Egy dajkaanyaság története az életadó szempontjából (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Egy dajkaanyaság története az életadó szempontjából
Mi az, hogy valaki jobban megérdemelné más gyerekét?
Te is én is találhatnánk olyan örökbefogadó szülőket akik jobb körülményeket tudnának a gyerekünknek biztosítsani és még nagy szeretetben is nevelnék, akkor most önzők vagyunk, mert a gyerek érdekeit szem előtt nem tartva, nem mondunk le a részükre a gyermekünkről? Itt nem olyan nőről van szó aki a híd alaltt él és állítólag nem is ilyen megfontolásból mondott le a gyermekéről.
Értjük.
Állítólag még nem történt meg a lemondás és az apa házastársa általi örökbefogadás, csak ténylegesen az apa vitte el a gyereket, szóval "nincs kész a papír".
Csak arra akartam felhívni a figyelmét, hogy még akár vissza is csinálhatná ha akarná. De nem akarja.
De most komolyan......nem értitek????
Ez nem olyan, mint egy válásnál, hogy a szülők harcolnak a gyerekekért. Ő a szülés után lemondott a szülői jogairól, az apa javára. Az apa házastársa pedig örökbe fogaja a gyerkőcöt. Innentől kezdve, hogy kész a papír, már hiába megy ő a bíróságra....nincs az a bíró, aki ezek után neki ítélné a babát/gyereket. Az anyagi helyzetük szóba sem fog kerülni, mert a bírót nem fogja érdekelni. Elolvassa azt a papírt, és ennyi.
Lemondott, nem kell neki....nem tudom, hogy írjam még??? Ahol a szülők harcolnak a gyermekért, ott végig mindkettő azt mondja, hogy kell, kell, akarom, akarom.....
Ő állítólag barátságból csinálta. Szerintem pénzért. De ez most mindegy is. Bánni fogja élete végéig. Most még visszacsinálhatná.
Nekem is van két gyerekem, tudom mivel jár.
Szerintem nagy eséllyel ő kapná meg, de ha nem akarja ezt a gyereket, nincs mit tenni.
Nem értem. Egy barátság nem lehet erősebb egy anyai érzésnél, az ösztönnél.
én nem tudnám ezt így végigcsinálni. én azt hiszem hagynám a barátságot, és kérném vissza a gyerekem!
soha nem hevered ki. te vagy az anyja, és mások is nevelnek egyedül kisgyereket, nehéz, de megoldható. ha pedig igazi a barát, most áll csak melléd igazán...
Szia Holdfényhercegnő!
Elolvastam a cikkedet. Hát nem semmi helyzet. A barátnődet egy életre boldoggá tetted a babával, de Neked nagyon nehéz lesz ebből kilábalnod, főleg ha mindig látod a babádat, amikor csak a barátnőddel találkozol. Az anyai érzések szerintem sosem fognak elmúlni, hiszen te hordtad ki, te szülted meg a kisfiút...
Sok erőt kívánok Neked a további életedhez. Ha megtalálod életed párját és később még valamikor vállalsz vele babát, talán könnyebb lesz elfogadnod ezt a mostani döntésedet. A jószandék vezérelt, de most nagyon nehéz lehet neked.
Nyilvan a baratnoek a gyerekre gondoltak csak aztan...
Nem is tudom, hogyan lehet aztan egy ilyen baratsagot folytatni, ugy ertem nem beleszolni a gyereknevelesbe stb.
Ok pedig hogyan gondolhattak, hogy a szulo anyanak ez utana nem fog fajdalmat jelenteni?
De ok boldogok.
Egy baratsag kolcsonos tisztelet is es abba ez nem fer bele, a masik testet-lelket tonkretenni.
Alapvetően egyetértek, de szerintem ilyen esetben az anyatej nem létfontosságú. Sőt, a posztoló jobban tette volna, ha nem teszi mellre a gyereket, így még tovább nehezítette a saját dolgát.
Nekem az jön le, hogy csúnyán kihasználták...
Megdobbentem.
Boldogan elmentek es ennyi?
Es a babanak az anyatej?
A melleid? A fajdalmad? Hormonok? A baratsag??
En a baratnom nem hagynam igy magara ilyen allapotban.
Foleg miutan ezt tette ertem.
En ilyet nem is fogadnek el baratnomtol, de legvegso esetben egyaltalan nem ingyen. Es ez az egesz dajkaanyasdi...
Nem olvastam végig a hozzászólásokat, lehetetlenség is ennyit. A véleményünket kérdezted, leírom az enyémet: szerintem nem véletlenül vannak öszönei, érzései az embernek, és nagyon megszenvedi, aki ellene tesz. Én is ellenzem a béranyaságot, erkölcsi alapon, és ez a történet megerősít ebben: igenis, te is érezted, hogy nem normális dolog odaadni a gyermekedet, és most azért szenvedsz, mert megtetted. Nagyon tiszteletreméltó dolog, hogy segíteni akartál a barátnődéknek, de a te lelki egyensúlyod, életed túl nagy ár érte. Vannak olyan dolgok, amiket segítőkészségből sem szabad megtenni. Pl. egy filmben is az volt, hogy egy házaspár nehéz körülmények közé jutott, és annyira szerették egymást, hogy mindkettő kész lett volna elválni a másiktól, hogy egy gazdagabbal boldogabb legyen... Ez önmagának mond ellent.
Még egyszer: ítélkezés nélkül ez a véleményem: a segítő szándékod tiszteletet érdemel, de szerintem helytelenül cselekedtél. Remélem, meggyógyul a lelked. Szívből kívánom neked.