A Kaáli intézet (beszélgetős fórum)
mérném én de még csak 0,5 ml suprafactot szúrtam eddig majd ma jön a többi de jó ötlet.
csak zavar ez a petefészekfáját és derék nem igazán szokott igy,vagy ha igen akkor baj volt,de nem beszélem be,lehet csak érzi hogy jönnie kéne de még nincs itt.
azt hiszem ma jót fogok d.... a szabival!!
akkor hátha megjön!!!:):)
nagyon okos lehet abi ,ahogy leirod igazi kis tünemény.
azon gondolkoztam vagyis az jutott eszembe hogy ez a két manó ,azért kettő mert valahol visszakaptad az elvesztett babódat.
tudom hogy ö ö volt és minden ember egyedi de valahol ez egy kis ajándék:)
én ezt hiszem
pesze, bejelentettük, csak Abi nem tudja még... vagyis badarságokat beszélek, mert tuti, hogy tudja, hisz valamelyik nap is megvizsgált és közölte, hogy a diagnózis az, hogy terhes vagyok. De még nem mondtam ki, hogy igen, tényleg kistesóid lesznek, majd a 12. hét után, mert nem akarom fölöslegesen terhelni a kis lelkét, ha netán baj lenne.
Mérd a haskörfogatod, hogy mennyit nő stimu alatt, mert ha sokat, akkor kapsz rá valamit. Nekem 25 cm-t nőtt, kicsit felgyűlt bennem a víz és ez elég kínszenvedés volt.
nem baj az szivi de akkor is ez olyaN CSODÁS DOLOG,KÉT BABÓ!!!
egy kis émelygés is megéri ezt a csodát.
mi is nem rég fözöcskéztünk.
köszi az infókat,nagyon itt lehet már mert egy ideje fájt a mellem ,de már nem ,a hasam nagyon megnött és le akar szakadni a derekam.
nem is értem.
bejelentettétek a nagy hirt a családnak???
Szia Zsani! :-)
úgy állították le a stimut, hogy addig semmit nem szúrhattam és szedhettem. Majd a mensi 2. vagy 3. napján (nem emlékszem már pontosan) újra indította, mintha semmi sem történt volna. Szerintem még akkor is jó, ha megjön. Mindegy, csak jöjjön meg normálisan. Igen, úgy néznek meg uh-án, hogy vérzel. Engem 1 év alatt kétszer hívott középidős uh-ra, egyébként mindig mensi alatt kellett mennem.
Köszi, megvagyunk, az evéssel vannak gondjaim, de nemrég sikerült magamba gyömöszölni 1 szelet kenyeret... a problémám, hogy pár napja nem ettem főttkaját és még az illatától is írtózom. Tegnap is apa főzött, most itt eszik mellettem és forog velem az illatától a világ, pedig biztos, hogy nagyon finom. Finnyás kölykök lesznek! :-)
hát én nov 30 án kezdtem el szedni és folyamatosan szedtem 25 napig.
és nagyon fájdogál már a derekam és a hasam de semmi sincs még.
hogy állitják le a stimut??
akkor holnap hivjam fel a kaalit??
5 -én megyek hozzá egyébként is.
holnap leszek 1 hetes lehet hogy 2 nap mulva jön meg akkor még jó???
megy a dolog??
és ugy néznek meg uh hogy vérzel??
egyébként szia szivi kismami:
hogy vannak a babók???
Zsani! Nekem se jött meg a stimu alatt a mensim, ezért leállították 4-5 napra a stimulációt, ezidő alatt megjött és folytathattuk tovább a kezelést. Jó lenne, ha tudnál beszélni az orvosoddal, de ha most nem is sikerült 4-én mindenképp hívd fel.
Azt mondják előfordul az ilyen és a pecsételés nem számít mensinek.
Hanyadikán kellene megjönnie? Ne parázz rajta nagyon, biztos, hogy megoldja a dokid.
lányok SOS-be segitsetek.
szóval 24-én vettem be az utolsó fogitabit és 29-én tehát tegnap megkaptam az első gyógyit a suprafactot ma már jön a gonal és a merional is hozzá.
szóval a kérdésem hogy a kezelési séma papir szerint a kezelés elsö napja az utolsó tabl bevételét ..... követő ....(a menstruációs vérzés az utolsó tabl bevétel után 2-7 nappal kezdödik,de ez a kezelés szempontjából nem lényeges)
szóval nekem még nem jött meg de már stimulálodom,holnap lesz a 7. nap,ugyan fáj a hasim és derekam de még nincs meg.
jan 5-én kell mennem uhra!!!
szóval ha mensizem stimu alatt beültiig hogy lesz szép a nyálkahártyám ??
és elég vastag???
nem lrtem én ezt az egészet,csak annyit tudok hogy fáj a hasim,néha barnázom és fáj a derekam kicsit
segitsetek mert nem tudom mi van most!!
Szép Jó Reggelt Mindenkinek!
Itt most gyönyörüen süt a nap nálunk, még van vagy 10 cm-es hó, és -9 fok van. Az ut merő korcsolyapálya! Mivel holnap szerintem csak annyi időm lesz, hogy benézzek és elolvasgassam a hirfolyamot, hogy mindenki a lehető legjobban van, igy most küldök mindenkinek egy BUÉK-t.
Mindenkinek kivánok erőben és egészségben, békében és nyugalomban eltöltött 2010-es évet!
Újévi Köszöntő
Meghitten gondolunk az elmúlt évekre,
Hol örömet, hol bánatot hagyott örökbe.
Tiszteletbe tartva múltat és jövőt,
Feledjük a rosszat, gyűjtsük az erőt.
Bízzunk és reméljük az újévre nézve,
Minden családban legyen egészség és béke.
Tisztesség legyen a vendég az év küszöbén,
Mit örökbe fogadunk a szívünk közepén.
Legyen erő, egészség minden házban,
Kenyér az asztalon a meleg szobában.
Bor, szalonna sose fogyjon el,
Búzánkat a jég sose verje el.
A jókívánságokat lehetne sorolni,
Embertársainkat, igazán szeretni.
Legyen közöttünk a szeretet és békesség,
Az új évezrednek a küszöbén.
Ma még vannak göröngyös utak,
Hol a szeretet nehezen bukdácsolgat.
Bízzunk, talán nem mentél el még,
Az újévben teleszel nálunk a vendég.
Minden ember igazi álma,
Hogy boldogságát egyszer megtalálja.
Szeressük egymást úgy, mint gyermekünk,
Boldogok igazán csak akkor lehetünk. "
BUÉK ! Manyusz
Sziasztok!
Hú, de hosszú éjszakám volt. A párom nem tudott aludni és tv mániás, én meg utálom, ha állandóan megy és halálsikolyra kell elaludnom, így valamikor éjfél körült beájultam, hajnal 4-kor meg arra keltem, hogy már megint valami idióta filmet néz.
És most nagyon éhes vagyok, úgyhogy megnézem mit tudnék magamba tömni. :-)
Jó reggelt lányok!
Ma egy órával tovább aludtam:)Irtóra bekajáltam este apával.Elmentünk a kínaiba:)Minden nap ezt tudnék enni.
Hellamona,úgy örülök,hogy benéztél hozzánk,és köszönöm a sok tanácsot és bíztatást.
Dolgoztál?Vagy nem tudtál aludni??
Én most nagyon vacakul aludtam:(És ahogy Bibómanóm is mondta,qr..a sz.r idő van.Itt nem látok hóesést:) de esőfélét azt igen.Hideg is van.18,8C-ot mutiz itt a termosztát,így bekapcsoltam a fűtést.Délre mennem kell körmöshöz,de semmi kedvem:(Holnap szilveszter de nagyon nem várom.Ki hol tölti a szilvesztert?Nálunk apa meghívott 2 családot,aminek most nagyon nem örülök,mert pihenni akartam kettesben vele.De ez most nem sikerült.Remélem nem sokáig maradnak:DDDD
sziasztok lányok..kívánok azép napot mindenkinek bár most nem süt a nap valami hó féle esett is meg most az eső csapkod...:-(nem túl szép..
drága hellikém...Kicsit későn jöttél vagy túl korán??:-D
de nagyon jó hogy be tudsz nézni ránk és hogy azért van már neked is tapasztalatod sokféle és ezt meg tudod osztani velünk is.
remélem ti is jól vagytok...puszillak drága.
Óóóó. Most nézem, még van egy nap az évből... :D :D :D (biztos fáradt vagyok és azt sem tudom, hányadika van...)
Puszi!
Sziasztok Lányok!
Itt az év utolsó napja. Én meg végre a gép előtt. Kicsit olvasgattam, miket írtatok.
Nálunk most épp esik a hó. Tök jó :)
Smarti: írtad lejjebb, hogy vajon a baba "eszik-e" eleget, ha te nem is? Igen. Mikor Nikivel feküdtem kórházban az utolsó hónapban, a főorvos azt mondta - nem túl szép hasonlat, de van benne valami -, hogy a magzat egy parazita. Számára minden fontos tápanyagot elszív az anyától, a fejlődése érdekében. Ezért is esznek sokat a kismamik, mert pótolniuk kell a hiányzó tápanyagokat, vitaminokat stb. Úgyhogy, a baba miatt ne aggódjál, neki tutira mindene megvan. Magaddal törődj, hogy pótold ami kell a szervezetednek, amit a kicsi újra és újra "lecsapolhat". ;)
Szavazok: Lilla, Zsombor ;)
Amúgy én a 12. hétig menetrend szerint hánytam minden reggel. utána elmúlt. a középső trimeszter a legjobb. az utolsóban már a sok savtól voltam kész. (mindig lesz vmi, amitől egy kicsit "terhes" ez az állapot)
Bibócska: ez tök jó súly!!! Jesszus, mennyi voltál előtte???? :D
Amúgy valószínű mélyebben fekszik a baba, ha nem látszódik a pocin. A védőnőmmel egyszerre szültük anno, és semmi hasa nem volt. Számomra is hihetetlen volt, de létezik ilyen. És valóban lehet nézni az előnyét, nem repeszti nagyon szét a bőrt a pocakon, meg nem nyújtja ki. és még sorolhatnám. :)
Szimpi: gratulálok a kisfiadhoz, kívánok jó egészséget neki és nektek is, valamint hosszú, boldog életet!
Ja,ja a tejem nekem is erős volt. sokmindent kipróbáltunk, volt ami használt pár napig, aztán az sem. Maradt a torna, a vígasztalás, sok álmatlan éjszaka, és a 3. hónap után, mintha elvágták volna! Nincs többé hasfájás! /Csak akkor kezdődött hasonló, mikor a fogai kezdtek bújni.../
Szitaszivi: elmúlt a pecsételés? fú, nagyon izgultam, míg olvastam, de aztán nem írtál semmit erről. remélem elmúlt.
És, ha már az ikrekről is szó van, a sógornőm most szült dec. 16-án 2 kisfiút, 2890g 51cm és 2460g és 50cm. Szép pocija volt, és nagyon szeretett volna term. úton szülni. De császár lett.
És, ha már a császármetszés is szóba került.
Smartikám: ne félj a "hagyományos" szülétől. A NŐ ill. a női szervezet olyan csodálatosan van megalkotva, hogy ha teljesen egyedül lennél, akkor is megtudnád szülni. Ez nagyon frankón be van kódolva, és amikor eljön az idő, aktiválja magát. Tudni fogsz mindent. Persze az izgalom megzavarhat, de ha fegyelmezetten csinálod, a legcsodálatosabb dologban lesz részed. Megszülöd, mint mindenki más is. És sokkal hamarabb lehetsz vele együtt, mint a császárnál.
Nekem mindkettőben volt részem, és arra készülök, hogy simán megszülöm, ha még leszek terhes.
Császárnál sokkal lassabb a felépülés, és az újszülött egész embert kíván. Hát mellette a helyed. De a műtét után nehéz a talpraállás, még heteken keresztül fájdalmas a seb, nem bírsz egyenesen járni stb. És a kicsit is csak másnap foghatod kezedbe. Hát inkább az a "pár" óra fájdalom előtte, mint hetekig utána. És nem beszélve az élményről, hogy rögtön a kezedbe veheted és magadhoz ölelheted. Pár óra múlva már saját lábadon jársz-kelsz, nem vagy ágyhoz kötve.
Na jó, eldugulok, nem papolni akarok, csak elmondani azt, hogy CSAK AKKOR válaszd a császármetszést, ha a baba egészsége múlik rajta.
Kényelmi szempontból ne válaszd. Az csak tévhit, hogy könnyebb. Inkább gyorsabb, de veszélyesebb is. És Apa sem lehet veled...
Hiszek benned, hogy meg tudod csinálni. (Ha a fájdalomtól félsz, kérj epidurálást.) De ne hagyd ki.
Zsani: gratulálok az eljegyzésetekhez! Kívánok sok boldogságot, egészséget, szerelmet és szép nagy családot! :)
Lehet 2 babával másabb ez az állapot.Duplája:D
Mindenesetre vigyázz magatokra és ha úgy érzed pihenned,aludnod kell,akkor tedd azt.Nem mentünk shoppingolni,párom bealudt mire lefürödtem.Pedig gyógyszertárba is el akartam menni.Majd holnap.Viszont este van,és elkezdett a szomszéd kopácsolni.Már vártuk,pedig ma elkaptam őket,és kértem,hogy a kopácsolást nappalra tervezze ne estére.De úgy tűnik süket fülekre találtam.
Szia szivi!
Nekem hál istennek semmi bajom.Néha meg is ilyedek,hogy ebben az időszakban mindenki szenved ,nekem semmi bajom eddig és az étvágy is jobb a kelleténél.Remélem ez csak azért van,mert nem dolgozom.Hétfőtől kiderül mennyit eszek.
Szia smarti!
1 óra körül beájultam, a fejem nem bírom a nyakamon tartani és a szemem is leragadt. Egy idő után Abi is beájult mellém, 16 órakor ébresztettem fel, úgyhogy tuti, hogy éjfélig nem fog aludni.
Sose aludtam ennyit. A gyomrom is nagyon rossz, ma még csak 2 szelet pirítóst tudtam magamba gyömöszölni.
Neked nincsenek ilyen problémáid? Én is mennék shoppingolni és sétálni egy kicsit, de semmi erőm nincs. Remélem lassan elmúlik már ez az állapot mert kezdem magam zombinak érezni.
Sziasztok lányok!
Bibócskám,Szivkém életeim!Az oltással én is így gondolkodom,hogy a 12.hét után mindenképpen beadatom.Csak most,hogy ennyit foglalkozik vele a tv,beparáztam:(Ezért néztem meg Czeizel minden riportját,és küldtem neki mail,remélve,hogy választ is kapok rá:D
Ma letolt a kolléganőm,hogy ennyi idős terhesen nem lehetne ekkora pocim,így jó lenne ha visszavennék a kajálásból:)
Mondtam neki,nem érdekel addig,amíg a mostani nadrágjaim rámjönnek.Csak a pocim nagyobb a kelleténél,minden más maradt.Akkor hol itt a baj???
Mondtam apának shoppingolni szeretnék egy picit a plázában,de nem nagyon aktivizálja magát:)Tanul.
Hogy telt a napotok,ebben a verőfényes napsütéses időben??Séta??Csellengés???
Sziasztok!
Az oltásról az a véleményem, hogy megvárom a 12. hetet, mert addigra sokminden lezajlik. Az orvosom egyértelműen azt mondta, hogy addig NE! Mert még mindig nem született meg olyan baba, aki az első 12. hétben megkapta volna, így még mindig nem lehet tudni mik a hatásai. Így nem kockáztatunk. A másik, hogy van 1-2 napló, amit rendszeresen olvasok és nemcsak kaálisokét. Van egy csajszi, aki beadatta az oltás, mert nem tudta, hogy babát vár, aztán kiderült, hogy ikrei lesznek, végül 11 hetesen elvetélt. Azt mondták a front okolható érte, de nem hagyja nyugodni a gondolot, hogy az oltás is felelős lehet ezért. Én gyakorlatilag sehová se megyek, a családtagjaim be vannak oltva, így minimálisra csökkentem a fertőzés lehetőségét. De szerintem a 12. hét után már beadatom.
ja igen szivikém a doki...
már vannak lehetőségek és gondolatok...gyűjtöm a neveket persze csak azok jöhetnek szóba akik a klinikán dolgoznak.
de hamarosan itt az idő és döntenem kell mert azt mondtam januárban rendezem a dolgot mert ennyi apró nyavajával csak nem szeretnék orvos nélkül maradni...szóval amint meglesz az új orvos elmondom nektek is....
smártikám bár az elmúlt időszakban nem hallani újabb megbetegedéstől de állítólag még lesz egy nagy hulláma az influenzának.
én beadattam mindkettőt ezt már tudod.én megvártam a 12.hetet mert akkor még az volt biztosabb de most már a terhesség bármelyik szakában be lehet adatni.
nekem semmi bajom nem volt még a karom sem fájt..sokat cécóztam én is de inkább beadattam mint hogy valami komoly bajom legyen és főleg meg a babámnak ha netán megbetegednék.de még mindig azt mondom ez a te döntésed.
a szüléstől én is írtóra félek de hát ha az ember gyereket akar benne van hogy valahogy világra is kell jönnie ugyebár..kinek könnyebben kinek nehezebben...
majd mire odajutunk kialakul.
szivikém egyébként nem feltétlenül kell kis súlyúnak lennie a babáknak.a párom uncsija a két fiút 2.40 és 2.60 kg hozta világra császárral mert csak az egyikük volt fejfekvésű.
sziasztok életeim...
tegnap elég jól elbeszélgettetek tök jó kicsit pörögtünk....
na szóval igenis megértettem minden ember más minden kismaminak kisebb vagy nagyobb pocija van!!!nekem egyenlőre kisebb és ez nem zavar!!!csak a pici Lalómnak mindene meglegyen...:-D
Jó reggelt csajosok!!
Épp most néztem meg Czeizel Endre jó pár videóját a H1N1-el kapcsolatban,és azt javasolja,hogy a terhesség bármely szakában merje beadatni a kismama a szurit,főleg a terhesség 2-3.hónapjában.Mit szólsz ehhez Szivi???Engem meggyőzött,bár a dokim is azt javasolta egyértelműen,hogy ne!Csajok engem meggyőzött Czeizel,de van egy kis félsz!!
További ajánlott fórumok:
- Győri Kaáli Intézet infók
- Kaposvári Kaáli intézet
- Mik a tapasztalatok a debreceni Kaáli intézettel kacsolatban?
- Dr. Kőrösi Tamásnak, a győri Kaáli intézet igazgatójának, van magánrendelése vagy csak az intézetben fogad betegeket?
- Kaáli intézet lombik program lenne pár kérdésem
- Lombik menete a debreceni Kaáli Intézetben