Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
ŐSZÜLŐ SZERELEM
(ismeretlen szerző)
Őszbe hajló élet alkonyán csendesen mellém sodort a szél,
amikor a szív hűlni készül, már szeretni nem is remél.
Akkor jöttél te a messzi semmiből - észre sem vettelek -,
mikor életem egén már hullani kezdtek a levelek.
Hogy is történt mindez meg velem, elmével fel nem foghatom,
hisz sosem lehetsz enyém, bűn szeretni téged, ezt jól tudom.
Harcolt a józan ész, de az érzés oly erős: könyörtelen
átgázolt - mint vadul tomboló vihar - szívemen, lelkemen.
Más úton járok én, a tiéd egészen máshova vezet,
s nincs erő, mely elmoshatná a köztünk feszülő éveket.
Nem lehetsz soha enyém, másé vagy te, az Isten embere,
én is szavamat adtam egykor, feloldhatatlan esküre.
Csalóka délibáb, ostoba, ábránd, de mégis jó nagyon
rád gondolni minden este, s veled ébredni kora hajnalon.
Ki is vagy te nekem: éltető napom, őrzőm és támaszom,
koldulva lesem a viszonzást mosolytól égő arcodon.
De langyos ősz után, majd jön a zord hideg, beköszönt a tél,
mint könnyű levelet, úgy sodor tőlem majd messzire a szél.
S a hulló hó-gyász fehér leple mindent, de mindent eltemet,
marad szívem jegesre fagyva, nekem már repülni nem lehet...
Táncos Katalin: AZ ÉN MIATYÁNKOM
Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senkise,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe:
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba – reményteljesen,
S fohászkodj: MI ATYÁNK! KI VAGY A MENNYEKBEN…
Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!
Mikor mindenfelől forrong a „nagyvilág”
Mikor elnyomásban szenved az „igazság”
Mikor elszabadul a „Pokol” a Földre
Népek homlokára a „Káin” bélyege van sütve.
Óh „Lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba: hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!
Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól meggyötörve…
Hisz a bajban nincs barát, ki veled törődne,
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba – hajtsd meg a homlokod…
S mondd: Uram! LEGYEN MEG A TE AKARATOD!
Mikor a kisember fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a „gazdagság” milliót költ, hogy éljen,
És millió szegény a „nincstől” hal éhen,
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,
S kérd: Uram! ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!
Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, sőt ellene támadsz,
Mikor, hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Mikor lázad benned, hogy tagadd meg „Őt”…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:
Uram! Segíts, – S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!
Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magadat,
S később rádöbbentél, hogy kihasználtak!
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram! MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!
Mikor a „nagyhatalmak” a békét megtárgyalják,
Mikor a BÉKE sehol – csak egymást gyilkolják!
Mikor a népeket vesztükbe hajtják
S kérded: Miért tűröd ezt?! MIATYÁNK!
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj:
Lelkünket kikérte a „Rossz”, támad, tombol!
Uram! Ments meg a kísértéstől!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!
UTÓHANG:
S akkor szólt az Úr Jézus, kemény – szelíden:
Távozz Sátán! Szűnj vihar! BÉKE, SZERETET,
És csend legyen!
Miért féltek – ti kicsinyhitűek?
Bízzatok! Hiszen Én megígértem Nektek:
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!
Hűséges kis nyájam, Én Pásztorotok vagyok,
És a végsőkig VELETEK MARADOK!
Dr.Szádeczky-Kardos György: Nincs időd
Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni,
A zöld mezőt, a sok virágot,
A dús erdőt, a zúgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!
Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni,akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vigasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!
S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted
Tettél – e jót, láttál – e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
nem rohanni, csak emberré lenni,
Hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!…Nincs időd!
Pilinszky János: Örökkön-örökkéVárok,
Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrű panaszommal jobb ha hallgatok.
Tűrök és törődöm engedékenyen:
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,
szófogadó szolga, ami hátra van.
Keserüségemre úgysincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
miért vakitottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?
Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan!
Sohase szerettél, nem volt pillanat,
ennem is ha adtál, soha magadat,
örökkön-örökké sírok amiért
annyit dideregtem érted, magamért!
Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szoritásod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb.
Móra Ferenc: Egy régi, régi irkalap...
Egy régi, régi irkalap
Került kezembe a minap.
Én irtam éltem reggelén
A második pad szegletén.
.
Dülöngő, potrohos betűk,
Póklábúk és verébfejűk,
A t-nek gyomrán a kalap,
Az r a k hajába kap.
.
Én irtam, én. Emlékezem.
Lassú volt kis fehér kezem
S mint a kopókölyök szokott,
Elmém el-elfutkározott.
.
Kikandikált az ablakon,
Ringott a ringó gallyakon,
Hol a torony hegyére ült,
Hol szálló fellegen repült.
.
A kő-Krisztus komor fején
Soká pihent a cinegén,
Csőrén gubancos cérnaszál
Csüngött le, mint borzas szakáll.
.
S a paplak füves udvarán
Vadrózsa arcu szolgalány
Nyikorgatá az ó-kutat,
Míg írtam az ir ri ur-at.
.
Én írtam, én... Én írtam-e?
Szívem könyűvel fut tele:
Ki e sorok fölé hajolt,
Sötéthajú fiúcska volt.
.
Sötéthajú, fényes szemű,
Pirosképű hajnalderű -
S ma alkonyul már, alkonyul,
Szemembe hamvas haj konyul.
.
S talán az éj is útba már,
Amelyet ajtóm nyitva vár
S ha néma csónakába vész,
A perc nekem nem lesz nehéz.
.
Mért lenne az? Kis irkalap,
Mélán végig simítalak:
Énnékem életprogramot
Rajtad az ir ri ur adott.
.
S ma már tudom: az úr nem ír -
Ebben hazudtál, kis papír,
De az életnek erre: ir,
Nincsen más ríme, mint a: sír.
1918.
Árvai Attila : Támaszom...
Légy majd a támaszom, ha egyszer megöregszem
Ha nehéz lesz a járás, s ráncos lesz két kezem
légy akkor is támasz, ha egyszer nem emlékszem
Hogy reggel, vagy épp este, néked mit meséltem
Légy majd a támaszom, ha egy nap öreg leszek
Légy akkor is velem, mert nélküled elveszek
Légy az igaz barát, még ha vén is leszek
Kérlek, fogd a kezem, hisz akkor is szeretlek
Légy majd a támaszom, ha hajam őszre fordul
Akkor is légy majd az, ha könnyem is kicsordul
Az idő lassan eljár, sajnos felettem is
De támaszom, csak Te légy, e borús időben is
Légy kérlek támaszom, minden körülményben
Akkor is légy velem, ha majd megéhezem
Légy akkor is velem, ha egyszer majd haldoklom
E kivált nehéz napon, ne kelljen csalódnom
Légy az én támaszom, mikor szólítalak
Ha az idő tépázta, barázdált arcomat
Megsimítod néha, mikor megihlettél
Súgd fülembe olykor, csak engem szerettél...
Légy az én támaszom, a Teremtőre kérlek
És ha majd betartod, csak is úgy ígérd meg
Majd egy nap meghalok, és felcsendül a zsoltár
Istennek azt vallom, hogy támaszom Te voltál...
Juhász Gyula - Béke
És minden dolgok mélyén béke él
És minden tájak éjén csend lakik
S a végtelenség összhangot zenél
S örök valók csupán mély álmaink.
És minden bánat lassan béke lesz
És mindenik gyötrődés győzelem
S a kínok kínja, mely vérig sebez,
Segít túllátni a szűk életen.
Testvéreim: a boldogság örök
S e tájon mind elmúló, ami jó
S az élet, a szép, nagy processzió,
Mely indul örvény és sírok fölött,
Az égi táj felé tart csendesen
S egy stációja van: a végtelen.
Kristina Calu - Boldogság
Ha felteszed a kérdést, ki mitől boldog
Százan mondanak majd százféle dolgot
Nem mindenkinek egyforma a mérce
Te ujjadon gyémántra mosolyogsz
Neked elég otthon a családi béke
Te örülsz, hogy a kedves gondol rád
Hogy este melegen vár a vacsorád
Hogy régi ruhád rajtad még mindig csinos
Hogy öledben lágyan dorombol a cirmos
Hogy kutyád boldogan vár az ajtóban
Barátod valóban ott van rosszban, jóban
Hogy a gyerek újra jó jegyet hozott
Hogy lecseréltél valamit, mi régóta kopott
Virágot kaptál csak úgy ok nélkül
Látod az életed, ahogy szépen épül
Feljebb léphettél egyet a ranglétrán
Végre elismerte tudásod a dékán
Úgy lett vége a könyvnek, mint vártad
Sikerült gond nélkül felállítani a sátrat
Hosszú idő után újra moziba mentél
A közeli erdőben nagy sétát tettél
Csekk helyett képeslap várt a postaládában
Az asszony végre nem beszélt álmában
Jól esett a kádban csendben elnyújtózni
Nyári napsütésben hosszan motorozni
Ezer és egy arca van a boldogságnak
Nem kell hozzá, hogy kívánhass hármat
Kristina Calu
"Hagyd a lelkemnek meg
ezt a pillanatnyi csendet,
amire vágyik,
mert a fa sem terem szüntelenül,
és a virág sem állandóan virágzik.
Szüksége van mindennek
és mindenkinek a csendre,
megnyugvásra...
Hogy csak önmagába figyeljen...
belülre...
és semmi, semmi másra."
(Lénárth Mária: Kell a csend)
Kun Magdolna: Csak a lelkem értsd meg
Nem kérem, hogy változz, hisz én sem változom,
csak a lelkem értsd meg némely napokon,
mikor megsebez egy szó és megsebez egy mondat,
mikor túlhajszolt sorsom vállaimon roskad.
Nem kérem, hogy vigyázd minden léptemet,
s azt sem hogy gyermekként fogd a kezemet,
csak akkor állj majd mellém, ha meginogni látszom,
ha sötét felhők árnya lebben minden útirányon.
Nem kérem, hogy ringass el, ha közeleg az éj,
s azt sem, hogy altatóként szép mesét mesélj,
csak azt kérem, ha szükséges néhány vigasz-szó,
te legyél a legigazabb szív bátorító.
Benedek Elek: Január
Száll az idő, száll fölöttünk,
Sebesebben, mint a madár,
Gyűlnek az évek mögöttünk.
S vajon, hol a véghatár:
Nem tudja ezt a halandó,
Csak annyit tud, hogy mulandó
Minden itt az ég alatt -
Életünk egy pillanat.
Somogyi Zsolt: Mindenkinek megvan a maga keresztje...
Hogyha úgy érzed, hogy rossz hozzád az élet,
Mert a boldogságról nem mond szép meséket.
Van, hogy másnak nyílnak néhanap a rózsák.
Nem kerülheti el senki sem a sorsát.
Bárhogy hull a könnyed, ne vedd a szívedre!
Mindenkinek megvan a maga keresztje.
Minden nagy bánatnál van egy nagyobb bánat,
Hiszen az embernek annyi minden fájhat.
El nem ért nagy álmok, elveszített társak,
Sebek, amelyek egy életen át fájnak.
Annyi minden csalhat könnyet a szemekbe,
Mindenkinek megvan a maga keresztje.
Túl leszel majd egyszer minden csalódáson.
Nem azért van a szív,hogy örökké fájjon.
Akármilyen hosszú, nem örök a tél se,
És a legszebb rózsák neked nyílnak végre.
Hogyha fáj a szíved, jusson az eszedbe:
Mindenkinek megvan a maga keresztje.
Meggyesi Éva: A boldogság
A boldogság az egyetlen a földön,
amit irigyel még a gazdag is,
hiába van neki kincse,palotája,
ha egyedül bolyong, s boldogsága nincs.
A boldogság az egyetlen a földön,
amely mindennél fontosabb talán,
s mégis oly kevés ezen a földön,
kinek a boldogság örökké kijár.
Lehet kincsed és hatalmad,
megvehetsz mindent mit kívánsz,
s bár a pénzedért szeretni fognak.
boldog attól még nem leszel talán.
Sokszor a szegény a gazdag,
hisz mindenkinél gazdagabb talán,
kit kedves szavakkal,forró öleléssel
szerető párja karjaiba zár.
A kedves szót nem pótolja semmi!
Kinek kell az,ki dölyfös és puhány,
csak aki szívből tud szeretni,
az lehet boldog igazán.
Deverdics Éva : Mit várok.....
Mit várok a jövő évtől?
- hogy a maszkok mögül előkerüljenek a mosolyok,
- hogy érezhessük az ölelés feltöltő erejét,
- hogy immunrendszerünk a szeretettől erősödjön
- hogy tegyük szebbé a világot azzal, hogy nem egymás rossz tulajdonságait figyeljük,
- hogy a kommentháborúkat lecserélje az egyetértés,
- hogy az ítélkezést váltsa fel az együttérzés,
- hogy a bizalom cserélje le a hitetlenséget,
- hogy a háborgó lelkekbe ismét béke költözhessen,
- hogy utazzunk, a világ szépségeit szabadon csodáljuk,
- hogy a médiából csöpögő negativitás elcsendesedjen,
- hogy a kultúra által többletet vigyünk a hétköznapokba,
- hogy kézfogáskor megérezhessük az érintés varázsát,
- hogy a humor felszabadíthassa lelkünk keménységét,
- hogy együtt legyenek a családok,
- hogy szeretetben ne számítson, kinek van igaza,
- hogy az életben benne tudjunk lenni tiszta szívvel.
Szabó Lőrinc: Esik a hó
Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye-
és reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!
Juhász Gyula : Az élet szonettje
És minden alkony opálosan éled
És minden hajnal szőkén rámkacag
És mindig forrnak vágyak és nyarak,
Be csodás vagy, csókok szülötte, élet!
És mindig küldesz új bánatokat
És új reményt is, ami dalra méltó
És szemeket, amelyek, mint a mély tó,
Balzsamot adnak nékem s titkokat.
És nem fáradok el téged szeretni
S téged gyűlölni, lázas csoda, élet,
Naponta vággyal járulok elébed
S bár mindig közelebb a szürke semmi,
Te egyre szépülsz, mélyülsz s én szegény,
Úgy érzem, gazdag voltam benned én.
Fortune Brana: Mesélj....
Mesélj, amíg a Hold kerek
mesélj, amíg a könny pereg
ráncok árkában
szú a fában szendereg
míg odakinn az út porában
botladoznak az emberek
mesélj, amíg a hó szitál
hajnali köd a szélre vár
csönd üveglapján
összekoccan két pohár
ablakok tükrén pillantásod
két mosoly közt megtalál
mesélj, amíg a gyertya ég
felhők udvarán összeér
a messzeség
fűzfa ágán csillan a dér
árnyék sötétje elkísér
dombok ezüstjén búcsút int
ősznek a tél
mesélj, amíg a Hold kerek
hasáb a tűzben sistereg
kémények füstjén
szürke fényű szellemek
suhannak át
s álmaink filmjén
üzennek az istenek
gyerek voltam, s gyerek vagyok még
most is – az idő meglapul
prédára les, mint éhes tigris
hangtalan, s mozdulatlanul
minden perc, mit az éber elme
zsákjába tesz, élő marad
benned, bennem, s kihez mesédet
elsodorja e pillanat
mesélj, amíg a Hold ragyog
s körötte apró csillagok
fényes szemekben ott figyel
a szépség, majd útjára kel
fészket rak bennünk – szent madár –
párjára lel, otthont talál
mesélj, én meg csak hallgatok
nekem mesélj, míg itt vagyok…
Néha (Az élet komédiája)
Néha jól vagyok,
néha annyira mégsem,
mert úgy érzem
megfájdítja az élet a szívem.
Nincs ezzel baj,
lesznek még jobb napok,
s aztán majd csak lazán
odavetem, hogy: - Jó napot!
Néha minden egyszerű, édes,
néha olyan bonyolult,
mint amikor nem tudom,
hogy mit akar bennem az út.
Inkább ráhagyom,
nem gabalyodok bele.
Nem hagyom kuszaságát magamon,
csak megyek csendben vele.
Néha jól vagyok,
néha annyira mégsem,
néha úgy érzem már meghalhatok,
néha azt, hogy keveset éltem.
Jön, ami jön, vagy éppen
megy, ami megy, akár por a szélben.
Csak dúdolok, tudod, csak játszom,
Nem veszem komolyan, aztán mégis,
mert komédia az egész világ
én pedig vagy jónak, vagy rossznak látszom.
Papp Ádám
Vajda János: Húsz év múlva
Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.
És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...
Adamis Anna: Ha a csend beszélni tudna
Ha a csend beszélni tudna
Négymilliárd hangon szólna
Mindarról, mi bennünk rejtve él
Vágydal szólna száz szólamra.
Minden gondolat dobolna
Millió szó összefolyna
Ezer nyelven kavarogna
S a világnak nem lenne titka.
Ha zene nélkül volna dallam
Egy soha meg nem szólalt dalban
Megtudnád, hogy mit is akartam.
A csend minden nyelven hallgat
Szóra még sosem bírták
Azt hiszem, hogy ezt még te sem tudnád
De több van, mit szemed láthat
De több van, mit füled hall.
S van akinek a csend szavak nélkül
Van akinek a csend szavak nélkül is vall
Ha a csend beszélni tudna
Hol nevetne hol meg sírna.
Fekete is fehér volna talán
Vallomások, látomások
Víziók és hazugságok
Érzések és kívánságok
Megtörnének, széttörnének
Tükörfalán a beszédnek.
JÓZSEF ATTILA : NAGY AJÁNDÉKOK TORA
Ökölnyi nagy rubinkövet adok,
Akaszd nyakadba s nézd hogyan ragyog
Szived fölött, a melled közepén,
Csudáld, hogy ízzik, mint parázs, a fény.
Szememből fődre koszorút szövök,
Mint istennőhöz, hozzád úgy jövök,
Utad selyemmel, rímekkel verem,
De rajt' ne járj, mert ott sohaj terem.
Ha szomjazol, hát asszubort adok,
De pár sötétlő könnyet benn hagyok
S ha érzed, hogy az íze keserű -,
Azért csak idd, nincs édesebb nedű.
Ha tested fázik, lelkem Rád adom,
Két vállad bársonnyal betakarom.
És reszkető agyam, ha éhezel -,
Szükségbe nálam soha nem leszel.
S ha fáradt tested megpihenni vágy,
Nyugodj karomba, - nincs puhább faágy
S mert kell majd egyszer mégis oltalom:
Fogadd, fogadd el, kérlek, a karom.
Fogadd el, vélük bármit is tehetsz,
Azért hozzám kegyetlen nem lehetsz.
Ha nem jönnél is, mind Tiéd marad,
Nem kéri vissza gyönge pillanat.
Kristina Calu - Majd holnap
Majd holnap
Kidobok minden elhervadt virágot
Majd holnap
Elfogadom, hogy nem válthatom meg a világot
Majd holnap
Elsírom még megmaradt könnyeim
Majd holnap
Bánkódom a sors gonosz viccein
Majd holnap
Elengedem az összes dédelgetett álmot
Majd holnap
Már nem keresem a boldogságot
Majd holnap
Elhiszem, hogy nincsenek csodák
Majd holnap
Félelem nélkül nézem meg, mi van odaát
De most még ma van…
Aranyosi Ervin: Haldoklik a nyelvünk
Haldoklik a nyelvünk,
nem ápoljuk szépen,
elolvad, mint a hó,
az emberek kezében.
Egyre több az angol,
ami beszivárog,
angol szó mos agyat,
amerre csak járok.
Pedig a mi nyelvünk
a világ ősnyelve,
gazdagodik az,
kit rávezet figyelme!
Teremtő gondolat,
értő, magyarázó,
hatalmas nagy szókincs,
nemcsak élő pár szó!
Árnyalni is képes,
szépen kifejezni,
a hasonlók között,
különbséget tenni.
Nem ápolni vétek,
nemhogy lecserélni,
csak, mert az idegen
nem tud vele élni!
Ez az élet nyelve,
a képzelet gazdag,
s ez értékes kincse
az igaz magyarnak.
Használjuk, beszéljük,
a széltől is óvjuk,
az is baj, csak írjuk,
és már rég nem rójuk!
Ha kihal a nyelvünk,
kipusztul a nemzet,
idegen nép reá
ne vessen keresztet!
Őrízzük e kincset,
úgy, mint ezt a hazát,
ez rejti a magyar,
ősi, szent igazát!
( Aranyosi Ervin © 2024-01-06.
Aranyosi Ervin: Küldöm dalom
Küldöm dalom vidítson fel,
ha benned is életre kel,
majd szárnyalunk, míg szól a dal,
az én szívem csak jót akar!
Küldöm dalom, dalolj velem,
örömöm majd ebben lelem!
Mert megszépül a nagyvilág,
ha szívem is számíthat rád!
Küldöm dalom és neked szól,
teneked, s rólad, magadról,
és rólam is, szól egy kicsit,
ahogyan mások most hiszik!
Küldöm dalom, öleljen át,
legyen vidám a nagyvilág!
Dalolj velem, csak kedvesen,
hogy ez a dal közös legyen!
Dalolj velem, ezt akarom,
Legyen közös az én dalom,
küldöm neked, csak küldd tovább,
daloljon most a nagyvilág!
( Aranyosi Ervin © 2024-01-05.)
Juhász Gyula:Vízkeresztre
Jövének távol, boldog Napkeletről
Három királyok, híres mágusok,
Mert hírt hallottak a csodás Gyerekről,
Kiről legenda és jóslat susog.
Ki született szegényen Betlehemben,
Kit megöletne Heródes király
S aranyat, tömjént, mirrhát lelkesedve
Hoz néki Gáspár, Menyhért, Boldizsár!
Szerecsen, indus, perzsa, mind csodálja
A Kisdedet, ki a jövő királya
S a csillagot, mely homlokán ragyog.
Ô édes, kedves. Bájolón gagyog
S egy pintyőkét néz, mely szent szeliden
A Szűz Mária vállán megpihen…
Kun Magdolna: Amíg fiatal vagy...
Amíg fiatal vagy, nem tudhatod azt,
milyenné válsz majd a hervadás alatt,
s milyen leszel akkor, ha kezed reszketőn
érinti a villát, és a kanalat.
Amíg fiatal vagy nem is veszed észre,
hogy az idő elmúlik mindenki felett,
s az élet rozsdás szege rajtad is üt majd
begyógyulatlan vérző sebeket.
Így hát, ha látsz egy olyan embert,
akit önnön sorsa már tűzzel bélyegzett,
simogasd meg arcát, töröld le könnyeit,
hadd érezze újra mi a szeretet.
Tudd, bármily könnyű is most az életed,
egykoron majd te is megtapasztalod,
a sors nehéz súlyát csak úgy bírjuk el,
ha lesz mellettünk olyan ki segíteni fog... -"Az élet ajándéka"...
Ki párjával megöregszik, hálás lehet mind,
mert egy emberöltőt együtt élni hatalmas nagy kincs,
hiszen nem minden embernek adattatik meg,
hogy egymásban egy életen át gyönyörködjenek.
Kinek megadatik az-az öröm, hogy idősekké válva,
még egymás kezét fogván sétálhatnak párba,
azok köszönjék meg Istennek, hogy kegyessége által,
még nem kerültek szembe a magány fájdalmával.
Az idő elszáll fejünk felett. Egyszer véget ér az élet,
s akkor minden megélt szépet elveszítünk végleg,
de lelkünkben kincsként marad az a sok együtt töltött év,
mit odafentről adhat nékünk a magasságos ég.
Kun Magdolna
Ez dalszöveg, de gondolom belefér.
Vágtázó Halottkémek: Halló mindenség!
halló mindenség!
legyünk egy test és vér!
hallom szíved él
hallom hogy zenél!
furcsa égzengés
fölvillan a fény
ôsvilág mélyén
meglátod ki él!
hol az álmod hé?
hol virágzik még?
ôsvilág csendjén
ôrzöm emlékét.
Dante: Olyan furcsák vagyunk....
Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk...
Nagy László: Hiány
Fagyos kezeivel ölel át a csend, a magány,
Gondolataim ezerszer járja át kétely és talány.
Egyszer repülök, madárként szállok az égbe,
Majd sötét felhők taszítanak le a mélybe.
Ha itt vagy velem, hívnak, várnak a csillagok,
Ragyog a nap is, dalolnak az angyalok.
De nélküled kietlen tájon találom magam,
Kiáltásom nem hallja senki, nem értik szavam.
Lelkem, koldusként kidobva fekszik az utca kövén,
Ki arra jár, nevetve belerúg, vagy átlépi könnyedén.
Aztán eső áztatja, ellepi a sár, a város mocska,
Ha jön a fagy, nem lesz más, mint apró jégkocka.
Ha megtalálod, emeld magadhoz és felolvad,
Fényesen világít, lesz saját holdad.
Üstökösként repül át az égen,
Ha velem vagy, az maga az éden.
Akkor ezer virág nyílik a réten,
Fény gyúlik a mély sötétben.
Nincs fagy, hideg, fájdalom,
Valóra válik, miről álmodom.
Arra kérlek, maradj még soká,
Repítelek, elviszlek bárhová,
Csak hiányodat nem bírja szívem,
Megszakad, és elveszítem hitem.