Amikor anya elfárad... (beszélgetős fórum)

Gratulálok.

Miért kell picsázni azt, akinek van segítsége? Önzetlen rosszindulat, vagy sima irigység?

Jaj de szeretem, amikor tolem is megkerdezik, hogy nagyszulok tudnak-e segiteni (kb a het 6 napjaban igy erzem magam mint a kerdezo) Igen, tudnak, persze... az egyik mama 200, a masik 10 000 kilometerre. Mi senkire nem szamithatunk, fizetett segitsegre nincs penzunk, ugyhogy neha tenyleg hagyom a haztartast a pi...ba, tiszta ruha, fott etel van minden nap, az, hogy nem suvickolom a hazat folyamatosan nem erdekel, a bolcsis gyerekem tobbre ertekeli, ha azt a 3 orat a nap vegen velem/velunk toltheti.

A sok, babysitter/nagymamika nelkul mozdulni se tudo pitsa nyugodtan fanyaloghat, hogy minek vallaltunk gyereket segitseg nelkul, csak a sajat eletkeptelenseguket bizonyitjak vele.

A kajához még annyit, hogy a többi ennivalómat számítógép előtt ülve tudom elfogyasztani nap közben.

Igen, ezen változtatni kell és akarok is, de mindig rájövök, hogy hiába minden elhatározás, valahogy a kezdő lépésig sosem jutok el. Arra gondolok, ez mentális probléma (más nem lehet).

Esete aztán, amikor minden elcsendesedik, nincs körülöttem főnök, sem unatkozó gyerek ;-) , leülök, és akkor eszek egy jóízűt.

Hétvégén nem tudják elvinni, akár felváltva is? Hol az egyik, hol a másik.

Legalább havonta két hétvégét. Tudnál pihenni és kicsit feltöltődni. Nagy segítség hidd el. Tapasztalatból mondom.

Van ebédidőm fél óra. Általában azt viszem ebédre, amit előző nap főzök. Ezek gyors kaják. Ebben is szeretnék változni, hogy legalább ezek a gyors kaják legyenek egészségesek, de azt tanulni kellene, vagy nem tudom, mert nekem csak tészta ételek jutnak mindig az eszembe, vagy bundás kenyér, ilyenek.

Ha nincs időm már főzni sem, akkor kiszaladok a szomszéd boltba, ott veszek valami gyors péksütit, azt bedúrom és megyek is vissza.

Félreértettél...úgy értettem, hogy egész nap nem eszik mert nincs rá ideje. Igy csak este eszik. Azért valljuk be, az tényleg nem normális dolog, és egészségtelen is.

Azért csak van ebédidő vagy félóra- óra a nap folyamán amikor magára tud figyelni.

Köszönöm a válaszod. Igen, sokszor mondom ezt én is magamnak, hogy a lakás megvár. A Húsvétot is úgy terveztem, hogy végre 3 teljes napunk van egymásra, és nem érdekel semmi más,csak a család.

Viszont mivel jött a család, így a tegnapi napot keresztbe-hosszába végig "kellett" főznöm, közben igyekeztem a kisfiammal lenni, tojást festeni, alkotni valamit. Ma körbe ugráltam a rokonságot, most jutottam oda, hogy kicsit leüljek, de már mennem is kell tovább (amíg alszik a kicsi) elpakolni , elmosogatni, mert ott áll halomban.

Nagyon jól fogalmaztál, hogy lemerülök az elégedetlenségtől. Ettől tartok én is.

A férjemmel próbálunk időt szakítani egymásra, de a munka miatt ez jóideje elég nehézkes. Viszont, ha nem dolgozunk ennyit, nem boldogulunk.

Hogy ne lenne!!!

És ha az ember nagyon fáradt, akkor a szervezete kompenzál, keresi a felszabadítható energiaforrásokat és sajnos eszik!

Őszintén szólva segítséggel!

Ha nincs nagymama, akkor (ha teheted) fizetett segítséggel akár. Legalább takarítani hívjál néha valakit. Jobb, ha azt az időt magadra vagy a gyerekre fordítod.

Mondhatnám, hogy ez az élet, de ironikusnak tűnnék, pedig nem szándékom.

Nézd a jó oldalát, ha őszintén belegondolsz és a szívedre teszed a kezed, észreveszed a pozitívumot is.

Azért olyan nincs, hogy csak este tudsz enni. Akkor valamit tényleg nem jól csinálsz.

Nagyszülők nem tudnak segíteni?

Rendszeresen legalabb egy ejszakara, hetvegere kettesben lenni a ferjeddel. Hidd el, a lakas megvar, az van ertetek es nem forditva.

Valahol az elintezedokbol engedi ajanlott, kulonben lemerulsz az elegedetlensegtol.

Sziasztok!

Nem is tudom hol kezdjem...

Van egy pici fiam, rendes, dolgos férjem, munkánk, házunk, kert, kutya, macska. Mindamellett, hogy tisztában vagyok azzal, hogy mindez a mai világban mekkora érték, egy ideje azt érzem, hogy taposómalom minden napunk. Boldog vagyok, de kezdek kimerülni és ez feszültté tesz. A nap 24 órája kevés a teendőimre, és nincs segítségem. Ingázok a munka és az óvoda között, amikor végre itthon vagyunk, akkor a háztartás rendezése veszi el a legtöbb időm és energiám. Olykor próbálom ezt háttérbe szorítani, és némi kikapcsolódásra szánni itthon az időt, de olyankor csak azt veszem észre, hogy szalad a lakás, és ez zavar. Emiatt egyre kevesebb a türelmem bármihez is. Igyekszem magamba folytani ezt, de a gyermekem érzi, nameg kiül az arcomra is, ha ideges vagyok valamiért. Viszont mindig csak ő az első gondolatom, szeretném tartalmassá, értékessé tenni a gyermekkorát, ehhez igyekszem minden eszközt meg is ragadni, amire csak lehetőségem van, de azt is tudom, hogy nekem is teljes, kiegyensúlyozott emernek kellene lennem a mindennapokban ahhoz, hogy ő is az legyen.

Legtöbb alkalommal esténként jutok csak oda, hogy leüljek, és nyugodtan egyek pl. , így ekkorra jut a napi főétkezésem lebonyolítása is, ami nem tesz jót a súlyomnak. Nagyon nem.

Ráadásul észrevettem magamon, hogy az ingerültségem leküzdésére egyre többször kerülök a hűtő elé, valamilyen nassolnivaló (általában édesség) felkutatása céljából.

Minden nap elhatározom, hogy holnaptól változtatok ezen a rossz szokáson, mert azt is érzem, hogy a depressziós hangulatom okozója a túlsúlyom is, de egyszerűen nem tudok kilépni ebből az ördögi körből.

A reggeltől-estig tartó rohanás, kapkodás, a hülye kollégák, és munkahelyi "szívatás", a mosás-főzés-takarítás, a gyermek rendezése, és jóra nevelése mellett és után már más vágyam sincs, csak néha "megjutalmazni" magam egy jó vacsorával és valami édességgel.

Férjem igyekszik segíteni, amiben tud, de nagyon sokat dolgozik, vannak napok, hogy csak 1-2 órácskára találkozunk.

Ezt a bejegyzésem több napig írtam, de most már közzé teszem.

Úgy gondolom, biztosan vannak még anyukák, akik hasonló cipőben járnak, vagy megélték már ezt. Kérdezném, hogy miként lehetne ebből a helyzetből kitörni? Mindamellett, hogy elhatározom, hogy "holnaptól változtatok"?