cukormázas családi idill részeként.

És ezzel nem azt mondom, hogy neked van igazad bármiben is, és azt sem, hogy nincs.