Családon belüli erőszak ellen (beszélgetős fórum)

Azt hogy rossz a hozzáállás. Ha "nem az én dolgom, a más családja", minek írtad meg ezt a cikket? A családon belüli erőszak és egyáltalán bármiféle bántalmazás nem magánügy, hanem társadalmi.

A bántalmazott anyuka gyereke lesz az enyémnek az osztálytársa, kollégája, a szerelme mondjuk remélhetőleg nem, mert a minta az minta.

Ha felismeri valaki, már tud ellene tenni, addig semmit.

Én mint szülő, annyit tudok tenni, hogy a saját gyerekem radarját kiélesítem a bántalmazott emberekre, na meg pozitív példákat mutatok neki (nem csak itthon, hanem olyan közegbe viszem, olyan családokkal tartok kapcsolatot, ahol nem dívik a bántalmazás az "egy kis pofon még senkinek nem ártott meg" maszlag mögé bújtatva).

És akkor a szóbeli bántalmazásról még nem is beszéltünk...

Pedagógus van itt? Biztos tudnátok mesélni...

Amúgy jó a téma; itt van egy "kis" szösszenet a tévhitekről vele kapcsolatban:

Tévhitek a családon belüli erőszakról, bántalmazásról

Tévhit: A nők is verik a férjüket.

Tény: A partnerkapcsolati testi erőszakkal kapcsolatos esetek 95%-ában a férfi az agresszív fél, és nőt bántalmaz. A fennmaradó 5%-ot a férfit bántalmazó nők, illetve leszbikus és homoszexuális partnerüket bántalmazó melegek alkotják.

Tévhit: A bántalmazás a lakosságnak csak egészen elenyésző hányadát érinti.

Tény: Minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz partnere. Ez jelenleg Magyarországon mintegy félmillió bántalmazott nőt, és ennél valamivel kevesebb bántalmazó férfit érint.

Tévhit: A családi ügyekbe való rendőri beavatkozással könnyű visszaélni. Sok nő csak bosszúból vádolja partnerét.

Tény: A nyugati statisztikák szerint a családon belüli erőszak miatti téves letartóztatások aránya megközelítőleg kettő százalék: éppen annyi, mint a többi bűncselekmény esetében. Továbbá minden törvénnyel vissza lehet élni - a biztosítási ügyek jelentős része csalás, ám a visszaélés ténye miatt mégsem akarnánk megszüntetni a kárvallottak biztosításhoz való jogát.

Tévhit: A bántalmazás főleg az iskolázatlan, szegény rétegek körében elterjedt.

Tény: Minden etnikai csoporton, társadalmi rétegen és lakóhelyen belül hasonló arányban találkozunk bántalmazókkal és áldozatokkal.

Tévhit: A férfi ideges, azért csap oda. Az ő vállát nyomja a család minden anyagi gondja.

Tény: Az erőszak nem megfelelő módja annak, hogy valaki levezesse az idegességét. Semmilyen családi szereposztás nem indokolja a másik megalázását és megverését.

Tévhit: Egy pofon még belefér a szerelembe: levezeti a feszültségeket, és aztán minden rendbe jön.

Tény: A "pofonra csók" sztereotípia csak a tévéfilmekben működik. A gyakorlatban a pofonok nem kölcsönösek, és nem múlnak el nyom nélkül. Az első pofont követni fogja a többi, és a bántalmazás egyre szélsőségesebb és durvább lesz.

Tévhit: A bántalmazott nők mazochisták. Élvezik a verést, különben nem maradnának.

Tény: A mazochizmus egy pszichés betegség, amely körülbelül olyan gyakori, mint a skizofrénia vagy a többszörös személyiség. Valószínűtlen, hogy a nők többsége (illetve a nők mazochizmusáról szóló vélekedés szerint mindegyike) ebben a súlyos betegségben szenvedne. A válás vagy elköltözés sok nő számára anyagi vagy lakhatási okok miatt nem lehetséges, ezért kényszerből maradnak az elkövetővel.

Tévhit: Ha a nőnek tényleg rossz lenne, hogy verik, akkor nem maradna.

Tény1: A nők nagyon gyakran hisznek, vagy reménykednek a bántalmazó ígéreteiben: ilyesmi többé nem fordul elő többé. A nők gyakran anyagilag is függnek házastársuktól, nincs hová menniük, vagy félnek, hogy házastársuk bosszút áll, ha elhagyják.

Tény2: A bántalmazott nők számára a statisztikailag legveszélyesebb időszak a válás vagy szakítás után kezdődik.

Tévhit: A nők néha kiprovokálják, hogy verjék őket.

Tény: Senki sem érdemli meg, hogy megverjék még akkor sem, ha idegesítően vagy zavaróan viselkedik. Egy érett személyiségű felnőtt képes felelősséget vállalni a cselekedeteiért. A felelősség azt terheli, aki ütésre emeli a kezét.

Tévhit: A családon belüli erőszakot az alkohol okozza.

Tény: Az alkohol önmagában senkit nem tesz erőszakossá, viszont feloldja azokat a gátlásokat, amelyek máskor kordában tartják az erőszakra való hajlamot. Az ivás és a bántalmazás két különböző probléma. Ha az egyiket megszüntetik, attól hogy a másik még nem múlik el.

Tévhit: A legtöbb ember elítéli a családon belüli erőszakot.

Tény: Sok ember elzárkózik az áldozatoktól, és efféle magyarázatokat gyárt:"Szabad emberek, nekik biztos így jó", "Semmi közöm hozzá, hogy mi történik mások otthonában" (ál-liberalizmus); "Még engem is megütne", "Nem akarok bajba kerülni" (félelem); "Engem is vertek gyerekkoromban, mégis tisztességes ember lett belőlem", "Vannak nők/gyerekek, akik csak az erőszakból értenek" (erőszakos attitűdök); "Ha tényleg lenne ott valami baj, a rendőrség biztos kijönne, és bevinné a bántalmazót" (téves hit a törvényekben és a hatóságokban ); "Jó fantáziája van ennek a gyereknek", "Olyan jóravaló ember az, ismerem, soha nem tenne ilyet", "Ez a nő biztos nagyon kielégítetlen, hogy ilyesmiket beszél" (az áldozatok megkérdőjelezése). A gyakorlatban az áldozatokat messze kevesebben támogatják, mint az elkövetőket.

Tévhit: Ami az otthon falai között történik, ahhoz a külvilágnak semmi köze. A magánéletbe nem lehet beleszólni.

Tény: A verés és a bántalmazás számos esetben bűncselekmény, ezért nem menthető fel azzal, hogy otthon történik. Magyarországon a meggyilkolt nők 60 százaléka házastársa vagy élettársa áldozata. Ez nem egyéni, hanem társadalmi probléma.

Tévhit: A törvény megvédi az áldozatokat.

Tény: A világ legtöbb országában - Magyarország is ezek közé tartozik - a családon belüli erőszak áldozatait nem védi hatékonyan a jog. A rendőrségek és a bíróságok még a meglévő törvényeket sem szívesen alkalmazzák, pedig még ezek alkalmazásának esetén is sok súlyos bűncselekményt meg lehetne akadályozni, a jogalkotók pedig mereven elzárkóznak a törvények módosításától.

Tévhit: A rendőrök letartóztathatják a bántalmazót.

Tény1: Magyarországon családon belüli erőszak esetén a rendőrség még mindig gyakran reagál úgy, hogy "családi ügybe nem avatkozunk, csak ha vér folyik". A rendőrség köteles kiszállni a helyszínre, és ott a lehetőségeihez mérten intézkedni. (Erről lásd bővebben a vonatkozó ORFK intézkedést.)

Tény2: Bár vannak országok, ahol a családon belüli erőszak áldozatait védő törvényeket megszigorították, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az elrettentés nem elég. A bántalmazásnak csak akkor lesz vége, ha a bántalmazók segítséget kapnak a saját erőszakos magatartásuk megváltoztatására.

Tévhit: A segélyvonalak és az anyaotthonok felbomlasztják a családokat.

Tény: A menedékházak megmentik az áldozatokat attól, hogy további bűncselekményeket áldozataivá váljanak. Egy olyan család, ahol valaki üti-veri a többieket, nem képviselhet minden áron megtartandó értéket sem a társadalom, sem az érintettek szemben.

Tévhit: Aki egyszer bántalmazó volt, az is marad.

Tény: Egyes nyugati országokban célzott egyéni vagy csoportterápia segítségével (amit gyakran kísér felfüggesztett börtönbüntetés) a bántalmazó férfiak képesek felhagyni a nőpartnerük elleni fizikai erőszakkal.

Tévhit: Aki egyszer bántalmazott nő volt, az is marad.

Tény: A tapasztalatok és a statisztikák azt mutatják, hogy az a nő, akinek sikerül végleg kimenekülnie egy bántalmazó kapcsolatból, és szakszerű segítséget kap a feldolgozásban, hamarabb észreveszi a korai figyelmeztető jeleket, és már idejekorán kilép a kapcsolatból.

Tévhit: Ha a nő nem ad okot rá, akkor nem is bántják. Csak tudni kell irányítani a férfit.

Tény: A bántalmazónak bármilyen indok elég lehet arra, hogy verést kezdeményezzen. Gyakori, hogy indokai teljesen ellentmondanak egymásnak.

Tévhit1: Egy gyerekszüléssel megmenthető a kapcsolat. Ha megszületik az első gyerek, a bántalmazás abbamarad.

Tévhit2: Még a durva férfiak is lovagiasak, ha a nő kiszolgáltatott, például ha beteg vagy terhes.

Tény: A családon belüli erőszak áldozatainak több mint 25%-át akkor is megverik, amikor terhes. (Az ilyen esetek 10%-ában a verés vetélést okoz.) Sokszor épp a terhesség ideje alatt kezdődnek a verések, vagy akkor válnak súlyosabbá.

Tévhit: A távoltartást a nők arra fogják használni, hogy visszaéljenek vele, és megszerezzék a közös lakást.

Tény: Egy megfelelően felkészített rendőr nem manipulálható. A távoltartást más országokban olyan helyzetekben szokták meghozni, amikor egy láthatóan összevert és megfélemlített nő fizikai védelme a tét.

Tévhit: A távoltartás csak a hajléktalan férfiak számát fogja növelni.

Tény: Az otthonukból elküldött férfiak túlnyomó többsége társas szempontból nem elszigetelt, és anyjánál vagy egyéb ismerőseinél talál szállást.

Tévhit: A távoltartás semmit nem old meg, mivel nem okoz változást az erőszakos emberek személyiségében.

Tény: A távoltartás üzenete az, hogy az állam rajta tartja a családját verő férfiakon a szemét, és nem fogadja el az otthon használt erőszakot. A távoltartásból visszatérve a tapasztalatok szerint az elkövetők csökkentik a fizikai erőszak mértékét.

Tények és tévhitek a nemi erőszakról

Tévhit1: Csak olyan nőket erőszakolnak meg, akik este egyedül mászkálnak az utcán.

Tény1: Bármely nő potenciális áldozat. Mivel a legtöbb nemi erőszak előre megtervezett és megszervezett, nem állítható, hogy a nők provokálják ki. A provokáló viselkedés egyébként is relatív, és a férfiak megítélésétől függ: a viktoriánus időkben vagy egyes muzulmán országokban egy kivillanó boka is provokatívnak számít(ott). E tévhit alapja az a vélekedés, hogy a nők már pusztán női mivoltukból adódóan provokálók, s ez önmagában elég az elkövető felelősségének eltörlésére.

Tény2: Bármely korú, társadalmi helyzetű, lakhelyű és életstílusú nő válhat áldozattá.

Tévhit: A nemi erőszak olyan, mint a természeti katasztrófák. Nincs mit tenni ellene.

Tény: Vannak megelőzési módok, amelyekkel növelhető a felkészültség és a biztonság. A tájékozottság, a tények ismerete és egy a női önvédelmi tanfolyam kiváló módja lehet a felkészülésnek, a támadó elriasztásának, valamint más áldozatok segítésének.

Tévhit1: Az erőszakolók pszichopaták.

Tévhit2: Egy férfin látszik, ha erőszakos és durva. Az ilyet el kell kerülni.

Tévhit3: Csak a kielégületlen férfiak erőszakolnak meg nőket.

Tény: A legtöbb elkövető teljesen hétköznapinak és normálisnak tűnik. Többségük fiatal, és rendelkezésére áll elérhető partner. Az erőszak hajtóerejét nem a kielégületlenség, hanem a nők gyűlölete és az áldozat feletti kontroll és hatalom jelenti.

Tévhit: A nők is kívánják az erőszakos szexet. Sok nő fantáziál ilyesmiről.

Tény1: A nemi erőszak nem szex, hanem erőszak, ahol a szexuális aktus csak az erőszak eszköze. A nemi erőszak nemcsak az egyes megerőszakolt nők személyiségi jogait sérti, hanem minden nő biztonságérzetét.

Tény2: Az erotikus fantáziálás magánügy, ezért senkin nem kérhető számon. Ezen túl az erotikus fantáziálás közben az ember maga irányítja az eseményeket - ezért ennek legfőbb élménye az élvezet és a kontroll. A nemi erőszak közben az elkövető irányít - a nők által megélt legfőbb érzések a rettegés és a kontrollvesztés. A két élmény csak az erőszakot erotikusnak tartó férfiak fantáziájában és a pornóirodalomban keverhető össze - a nők mindennapi valóságában aligha.

Tévhit: A női nem igent jelent. Egy igazi nő kéreti magát, és sosem mond elsőre igent.

Tény: A nők - csakúgy, mint a férfiak - képesek eldönteni, hogy érdekli-e őket a másik személy szexuális közeledése vagy sem. A "vonakodó nőiesség" mítosz, amelyet a nők valós igényeinek és tapasztalatainak elhallgattatására használnak.

Tévhit: Nem lehet megerőszakolni olyan nőt, aki nem akarja.

Tény1: Egy izgalmi állapotban levő férfi nemi szerv bármely testbe képes behatolni. Féléves csecsemő, férfi, élettelen női holttest is esett már nemi erőszak áldozatául - a hüvely nedvesedése egyáltalán nem szükséges a behatoláshoz.

Tény2: A nők - a férfiakkal ellentétben - sosem tanulják meg testüket megvédeni és szükség esetén fegyverként felhasználni, ezért a veszélyhelyzetre sokszor teljes bénultsággal és lefagyással. A szexuális helyzetet vagy aktust mélyen ellenző nőn azonban nem segít, ha lebénul - bénultsága könnyen magyarázható nőies önalávetésnek.

Tévhit: A nemi erőszak spontán módon történik. A férfi nem tehet róla. Az ösztönei erősebbek nála.

Tény: Az erőszakos nemi közösülések több mint 80%-a részben vagy egészében előre megtervezett, és az esetek jelentős részében az áldozat otthonában vagy otthonának közelében történik, és az elkövető az áldozat számára ismert személy.

Tévhit: A férj nem követhet el erőszakot a feleségén. A házassággal egy asszony azt is vállalja, hogy bármikor eleget tesz házastársi kötelességének.

Tény: A nőnek a házasságon belül is joga van nemet mondani. A házasság állapota senkit sem foszt meg sem alapvető emberi, sem állampolgári jogaitól. 1997 óta Magyarországon a házasságon belüli nemi erőszakot a törvény is bünteti.

Tévhit1: A nemi erőszak este, sötét utcán történik. Az elkövető idegen férfi.

Tévhit2: Nincs mit tenni. A legjobb, ha a nők nem járkálnak egyedül.

Tény: A legtöbb nemi erőszak az áldozat otthonában, illetve otthonának környékén történik, az elkövető pedig az esetek túlnyomó többségében az áldozat ismerőse vagy rokona.

Tévhit: Jobb az otthon biztonságos falai mögé húzódni, és nem kísérteni a sorsot.

Tény: Az otthon messze a nem a legbiztonságosabb hely. A legtöbb nemi erőszak az áldozat otthonában, illetve otthonának környékén történik. Az elkövető az esetek túlnyomó többségében az áldozat ismerőse vagy rokona.

Tévhit: A legtöbb nemi erőszakot cigány férfiak követik el fehér nők ellen.

Tény: A legtöbb nemi erőszak azonos faji hovatartozásúak között következik be. Az erőszakosság mértéke és gyakorisága minden etnikai csoportban és minden társadalmi-gazdasági szinten hasonló.

Tévhit: Nem kell a múlton annyit rágódni. A nemi erőszakot is el kell felejteni, és tovább kell lépni.

Tény: A nemi erőszakot elkövetők 87 százaléka fegyvert hord magánál, vagy bántalmazással, esetleg gyilkossággal fenyegeti áldozatát. A nemi erőszak során a legtöbb nő attól fél a legjobban, hogy a támadó megcsonkítja vagy megöli. Ez az élmény sok nő további életformájára meghatározó hatással van, a rettegés mindennapjainak részévé válik. Megfelelő szaksegítség híján a lelki erőszak okozta sérülések évekkel azután is megmaradnak, hogy a testi sebek már begyógyultak.

Tévhit: Ha egyszer feltámad a vágy, a férfinak muszáj kielégülnie.

Tény: Senkinek nincs joga, hogy egy másik ember testét annak akarata ellenére puszta tárgyként és testnyílásként használja. Mindenki felelős a saját nemi vágyai erőszakmentes kielégítéséért. Ha csakis a kielégülés a cél, akkor erre más olyan lehetőség is van, amelyekhez nem szükséges egy nő jelenléte.

Tévhit: A legtöbbször nem is történik erőszak, csak a nő meggondolta magát, vagy bosszúból vádaskodik.

Tény: A nemi erőszak miatti hamis bejelentések aránya körülbelül 2-2,5% - nem több, mint a többi bűncselekmény esetében.

Tévhit: Ma már mindenhol kapható gázspray, ami biztonságot nyújt.

Tény: Mivel a legtöbb nemi erőszak az áldozat vagy az áldozat partnerének az otthonában történik, a nőknél nincs gázspray vagy más önvédelmi fegyver. A nő leghatékonyabb fegyvere a saját teste. A női önvédelmi tanfolyamokon egyszerű, ugyanakkor hatásos védekezési technikák sajátíthatók el.

Tévhit: Nem lehet erőszakról beszélni, ha az áldozat nem védekezett.

Tény1: Egy szexuális támadás életveszélyes is lehet; a legfontosabb az adott helyzetben az, hogy az áldozat túlélje. Egy rablótámadás során is ritka, hogy az áldozat megpróbálna ellenállni, mégsem feltételezi róla senki, hogy önszántából vált meg értékeitől.

Tény2: A női szocializációnak nem része az aktív önvédelem képességének megtanulása. A nők a támadáskor sokszor egyszerűen lefagynak, ám ez nem jelenti azt, hogy nem akartak védekezni, vagy beleegyeztek volna a közösülésbe. Az Európai Unió ajánlása szerint a nemi erőszak bűncselekmény megállapításának kritériuma nem az alkalmazott erőszak mértéke, hanem a nő beleegyezésének hiánya kell hogy legyen.

Tévhit: Az a nő, aki becsípett vagy drogozott, gyakorlatilag beleegyezett a szexbe.

Tény: A döntésképtelenség nem azonos a beleegyezéssel, hiszen egy kiszolgáltatott, öntudatlan emberrel való szexuális kapcsolat lehetetlenné teszi a tudatosságot és a kölcsönösséget.