A szoptatásról (beszélgetős fórum)

Nagyon nem értek egyet ezzel a kijelentéssel: "a biológiai norma a szoptatás, de a társadalmi norma a tápszeres etetés". Ha ez így lenne, nem néznének nagy sajnálkozva az ember amúgy is szerencsétlen lányára, amikor válaszolsz a kérdésre, hogy szopizik rendesen a baba? Hááát, sajnos kell a pótlás... Akkor aztán úgy bámulnak, jajgatva, mintha azt közöltem volna, hogy rákos vagyok. Nem társadalmi norma, esetleg kereskedelmi idea a tápszeres táplálás.

Mellesleg, ha anyáink, nagyanyáink is használtak ilyen-olyan (rémhistóriákba illő) kiegészítést, akkor ez a "nem tudok rendesen szoptatni" probléma nem új keletű. Szerencsések vagyunk, hogy olyan tápszereket lehet kapni, amitől nem csak hogy bajuk nem lesz a babáknak, hanem meg is gyógyulhatnak, ha pl. refluxosak vagy allergiásak.

Pont jókor jött ez a cikk!A 3.gyermekemmel újra a szopival küzdünk.(Már 2x végigcsináltam.)

Az állandó lelkiismeretfurdalás kikészíti az embert.Az az érzés,hogy még erre sem vagyok képes???

Köszi a cikket!

Nagyon koszonom a cikket! Nagyon orultem neki:) Azt hittem csak nekem nem jott ugy ossze a szoptatas.... Az en babam 5 hetes kora ota kap tapszert is. Addig szinte folyamatosan sirt. Rengeteg tejem volt/van is a mai napig, de ugy tunik hogy nem eleg taplalo szamara. Az elso alkalommal mikor tapszert kapott, elcsendesedett es olyan arckifejezest lattam rajta, amit meg sosem. A jollakottsaget...Borzasztoan szegyelltem magam, hogy "ehezett" mellettem. Mindenki azt mondta, hogy minden baba ennyit sir az elejen, de nekem gyanus volt hogy nem az a baj...

Azota is szopcsizik, es kap tapszert. Mar 6 honapos elmult, egeszseges, szepen fejlodik, es ugyet se vet a szilard kajcsikra:)

Mindez addig a pontig igaz, amíg nem jár görcsöléssel a téma.

Régen se mindenki tudott ezzel megbírkózni, nem szoptatott akkor se 98%, csak akkor nem tápszer volt, hanem szoptatós dajka, szomszéd, tejtestvérek.. Meg egy kis mákos tészta, meg a Riska, meg a Mekkelek teje..

De hogy depis annyira senki sem ettől, mint manapság az tuti. És itt a baj. Hogy azzal is depisség teszik az embert, amivel nem kéne, nem elég a hitel, meg a többi..

Szerintem is jó a cikk. Én szoptatom a kislányom, de nagyon sokat szenvedtem az elején. A második napon belövellt a tejem, de iszonyatosan bekeményedett a mellem. 3 óránként kellett gépi mellszívóval szívni, és masszírozni is, mert a baba még csak pár cseppet tudott szopizni belőle. Kb. 1 hét volt, mire már ő is ki tudta teljesen szívni, addig szopizott és a lefejet tejet itta meg.

Viszont a szoptatás nekem még 2 hónap után is fájt, sőt még most is néha (majdnem 6 hónap után), és nem azért, mert nem jól veszi a baba szájába a mellett. A szoptatás egyáltalán nem olyan könnyű, mint ahogy írják, én is elolvastam egy könyvet szülés előtt, és abból tanultam meg szoptatni, mert a kórházban senki sem mutatta meg... amit már csak azért sem értek, mert folyton a szoptatást propagálták.

Az is furcsa nekem, hogy az ismerősök szinte mind megkérdezik, hogy szoptatok-e? És, ha igen, akkor elismerően néznek rám, mintha az én kiváltságom volna, pedig tudom, hogy nem. Kivéve az elejét, mert feladhattam volna, de az, hogy mennyi tejem van, az nem rajtam múlik, hanem inkább a magas prolaktin szintemen. :)

A cikk nagyon jó! A két gyönyörű kislányodhoz gratulálok!

Én a nagyobbik lányomat 2 évig szoptattam, mégis folyton beteg volt 5,5 éves koráig. A kicsi most 19 hós, még szopik, Ő még eddig nem volt beteg, de majd az oviban biztos lesz. :(

Először azt gondoltam,hogy nem reagálok a cikkedre, de az előttem szólókkal ellentétben nem értek vele egyet.

Azt gondolom, hogy kellő önbizalommal és megfelelő segítséggel lehet csak elkezdeni a szoptatást.

Az anyák 98%-a igenis tudná szoptatni a gyermekét. Mint mindenben a szoptatásban is felléphetnek problémák, nehézségek, de akkor ne szégyelljünk segítséget kérni a megfelelő szakembertől, ha az első nem tud segíteni, tud a másik.

Természetesen a tápszer szükséges, és jó dolog azoknak a babáknak, akiknek az édesanyjuk valamilyen veleszületett, vagy szerzett probléma miatt nem képes a megfelelő mennyiségű tej termelésére. De nem mindenre ez a megoldás! Elég szomorú, ha olyan egészségügyi személyzettel találkoztok, aki azt a bűntudatot ébreszti bennetek, hogy nem vagytok jó anyák, ha nem szoptattok.

Az anyatej sem mindenható: nem azt az 1-1 kiragadott esetet kell kiemelni,amikor az anyatejes baba gyakrabban beteg, mint a szomszéd tápszeres. Hanem ezek a jótékony hatások mind az anyára, mind a babára nézve tudományos kutatások által bebizonyítottak. Sajnos még mindig ott tartunk a 70-80-as évek üzletpolitikájának hatására is, és azáltal,hogy a mi szüleink ebben az időszakban voltak fiatalok(akkor más volt az értékrend), hogy ugyan a biológiai norma a szoptatás,de a társadalmi norma a tápszeres etetés.

Én 25 hónapig szoptattam a gyereket,de ugyanúgy elkapott mindent ,mikor bölcsis lett,mint más gyerek.Túl nagy a nimbusza most ennek az egésznek.

Nem értem mit kell ekkora felhajtást csinálni,abból,hogy milyen módon eszik az a gyerek.:S

A kötődés egész más módon alakul ki,nem egy mellrehelyezéssel.:S

A szoptanit nevű csodakütyü nagyon sokat segít ekkor.

Ez egy kis tartály, amibe lefejt tejet, vagy tápszert lehet tenni, a nyakba akasztani, és egy nagyon vékony csövet belőle a bimbó mellé helyezni.. Így a melledet (is) szopja a baba, de megy a pótlás is..

A barátnőm minimális tejjel másfél évig szoptatott így. Nekem szerencsére kb. 2 hétig kellett használni, (a lefejt tejet pótoltam vissza vele), de az a két hét segített abban, hogy ne hagyjam abba...

Külföldön ez tök ismert, itt nem tudom, miért nem terjedt el jobban..

Egyetértek.

Engem az elsőnél semmi sem érdekelt, senki más, egyetemista voltam, örültem, hogy élünk, nem is tudtam, mit "kéne".. Ennek ellenére 3 hónapig szoptattam (csak), aztán elment a tejem, volt egy kis rosszérzésem, aztán annyi, számoltam a tartót tovább.. Ez lehet, hogy durvának tűnik a szuperanyáknak, de én nagyon hálás vagyok, hogy nem volt időm a sok marhasággal foglalkozni, soha se lettem volna nagycsaládos, ha már akkor ezekkel fárasztom magam..

A másodiknál volt a mélypont, mert ő kicsit korababa is volt, meg beteg is az elején, és ott 2 hét után elment a tejem.. Én ott jutottam el oda, hogy na akkor most elég ebből a mizériából, örülök, hogy meggyógyult, egészséges..

Mivel akkor megtanultam adagolni a lesz.om tablettát, ezért most a harmadik babámat már 20. hónapja szoptatom... Mert most összejött. Örülök neki, nem utolsó sorban az anyagiak miatt is, de azért nem ezen múlik.. Nagyon nem ezen.

Néha olyan érzésem van, hogy valami mást akarunk pótolni ezekkel a görcsös mizériákkal, amire pedig több gondot kéne fordítani.. Ez meg a lelki változás, a családdá kovácsolódás, az, hogy mindenki megtalálja új helyét a családban, apa ne rabszolga legyen a "mindentszuperulcsináló, de egyébként tökkiborult" anya mellett, hanem mindenki azt csinálja, amit a szíve diktál, még akkor is, ha a "többiek" nem egészen úgy csinálják..

Annyira jó volt olvasni.

Teljesen egyetértek a cikk minden sorával.

Üdv!

Ildenc

Gratulálok a cikkhez....olyan könnyen eltudják ítélni az embert, ha nem megy neki a szoptatás...Az első fiammal rengeteget szenvedtem még sem akart szopizni, így üvegből etettem.Persze rögön kaptam hideget-meleget...Szörnyű anyának éreztem magam, feszültté tett hogy nekem nem sikerül a világ "legtermészetesebb" dolga a szoptatás...

Második babám 6 hónapos és láss csodát nagyon ügyesen szopizik.

A gond csak az hogy nagyon úgy tűnik, hogy a szoptatást nem nekem találták ki..Kisfiam egy hónapos kora óta ugyanis folyamatosan vissza térő mellgyulladással, tejcsatorna elzáródással küzdök.

Többen is megnézték, hogy szopizik a baba, megnézték hogy fejek...és mindenki azt mondta szűkek a tejcsatornáim, ez alkati sajátság, hajlamos vagyok a mellgyulladásra.

A legutóbbi 6odik antibiotikum kúra alkalmával steril tűket is kaptam mondván azzal próbáljam kicsi megemelni a bőrt a tejcsatorna kijáratánál...ez aztán már végképp betett nálam.

Kezdek belefáradni az egész szoptatásba, csak azért csinálom, mert a kisfiam nem hajlandó elfogadni a cumis üveget...

Bár tudom, hogy nem teljesen a cikkhez kapcsolódik a hozzá szólásom..reménykedem hátha tudtok valakit ajánlani aki tényleg segíteni tud rajtam..

Köszönöm

Tényleg nem szokványos a történetetek, nagyon nem!

A legfontosabb viszont tényleg az, hogy a kicsi ne éhezzen.

És nekem is úgy tűnik a leírásod alapján, hogy a kisfiad nem is akart szopizni, mert nem volt neki jó. Ami amúgy érdekes, mert elvileg az anyatejre nem lehet allergiásnak lenni - legalábbis ezt mondják az "okosok". De a világért sem hazudtolnálak meg!!! A természet kiszámíthatatlan, és talán épp ettől annyira lenyűgöző.

Császár: én csak azt "ítélem el", aki ő maga kéri a császárt, mikor orvosilag semmi nem indokolja. Mert ha az lenne a módja, az evolúció megoldotta volna, hogy szétnyíljon a hasunk.

Viszont ennek is van egy másik, spirituálisabb oldala: lehet, hogy megérzés, hogy neki nem szabad természetes úton szülnie, és ez így tudatosul benne? Az emberi elme is csodálatos, nem lehet tudni, mi miért van...

Én abba a kategóriába tartozom,aki tudott szoptatni.Az elsőt 15 hónapig szoptattam,a második most 14 hónapos és még szopik.

Amikor picik voltak,mind a kettő sírt,és csak a másodiknál fordult meg a fejemben,hogy talán nem elég a tejem,beszéltem védőnénivel,elmeséltem mennyit sír a gyerek,és hogy szopi után egy csepp sem marad a ciciben.Írtak ki tápszert,de nem váltottam ki,csak ha kell legyen.Nem kellett.

Igény szerint szoptattam,volt amikor óránként,de gyarapodott szépen,igaz sokat sírt,de nem azért mert éhes volt.

Kedves nijntje!

Gratulálok a cikkhez, remélem sokan elolvassák és segít a szoptatással kapcsolatos lelki görcsök oldásában...

A mi történetünk ideálisan indult. Annak ellenére, hogy - a szemproblémám miatt - császármetszéssel született meg a kisfiam, a negyedik napon beindult a tejem és mire hazajöhettünk a kórházból, már szépen szopizott. Négyhetes korában viszont hasmenéses, véres lett a széklete és borzasztó hasgörcsei voltak szegénykémnek. Azonnal vittük a SOTE Gyerekklinikára, ahol kiderült, hogy tejfehérje-allergiája van. Mivel szerettem volna továbbra is szoptatni, másfél hónapig teljesen tejfehérje-mentes étrendet tartottam és kerültem mindenféle más allergén is. A helyzet viszont semmit nem javult. Sőt, rosszabb lett, mert kéthónapos korától kezdve a kisfiam "sztrájkba" kezdett a szopizás ellen, a tejem is egyre csökkent, így tápszerrel kellett kiegészíteni, mert nekem is az volt az elvem, hogy nem hagyom, hogy éhezzen. Négyhónapos koráig kínlódtunk, aztán orvosi javaslatra abbahagytuk a szoptatást és gyógy tápszert kapott, amitől pár nap alatt rendbe jött az emésztőrendszere, elmúlt a véres kaki és látványosan megkönnyebbült a kisfiam.

11 hónapos, gyönyörű, egészséges kisgyerek.

Tudom, hogy a mi történetünk nem szokványos, de csupán azt szerettem volna érzékeltetni, hogy van olyan helyzet is, amikor sajnos nem az anyatej a legjobb a babának. És a tápszert is lehet sok-sok szeretettel és gondoskodással adni!! :-DD Attól még természetesen lehet valaki jó édesanya, hogy - bár mindent megpróbált - nem megy a szoptatás.

Ennek ellenére a mai napig nyomaszt a szoptatás-téma és borzasztó dühös tudok lenni, mikor olyanokat hallok, hogy csak az nem szoptat, aki nem akar... Egyre biztosabb vagyok abban, hogy a kisfiam érezte, hogy neki nem jó az anyatej és ezért apadt folyamatosan a tejem is.

A másik, ami dühít, amikor azt éreztetik, hogy aki császárral szült, nem is szült igazán... Hát nem a gyerek a lényeg?? :-D

Szia!

Egy percig se legyen lelkiismeret-furdalásod, de még hasonló érzésed sem. Én is csodálatos szülésre készültem 9 hónapon keresztül, bár a kisfiam nagyon sokáig haránt fekvésben volt, így mindig mondogatta az orvosom, hogy hát, hát...mi lesz így, de az utolsó hetekben befordult. Végül elfolyt a magzatvíz,fájások nékül, megindították a szülést, 2 napig vajúdtam, majd a tolófájásoknál kiderült, hogy a kisfiam arccal előre van a szülőcsatornában és soha nem tudtam volna megszülni császár nélkül. Semmiféle rossz tapasztalatom nem volt és bár nem voltam olyan fürge, mint a többi anyuka, igenis vannak helyzetek, amikor muszáj. Soha nem kérnék programozott császárt előre, és remélem, hogy a következő gyermekemnek én is műtét nélkül adhatok életet, de ezt senki nem tudhatja előre, mi fog történni, mikor kell mégis beavatkozni. Ha pedig eü. probléma áll a háttérben, akkor pedig első a baba és az anyuka egészsége, biztonsága. Szóval oda se figyelj az ilyen véleményekre!

A cikk egyébként szuper, gratulálok az írójának!