Az érem másik oldala (beszélgetős fórum)

A te eseted más, mint az enyém, csak a reakciónk volt hasonló. Nekem épp az (is) volt a bajom, hogy teljesen magamra maradtam a babával, és sokszor nem tudtam kihez fordulni a kérdéseimmel. Nem tudtam pihenni, kikapcsolódni.

Megértelek, neked is nehéz lehetett.

Szia!

Teljes mértékben megértelek, és szerintem jó, hogy kiírtad magadból. Nekem a nagylányom születése után volt enyhe depresszióm. A szüleimmel laktunk, első unoka volt a lányom. Mindig mindenki jobban tudta nálam, hogy mikor mi baja van, vagy mit kell vele csinálni. Én a munkába menekültem vissza. Igazság szerint, 2 éves volt mikor el tudtunk költözni tőlük, na onnantól volt a lányom, úgymond a saját gyerekem.

Köszönöm!

Sok erőt kapok tőletek! :-)

Ne is kerülj ilyen lelkiállapotba!

Ja, férjnél nem vagyok ám, nincs eskü, csak gyűrű.

:-)

Akik bántanák Töprengőt,Nekik csak azt üzenem,hogy egy depresszióval küzdő embert nem úgy kell segíteni,hogy belerúgunk még egy jó nagyot!

És még annyit,hogy mindenki örüljön neki,hogy nem kellett ezen átmenniük,és megküzdeni ezzel a nagy problémával,amivel Ő igenis szembeszállt és nagyon jó úton halad!

Szia Drága Töprengő! :)

Nagyon nagyon jó lett a cikked,és örülök,hogy mindenkivel megosztottad ilyen őszintén a történetedet.

Én ismerem már az elejétől fogva és tudod jól,hogy melletted állok! :) Akik pedig bántanak ne foglalkozz velük!!

Tudom hogy már jó úton jársz a boldogság felé!!

Kívánom hogy meg is találd!Nagyon őszintén!!!

És még azt is kívánom Neked,hogy legyen majd Daninak kistesója,és azt a terhességet és az első évet sokkal boldogabban felszabadultabban éld meg mint a mostanit!

Tudom hogy jó anyuka vagy,és szereted Danit nagyon,mégha nehéz is volt a kezdeti időszak!

Na már látom, hogy hova került a hszom.

Végigolvastam a fórumot, hát nem szeretnék ilyen helyzetbe kerülni. Amitől mindenki a legnagyobb boldogságot várja, inkább csak szomorúságot okoz.

Szerintem a férjnek nem csak a pénzteremtés a feladata. Neki is foglalkozni kell a gyerekekkel és a felesége mellett kell állnia, azért házaspár. Mintha erről szólna valamilyen eskü is, ha jól emlékszem :):)

Jaj istenem, potyognak a könnyeim a nevetéstől:)

Rég olvastam ilyen jót:)

Mélyen egyetértek veled!!!

Miért kötelező boldognak lenni terhesség alatt és szülés után??? Miért kövezi meg a társadalom azokat a nőket, akik nem kötelezően érzik jól magukat terhesség alatt és szülés után???

Mindenkinek van joga valamihez!!!

Te milyen egy érdekes stílusú "hölgy" vagy.

Félre értés ne essék! Nem kértelek, hogy Mond el véleményed, és nem kötelező reagálni a hozzászólásomra.

Szerintem Ne írj olyat, amihez nem értessz. Mit a fenét tudsz te akár az ingerületátvivőanyagokról, mitől csökken, mitől nő. Hogyan kerülhet bele valaki egy ilyen folyamatba. Ha nem voltál depressziós örülj neki. De annyi empátia lehetne benned, hogy átérezd mennyi erő kell ahhoz, hogy valaki ezeket az érzéseket megfogalmazza. Akkor is, ha már sokszor szóltak be neki emiatt, csak, hogy segítsen azoknak, akik hasonló cipőben járnak.

Nem akarok annyira vitatkozni veled, mert nem akarok erre aszimntre lesüllyedni, amin te vagy

:-)

Én épp fordítva érzem, de persze lehet, mást mondok majd 10 év múlva. :-)))

Elítélésről szó sincs, mármint a részemről:)

Örülök, hogy egyre könnyebb a gyerekkel, bár azt sokták mondani, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond:)

De minden kornak meg van a maga szépsége, és természetesen a nyűgje is.:)

Fizikai és lelki nehézségeim is voltak a terhesség alatt (mint persze még sok más nőnek is).

Azt nem tudtam előre, hogy a terhességem alatt végig görcsölni fogok! És nem volt terhes ismerősöm, aki a terhességről mesélt volna. De a lényeg nem ez, hanem a lelki oldal, ami nálam jelentkezett.

Valószínűleg nem én vagyok a leghatározottabb ember a világon, de az ellenkezője sem. Van, amikor gyorsan döntök, és van, amikor megrágom a dolgokat.

A terhesség és az anyaság számomra egy nehezen elképzelhető dolog volt, ezért is szenvedtem meg vele. Ezért el lehet engem ítélni, az érzéseimért is, nem érdekel különösebben.

Én tudom, miért történt így, és azt is tudom, hogy nekem egyre könnyebb lesz nevelnem a fiamat, ahogy nő.

sajnos, és ebben az esetben pont erről van szó, a terhességnek nemcsak fizikai kellemetlen tünetei vannak, hanem lelkiek is. a fizikaiakkal mindenki tisztában van, a lelkiekkel viszont nem foglalkoznak kellőképpen. általánosan elfogadott tétel az, hogy aki terhes, az legyen boldog, mert terhes, és mi az a kis hányinger meg hízás? no hát ez nem mindenkivel van így, hiszen egy másik élőlénnyel vagyunk összezárva majdnem egy évig, korlátozzák a szabadságunkat, folyton valamilyen vizsgálatra, ellenőrzésre kell menni, és tkp. nem is számítunk, csak a növekvő pocak. én pl. mikor leestem a lépcsőn, senkinek nem jutott eszébe megkérdezni, nem tört-e el a bokám, az mindegy, de ugye, a gyereknek nem lett semmi baja.... :-O

amikor pedig megszülsz végre, tovább folytatódik a "légy boldog, mert van egy gyereked" sulykolása, ha véletlen nem így érzel, úgy néznek rád, mint majomra a ketrecben, a férjed meg csak les, hogy mi a fenének hisztizel...

a mai gyerekközpontú álláspont miatt pedig mindenért te vagy a bűnös, de legfőképpen azért, ha nem tudsz szoptatni.

Nem, nem vagyok okos mindenben, bár szertnék:)

Természetesen nem tudjuk, hogy viseljük majd a terhességet, de ha jól vettem ki szavaidból, akkor nem fizikai kellemetlenségekkel járt.

Én is csak egyszer voltam terhes. Én sem tudtam felkészülni, és nagyon sokan voltak, lesznek elöszőr tehesek. Kicsit kényelmetlen a hízás, van aki hányos lesz, vannak kívánósak (én mindig hot dogot ettem volna), van akinek a lába fáj, de ugye nem mondod komolyan, hogy harminc évesen nem tudtad ezeket? Már a tinik is tudják, hogy ezek lehetségesek. Biztos volt terhes ismerősöd, aki esetleg elmondta miket érez. Tehát ne mond azt, hogy ennyi idősen tudatlan voltál.

Ha pedig végig nem tudtál dönteni, bár 12 hét felett már sok lehetőség nincs, akkor nem vagy túl határozott emberke.

De mégis, lehet tényleg feleslegesen magyarázod a dolgaidat, tényleg nem foglak megérteni, egyre inkább....

Én is úgy érzem, reagálnom kell a szavaidra. :-)

Az elején még nem tudtam, hogy nem akarom (és ezt végig nem tudtam eldönteni), mert nem voltam tisztában a saját érzéseimmel. Kavargott bennem minden. Azt pedig honnan tudhattam volna előre, hogy a terhességet nem fogom jól viselni? Hiszen még sosem voltam terhes előtte, nem tudtam, mivel jár.

De úgyis hiába magyarázom ezt egy olyan embernek, aki mindenben ennyire okos, és nincsenek kétségei. :-)

Édesanyám is átélte az infarktust, úgyhogy tudom, mik a veszélyei.

Nem haragszom, csak úgy hangzott, mintha ezt kívánnád nekem.

Én viszont teszek ellene, még ha nem is mindig sikerül, hogy ne legyen infarktusom.

És nem ijesztettél meg. :-)

Nem igen szeretnék már e témával foglalkozni, csak ha elhangzik a nevem úgy érzem reagálnom kell:)

Hogy miért szültél? kérdést csak azért tettem fel, mert Toprengo már az elején tudta, hogy nem akarja, így nem értem döntését. Senki nem kényszerítette, nem tudta meg későn, nem volt fiatal, így tisztában van a fogamzásgátlás lehetőségeivel. Tehát csak ezért kérdeztem meg. Választ nem kaptam, de ez van:)

Én terhességem előtt, alatt, után is okos voltam:) Én tudtam, hogy akarok gyerket, még mielőtt 1 szem fogamzásgátló tablettát is bevennék, még mielőtt abortuszom lenne. Úgy is vállaltam volna a gyerekem, hogy nincs társam. Erre nem volt szükség, hiszen a gyerekem apja is akarta a gyerekünket. Igen, nekünk nőknek van a terhesség, a férfiaknak más bajuk szokott lenni. Ha valakinek terhes a terhesség gondolata is, annak nem kell vállalnia.

Az, hogy a párunk mennyire veszi ki részét a gyerek ellátásából, mi alakítjuk. Ha van egy baátom pl. aki iszik, bulizik, keveset dolgozik és csak arra kellek neki, hogy amikor olyanja van meg...., akkor ő már nem a potenciális apajelölt a gyerekemhez. Olyan apát kell választani, akinek kell a család. Ha viszont belenyúltunk valahogy, akkor gondolkodni kell azon, akarom e. Ha nem akkor lépni kell....