A barátnőm rettentően féltékeny (beszélgetős fórum)
Szerintem a legjobb megoldás, ha magára hagyják. Senki nem felelős másért, csak saját magáért. Senkit nem lehet megváltoztatni, ha ő nem akar változni. Ezt a leckét örökre megtanultam.
Ha egyébként a felfogóképessége nem sérült, akkor tudja ő nagyon jól, hogy a viselkedése nem normális. Egy ilyen emnertől menekülni kell, mert tönkreteszi a körülötte élőket is.
Nem írta egy szóval se, hogy a xar gyerekkorával takarózott. Lehet, hogy nem is tudja, hogy emiatt van baja. Lehet, hogy nem is tudja, hogy baja van. Sőt, ez a leglehetebb, különben nem hajtana el mindenkit, aki ezt mondja neki. Épp ezért kellene egy pszichomókus neki, aki rávilágít, hogy valami nagy szemétkupacot hordoz, amiből, ha nem szabadul meg tőle, mindenkire szór egy marékkal.
Szerintem, a legrosszabb megoldás, ha magára hagyják és meg sem próbálnak segíteni rajta.
Tudjátok lányok (és fiúk, ha vannak), mindenkinek van keresztje!
Nekem is pocsék volt a gyermekkorom!
9 éves voltam, amikor meghalt az édesapám!
Anyukám egyedül nevelt föl a3 lánytesómmal egyetemben.
Égetnivaló rossz kiscsaj voltam, kaptam is érte rendesen!
Néha félholtra vert, de az sem használt!
Hogy miért a történet?
Nem, nem azért mert untatni szeretnék bárkit is a vasárnapi ebéd előtt....
Inkább azért, hogy kinyilvánítsam a véleményem!
Nem lehet a rossz gyerek korral takaróznia senkinek!
Leírtam, az enyém milyen volt! Tudjátok, mit hozott ki belőlem? Megfogadtam, hogy ha anya leszek, soha nem
emelek kezet a gyermekemre!
Nem váltam olyanná, mint ahogy sokan mások se!
Egyszerűen hibbant a csaj!
Beszélgetni? Fenét!!! Lapátra!!!
Isten óvjon meg tőle MINDEN gyermekes apukát!
Mondjuk az ilyen apukákkal is beszélgetnék ingyen 1 órát, mert az sem százas, aki akárcsak egyszer is de végig hallgat
egy ilyen " kirohanós mocskolódást"!
Mind1, ez már más téma!
Bocs a hosszas szövegelésért!
Szerinted lehet ilyet szeretni? Szerintem a pasi gyereke(i) utálják, ami teljesen érthető.
Amúgy meg a gyerekkornak vége, felnőtt nő, anya. Nem kéne a szar gyerekkorral mentegetni, hogy egy idióta.
Igen, ilyen háttérrel akár több év pszichoterápia. Viszont igazából segíteni neki nem lehet. Szeretettel sem, mert aki egészségtelen családi környezetből jön, az nem bízik meg senkiben. A párjában sem és igazából a barátnőjében sem. Csak ő saját maga tud segíteni magán, a pszichológus/pszichiáter is csak mankó ehhez, helyette semmit nem fog megoldani.
A pasiknak pedig előbb-utóbb elfogy a türelmük - kivéve aki még "gyerek" és áldozattípus - és dobbantanak, ami meg még inkább megerősíti őt abban, hogy senkiben nem lehet megbízni, mindenki rossz őhozzá.
nekem biztosan nem lenne szükségem iylen bnőre....
Az meg, h xar gyerekkora volt... hát, kicsit sem kifogás! Sőt! Pont neki kellene akkor leginkább gyerek centrikusnak lennie...
A pasijait sem értem! Úgy vágnám ki azt, aki az én gyerekem ócsárolja, mint azt a bizonyos macskát!
Akkor is tudta a bnőd, h gyereke van a pasinak, amikor összejött vele! Akkor kellett gyerekestől, aztán már a másik gyereke kolonc?
A gonosz mostoha jut eszembe róla a Hamupipőkéből.... És valószínűleg az is!
Csak gratulálni tudok a nagy eszéhez! Önző dög!
Szerintem is hasznos lehet a pszichoterápia, ahol egy szakember előkotorja és megoldja a lelke mélyén lévő gyerekkori sebeket. Szegény, én amúgy nagyon sajnálom és semmiképpen nem hagynám ebben a helyzetben!
Nem tudom, a pasik hogy viszonyulnak ehhez a helyzethez, ember legyen a talpán, aki ezek után még közös programot javasolna... Pedig szerintem ez is segítene, hogy ha látná, hogy a gyerek pl. őt is szereti. Nem tudom, de mindenképpen azzal lehet a legtöbbet segíteni, ha NAGYON szereti őt mindenki: pasi, gyerek, barátnő...
Válasszon olyan párt, akinek nincs gyereke.
Egyébként meg több év pszichoterápia.
Sehogy, teljesen reménytelen.
Hagyd a fenébe, hogy legalább te ne szenvedj attól, amilyen lelketlenül viselkedik a párja gyerekével.
Veszekedni nincs értelme vele, az olaj a tűzre. El tudok képzelni olyan gyerekkort, ami után bizonyos dolgokra így reagál az ember (nekem is olyanban volt részem), DE! felnőttként erre hivatkozni nem lehet. Aki felnőtt, az vállalja a felelősséget és nem másokat büntet azért, ami az ő problémája. Főleg nem egy gyereket. Akkor inkább kerülje el messzire őket...
Én mindenképp valamilyen szakembert ajánlanék neki. És amikor a fülem hallatára hisztizik, akkor megkérdezném tőle, hogy hallja-e egyáltalán saját magát, hogy mit művel és az kb. milyen távolságra van a szeretettől?! (Elgondolkodtató, hogyan reagálna mondjuk egy videó- vagy hangfelvételre, amit egy ilyen jelenetéről készítene valaki...)
Nem árt célozni rá, hogy ha nem változtat magán és a viselkedésén, akkor sanszos, hogy magányosan és megkeseredetten fog meghalni... Gondolom nem erre vágyik.
Én bizony jól odamondanám neki mindig.
És ha megsértődik?
Kit érdekel?
Miért kéne egy ilyen emberhez ragaszkodnia bárkinek is?
Egyik gyermek sem tehet arról hogy neki rossz volt a gyermekkora.
Még ilyet!
Lehetséges hogy nem gyermekes apukákkal kellene kikezdenie.
Nagyon taszító személyisége van.
Aki egy gyermeket ok nélkül bánt az nekem nem ember.
Keress másik barátnőt.....
100 oka van ennek a mondatnak!
Kezdve ott, hogy egy gyermekkel képes "ellenségként"
viselkedni......és sajnos nem befejezve ott, ahogy a baráti figyelmeztetésre reagált!
Pár dolgot már az előttem szólók is leírtak....
Sajnos a barinőd agyhalott!
Beolvasni, otthagyni, és többet még csak telefont se emelni rá!
Mi történhet? Vagy "kicsírázik" az agya, átgondolja....megváltozik (erre kb 2% esélyt látok), vagy pedig ilyen marad... előbb-utóbb kivágja érte a pasija, és akkor majd sírva rohan hozzád!
Milyen nő, anya, szerető, barát, ember az ilyen?
Bocs a durva szavakért, de had emlékeztesselek szegény Szita Bence esetére!!!! (Nyugodj békében!)
Az empátia nem az erössége... A barátnöd (legalábbis a korát illetöen) felnött nö, aki kialakult személyiséggel rendelkezik, s ha akarna is megváltozni, kökeményen dolgoznia kellene magán.
Ha mégoly nehéz is, de megörizném a nyugalmam és semmiképp sem veszekednék vele, se nem "osztanám ki", még kevésbé tépném meg. :-) A rossz gyermekkor válasz sok mindenre... De ezzel sem takarózhat egész életében! (Nyilvánvalóan a pasija türelme és tanúsított megértése, elfogadása, söt szerelme sem fog huzamosabb ideig tartani a partner ilyetén viselkedése mellett.)
Én megkérném arra, hogy mesélje el, mi zajlik le benne, amikor rátör egy-egy "féltékenységi roham"; helyesli-e, amit & ahogyan akkor tesz ill. mond, vagy úgymond "útálja magát érte", de képtelen másképp cselekedni?
Van esetleg fiatalabb tesója a barátnödnek, aki miatt jogosan vagy alaptalanul hátrányosan megkülönböztetve érezte magát?
Egyáltalán mit lehet (szabad) tudni a barátnöd gyerekkoráról?
A saját gyerekeivel milyen a viszonya?
Végezetül: mióta tart a jelenlegi partnerkapcsolata?
Pusszantás & jó éjt!
Sajnos nem ok nélkülk küzd az önértékelési zavarával. Senkinek olyan gyerekkort, mint neki volt.
És mivel mindent tudok róla valahol meg is értem.
Csak azt nem értem meg, hogy nem tudja magát a párja gyerekeinek helyébe képzelni? Azok a gyerekek is várják az apjukat, azok a gyerekek is felhívják késő este és nem hiányzik, hogy Ő belekiabájon a háttéből: Tedd már le b.meg!!
Ezt szó szerint hallottam. Legszívesebben megtéptem volna. De helyette csak veszekedtem vele.
Hogy rázd fel? Sehogy! Újabb három (vagy még több) hónapig nem szólna hozzád.
Megbocsáss, de ostoba, következetlen és durva a barátnöd. Valószínüleg komoly önértékelési zavarral küzd (mint a legtöbb oktalanul féltékeny egyén).
El tudom képzelni, hogy szívesen tennél valamit érte, de hagyd: majd tanul a saját kárán (remélhetöleg...), ha a második, ötödik meg tizedik kapcsolata is rámegy a hisztire. Akkor talán felnyílik a szeme...
Legjobb barátnőm elvált hét éve. Azóta két kapcsolata volt, van. (a második most tart, vegetál)
A legnagyobb gond vele, hogy nagyon féltékeny. És nem a nőkre, hanem a pasi/k gyerekeire. De nagyon durván. Az ellenséget látja bennük. Néha egy veszekedés alkalmával durva dolgot vág a párjához, amivel annak gyerekét bántja.
Pedig az előző párja aztán mindent megtett, elment az Ő gyereke szülőértekezletére, amikor Ő dolgozott. Tanult velük minden nap, munka után, vele beszélték meg a titkaitat, vele mentek ruhát-cipőt vásárolni. Vitte őket suliba.
De sajnos a barátnőm a férfi gyerekét nem tudta elfogani. Látni sem bírta. Sőt az apukának ócsárolta.
Én ezt szóvátettem, először, hirtelen felindulásból: Kapjál már a fejedhez!!!! Mi mindent megtesz a gyerekeidért, többet mint az apjuk.... Ugyanezt megérdemlik azok a gyerek is.
Ennek az volt az eredménye, hogy három hónapig nem szólt hozzám.
Azóta másik férfi van az életében.
De, itt is így áll a kisfiúhoz. Nincs könnyű helyzetben a kisfiú, nagyon nincs. De ha felhívja a gyerek az apját, hogy látni szeretné, beszélgetni, Ő már hisztizik, szakít.
Próbáltam már vele szépen, csendben beszélgetni. Tudom kívülről könnyű okosnak lenni. De nem akarom, hogy ismét a vesztébe rohanjon.
Próbáltam már a saját gyerekeit példának beállítani, hogy mi lenne, ha Ők hívnák az apjukat esetleg sírva, mert hiányzik nekik? Mit érezne? Nem öntené el a szívét boldogság, ha egy óra múlva ott teremne az apukájuk és a gyerekek rohannának hozzá?
Hogy rázzam fel ebből az értelmetlen féltékenységből?