Anyám, én nem ilyen lovat akartam...! (beszélgetős fórum)

Én azt hittem,hogy csak a nőknél van meg az,hogy ha eltelik pár év,mindig azt a humoros,udvarias,jóképű pasast akarjuk viszont látni,akibe a kapcsolat elején beleszerettünk...:-)

Igazából nem is a gondolkodással van a probléma a szerelem kezdetekor...Egyszerűen csak változik az ember (főleg,ha tizen- vagy huszonéves,olyankor akár 1 év alatt is olyan személyiség változáson tud átmenni az ember,hogy a fal adja a másikat...): amiket a kezdetekkor még aranyos szokásnak találtunk,valószínűleg pont attól fogunk pár év múlva a falra mászni.Az idő dönti el,mi lesz a párokból.

Az már csak az ő baja. Én is voltam elvakultan szerelmes, de szerencsére kinőttem. Van, aki nem növi ki, és ha nincs szerencséje, hibát hibára halmoz. Persze egy házasság tönkremehet félúton, nem azt mondom, hogy nem. Csak vannak tévedések, amiket el lehetne kerülni már a kezdetek kezdetén.

Pl. ha látom, hogy szeret inni, ígérget, hogy leteszi, de mégsem, akkor nem megyek hozzá. Ha egyszer megüt, ígérket, hogy nem teszi, majd ismét bekövetkezik, nem megyek hozzá. Ha vannak idegesítő tulajdonságai, amik annyira zavarnak, hogy nem tudnám elviselni, akkor nem megyek hozzá, abban bízva, hogy majd megváltozik.

Ugyanez vonatkozik minden másra is: ha idegbeteg, agresszív, nemtörődöm, ápolatlan, tehetetlen, önző stb. és nem tesz ellene, nem megyek hozzá, mert racionálisan belátom, hogy nem fog változni, ahogy eddig sem tette. Ez ilyen egyszerű. Ha mindezt el tudom viselni, lelkem rajta.

Volt erre Csernusnak egy jó kis kínai közmondása, nem tudom pontosan, de az volt a lényeg, hogy a legtöbb nő keresi a sötét szobában a fekete macskát egy életen át, de a szíve mélyén tudja, hogy nincs is macska a szobában. Erre nem lehet közös életet alapozni. De ez csak az én véleményem.

Ez így van, ezt nem is nagyon lehet kivédeni. Velem is előfordult ez, még régen mikor fiatalabb voltam, beleszerettem egy 18 éves lányba aztán 5 évvel kásőbb csodálkozva néztem hogy ki ez itt mellettem én azt a "kislányt" akarom visszakapni akit megszerettem.

De hát ki gondolkozik ezen előre mikor szerelmes?:-)

Sajnos én mindig mellé nyúltam és most is.

Természetemből adódóan vonzom a pasikat akiknek én kellek,hogy nyomorult én képüket helyre tegyék és tele legyenek a végén önbizalommal és mehetnek és jöhet egy következő nő akit aztán istennőként tisztelnek mert én kineveltem őket:-))

Persze kapálóznának néha még vissza,de addigra mellettem is van már valaki és rájönnek hogy ez a kis nő már elment.

Anyum pedig értetlenkedve néz és nem is érti ,hogyan csinálom ezt.

Őszintén ? Én sem.

Talán pasinak készültem és nő lett belőlem.

Talán a mostani Párom értékel és lesz belőlünk valami,de tény ő is beállt a sorba és elkényelmesedett..én mindig mindent megoldok(anyagi)..elintézek..

Sőt néha ritkán főzök is:-)

Leszek-e valaha feleség és anya? Hmm..nemtom reméljük a legjobbakat:-))

Kemény dolog ez a párválasztás. Szerintem pusztán szerelemből nem lenne szabad párt választani. A szerelem nélkülözhetetlen egy kapcsolathoz, de vannak még egyéb dolgok, amikkel hozzá kell járulni ahhoz. Hideg fejjel és racionálisan kell dönteni: együtt tudok élni ezzel az emberrel? A hibáit is el tudom fogadni? A bajban is vele tudok majd maradni? Kell hozzá jó sok önismeret, és persze a másik fél maximális kiismerése.

Volt pár barátom a férjem előtt, és többször is voltam szerelmes. Az első szerelmem egy olyan fiú volt, akibe úgy szerettem bele, hogy még csak nem is beszéltünk egymással, száguldozott motorral az utcában, és én rajongtam érte, később összejöttünk. Odáig voltam. Mondanom sem kell, nem ő lett a férjem. Csak humorral tudok visszagondolni akkori önmagamra, színvonalon aluli választás volt.

Ő ma harmic éves, egyedülálló, van már gyereke, de annak anyjával nem él együtt. Az életben nem sok mindent ért el, még otthon lakik. A legszörnyűbb az egészben az, hogy sok lány úgy megy férjhez, hogy illúziókat ringat, mint én anno. Azt hiszi, az első szerelem a nagy szerelem, lázad, és hozzámegy tizenévesen, huszonévesen,jönnek a gyerekek, majd egyszer csak elmúlik a rózsaszín köd, és szétnéz egy nap: ki ez itt velem, és én mit akarok tőle, hová lett az életem? De ekkor már nincs visszaút.

nem egyszerre kell, lehet ez a megoldás.

:)

Én is sokat olvasok Poppert, imádom (imádtam)!

Igen, azt hiszem, ennek kapcsán írta, hogy hozzámegy valakihez, akire rávetíti az érzelmeit, aztán amikor eloszlik a lila köd, akkor a másikat hibáztatja, hogy miért nem olyan, amilyennek ő megálmodta...:))

Nem tudom.

(Kár, hogy nincs vállvonogatós jel, mert akkor küldenék egyet:)

"Ha valakit szeretettel is szeretünk, becsülünk, felnézünk rá, megbízunk benne, társ és barát egyben, szerintem csak az lehet hosszútávú társ, a rózsaszín köd után is."

Ez nagyon igaz :)