A feleségem szeretője vagyok, mert másba szerelmes, de engem sem tud elengedni (beszélgetős fórum)
Nem tudhatod, hogy a 3. fél mit tud, mert csak az jut el hozzád, amit a feleséged mond, és hát ebben a helyzetben én biztos semmit nem vennék tőle igaznak.
Egyetértek azokkal, akik szerint amint a sarkadra állnál, a fiatalka nem venné a nyakára a gyerekekkel. Szóval a megoldás a te kezedben van, és én mielőbb meglépném, amíg nem jutsz el te is odáig, hogy már nem kell neked, mert el fogsz, csak idő kérdése...
Részemről teljes megalázás, amit tesz veled és ráadásul az ENGEDÉLYEDDEL.
Ez szerintem nem normális dolog. A feleséged , ha egyáltalán megérdemli ezt a megszólítást "VISELKEDÉS ZAVARBAN szenved!
Három gyereket szülni semmi felelősség tudat nélkül már betegség-
Nagyon sokáig hagytad már magad megalázni és kihasználni , szerinetem ez nem "FÉRFIAS" inkább gyávaságnak nevezném.
Nem írtad ugyan mennyi idősek a gyerekek, de azonnal el kell válni egy ilyen un. anyától és vinni agyerekeket!!
Amíg kaparsz érte addig egy kapcarongy vagy. Amikor már fejben és szívben is túl vagy,és ezt ő is érzi,majd akkor változik a helyzet. Tapasztalat.
Enissának igaza van. Férfi légy ne papucs!
Kaptam egyszer egy jó tanácsot: az eszeddel gondolkozz,ne a szíveddel!
Nekem nagyon sok időbe telt de jó volt a tanács.
Azt a lehetőséget se zárd ki,hogy mint férfi és nő,eddig tartott a közös út.
Sok erőt kívánok!
Phuuu, hülye egy helyzetbe kerültél.
Ennek csakis te vethetsz véget. Teljesen változtass te is.
Hétvégente ne vigyázz a gyerekekre, oldja meg a szerelmével. Keményíts be, hogy te nem asszisztálsz tovább. Oldja meg a munkahelyén, hogy elvihesse a gyerekeket az óvodába, ráhagynék mindent, hogy fáradjon ú is ki, ne a szerető legyen állandóan a fejében, hanem az, hogy jön a hétvége, és örüljön, hogy pihenni tud, a dolgos hétköznapok után valamennyit.
Persze megszeretnéd tartani most, mert ha bevallod, ha nem, a büszkeséged is belejátszik.
De ez el fog múlni, lehet a srác ráun, és ott lesz neked megint ő.
Tudsz majd benne bízni? Milyen lesz a lelkednek, ha a ló nincs szamár is jó maradsz?
Tudom, aki szereti a gyerekeit, példával akar előttük állni, nem akarja őket megzavarni, de ilyen kapcsolat megfogja, hidd el, jobb ezen minél előbb túl esni.
Menj el hétvégente edzőterembe, pecázni, túrázni...amit szeretsz csinálni, hagyd a gyerekeket az anyjukra, tuti a szeretőnek már nem lesz olyan kellemes, amikor 3 gyerek lóg az nő fülén.
Ha megtudod állni, hogy semmit nem segítesz be, nyert ügyed lehet, így, vagy úgy vége lesz.
De így, amíg 2 pasi küzd a kegyeiért, van egy bocs, de hülye férje, aki mindent elvégez helyette, gyerekeket felvigyázz, addig röhög a markába.
Amikor 2 pad kötött a földre huppan , akkor elgondolkodik, mit is kezd egyedül a 3 gyerekével.
Kitartást!
Köszönöm, ez mondhatnám hogy erőt ad, de eléggé a végét járom…
Egyszerűen minden nap kellett valami megerősítés a részéről, hogy tudjak “férfiként” viselkedni és tűrni, várni! Viszont amint előtört belőlem az, hogy ez nekem nem jó, jött a részéről a hátra arc és nyilván úgy semmit nem ad magából ami bennem tartaná tovább a reményt…
Nyilvánvaló számomra, hogy nem fog örökké tartani ez a tini love, de pont azt akarnám elkerülni, hogy az ő hülyesége miatt a gyerekeinknek ekkora törést kelljen elszenvedni! És most nem arról beszélek, hogy szépen kulturáltan elvalunk, hanem hogy szét megyünk, nyilván ő összecuccol a kanival, a gyerekekkel és majd mikor felszáll a köd, akkor jön rá, hogy jól kib@szott magával is, meg a gyerekekkel is…
En is igy látom, valószínű azért telt be a pohár nálam! Meg is kaptam tőle hogy mennyire “tisztel” ezért, amit teszek kettőnkért, a családért, de az érzéseit nem tudja (vagy inkább nem akarja) háttérbe szorítani és hogy eközben mennyire fáj neki, hogy tudja rosszat okoz nekem…
Nem nem hiszem, hanem tudom hogy több van ott mint beszélgetés… Nem tudok mit tenni ellene. Vagyis de, felállok! Meg aki szembejön “levarrom” én is… mondjuk ez nem kárpótol semmiért, de talán egy kicsit segít lelkileg! De ezt nem tudtam megtenni eddig…
A gyerekek mondhatni boldogak, mert fogalmuk sincs mi zajlik körülöttük. Nyilván ha rákérdeznek, akkor anya a baratnojenel van!
Itt akkor lenne értelme a "kivárásnak" részedről, ha a feleséged leépítette volna a fiatal kanit, és azt kéne ép elmével túlélned, míg csitulnak benne az érzelmek.
Ehelyett hétvégente együtt hetyegnek az engedélyedel, míg hét közben te kényezteted. Miért is akarna ezen változtatni? Ő most azt gondolja, hogy megfogta az isten lábát, van egy nyuszimamusz férje, aki fényesre nyalja a hátsóját, míg a fiatal szeretőjével megéli a tinikorát.
Abszolút tiszteletreméltó, hogy próbálod egyben tartani a családot, és adtál még egy esélyt a feleségednek, de mivel lementél kutyába, nem sok respekted marad előtte.
Egyébként azt hogy viseled, hogy lyuksógorok vagytok a sráccal? Mert ugye azt nem hiszed, hogy csak beszélgetnek...Gyerekeknek mit mondtok, mit csinál anya hétvégente?
Ismerettségi körömben volt olyan, hogy a férj szerette a nőket (egészséges ösztönökkel rendelkezett!) és ennek a városban is híre ment, a feleség is megtudta. Volt két gyerekük. Úgy döntöttek, hogy nem válnak el, együtt felnevelik a gyerkőcöket. Aztán elváltak.
Nektek három van. (Ha jól rémlik.) Szerintem ebben a helyzetben már nem az a legfontosabb, hogy ki kivel kefél, hanem a gyerekek. Persze nem mindenki osztaná véleményem, mert ugye nem vagyunk egyformák. És persze nektek nem muszáj elválni.
Az emlék az nyilván megmarad… Viszont ha ezt rendbe tudnánk tenni, akkor úgy gondolom ebből a krízisből rengeteget tudnánk fejlődni, mint ahogy már most is fejlodtunk, csak megélni nem tudjuk teljesen a 3.miatt…
En is ebben vagyok, hogy fogalmam sincs mi lenne a jó!?
Ebben is van sok igazság! Bántja is az egomat elég rendesen, hogy ennyire “megengedő” vagyok. Talán pont most jött el ez a pont, úgyhogy egyetértek Veled!
Az hogy “velem” csalja, az igazából a fordított helyzetből adódik, amit a 3.fél fele kommunikál! Értsd: nem tudja hogy szexelünk, fogalma sincs róla, hogy el járunk kettesben bárhova is, hogy úgy éljük a mindennapjainkat, mintha egy boldog házasságban lennénk, lelkileg és fizikailag teljesen kitarulkozva egymás felé! Erről ő semmit nem tud. Annyit, hogy egy háztartásban élünk és nincs feszkó. Ezzel ellentétben én szinte mindennel tisztában vagyok, ami velük és köztük történik! Ha erről tudomást szerezne valószínű mar sarkon fordult volna… Amit nyilván nekem is meg kellett volna tennem már az első pillanatban!
Szerintem már bőven lett volna időd a sarkadra állni, nyelni egy nagyot, és megmondani neki, hogy akkor menjen a pasijához, mivel látható, hogy ez az egyetlen út ahhoz, hogy vagy így, vagy úgy lezárjátok ezt, már ha igaz ez a történet. Bár lehet csak én nem tudnék egy ilyen férfire többet férfiként nézni, aki ennyire "megengedő".
Értem én, hogy család, gyerek, meg minden, de akkor is...
Azt, hogy veled csalja a szeretőjét, azt te sem gondolhatod komolyan, itt sosem te leszel az, akivel csalnak, bármennyire is így akarod érezni. Te itt valaki vagy, akivel bármit meg lehet csinálni.
Igen, elég jól látjátok a helyzetet!
Igazából nem volt ultimátum részemről! Talán egyszer, amikor elkezdtem sérelmezni ezt a helyzetet és megkértem, hogy döntsön felelősségteljes felnőttként az érzésein kívüli dolgok figyelembevételével is számolva! Akkor az a döntés volt, hogy én “maradtam”, de úgy, hogy ezáltal en lettem a világ legutalatosabb embere a szemében, mert nyilván kieroszakoltam belőle, hogy engem válasszon…
És ráadásul nem is ment, csak pár hétig, mert kiderült, hogy ha nem is fizikailag de tartják a kapcsolatot. Ezt en nem tudtam elfogadni és osszepakoltam, elköltöztem.
A szívem szakadt meg a gyerekek miatt (igaz próbáltuk úgy közölni velük, hogy a legkisebb törést okozzuk), meg magam miatt is. Hogy minden energiam és munkám kárbavész azáltal, hogy én felálltam…
Nem mellesleg, napi szinten ugyanúgy jelen kellett lennem, mert nélkülem nem boldogul. Reggelente en hordom a gyerekeket, mert neki korán kezdődik a munka, én végzem a komplett ház körüli munkákat, mert Neki elég a háztartás, meg nem is igazán ért a kinti dolgokhoz. Munka után pedig mivel “jobb dolgom” nem volt, ezért mindig ott voltam velük, hogy legalább a gyerekekkel legyek, meg nyilván számomra az ő közelsége is sokat jelentett.
Szóval nem tudtam magamra erőszakolni, azt, hogy ne legyek jelen… Ha néha dühből és haragból ment is volna, mindig eszembe jutott, hogy ezáltal a gyerekeket is bántanám… Nem ér nekem annyit, hogy őket szenvedni lássam! Főleg úgy nem, hogyha otthon vagyok, akkor borzasztó jól működünk együtt és a gyerekeken is látszik a nyugalom, a kiegyensúlyozottság.
Ezért úgy döntöttem, hogy kérdés nélkül vissza költözök és ha annyira akar, akkor menjen ő! Ne a “kényelemből” legyen boldog. És kb ez tart 2 hónapja…
Nekem is a feleséged furcsa, bocs.
Arra hiába vársz, hogy ő majd "rájön". Mire? Arra hamar rájött, hogy azt tehet veletek, amit akar. Királynői helyzetben van. Ami nem baj, ha nektek így jó...
Alex vagyok 36éves és a feleségem Tekla 33éves. 3 gyerekünk van és igazából van/volt egy átlagnál magasabb volumenű életünk. Ház kocsi, jó munkahelyek, kényelem. Ennek megteremtése és fenntartása nyilván mindkettőnktől hatalmas energiát követelt és a közel 10 év alatt szépen ellaposodtunk, mint ahogy az "lenni szokott". Az ellaposodás eredménye pedig egy 3.fél lett, a feleségem részéről... Kb3-4 hónapos lelki megcsalás után derült fény a partnerre, akire addigra a feleségem úgy nézett, hogy egyszerűen nem tudott elszakadni tőle. Én átmentem az ilyenkor szokásos lelki testi amortizáción és mindent megpróbáltam, hogy a családomat egyben tartsam. Kiakadtam, nyeltem, tűrtem, pedáloztam...
Ez idő alatt, magamtól is és külső segítséggel is (pszichológus), olyan szintű önismereti utazáson és felismerésen mentem keresztül, ami miatt majdhogynem nem bánom, hogy megtörtént ez az egész. Tisztában lettem a hibáimmal, amiket mondhatni sikerült kijavítani. Rengeteget fejlődtem, elsősorban magam miatt, de nyilván eltökélt célom is ezzel a feleségem visszaszerzése és a családom egybentartása, megóvása. Ezáltal a közöttünk lévő kapcsolat olyan szintre emelkedett, amilyen sosem volt még mióta ismerjük egymást. Ehhez nyilván az kell/kellett, hogy én megbocsátsak (holott ezt sosem kérték) és megértsem azt amin a feleségem ment/megy végig. Ha én felállok, akkor ő képes bele törődni és semmit nem tenni azért, hogy ez működjön. Olyan mintha csak én akarnám ezt az egészet és ennek ő táptalajt biztosít! Tartja bennem a reményt, úton útfélen kapaszkodókat nyújt és ezáltal én mindig visszajövök, ha mélyre kerülnék kettőnket illetően. A jelenlegi helyzet az, hogy igazából egy háztartásban élünk és a hétköznapjaink úgy telnek mintha minden rendben lenne. Van szeretet, vágy, romantika, intimitás, családcentrikusság! Minden "klappol". Azok a dolgok is és főleg azok, amik korábban hiányoztak, javarészt az én hibámból. De jön a hétvége és mivel a kapcsolatot fenntartja, ezért oda is prezentálnia "kell". Ilyenkor a tudtommal elmegy és megéli amit úgy érez hogy meg kell neki...
Hát ezt nyilván nem lehet cérnával bírni, pedig ez megy hónapok óta...
Számtalanszor lett nehezményezve, hol pedig csak tudomásul véve. Nyilvánvalóan szerelmes és ennek én kényszerrel nem tudok véget vetni, ő meg nem akar. A 3.félről annyit, hogy fogalma sincs mik zajlank itthon... Igazából hétköznap őt csalja velem... Van mikor hétvégén is... Többször is...
Fiatalabb sokkal-sokkal mint mi. Az én meglátásom szerint, fogalma sincs mit venne a nyakába, de erre mindig megkapom, hogy ő mennyire intelligens és milyen tervei vannak...
Csak éppen ő szépen át van verve, folyamatosan. Lehet hogy a feleségem szereti, de folyamatosan hazudik neki kettőnkkel kapcsolatban. Ahogy nyilvánvalóan nekem is sok mindenben hazudik... Olyan, mintha megint tinédzsernek érezné magát mellette. És én ezzel nem tudok és nem is akarok versenyezni. Sokkal másabb és úgy gondolom fontosabb dolgok vannak az én életemben amihez teljesíteni kell és odatenni magam, amibe nem fér bele, hogy egy 10évvel fiatalabb srác életritmusával versenyezzek.
Többször próbáltam véget vetni magamban az érzelmeimnek és a kötődésemnek. Nyilván a környezetünkben mindenki "elítéli" a feleségem viselkedését és amennyire lehet engem támogat, de ugye ettől még én nem leszek előrébb. Volt több kalandom idő közben, mert mondhatni kinyílt a világ, de minden ilyen "kapcsolatból" ugyan oda lyukadtam ki, a feleségem mellé. Egyszerűen nem megy az elengedés, bármennyire is "próbálom".
Mindig ott a kisördög, hogy van remény, csak tartsak ki és harcoljak, mert majd rájön Ő is.
Nagyon nehéz helyzet és idegörlő.
Most ott tartok, hogy kibuktam és kiborultam neki, hogy én ezt nem bírom. Nyilván ő ezt "kényszerítésnek" veszi és persze, hogy nem abba az irányba fog fordulni, ami nekem jó lenne, hanem menekül...
Hát erre "varrjatok gombot"...