Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Várnai Zseni: Éveim
Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.
Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.
Mikor azután ötven lettem,
- de csak negyvenkilencet mondtam -,
ma már tudom, – én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.
És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek…
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.
Mindegy volt már, hogy meddig élek,
- sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.
Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.
Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, – tán’ mindörökre!
Áprily Lajos: Mennék eléd
Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyílakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.
Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!
Várnai Zseni: Csodák csodája
Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!
Zelk Zoltán: Mit mondanak a madarak
Hát te igazán megérted,
mit a madarak beszélnek?
nemcsak csipegnek, pityegnek,
fütyülnek és csiripelnek?
-Ó, dehogyis, szólnak mást is,
van őnekik szavuk száz is,
vagy talán még ezerszáz is!
.
Cinke
Hallgasd csak a cinegét,
azt mondja, hogy: "Nyitnikék!
Elolvadt a hó, a jég
ne aludjon kert, a rét,
az a dolguk: nyitni, nyitni,
virágot, rügyet kinyitni,
nyitni, nyitni, nyitnikék!"
Nem mindig ilyen vidámak,
mikor téli ágra szállnak,
eledelre nem találnak,
panaszkodnak: "Nincs... nincs...
nincs...
Itt sincs...itt sincs, sincs, sincs,
sincs..."
Ha valamit mégis lelnek,
még akkor sem örvendeznek,
mert keveset ád a tél-
mondják is, hogy: "Kicsit ér!"
Kicsit ér! Kicsit ér!
.
Rigó
Hát most milyen madár szól itt?
S hallod, éppen téged szólít
téged szólít, tőled kérdi,
tudsz számolni? Mondd meg néki,
ezer fán mennyi dió.
Ha nem felelsz, hát megmondja,
tavaly ősszel megszámolta,
ezer fán annyi dió,
hogy éppen egy millió!
Fiú! Fiú! Millió!
Millió! Millió!
.
Pacsirta
Ez meg milyen madár lehet?
Túlszállt már három felleget,
s mindjárt eléri az eget!
A pacsirta! ki más lehet?!
Mindig csak az eget járja,
földön fészkel, égen szárnyal,
sohase röpül a fára!
Figyeljed csak milyen tréfás,
jókedvű a mondókája:
"Felmegyek!
felmegyek!
megnézem
az eget!
Kérek ott
szekeret,
lovat és
szekeret!"
Jó tanács....
Ha elfáradtál, mert elmúltak az évek,
ne csüggedj, keress a korodnak megfelelő szépet.
Ami mellett fiatalon elmentél rohanva,
most ráérsz megnézni, botra támaszkodva.
Nevess, nevess, a bajt soha ne keresd,
örülj a mának, holnap már rosszabb is lehet.
Keress barátokat, bánatodat oszd meg.
Ha osztasz bármit is, egyre kevesebb lesz.
Soha ne hidd, hogy sorsod a legrosszabb,
mindenki magát hiszi a legnyomorultabbnak.
Légy vidám - mert teljesen mindegy -
az élet úgysem áll meg, és úgy sokkal könnyebb.
Ne sajnáltasd magad, légy arra büszke,
sok mindent átéltél, és mégsem törtél össze.
És mert visszahozni semmit sem lehet,
fogadd el így, és élj emberhez méltó, derűs életet.
Elmúlik a legszebb nyár is, néhány szép nap vége máris,
Tegnap még oly színes kertek színeiktől búcsút vesznek,
Útra kelnek fecskék, gólyák, őszi szél jár erdőt rónát,
Egy nap minden arra ébred, jégvirágos, fagyos tél lett.
Azt hittem, hogy megtaláltam benned, kire mindig vártam,
Aztán te is útra keltél, csalfa szívvel másé lettél,
Koldusaként a világnak, irigye vagyok a nyárnak,
Hisz a nyár még visszatérhet, de én nem láthatlak téged.
MÓRA FERENC - A SZÍV
A szív a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
De mindig kész van útra kelni,
Ha nyílik rája alkalom.
A szív a legfurcsább csavargó,
A tolvaj-utat kedveli,
Hiába tiltja tilalomfa,
Nem hajt veszélyre, tilalomra,
Még vakmerőbben megy neki.
A szív a legfurcsább csavargó,
Minden lépése új talány:
Onnan szalad, hol rája várnak
S hivatlanul oson be másnap
Pár ragyogó szem ablakán.
A szív a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
Hívhatják vissza bár ezerszer,
Nem látják többet sohase.
A szív a legfurcsább csavargó -
Dölyfös kacajjal elszalad,
Hogy megalázva, elgyötörve
Visszalopódzzék a küszöbre,
Hol csupa dacból megszakad.
Az út felén túl
Ha elkerülted már a negyven évet,
a lelked gyakran tűnt időkbe téved.
A dolgaidban tartod még a rendet,
de egyre inkább áhítod a csendet.
Már nem vársz rangot, címet, hatalmat,
és nem mész fejjel valamennyi falnak.
Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
és hinni tudsz: a mások igazában.
Már reméled, hogy nem hiába éltél:
mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél,
nem maradt hang: a semmibe kiáltó.
Ha nem is lettél irányjelző zászló.
A magad helyén álltál rendületlen:
szélben, viharban, ködben, szürkületben,
mint kapubálvány őrizted a házat,
és voltál tűrés, és lettél alázat.
A tieidnek maradtál a béke:
a nyitott ajtó biztos menedéke.
Ha elkerülted majd a negyven évet,
már nem hiszed, hogy adósod az élet,.
Csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
mert kevés volt a salakmentes jóság:
a mindent adó, semmit visszaváró,
a minden próbát derekasan álló,
mely sosem számol, szüntelen csak árad,
örök fölény és örökös alázat.
Ha elkerülted már a negyven évet,
s mindezt beláttad, és mindezt megélted,
és be tudsz állni a legszürkébb helyre,
már te lehetsz a sorsod fejedelme!
Tóth Árpád: Március
Március hónapra nem vagyok zavarban:
Ibolyadivat lesz a barna avarban,
Beljebb az uccákon s kijjebb a tereken
Ott is friss csokrait nyitja a szerelem.
.
Drága, szép, vad hónap, mely még hóval csapkod,
De félkézzel már a rügyek selymén kapkod,
Nyílik a kénytelen hosszú szobafogság,
S édes szájjal kurjant az ifjú Szabadság.
.
Petőfi hónapja! közibénk suhanva,
Bár lennél szabadság új, tündéri anyja,
Anyja szabad szónak s másnak, ami kell még,
Ne csüggednének a magyar szívek s elmék!
"Azt mondják,hogy minden csillag egy-egy ember sorsa,
Azt mondják a csillagokban minden meg van írva.
Életünket elkiséri fenn a magas égen,
És egy fáradt őszi esten kialszik a fénye.
Azt mondják,hogy mindörökké nem élhet az ember,
Mert a földi vándorutak véget érnek egyszer.
Fénylő csillag maradj még az emberek reménye,
Hogy a földi boldogságát mindenki elérje."
Somogyi Zsolt
" Álmodj egy szép világot, hol tenger a fény:
ott ahol a béke az égig ér,
Álmodd,hogy a szeretet örökké él,
a szívekben derű és senki nem fél,
Álmodd, hogy álmaid valóra váljanak,
és elkerül minden, mi szívednek fájhat. "
Garai Gábor
“Tavasz volt, de én a nyarat vártam,
a meleget, a patakok hűs vizét.
Nyár volt, de én az őszt vártam,
a színes leveleket, és a hűvös, száraz levegőt.
Ősz volt, de én a telet vártam,
a ropogós havat, és a karácsony örömét.
Eljött a tél, de én a tavaszt vártam,
a rügyfakadást, a nap melegét.
Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni,
szabad és önálló.
Húsz éves voltam, de harminc akartam lenni,
érett és sokat ismerő.
Középkorú voltam, de húszéves akartam lenni,
ifjú és szabad lelkű.
Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni,
tevékeny élettel.
Életem elmúlt, és sohasem kaptam meg, amit akartam.”
(Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül),
Aranyosi Ervin: Ölelj, szeress kortalanul!
Az ölelés, tudod,
nem köt a korhoz.
A megfáradt szív is,
örömöt hordoz.
Lenni kell álomnak,
lenni kell oknak,
– legyen céljuk
a fáradt karoknak!
Ölelés, és mosoly?
– Várja a lélek!
Érzi, – még itt vagyok,
– érzi, hogy – élek!
Szeretet parazsát
ne hagyd kihűlni!
A lélek fájdalmát
arcodra ülni.
Tárd ki a szívedet,
élj szeretettel!
– Öleljen, örüljön,
míg él, az ember!
Ha a csend beszélni tudna
Adamis Anna
"Ha a csend beszélni tudna
Négymilliárd hangon szólna
... Mindarról mi bennünk rejtve él
Vágydal szólna száz szólamra
Minden gondolat dúdolna
Milliószor visszafolyna
Ezer nyelven kavarogna
S a világnak nem lenne titka...
...Ha a csend beszélni tudna,
Hol nevetne hol meg sírna
Fekete és fehér volna talán
Víziók és vallomások
Érzések és hazugságok
Érzések és kívánságok
Megtörnének széttörnének
Tükör falán ha összeérnek..."
Öreg szívem
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, nem cserélhetem újra!
Az idő elszállt, csak emlékeimből élek,
sírva, kacagva néha vissza-vissza nézek.
Mit tettem én? Mennyi jót, vagy rosszat?
Istenem még milyen feladatokat oszthat?
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, ki tudja, meddig bírja?
A legnagyobb kincs, mit életemben kaptam,
két szép gyermek, kiknek életet adtam.
S, most végre már nagymama is lettem,
kis unokámat nézve, csak félve kérdezem:
Mondd Jó Uram, mennyi időt adsz még?
Láthatom-e hogy nő ez a kis csöppség?
Ígérem én, hogy jó bárányod leszek,
amit csak kérsz én mindent megteszek!
Csak még egy kis időt adj énnekem,
nézzem, hogy boldogul mindkét gyermekem!
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, de talán még elbírja!
Tisztességgel elvégzem a munkám,
ott vagyok, ahol éppen szükség van rám.
Öreg szívem, mint vén hegedűn a húr,
elpattansz te is, ha úgy dönt majd az Úr!...
( Róna Katalin )
Somogyi Zsolt : HOGYHA ÚGY ÉRZED...
Hogyha úgy érzed, hogy rossz hozzád az élet
Mert a boldogságról nem mond szép meséket
Van, hogy másnak nyílnak néhanap a rózsák
Nem kerülheti el senki sem a sorsát
Hogyha fáj a szíved, jusson az eszedbe
Mindenkinek megvan a maga keresztje
Minden nagy bánatnál van egy nagyobb bánat
Hiszen az embernek annyi minden fájhat
El nem ért nagy álmok s elveszített társak
Sebek amelyek egy életen át fájnak
Annyi minden csalfa, könnyek a szemekbe
Mindenkinek megvan a maga keresztje
Túl leszel majd egyszer minden csalódáson
Nem azért van a szív, hogy örökké fájjon
Akármilyen hosszú nem örök a tél sem
És a legszebb rózsák neked hullnak végre
Hogyha fáj a szíved, jusson az eszedbe
Mindenkinek megvan a maga keresztje...
Körmendi László: Hogy várod a tavaszt?
Ha szívedben felejtesz,
mint csókot és vigaszt,
öröm hogy lesz benned?
Hogy hozol úgy tavaszt?
Hogy nyílik szerelem?
Ki nem szeret, az fél!
S kit megköt a félelem,
azt elnyeli az éj.
Vágyunk ölelésre,
mint gyenge újszülött.
Karunk kész ölésre.
Mennyünk elköltözött!
Megbocsátást várunk.
De megbocsátani
régen nem kívánunk:
Tegye meg valaki!
Hiszem, hogy van ember,
s az ember mögött álom.
Hiszem, felébresztem,
addig kiabálom:
Szívedbe rejtetted
csókodat, a vigaszt.
Szerelmed eltetted.
Hogy várod a tavaszt?
Aranyosi Ervin - Üres kézzel jövünk – megyünk!
Mikor a Földre érkezünk,
nagyon üres mindkét kezünk,
s mikor a Földről távozunk,
csak annyink lesz, amit hozunk.
Ezért ne is gyűjts kincseket,
a kincs, s vagyon mind itt reked!
Csak lelked lehet gazdagabb,
ha jól érezted itt magad.
Mi a tiéd e létben itt?
Ha vannak szép emlékeid!
Azt nem veheti senki el,
s viszed, ha egyszer menni kell!
Élményeid a kincs csupán,
időd ne vesztegesd bután,
élvezz ki órát, perceket,
örömmel töltsd fel lelkedet!
Szerezz örömet másnak is!
A jó érzés a drága kincs!
Ezt szórd a szélbe szerteszét,
s ez nem afféle szentbeszéd!
Szeress, örülj, legyél vidám!
Ne sajnálj eztán semmit ám!
Tedd teljessé az életed,
a szép vezesse léptedet!
A szép, a jó, s a szeretet,
s ne játssz másoknak szerepet!
Hisz angyal vagy, ha felfogod,
a boldogsághoz van jogod!
Amit adsz, vissza azt kapod,
tedd tartalmassá a napod!
Légy hálás persze mindenért,
ami öröm e szinten ért!
Ha egyszer eljön majd a nap,
mikor a menny visszafogad,
s Atyádhoz végre visszatérsz,
lelked mutatja mennyit érsz!
Kristina Calu - Valaki
Vagyok-e valaki, olykor ezt kérdezem
Mert néha nem érzem, hogy létezem
Csak kóborolok napjaim ösvényein
Így múlnak el lassan heteim, éveim
Mit kéne tennem, hogy érezzem a valamit?
Hogy lássam végre a tükörben a valakit?
Nem elég a jóság, a szívből jövő szeretet
Még mindig úgy hiszem, nem tettem eleget
Szeretnék végre az a valaki lenni
Ki úgy érzi, reggel érdemes felkelni
Látni magam előtt az élet értelmét
S nem azt gondolni, fáraszt az ébrenlét
Azt kérdezem: Te is voltál-e már így?
Százszor is, mosolyogsz, ez sokat segít
E mosolytól megrepedeznek kétségeim falai
Tán holnap majd elhiszem, hogy vagyok valaki.
Petőfi Sándor: Nemzeti dal
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
(Pest, 1848. március 13.)
Papp Ádám: Elengedem
"Lassú mozdulattal
törlöm át a lelkem.
Lassan engedem el,
ami itt maradt bennem.
Ami keserű volt, szegény,
s hittelen emlék.
Elengedem mindazt,
ami már nem szolgál rég."
Papp Ádám
Menj a szíved után..
Szíved a motor, szüntelen vágyadhoz
Finom segédeszköz, lelked támaszához
A szíved megmondja, hogy mikor és mit érzel
Gyűlölsz-e vagy szeretsz, vagy épp kiért vérzel
A szíved sosem tudja, mi mennyibe kerül
Sohasem számolgat, csak érez szüntelenül
Elvarázsol éjjel és elvarázsol nappal
Állandóan szeret... nem számol a bajjal
A szíved hű és igaz társad, mutatja az utat
De Te nem hallgatsz rá, csak könnyezed a múltad
Ő mindig megmutatja, hogy kivel mit is tegyél
De elméd sokszor hazug, nehogy boldog legyél...
A szíved majd könnyezik, és csak néha nevet
De ha veled nevet, boldog lesz életed
A könnyek igazgyöngyök, mik tanítanak Téged
Ha elmúlnak szerelmek, de egyszer visszatérnek
A szíved egy kiskapu a világ érzésére
Könnyes menedékhely lelked rejtekére
A szíved majd megsúgja, sírj-e vagy énekelj
De elméd csalódásán édesen átemel
A szíved jó búvóhely fájó bánatodnak
Az öröm könnyeinek, komor csalódásnak
Megbújhat még benne égő vad szerelmed
A szenvedélyek árja, hamvadó életed
A szívek nevetnek is, örök szerelmesek
Együtt emelkednek, lakói a mennynek
A szívek tűzben égnek és égetőn lángolnak
A szerelem hevében élve elhamvadnak
A szívek nem hazudnak, mint a sok szín elme
A szíved Isten adta, és van még szép kegyelme
Soha ne add fel majd a szívednek reményét
Úgy boldogan megnyered Teremtőnk kegyelmét
A szíved hatalmas kincs, ne tékozold rosszra
Becsüld meg akkor is, ha folyton csak zokogna
Ő minden pillanatban csak Teérted dobog
Hogy mit hoz életedbe? Kemény áldozatot.
Mikor lelkedre tör egy hőn fájó pillanat
Szíved halkan súgja, utad merre mutat
Ne aggódj hát, hogy mi lesz holnapután! ...
Hallgass az érzésre és menj a szíved után.
(Árvai Attila)
Aranyosi Ervin - A barátság gyógyít
Ha van egy igazán kedves, jó barátod,
kivel találkozhatsz és örülsz, ha látod,
kinek elmondhatod, mi a szíved nyomja,
aki odafigyel, kinek van rád gondja.
Aki szeretettel, sérült lelket ápol,
aki minden titkot megoszt önmagáról,
kivel együtt lenni felemelő érzés,
huncutkodni kicsit, az is nagy kísértés.
Ki a lelked érti, s gyakran felvidítja,
ki a bánatodat messzire hajítja.
Kinek kedvessége rokonlelket hordoz,
ilyen barát mellett, nem kell neked orvos!
Múltad nem köt gúzsba, sőt a szép emlékek,
újra felemelnek, felvidítnak téged!
Együtt, jót nevetve néztek a világra,
nem érzi a lelked, hogy magányos, árva.
Mert lelketek tisztul a sok nevetéstől,
mikor megszabadulsz gonddal terhelt észtől.
Lelked, mint a madár, fent az égben szárnyal,
így repül az idő, egy kedves, jó baráttal.
Idős korodba is belefér a játék,
egy ilyen barátság, igazi ajándék!
Mikor elbúcsúzott a holnapot várod,
jöjjön és gyógyítson, vidám, jó barátod!
Kovács István: Ládák és polcok
Egy nagy ládában
cipeljük magunkkal a múltat.
Kidobni őket nem lehet,
életünk részei voltak.
Az emlékeket szelektálni
lehet, de feledni nem,
mert ott hátul a kis polcon,
minden- minden ott pihen.
A jelenünk?
Az egy kisebb láda.
Teteje soha nincs zárva,
Rendezkedünk mindig benne,
bár szinte hiába.
Mert a mát holnap át tesszük,
a ?múlt? feliratú ládába.
És a holnap?
Egy kicsinyke doboz,
inkább csak egy zárt boríték.
Tervek vannak benne,
vágyak és titkok,
ezért ők a holnapok.
Reggelente,
ahogy nyílnak a borítékok,
lassan fogynak a holnapok,
rájövünk, már mi is múlt vagyunk.
És ha az utolsó láda is bezárul,
talán emlékei leszünk valakinek,
a polcon, ott, leghátul!
Múlik az idő
Mintha tegnap lett volna, mikor
Ajkadra kiült az a bizonyos vigyor.
De lám, múlik már az idő,
Az élet sodrása boldogságot vivő.
Egyik pillanat még kettőnk perce,
A másik pedig már egy fontos lecke.
Szempillantásnyi idő alatt változik minden,
S az élet mérlege hatalmasat billen.
Múlik az idő, s vele az önfeledt pillanatok,
De nem gond, jönnek még szép időszakok.
Múlik az idő, s az élet órája ketyeg,
A homokórában lévő homok lefelé pereg.
(Mácsik Liza)
T. Fiser Ildikó: Mosolyogj a világra
Mosolyogj rá a világra
és az rád visszamosolyog
számtalan apró csodára
mi köröttünk s bennünk ragyog
A mosolyból boldogság fakad
csordultig töltve a szíveket
megállíthatatlan mint a folyó
a lelkünket elöntő szeretet
Mosolyogj hát a világra
s mikor az visszamosolyog
figyelj az apró csodákra
mi körötted s benned ragyog
Republic: Ha itt lennél velem
Én mennék veled, de nem akarod,
Csak nézek utánad az ablakon.
Ahogy egy kisfiú, ha nem hiszi el,
Hogy most már menni kell.
A mesének vége és álmodom,
Hogy virág nyílik a domboldalon
A felhők fölött ragyog a nap,
Ha itt lennél velem.
Én letörölném a könnyeid,
és elmondanám, hogy szép lehet
A holnap, hogy ha elhiszed,
Ha itt lennél velem.
Ha itt lennél velem,
és fognád a két kezem
én nem engedném el
Többé már sosem.
Ha itt lennél velem,
és fognád a két kezem.
én nem engedném el,
Többé már sosem.
Kedvesem.
A mesének vége és álmodom,
Hogy reggel újra fel kel a nap,
Igazat mond és megsimogat,
Ha itt lennél velem.
Én mennék veled, de nem akarod,
Csak nézek utánad az ablakon.
Ahogy egy kisfiú, ha nem hiszi el,
Hogy most már menni kell.
Ha itt lennél velem,
és fognád a két kezem.
én nem engedném el
Többé már sosem.
Ha itt lennél velem,
és fognád a két kezem,
én azt kérném megint,
Hogy hazudj még nekem,
Kedvesem.
Ha itt lennél velem,
és fognád a két kezem
én nem engedném el,
Többé már sosem.
Ha itt lennél velem,
és fognád a két kezem,
én nem engedném el.
Dalszerzők: Bódi László
A Nő
A Nő megbocsát akkor is, ha bántják,
ha mássá nevelik, ha éppen átformálják,
mert a női szívet úgy alkotta Isten,
hogy benne legyen mindaz mi a férfiakban nincsen.
A Nők valódi igazgyöngyszemek,
melyek minden ékkőnél szebben fénylenek,
csak akkor váltanak éji sötét színre,
ha lecsordul a könnyük, szívük legmélyére.
Minden női lélek egy édenkerti rózsa,
a másik nem vágyának örök bódítója,
mely akkor ontja leginkább édes illatát,
ha férfitenyér érinti kibomló szirmát.
Kun Magdolna
B. Radó Lili: A Nő dicsérete
Ragyogj!
Ragyogj, mert szeretetre születtél,
mert az élet hordozója lettél,
Ragyogj, mert érzelmek élnek benned,
értelmet adva az életednek.
Ragyogj, hogy erőt sugárzó lényed
szülője lehessen a reménynek.
Ragyogj, mert a közöny sivársága
nem vethet árnyat a napsugárra.
Ragyogj, mert szép vagy és ragyognod kell!
Mert lelkedben rejtett csillag tüzel,
Ragyogj, mert Isten üzenete vagy!
Szebb lesz tőled a világ, s boldogabb!
Kristina Calu - Jin és Jang
Kinek édes az élet
Olykor annak is sós a könny
Ki mindig együtt érez
Annak fáj a közöny
Kinek mindene van
A sok is kevés
Kinek semmije sincs
A kevés is elég
Kinél tele a tányér
Sok a maradék
Ki folyton éhes
Ölne egy falatért
Ki családban élhet
Annak kéne a csend
Ki folyton magányos
Annál űr van odabent
Ki zabolátlan csikó
Neki semmi sem szent
Ki mögött sok év van már
Bölcsen elmereng
Szegény boldogon
Gazdag boldogtalanon
Idővel hadakozó ártatlanokon
Kik hajtják maguk előtt
Az élet kerekét
S nem mindig látják
A dolgok nem csak
Fehérek, feketék